A megtérés villámcsapásszerű esemény az ember életében, vagy életen át tartó folyamat? A magyar jezsuiták november 6-án egy egész napot szenteltek ennek a kérdésnek a Párbeszéd Házában. Az egyházi és világi, pap, szerzetes, teológus és pszichológus előadók a téma különféle vonatkozásait mutatták be, és személyes tanúságtételek is elhangzottak. A Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia újságíró-tanfolyamának hallgatója, Hadházy Anna tudósítása.
A megjelenteket Sajgó Szabolcs jezsuita, a Párbeszéd Háza igazgatója köszöntötte. Bevezetőjében A Kis herceg című könyvből ismert csillagász történetét elevenítette fel. Szerinte ugyanis ahogy a csillagász a távcsövével kémleli a csillagokat, bolygókat, úgy kell nekünk is a figyelmünket Isten országára fókuszálni. Jézus születésekor is új csillag ragyogott fel az égen, és ez a csillag bennünk is felragyoghat. „Olyan öltözetet kell felvennünk, hogy az emberek meglássák bennünk azt a kincset, amit az istenhit által, Jézustól kaptunk – hangsúlyozta. – Kincs van bennünk, s egymásban, a közösségben, valamint a teremtésben fel kell ismernünk a reményt, és hagyni, hogy az betöltsön bennünket.”
Vizi E. Szilveszter kutatóorvos, a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke szerint mindenki vallásosnak születik, de ahogy növekszünk, a környezet fokozatosan megfoszthatja az embert a hittől. De mi is mi a hit? Pál apostol a zsidókhoz írt levelében így ír erről: „A hit a remélt dolgok biztosítéka, a nem látható dolgok bizonyítéka.” Az ember sokszor tudatmódosító, káros szenvedélyektől várja a boldogságot, bizonyított tény azonban, hogy vallási élmények hatására is boldogsághormon termelődik a szervezetben. „A szeretetből minél többet adunk, annál több marad belőle” – emelte ki az előadó.
A világi tudományok és a teológia ugyanakkor nem azonos tempóban fejlődött, így utóbbi lemaradt; a tudomány mára olyan fokú hatalomra tett szert, ami azt az illúziót kelti, hogy az ember lett a teremtő. Viszont ha törekszünk rá, és kellő alázattal figyeljük, akkor a tudomány segíthet abban, hogy megtaláljuk Istent mindenben. „A remény pedig sosem hal el, az utolsó szalmaszál a jászolban van” – mondta Vizi E. Szilveszter.
A következő előadó, Jakabos Barnabás jezsuita szerint a megtérés olyan folyamat, amelyet az élet adta fordulatok, sokszor válságok segítenek. „Istennel a vigasztalan állapotból eljuthatunk a vígasszal teli állapotba” – magyarázta. Szent Ignác a lelkigyakorlatokon keresztük megtérési folyamatra hívja az embert, ajándékba adva neki az odafordulás lehetőségét. Ha a hit–remény–szeretet útján járunk, akkor eljuthatunk a megtéréshez, ami nem más, mint Isten hűséges, folyamatos választása.
Ezután Baán István görögkatolikus vázolt fel hasonlóságot az első század keresztényei és a mai ember élete között: „Üldözöttek vagyunk most is, csak most a pénz üldöz minket.” Noha abból az időből nem sok feljegyzés maradt fent konkrét megtérésekről, az első krisztushívő gyülekezetek életéről több mindent tudunk. A katekumencsoportba belépni például csak előzetes „interjú” után volt lehetséges. Megvizsgálták a jelentkező életvitelét, foglalkozását, és utána döntöttek a befogadásról. A megtérési folyamatot pedig egy cserépedény elkészítéséhez hasonlították: az alkotó az agyagkorsót addig tudja formálni, amíg ki nem égetik. Ilyen módon a megtérés egyfajta újjászületés.
Avilai Szent Teréz megtérésének folyamatát Jeges Mirjam nővér, a sarutlan kármelita nővérek magyarországi elöljárója mutatta be. Szerinte a megtérés azzal kezdődik, hogy az akadályok elhordásával helyet készítünk Istennek és a jónak. „Isten pedig nagy barátja annak, hogy ne szabjanak határt az ő cselekedeteinek”, tehát megengedi a „kreatív szétesést”, hiszen ez megadja az újraegyesülés, formálódás lehetőségét. A valódi istenélmény Illés próféta szerint is mindig átformálja az embert; a megtérés egyúttal növekedési krízis, mely egyre teljesebb önátadáshoz vezethet. „Az Istennel való együttlét hasonlatos a patakhoz, mely ha beletorkollik a tengerbe, onnantól nem lehet különválasztani őket” – mondta Jeges Mirjam.
A következő előadó, Görföl Tibor teológus szerint a 20. században a megtérésnek két jellemző útja rajzolódott ki: amikor az ember csendben teszi a dolgát, illetve amikor felemeli a szavát a társadalmi igazságtalanságok ellen. Az általa példaként felmutatott Robert Lax amerikai költő az előbbi úton járt. Megtérése után lelassult, nyugodt, szegény, külső céloktól mentes életet élt, mely a verseinek letisztultságában is megfigyelhető. Az amerikai Dorothy Day vagy a francia Peter Maurin ugyanakkor a társadalmi aktivitásban találta meg Krisztus követésének lehetőségét. Megalapították a Katolikus munkás című újságot, melyben háborúellenes cikkeket jelentettek meg, illetve sokféle módon segítették a rászorulókat. Görföl szerint külön erényük, sőt életszentségük egyik jele, hogy egyiküket sem lehetett beskatulyázni, egyik nagy politikai tábor, irányzat sem tudta kisajátítani őket.
„Ami először sorscsapásnak tűnik, az lehet fordulópont is” – hangzott el Javier Mellon SJ videóüzenetében. Mint a spanyol jezsuita emlékeztetett, így volt ez Szent Ignác életében is. A harctéri sebesülését követő lábadozás lehetőséget adott neki, hogy elszakadjon olyan dolgoktól, amelyek látszólag biztonságot adnak. Ignác ekkor még nem szabadult meg a „sárkányaitól”, alá kellett szállnia a „pokolra”. Ez az ő esetében azt jelentette, hogy el kellett engednie a félelmeit, majd ugyanazzal a hevességgel fogott bele az aszkéta életbe, ahogy a katonai időszakát élte. Az igazi megtérés Manresában érte el, amikor új emberként jött ki a „barlangjából”. Teljesen átadta magát az Istennek, és immár nem maga akarta megvívni a harcait.
A folytatásban Bálint Ágnes pszichológus neuropszichológiai szemszögből mutatta be a megtérést, melynek a szakirodalom szerint két fő típusa van. Az első szinte másodpercek alatt történik, akár egy trauma, a második pedig fokozatosan, évek, évtizedek alatt. A megtérésnél „a vallásos megfontolások veszik át az uralmat a tudatos tapasztalatok felett”. A kutatások szerint a megtérőknél gyakoriak a gyerekkorból eredő emocionális hiányok, a megtérést hosszan tartó krízis előzi meg, kiváltó oka pedig valamilyen aktuális stresszállapot. A megtérőknél a kutatók tartós pozitív változást figyeltek meg a kapcsolatok, a munka és az egészségi állapot területén is. A megtérők közös tapasztalata volt az egységérzet, az érzelmi intenzitás, egyfajta világosság és önátadás megélése.
Ezután a szimpózium résztvevői examen imádság keretében tekinthettek vissza a nap elmúlt időszakára. Amint azt Laczkó Zsuzsanna SJC, az ima vezetője hangsúlyozta, a hálaadás, az élmények feldolgozása nem öncélú, hanem érdemes megfigyelni, hogy „mindaz, ami történt velem, hogyan segíthet, hogy jobban szeressek embert, Istent egyaránt”.
Az előadások között a résztvevők három tanúságtételt is láthattak videófelvételről. Az elsőn Lukácsy György, a másodikon Gulyás Fruzsina, a harmadikon Lázár-Kovács Ákos osztotta meg megtérésének élményét. (Ezek a vallomások az Ő és én címmel forgatott sorozat epizódjai, amit eredendően a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készítettek.) Végezetül a záró kerekasztal-beszélgetés során az előadók a konferencia résztvevői kérdéseire válaszoltak.
További részletek a Magyar Kurír tudósításában. A konferenciáról készült élő közvetítés itt nézhető vissza.
