Arcképcsarnok: Patsch Ferenc SJ

Születésnap: 1969. október 22., belépés: 2000. szeptember 17., jelenlegi állomáshely: Róma, a Pápai Gergely Egyetem fundamentális teológia tanszékének vezetője.

Fotó: Orbán Gellért

Idén nyáron, Szent Ignác napján tette le ünnepélyes fogadalmát Patsch Ferenc SJ, aki hosszú évek óta Rómában szolgál ugyan, cikkeivel, könyveivel, blogbejegyzéseivel mégis folyamatosan jelen van idehaza is. A jövőre kerek életkort ünneplő jezsuita 2000. szeptemberi belépését követően novíciusként gyermeknevelőintézeti és kollégiumi lelkészként dolgozott, majd egy évig a Vatikáni Rádió magyar műsorának felelős szerkesztője volt. 2003-tól 2007-ig a római Collegium Germanicum et Hungaricum magyar spirituálisaként tevékenykedett, közben doktori címet szerzett. 2012-ig öt éven át a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán filozófiát tanított, a Faludi Ferenc Akadémián látott el vezetői feladatokat. 2013 óta ismét Rómában szolgál mint a Pápai Gergely Egyetem filozófiaprofesszora, illetve 2018 őszétől az intézmény fundamentális teológia tanszékének vezetője. Jezsuita „nagykorúsága”, azaz a rendben eltöltött 18. év fordulója alkalmából, az ünnepélyes fogadalomtételt követően kértük arra, hogy reflektáljon hivatására (a rövid írás eredetileg a M.I.N.D. 2018. őszi számában jelent meg).

Fotó: Orbán Gellért

Bizonyos értelemben egyszerű feladat, hogy – a felkérés értelmében – egyetlen bekezdés terjedelemben válaszoljak a kérdésre, hogyan éltem meg a rendhez való tartozásom elmúlt tizennyolc évét, az utat, amely a mostani fogadalomtételig vezetett. Egyszerű, mert lehetetlen… Olyan, mintha azt akarnám kifejteni, mit is jelent Valaki kezébe teljes bizalommal letenni az életemet, aláírni egy biankó csekket, biztosítókötél nélkül szakadékba ugrani, azzal az ígérettel, hogy valaki megtart… Már vagy két évtizede megszületett bennem az elhatározás. Nem nekem, a Jézus Társaságának volt szüksége az elmúlt tizennyolc évre, hogy kipróbáltnak nyilvánítson, s megadja az engedélyt a fogadalmakra. Egy régi anekdota jut az eszembe. Egyszerű, jószándékú falusi asszony kérdezi mise után az elsőéves papnövendékeket, mennyi idő még, míg pappá szentelik. Meglepődve hallja, hogy a képzés hat évig tart. – Ugyan mihez kell ennyi idő, hogy valaki megtanulja elolvasni a miseszöveget? A bölcs plébános a fiú segítségére siet: – Valóban nem ahhoz, hogy elsajátítsa, mit is kell elolvasnia – hiszen ezt egy átlagos képességű fiatalember egyetlen óra alatt megtanulja. A hat év annak elsajátításához kell, hogyan is olvassuk fel azt a miseszöveget! A belső átalakulás a cél. Nekem háromszor ennyi idő adatott – mégsem állíthatom, hogy „megértem”, „beérkeztem” volna… Esetemben ahhoz volt szükség ennyi időre, hogy valamelyest türelmesebbé váljak. Megértőbbé magam és mások hibái iránt. Hogy egy kicsit jobban tudjak Istenre hagyatkozni. Neki legyen dicsőség mindenért!

Fotó: Orbán Gellért

Patsch Ferenc SJ profilja a Jezsuita Arcképcsarnokban ide kattintva, a Jezsuita Kiadó gondozásában kiadott könyvei ezen a linken, A SZÍV újságban megjelent írásai ezt a hivatkozást követve, blogbejegyzései(nek egy része) innen elindulva találhatók meg.

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2018. október 25.