Pro Mihály 1891-ben Guadalupe, a neves mexikói Mária-kegyhely közelében fekvő kis helységben született, mint jómódú és mélyen hívő katolikus család első gyermeke. Kiskorában átesett több betegségen, ennek ellenére megmaradt eleven, néha csintalan, a lovaglást és kihívó kalandokat kedvelő, de jószívű katolikus gyermeknek, aki zenés és mókás rendezvényeivel gyakran vidámította nemcsak családja, hanem a környezetükben élő betegek és szegények életét. Amikor az általános iskolai tanulmányoknak megfelelő képzettség után apja hivatalában kezdett dolgozni, vallásos buzgósága kissé lelohadt, de a vidékükön népmissziót tartó jezsuita atyák támogatásával hamarosan visszanyerte hitének eredeti lendületét, sőt jelentkezett a Társaságba. 1911-ben lépett be a noviciátusba.
A családjától való elszakadás nem csekély áldozatába került. Hivatása mellett kitartott akkor is, amikor 1914-ben vallásellenes forradalmárok feldúlták a jezsuiták rendházát, és a rendi elöljárók úgy döntöttek, hogy a fiatal rendtagok külföldön folytassák tanulmányaikat. Menekülés közben Mihály találkozott földönfutóvá vált szüleivel, s ekkor látta utoljára édesanyját.
Granadába, Spanyolországba küldték középfokú tanulmányai kiegészítésére; ugyanott végezte el a bölcseleti kurzust. A filozófiai spekulációk kemény megpróbáltatást jelentettek számára. Egyik vizsgája nem is sikerült, de elöljárói és társai mégis nagyra becsülték, mert a lelkiélet és a felebaráti szeretet terén kimagaslott. 1920-ban, mivel Mexikóban az Egyház részére tilos volt minden nevelési, iskolai és hitoktatási tevékenység, Mihály testvért Közép-Amerikába, a nicaraguai Granada városba küldték tanárnak és nevelőnek: magisztériumba. Bár földrajzilag közel került Mexikóhoz, hazáját és rokonait mégsem felkereshette fel. A kis diákokkal nagyon jól megértette magát, a nagyobbakkal azonban néha nehézségei voltak. A teológiát 1922-ben ismét Spanyolországban, a Barcelóna közelében fekvő Sarriában kezdte el. A spekulatív tárgyak tanulása itt sem jelentett könnyű feladatot Mihály testvérnek, az erkölcs-teológiában és az egyház szociális tanításában azonban otthon érezte magát. 1924-ben még a Manrézában végezte évi lelkigyakorlatait, de a harmadik teológiai évre már Belgiumba küldték az elöljárók. Remélték, hogy a klímaváltozás csökkenti gyomorfájdalmait, s ugyanakkor bevezetést kaphatott a munkások lelkipásztori gondozásába. A vakációk során meg is tapasztalta a bányászok életét, gyomorbántalmai azonban egyre erősödtek, úgy hogy háromszor megműtötték. Ennek ellenére 1925-ben pappá szentelték. Első szentmiséje után, amelyet Szent Ignác napján mutatott be, miközben újmisés társai családtagjaik kíséretében az ünnepélyre készültek, szobájába vonult vissza: elővette szülei és testvérei fényképeit és legalább távolból adta rájuk – majd elöljáróira, rendtestvéreire s mindazokra, akik a papságra vezető úton segítették, harmadik helyen pedig jövendő híveire – első papi áldását.
Pár hónap múlva az újmisést előbb Dél-Franciaországba küldték pihenni, de mivel állapota ott sem javult, visszarendelték Mexikóba, abban a reményben, hogy a hazai klíma meggyógyítja. 1926-ben tért vissza hazájába, ahol ezekben az években már nyílt egyházüldözés dúlt. P. Pro egyrészt készült utolsó teológiai vizsgáira, másrészt – jóllehet rejtőzve – minden erejét és leleményességét bevetette az üldözött hívek lelki gondozására, erősítésére. A rendőrség hamarosan vadászni kezdett rá, s többször a rendőrök karmaiba került, anélkül, hogy felismerték volna. 1927 őszén egy katolikus ifjúsági vezető bombamerényletet kísérelt meg a vallásüldöző volt államelnök s tábornok ellen. A tettes vallatása során tudódott ki P. Pro lakhelye. A merénylő határozottan kijelentése ellenére, hogy Pater Prónak tudomása sem volt a készülő merényletről, az atyát bűnrészesnek hirdették, és minden bírósági eljárás nélkül agyonlőtték. Kivégzőinek megbocsátva, kitárt karokkal és a Viva Cristo Rey! (Éljen Krisztus Király!) kiáltással fogadta a halált. Temetésén már óriási tömeg vett részt, mivel azonnal vértanúként tisztelték. – II. János Pál pápa avatta boldoggá 1988-ban.
