Boldog Berthieu Jakab áldozópap és vértanú

berthieu21965-ben, a vatikáni zsinat utolsó szakaszában nyilvánították P. Berthieu Jakabot a hit vértanújává. Misszionárius volt, aki 1896-ban halt meg, és nevét aligha ismerte bárki is működési területén kívül. Egyszerű lelkipásztori életet élt, és tette a dolgát.

Berthieu Jakab a cantali Polminhacban született, nem messze a franciaországi Aurillactól. Paraszti családjában a vallásos érzék annyira erős volt, hogy rögtön születése napján megkeresztelték. A falusi iskolában végezte tanulmányait, később pedig az aurillaci Keresztény Testvérek nevelték. Tizenöt éves korában apja megengedte, hogy belépjen a pléaux-i kisszemináriumba. Nem volt lángelme, de befejezte középiskolai tanulmányait, így továbbléphetett a Saint-Fleur-i nagyszemináriumba, ahol 1863. május 21-én pappá szentelték. Püspöke Roannes-Saint-Marie-ba küldte káplánnak, ahol kilenc évig sikeres lelkipásztori munkát végzett, és szerzetesi hivatása érlelődése alatt elnyerte hívei szeretetét.
Elhagyta egyházmegyéjét, családját és barátait, és belépett a pau-i jezsuita noviciátusba. Ő harmincöt éves volt – társai mind húsz éven aluliak. Egy évvel később Valsba ment teológiát tanulni, Le Puy közelében, hogy elmélyítse és korszerűsítse hittudományi ismereteit. Rendkívül mély benyomást tettek rá P. Ramière kurzusai, és aki átadta neki a Szent Szív tiszteletének terjesztése iránti lelkesedését.

Új fejezet Berthieu életében: a missziók. 1875. szeptember 26-án indult Marseilles-ből Madagaszkárra. Nem volt könnyű elszakadnia a családjától, különösen anyjától, de boldog volt: álma valóra válni látszott. Hosszú ideje alakult benne az elképzelés, hogy mi az ő hivatása. Először a Saint Marie-szigetre küldték, ahol rögtön egy csomó nyelvi problémával szembesült. Bár emlékezőtehetsége már nem volt olyan jó, mint korábban, kitartott. Folyamatosan a nyelvtanulásra kellett összpontosítania, de végül elérkezett a nap, amikor a keresztények, akiket szolgált, megértették.

Aztán a megfelelő időben Madagaszkár szigetére küldték. Tamatavéban és Tananarivében időzött, aztán eljutott Betsileo körzetbe. Itt kezdett el dolgozni, káplánként, Ambohimandroso városban, ahol az emberek nagyon messze álltak az evangéliumtól és az annak megfelelő élettől. Amikor 1883-ban háború tört ki a franciák ellen, a misszionáriusokat kiűzték a városból, és P. Berthieu katonai lelkészként szolgálhatott tovább az északkeleti parton, egészen Diego-Suarezben.

Egy alkalommal a béke többé-kevésbé helyreállt. P. Berthieu újrakezdte rendes szolgálatát, és előléptették Ambositra körzet plébánosává. A legtöbb kapcsolatot a még mindig nagy számban jelenlevő pogányokkal építette ki, majd a protestánsokkal, akik elsőként érkeztek erre a területre, végül a katolikusokkal. Munkájához most már minden rendelkezésére állt.

Utolsó megbízatása Anjozorofady körzetbe szólította. Itt már talált keresztényeket, akik a fiatal keresztény közösség minden problémájával rendelkeztek. Teljesen beilleszkedett a helyiek életébe, minden-ki számára elérhetővé tette magát, belevetette magát a régió gazdasági problémáiba és a munkába, az emberek segítésébe és nevelésébe. Semmi sem volt számára túl hétköznapi. Megtalálta a helyi közösség „hullámhosszát”, nagy kedvességet mutatott a gyengék és a szegények, különösen a leprások iránt. Mindenkinek mindene lett. Akárcsak Saint Marie-ban, az emberek egyszerűen azt mondták róla, hogy jó. Bizonyos türelmetlensége ellenére, amit családjához írt leveleiben is említ, gondjait komoly türelemmel oldotta meg. Egyetlen gondja az volt, hogy az embereket Jézus Krisztus hitére vezesse, és körzetét a leghaladóbb és legreménytelibb kerületként ismerték. Miért kell a misszionáriusokat ismét kiűzni a franciákkal folytatott háború miatt? – kérdezte. Ám a gondviselés továbbvezette Berthieu Jakabot a legfőbb áldozat felé. Újra meglátogatta nyomorúságban élő társait Réunion szigetén, és minden alkalommal tovább képezte magát, hogy még jobban tudjon apostolkodni.

Amikor visszatért Anjozorofadyba, teljesen felemésztette erejét a közrend helyreállítása és a háború áldozatainak segítése. A menalambák a körzet központját készültek megtámadni. A fenyegetett lakosságot vissza kellett vonni, a fegyveres védelmet megszervezni. Vissza-visszatérő lázrohamai ellenére Berthieu Jakab éjt nappallá téve dolgozott, hogy keresztényeit megvédje, és javítson a sebtében felállított menekülttábor körülményein. Végül is a csapatoknak meg kellett tenniük az utat Tananarivébe, a menekültekkel együtt. A hosszú menet lassan haladt az úton, és P. Berthieu lóhátról figyelte mindezt.

Ekkor észrevett egy beteg fiút, aki nem tudott lépést tartani az elmaradtakkal, és senki sem tudott rajta segíteni. Berthieu azonnal megállt, és a fiút lovára ültette, maga pedig gyalog folytatta útját. Nem jutottak messzire, amikor a menalambák megtámadták őket, és az oszlopot két részre szakították. A katonák a menetoszlop elején voltak, így a konvoj legnagyobb része védtelen maradt. Sok család szét-szóródott a vidéken, és P. Berthieu a lázadók könyörületének kiszolgáltatva maradt. Néhány kereszténnyel együtt Ambohibemasoandro faluban talált menedéket. A következő napon a menalambák elfogták, megverték, megsebesítették a fején, és az erdőbe hurcolták. Néhány lázadó, nem tudván, mit kezdjenek a fogollyal, azt mondta, hogy meghagyják életét, ha abbahagyja a prédikálást. Az első keresztény vértanúkhoz hasonlóan ennyit mondott: „Inkább meghalok”. Így Ambiatibe faluban, Tananarivétől hatvan kilométernyire fogvatartói több lövést adtak rá, végül egy bottal agyonverték. Mint előtte Krisztus urunk és Szent István vértanú, Berthieu hangosan imádkozott, karjait nyája és kivégzői felé nyújtotta. Ez 1896. június 8-án volt.

Halálának hetvenötödik évfordulóján Polminhac egyházközség hívei egy ásónyi földet hoztak Auvergne-ból, Berthieu egykori otthonának közeléből, hogy madagaszkári földdel keveredjen, annak a szoros egységnek a jelképeként, amivel a vértanú egyesült azzal a néppel, amit szolgált. Berthieu Jakab egész életét megtértjeinek és életmódjuknak szentelte. A mennyből most is Anjosorofady, Ambiatibe és egész Madagaszkár felé fordítja tekintetét.

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2016. augusztus 15.