Az első magyar novíciusok a Jézus Társaságában

Az első magyar nemzetiségű jezsuita Hernáth Péter, 1558-ban vették fel Bécsben, ahol addig diákoskodott. A következő magyar, Szabó Ferenc, 1559-ben szintén Bécsben nyert felvételt. Nem bizonyult állhatatosnak: két év múlva Münchenben kilépett, mint aki az ottani kollégiumnak egyik alapító tagja volt. Ugyancsak 1559-ben vették fel Syró Ferencet, a következő évben Pálfi Dávidot, a babocsai Istváncsics Andrást, Primik Jánost és 1561-ben a sokáig első magyar jezsuitának ismert Szántó Istvánt. Ezentúl sem volt olyan év a nagyszombati kollégium feloszlatásáig, amikor magyarországi születésűt fel nem vennének a Jézustársaságába. Olykor nem is egyet, 1564-ben például hatot. A baj azonban ott volt, hogy a 38-ból csak 10 jutott el a papszentelésig és halt meg a Jézus Társaságban. Nemzeti hovatartozás szerint magyarok 20-an, horvátok 11-en, szlovákok 5-en voltak és még egy pozsonyi német is akadt. Ami az életkort illeti, a legtöbben 20 évesek voltak.

Kifejezetten csak két Hernáth testvérről tudunk, Péter és János, nemes szülők gyermekei. Volt egy nőtestvérük is. Amikor Péter elhagyta a világot, éltek még hozzátartozói, megvolt a családi vagyonuk, de Szigetvár elestekor kiirtották egész atyafiságát. Csak János öccse mentette meg puszta életét és a vagyonból azt a néhány rongyot, ami éppen rajta volt.

Hernáth Péternek, amikor 1558-ban megkezdte a noviciátust Rómába, egy arra szolgáló könyvbe kellett bejegyezni a magával hozott holmikat. Nem sok az egész, szerepel egy kalap, három régi ing, kettő közülük selyemmel hímzett, egy régi mellény, kissé használt dolmány, egy öreg köpeny, egy szakadt nadrág, egy pár közepesen elnyűtt cipő, Hortus animae c. könyv és két kés. Alsóruháról, zsebkendőről, fésűről hallgat, ami nélkül ma el sem képzelhető az élet.

Péter a bécsi jezsuitáknál, mint bentlakó, a szónoklattanig bezárólag elvégezte tanulmányait. Mai felfogás szerint Rómába érkezésekor megvolt az egész középiskolával. Amikor Lainez generális személyesen megfigyelhette, sokra becsülte őt. Annyira értékelte, hogy ezt személyesen írta meg régi rektorának, Vitoriának: némi próbatétel után a kollégiumba fog menni, hogy tanulmányait folytassa. Ellenben János öccse annál kevesebb tudással érkezett a prágai kollégiumba. Azonban ott megállapították róla, hogy megvannak a képességei, ahhoz, hogy szellemileg és lelkileg nagy ember lehessen.

Mi vezette Hernáth Pétert a Jézustársaságba? A bécsi nevelőintézetben, egy különös álom, döntően befolyásolta életét. Egy éjjel úgy látta, hogy a szent Szűz a jezsuita kollégiumhoz vezeti, és ott magára hagyja. Egészen megrendítette az a gondolat, hogy égi édesanyja a Jézustársaságban akarja látni. El is nyerte 1558. szeptember 25-én Canisius Pétertől, aki akkor éppen Bécsben tartózkodott.

Hernáth Jánosra -úgy látszik- a sors csapásai és bátyja szavai, valamint példája voltak döntő hatással. Egész atyafiságát: Hernáth Györgyöt, egy másik Hernáth Jánost és egy további Hernáth Jánost, Bak Tamást és Vajda Lőrincet Szigetváron találta a török. Lehet, hogy a közelgő veszély hírére itt kerestek menedéket. Ezeket családostul, szolgáikkal együtt mind egy szálig kiirtották. Ennek a 16-17 éves ifjúnak a bátyján kívül nem maradt senkije sem a világon. Édesanyját még a veszedelem előtt vesztette el. Erre édesapja újból megnősült. A mostoha nem bírta az első asszony fiát (mindössze ketten voltak, és Péter akkor már a Jézustársaságában tartózkodott), elűzte a háztól. Mit volt tennie? Világgá ment -mindenéből kiforgatva- egy garas nélkül. Úgy látszik, ennek köszönhette, hogy kikerülte a török öldöklését. Vándorlásában, 1566-ban a nyár végén vagy az ősz elején elvetődött Nagyszombatba is, ahol akkor a bátyja rektor volt. Mintegy 12 éve nem látták egymást. Péter fel sem ismerte a piszkos, rongyos vándorban testvérét. Ha bizonyos ismertető jelek nem támogatták volna szavait, a páter, lehet, hogy hitelt sem adott volna neki. Péter mélyen megrendült szívében, amikor családjának utolsó sarját így látta viszont.

-Látod öcsém, -mondta neki. – így múlik el a világ dicsősége! Milyen esendő a test és a vér, meg a világ minden csábítása. Áldott az Úr, aki olyan üdvösségesen és hatékonyan figyelmeztet bennünket, hogy hiú minden testbe-vérbe helyezett remény, és milyen ingatag a halandókba vetett bizalom. János megszívlelte e szavakat és felvételét kérte.

Hernáth Péterrel kapcsolatban írja a rend történetének egy mai magyar szakértője, hogy az ő életében benne van tömören az egész magyar nemzeti, egyházi és jezsuita tragédia. Római tanulmányai idején szemefénye volt olyan római jezsuitáknak, mint Polanco és főként Borgia Ferenc. 1563-ban a németországi Dillingenben küldték, az ott éppen megindult egyetemre tanárnak. Ott doktorál és tanít egészen 1566-ig. Annyira meg vannak elégedve vele, hogy rektornak terjesztik elő, de a Generális mégis úgy dönt, hogy menjen inkább hazájába, hátha megtudja menteni a sok nehézséggel küzdő és állandóan a bezárás veszélyében forgó kis nagyszombati kollégiumot. Mindenki nagy lelkesedéssel fogadja. Maga Oláh érsek és kanonokjai is, mert azt gondolják, hogy az intézmény sok problémájának egyik oka az a tény, hogy idegen nemzetiségű jezsuiták a kollégium elöljárói, akik sem a magyar viszonyokkal nincsenek tisztában, sem a magyarokat nem képesek pártjukra édesgetni. Hernáth megérkezése után lendületesen lát munkához. Szépen indul minden, amikor hirtelen elviszi a pestis. Nem volt még 30 éves.

Szántó István

Tragédiája megrendítő. Gyermek volt még, amikor édesatyja épületes, nagyon szép halállal múlt ki. 1555 körül édesanyját és két nővérét, valamint öccsét, szülőföldje, Devecser lakóival együtt rabszíjra fűzték a törökök. Ő úgy kerülte el, hogy még gyermekkorában a Galgócon lakó anyai nagybátyja vette magához. Egyik nővére, három év múlva kiválthatta magát az urával és két fiával együtt. Anyja és a másik nővére sorsáról semmi biztosat nem sikerült megtudnia. Közepes jólétnek örvendtek. Nagybátyja is, akihez került, közepesen vagyonos, családja eltartásához elég földdel és szőlőkkel rendelkezik. Amúgy szabómester, anyagilag -teszi hozzá Szántó- semmi sem hiányzik nagybátyjának, lelkileg azonban szegényebb, mert családja vallásilag megosztott részben protestáns, részben katolikus. Van egy-egy fia és lánya, valamint három-négy cselédje. A rabságból kiszabadult a nővérének ura, mesterember (faber), aki keresetéből tartja el őt és fiait. Szántó is aranypénzzel ellátva utazott Rómába. Mikor azonban megkezdte a noviciátust, megmaradt aranyait, bakancsait, kardját és elég ékes ruháit a szegényeknek adta.

Szántó, mint gyermek, Pápán kezdte az iskolát, és azóta belépéséig 12 éven át állandóan tanult különböző gimnáziumokban. Magyar-, Lengyel- és Németországban. Elvégezte a grammatikai osztályokat, a költészetet, a szónoklattant, a dialektikát, tanulmányozta Cicerót, Terentiust, Horatiust, hallgatta Justinianus Institutiones-it, tanult görögül és még sok más előadásra eljárt, de rendszer nélkül. Majd Rómában elkezdte a filozófiai kurzust. A magyaron és a klasszikus nyelveken kívül beszélt szlovákul és lengyelül.

Szántó kezdetben nem akart jezsuitának menni. Élt azonban Rómában egy Albert Muschay nevű jezsuita, aki szemet vetett rá, addig ostromolta az eget, amíg áldozata megadta magát. Erről az Albertről azt beszéli Szántó, hogy nem annyira ember, mint inkább angyal volt emberi testben. Állhatatosan arra kérte az Úristent mielőtt örökre lezárná szemét, a Társaságban láthassa Szántót. Néhány hét múlva Szántó úgy érezte, hogy az isteni kegyelem nem is hívja, hanem egyenesen hajtja a Társaságba. Rövid ideig ellenállt ennek. Amikor azonban látta, hogy hiába rugdalózik az ösztöke ellen, megadta magát a kegyelemnek és felvételt nyert. Albert, amikor ezt megtudván, az agg Simeonnal mondta: Most bocsásd el Uram, hű szolgádat. Muschay atya hamarosan hosszú betegségbe esett, amelyből nem gyógyult fel többé és szent halállal fejezte be életét.

Az erdélyi kísérlet 

A jezsuiták magyarországi megtelepedésének második próbálkozása Erdélybe ment végbe. 1579-től 1588-ig dolgozhattak a Báthoryak védőszárnya alatt. A sok kezdeti nehézség után már szépen haladt a munka, amikor 1586-ban meglátogatta őket a pestis, és a kolozsvári, gyulafehérvári és a nagyváradi rezidenciák 45 tagjából, néhány hét leforgása alatt 24-et vitt el. Ugyanez év végén azután tragikus hirtelenséggel meghalt Báthory István lengyel király, a jezsuiták egyedüli támasza. Erdélyben a tizenhat éves Báthory Zsigmond nem tudta őket megvédeni ellenségeik ellen. Így 1588 végén csúfosan kiűzték őket. Tehát itt is tragédia és igen sok egyéni és kollektív áldozat. De ez sem volt hiába, mert a magvetésnek szolgált a Gondviselés örök terve szerint.

Páter Szántó részletesen leírta a kiűzetés történetét és ezeket a gondolatokat fűzi beszámolója végéhez: ‘Azt sem szabad elhallgatnunk, hogy az iskolázott nemes fiatalságból sokan önkéntesen követték Erdélyből az atyákat a száműzetésbe. Otthagyva szüleiket, rokonaikat, barátaikat és minden vagyonukat, és a Társaságba léptek. Sulyok Ferencet Rómába küldték közülük, másokat a lengyelországi noviciátusba, mint Körösit, Kabos Istvánt, Dobokay Sándort, Pázmány Pétert, Forrót, Zalayt, hogy csak ezeket említsem. Kiválóan képzett férfiakká lettek és példás szerzetesekké. Mindnyájukat elveszítettük volna, ha atyáink nem működtek volna Erdélyben. Ezért nem volt eredménytelen erdélyi munkáink.’ Ennek a maroknyi jezsuita gárdának lett a hivatása, hogy terebélyes fává növekedjék a Társaság Magyarországon. Alig egy évszázad múlva, a Lippay György prímás adományából létesített (1655) trencséni, első magyarországi nagy noviciátusban végezték újoncéveiket a magyar jezsuiták, akiket azelőtt az országon kívül, többnyire Brünnben, Leobenben vagy Bécsben képeztek.

P. Petruch Antal SJ

Összeállította: Bikfalvi Géza

Frissítve: 2016. augusztus 11.