Az Imaapostolság szándéka – 2019. november: a Közel-Kelet békéjéért

Imádkozzunk, hogy a párbeszéd, az egymásra találás és a megbékélés szelleme hassa át a Közel-Keletet, ahol különböző vallási közösségek élnek együtt.

Öröm számomra, hogy országotok meglátogatása során a mai napon találkozhatom veletek. Köszönöm e kiváló hivatal elnökének, hogy kedvesen meghívott, és alkalmat ad arra, hogy ennek az országnak politikai és vallási vezetőivel találkozhatok, muszlimokkal és keresztényekkel egyaránt.

Hagyományos szokás, hogy a pápák, amikor küldetésük gyakorlása során különféle országokat látogatnak meg, az illető ország vallási vezetőivel is találkoznak. Ilyen találkozás és párbeszéd nélkül a pápák látogatása nem érné el teljes célját. Ezért tiszteletreméltó elődeim nyomán én is találkozni kívántam veletek. Ez alkalommal örömmel emlékezem meg különösen XVI. Benedek pápának éppen ezen a helyen 2006. novemberében történt látogatásáról.

Igen fontossá vált ugyanis a vallási vezetők közti jó viszony és párbeszéd. A  vezetőknek ezen találkozásai világos üzenetet küldenek közösségeiknek, hogy a kölcsönös tisztelet és barátság, minden különbözőség ellenére, lehetséges. Az ilyen barátságok, amellett, hogy sajátos értékkel rendelkeznek, különösen értékesek és fontosak ma, amikor a világ egyes területein napjaink válságai katasztrofális hatással vannak egész népekre.

A háborúk ártatlan áldozatok halálával járnak, és kimondhatatlan rombolást, fajok és vallások közötti feszültségeket és konfliktusokat, éhínségeket és szegénységet okoznak sok száz milliónyi ember számára, s károsítják a környezetet, a levegőt, a vizet és a szárazföldet.

Különösen tragikus a helyzet a Közel-Keleten, főképp Irakban és Szíriában. Ezeknek a konfliktusoknak a következményeit és hatásait mindenki megszenvedi, és elviselhetetlenné teszik embertömegek helyzetét. Arra a számtalan gyermekre, anyára, öregemberre, menekültre gondolok, akik az erőszakosságok következményeit szenvedik el. Különösen nagy gond, hogy főképpen a szélsőséges és fundamentalista csoportok által egész csoportok, különösen a keresztény és a jazidi közösségek barbár erőszakot szenvednek el kizárólag etnikai és vallásos önazonosságuk miatt. Erőszakkal elüldözték őket hazájukból, és mindent el kellett hagyniuk, hogy életüket mentsék és hitüket megőrizzék. Ezek az erőszakosságok sok vallásos épületet, emlékművet, szimbólumokat és kulturális örökséget is károsítottak, mintha csak arra törekedtek volna, hogy más vallásos csoportoknak az írmagját is kiirtsák.

Vallási vezetőként kötelesek vagyunk tiltakozni az emberi méltóság és az emberi jogok minden megsértése ellene. Az emberi élet a teremtő Isten ajándéka, ezért szent jellege van. Mindenki, aki az ilyen tevékenységet vallásos érvekkel igyekszik igazolni, a legszigorúbb elítélést érdemli meg, minthogy a mindenható Isten az élet és béke Istene. A világ azt kívánja azoktól az emberektől, akik istenfélőnek nevezik magukat, hogy képesek legyenek testvérként élni minden etnikai, vallási, kulturális vagy ideológiai különbözőség ellenére.

Amellett, hogy elítéljük az ilyen cselekményeket, azon is dolgoznunk kell, hogy megfelelő megoldásokat találjunk. Ehhez szükséges mindenki együttműködése: együtt kell működniük a politikai és vallási vezetőknek, a civil társadalom képviselőinek és minden jóakaratú embernek. A vallási vezetők egyedülálló mértékben képesek ebben közreműködni az egyes vallások hagyományainak kifejezése által. Mi, muszlimok és keresztények, felmérhetetlen értékű lelki kincsek hordozói vagyunk. Ezekhez olyan közös értékek tartoznak, amelyek az egyes hagyományoknál különböző módon fejeződnek ki, mint például az irgalmas Isten imádása Ábrahám szellemében, az imádság, az alamizsnálkodás, böjtölés, stb. Ezek az elemek, ha komolyan éljük meg őket, képesek átalakítani az életet, és szilárd alapot adni az emberi méltóság és a testvériség számára. Ezek az értékek, amelyek közös lelki kincsek, a vallásközi párbeszéd által segítenek az erkölcsi értékek fenntartásában, a társadalmi béke és szabadság megőrzésében. Minden egyes emberi élet érinthetetlen szentségének elismerése alapozza meg a legtöbbet szenvedő emberek iránti szolidaritás, együttérzés és segítség megőrzését szolgáló közös kezdeményezéseket. Ezzel kapcsolatban szeretném kifejezni elismerésemet mindaz iránt, amit muszlim és keresztény törökök tesznek, hogy segítség azt a sok százmillió embert, akik kénytelenek voltak elhagyni hazájukat. Jelenleg több mint kétmillió ilyen ember él a törökök között. Ők világos példát adnak arra, hogy megmutassák, miképpen lehet közösen szolgálni másokat. Ezt a példát bátorítani kell, és meg kell őrizni.

Szeretném kifejezni örömünket a Diyanet és a Vallások Közötti Dialógust Előmozdító Pápai Tanács között fennálló jó viszony miatt. Őszintén kívánom, hogy ezek a viszonyok megerősödjenek mindnyájunk javára, úgy, hogy a hiteles párbeszédet előmozdító minden kezdeményezés világos jelét adja annak a reménységnek, amely oly mélyen érzi szükségét a békének, a biztonságnak és a boldogulásnak. Az elnök úrral való találkozásom szellemében abban is reménykedem, hogy a vallások közötti párbeszéd új kreatív formákat is fog ölteni.

Kedves elnök úr, újból kifejezem hálámat önnek és társainak e találkozás megvalósulásáért. Az itt jelenlevő valamennyi hallgatómnak hálás vagyok, hogy meghallgatott, és kérem imáikat és szeretetüket értem és szolgálatomért. A magam részéről biztosítom önöket imáimról. Az Úr áldjon mindnyájunkat!

Ferenc pápának a Vallásos Ügyekkel Foglalkozó Tanszéken lezajlott, a Diyanet elnöke jelenlétében 2014.november 28-án tartott beszédéből. Fordította: Nemeshegyi Péter SJ.

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2019. november 11.