Az Inigo húsvéti missziója

Nagycsütörtök délutánján érkeztünk meg Püspökszentlászlóra, az Inigo csapat és kb. 30 fiatal önkéntes, hogy együtt éljük át a szent három nap misztériumait, közösen a hosszúhetényiekkel és az Életrendezés háza lelkigyakorlatozóival, szolgálva Istennek, nekik és egymásnak. Ezúton is nagy köszönet illeti mind a szervezőket, mind az önkéntes fiatalokat!

A magam emlékeire és a résztvevők által írt beszámolókra visszatekintve két meghatározó vonását szeretném kiemelni a húsvéti lelkigyakorlatunknak.

Mélyen megmozgató élmény volt szolgálva részt venni ezeken a napokon. A ministránsok csoportja a helyi gyerekkel, fiatalokkal együtt készült fel az adott nap liturgiájára. A kórus vezette a közös énekeket, továbbá begyakoroltak és elénekeltek jó pár többszólamú imádságot is. E napok folyamán egy csapat a hosszúhetényi családokat segítette az ún. szeretetszolgálat keretében: kerti munkákkal vagy takarítással, a gyerekekkel való játékkal vagy épp az idősekkel való beszélgetéssel. Nagypénteken ez a csapat “élő szobrokkal” gazdagította keresztúti imádságunkat. Voltak, akik a szolgálókat a háttérben szolgálták, ők gondoskodtak a közös étkezéseinkről, különösképpen a nagyszombati vigília utáni agapéról.

A napjaink beosztásában remek egyensúly valósult meg az egyéni imaidők, a közös liturgikus ünneplés és a közösségért és közösségben végzett szolgálatok között. Sőt, azt hiszem minden szolgálatunk végül is a liturgia ünneplésében találkozott. Feri atya egyik nap a prédikációjában a hívek egyetemes papságáról (is) beszélt, az utolsó szentmise végén a köszönetet mondóknak pedig azt válaszolta, hogy “ez nélkületek nem jöhetett volna létre”. Ez a gondolat és érzés áthatotta a szent három napot: hogy a húsvét titkának ünneplését közösen hordozzuk, melynek csúcsa a liturgiánk ünneplése a templomban és a közösségben, ami kiárad és áthatja napjainkat, illetve magába öleli munkánkat, áldozatainkat, szeretetünket. Hasonlónak gondolom ezt valamiképp a boltív felépítéséhez. Ahogy a zárókő fogja egybe és teljesíti be a boltív köveit, így kapcsolta össze a litugia a napunk minden alkotóelemét, minden imánkat és szolgálatunkat. Így mutatta be az áldozópap közösségünk imádságát a napi liturgia végzésében és közvetítette számunkra Isten kegyelmét a szentségekben (a miséken, a gyónásokban és a vasárnap ünnepelt kettős keresztelőn).

A másik meghatározó motívum egymás elfogadása volt, annak az érzése, hogy ebben a társaságban igazán magunk lehetünk, nyűgeinkkel, korlátainkkal éppúgy, mint a közösbe adott munkánkkal és lelkesedésünkkel. A csöndes egyéni idők mellett sok jó beszélgetés zajlott ezeken a napokon, de a közös ének, zenélés és játék, a humor és az öröm is teret kapott (főleg a feltámadási vigília után). Annak, hogy régi barátságokra emlékeztető közvetlenséggel tudtunk egymáshoz kapcsolódni e napok folyamán, fontos összetevői voltak a napi élményekre visszatekintő megosztások, az esti Magis-körök.

Zoli atya kommentje: „Ilyen még nem történt velem. Vasárnap sikerült a templomban olyan tömjénezést produkálni, hogy kijöttek a tűzoltók is. Ha már eljöttek kaptak egy áldást.”

E napokban volt lehetőségünk magunkkal szembesülni, a csapatunkkal és a hosszúhetényiekkel közösségben dolgozni és imádkozni, az ÉH lelkigyakorlatozóival közösen hallgatni Zoli atya beszédeit és ami a legfontosabb, hogy ezeknek a napoknak a sajátos módján megtapasztalhattuk, megsejthettük Isten megváltó, üdvözítő szeretetét

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2018. május 28.