Boldog Spinola Károly áldozópap és társai

spinola_karoly_200A japán misszió kezdettől fogva kedves területe volt Jézus Társasága misszionáriusainak. Ennek egyik oka az, hogy maga Xavéri Szent Ferenc alapította; a mások ok pedig, hogy számos rendtag áldozta életét és vérét Krisztus szolgálatában az üldözések idején. Ennek a kornak egyik jellemző alakja Boldog Spinola Károly, akinek ősi családjából származó lovagi eszménye vezetett egy vallásos ideálhoz és teljes elkötelezettséghez Krisztus iránt, egészen a vértanúságig. Igaz, voltak, akik nagyobb kínzásokat szenvedtek el a japán misszióban, de bizonyos, hogy kevesen voltak, akik ifjúkoruktól annyira mély vágyat éreztek volna a vértanúságra. A legteljesebb értelemben az önátadás szimbóluma Spinola Károly, a Lelkigyakorlatos könyvben és a Konstitúciókban leírt jezsuita eszménynek megfelelően.

Spinola Károly 1564-ben született, és gyermekkorának nagyobb részét Spanyolországban töltötte. Miután visszatért szülőföldjére, nevelését nagybátyjára, Philip Spinola bíborosra, Nola püspökére bízták, aki egy ottani jezsuita kollégiumba küldte. Boldog Aquaviva Rudolf haláláról hallva elhatározta, hogy ő is „az Indiákra” akar menni, ott Istennek dolgozni, és vértanúként meghalni. Annak ellenére azonban, hogy ez csupán egy fiatalos, romantikus elképzelés volt, soha nem hagyta őt el ez a gondolat. A vértanúság vágya újra és újra előbukkan imáiban és tetteiben, még nehézségek között is. Amikor családja megtudta, hogy be kíván lépni a Társaságba, erősen tiltakoztak. De Károly kitartott, és nagybátyjához, a bíboroshoz fordult:

„Ha Eminenciád is úgy gondolja, hogy meg kellene várnom atyám beleegyezését, csak annyit szeretnék mondani, hogy szerintem erre az engedélyre nincs szükség. Elhatározásomat sohasem fogom megváltoztatni, akár beleegyezik, akár nem. Az pedig, hogy Eminenciádhoz fordulok ebben az ügyben, nem azért van, mert engedélyt szeretnék kérni, hanem mert úgy gondolom, az Ön iránt érzett tiszteletből ezt meg kell tennem. Remélem, hogy szent anyánknak, az Egyháznak bíborosa magas hivatalát felhasználva nem fogja megfosztani unokaöccsét ekkora boldogságtól. Milyen jogon is tagadná meg Eminenciád tőlem a segítséget hivatásomban, amikor annyi mást segített és támogatott hivatásuk fejlődésében?”

Végül apja engedélyével 1584-ben Károly belépett a nolai noviciátusba. Még novícius volt, amikor jelentkezett az indiai misszióba, így az Indipeták csoportjába tartozott, akik felajánlották magukat az általános rendfőnöknek a távol-keleti missziókba. Ekkor írja híres Felajánlását, amelyben továbbra is nyilvánvaló vértanúság iránti vágya:

„Töltsd meg szívem-lelkem vigasztalással, hogy megtaláljalak mindenben, mindig, mindenütt, és végül vértanúhalállal egyesüljek veled!”

1594-ben pappá szentelték, és egy év múlva a japán misszióba jelölték. Családja még egyszer megpróbált minden lehetőséget megragadni, hogy megakadályozza missziós útját, és amikor Károly hajója sziklára futott és visszatért Genovába, a család számára ez biztos jele volt annak, hogy Károlynak Itáliában kell maradnia. Károly a jezsuita vértanúk litániájának összeállításával töltötte idejét. December 6-án a következőket írta egy papnak Milánóba:

„Arra használom ezeket a napokat, hogy összeállítsak egy litániát Jézus Társasága azon tagjaiból, akik életüket áldozták Krisztusért. Borja Ferenc életében negyven vértanút találtam, akiket az eretnekek a tengerbe dobtak. Ehhez még találtam kilenc másik nevet, akik Floridában kapták meg a vértanúság koszorúját. Küldök Önnek egy másolatot ebből a litániából, hogy Ön is könyöröghessen értem, és ezeknek a szent vértanúknak a közbenjárását kérje, hogy kiesdjék számomra a kegyelmet, hogy az ő erényeiket követhessem. Kedves Atyám, mikor jön el számomra az idő, hogy ugyanez a sors jusson nekem!”

1602-ben végül is megérkezett Japánba, arra a földre, ahová vágyott. A nyelv elsajátítása után a misszióban dolgozott, először Arimában dolgozott, majd később az akkori fővárosban, Kyotóban. 1612-ben Nagaszakiba rendelték, és a rendtartomány prokurátorává nevezték ki.

Az 1614-es általános keresztényüldözés kitörésével a régóta vágyott vértanúság lehetősége közelebb került. P. Spinola folytatta prokurátori és lelkészi munkáját Nagaszakiban. 1618. szeptember 14-én éjszaka társával, F. Fernandes Ambrussal együtt elfogták, és a Nagaszakiban történt első kihallgatás után két domonkossal és három japán kereszténnyel az Omurához közel eső Suzuta börtönbe vetették. Úgy érezte, hogy sokáig dédelgetett vágya a vértanúság iránt hamarosan beteljesedik. 1619. február 20-án írta az alábbi sorokat:

„Legutóbb mint egy bűnözőt hurcoltak végig az utcán, az emberek pedig körém csoportosultak. Most örömmel, hálával és elégedettséggel élek itt; hálás vagyok az Úrnak, hogy ilyen nagy kegyelmet adott nekem.”

Az a boldogság töltötte el, hogy hasonlóvá lehet a szenvedő Megváltóhoz, és ez sugárzott börtönben írt leveleiből, melyeket így írt alá: „a Krisztusért börtönbe vetett Károly”, vagy „a Krisztusért fogoly Károly”. Azonban a vértanúság koronájára még sokat kellett várnia. Neki és társainak hosszú időt kellett nélkülözésben eltöltenie a fogságban, ami P. Porro tanúsága szerint élő vértanúság volt. Spinola azonban ezt a végső tökéletességre való felkészülésnek tekintette:

„Amit szenvedtem, nem sok. Még nagyobb szenvedésekre vágyok. »Noviciátusom« első éve a vége felé közeledik, de remélve, hogy »professziót« is teszek a mennyben, kész vagyok sok más nehézséget is elviselni.”

Közben ahogy telt az idő, számos japán fogolytársa – legnagyobb részük egykori kispap vagy hitjelölt, kérte felvételét Jézus Társaságába, és közülük heten, miután befejezték „noviciátusukat” a börtönben, a tartományfőnök engedélyével letehették fogadalmaikat.

Abban a szűk kis cellában, amit Spinola madárkalitkának hívott, először tizenhét rabot zsúfoltak össze, majd huszonnégyet, végül harminchármat. A végére olyan kevés hely maradt, hogy lehetetlen volt este lefeküdni, vagy nappal a legkisebb mozdulatot tenni. Mivel pedig sem egészségügyi ellátásban nem részesültek, sem mosakodni vagy ruhát váltani az egész idő alatt nem tudtak, a gerendák közötti rések ellenére a levegő állandóan rettenetesen büdös volt. „Itt minden érzékszervnek meg van a maga kínzóeszköze” – írta a tartományfőnöknek.

A szigorú felügyelet ellenére a keresztényeknek sikerült a miséhez szükséges kellékeket becsempészniük, így minden nap tudott a papok közül valaki misézni. P. Spinola javaslatára létrehoztak egy napirendet: elmélkedés, a kis zsolozsma elmondása, rózsafüzér, lelki olvasmány. A nyomorúságos étkezések után „rekreációt” tartottak, elénekelték a vesperást, és lelkiismeret-vizsgálatot tartottak. Így elkerülték a kínzó semmittevést, és az időt jól felhasználták, lelküket mélyítve, a belső előrehaladás útján.

1622. augusztus 28-án P. Spinola búcsúlevelet írt a tartományfőnöknek:

„Tegnap a börtön vezetői váratlanul nagyon keményen betörtek a cellába. Bizonyos pletykák miatt, amiket mi is megtudtunk, azt hittük, rögtön meg akarnak ölni bennünket. De csak a rabokat akarták számba venni, és a névsort elkészíteni…”

Ezt a levelet így írta alá: „a Jézusért halálra ítélt Károly”.

Szeptember 9-én huszonöt foglyot Nagaszakiba vittek. A következő napon érkeztek meg, és a Szent Hegyre vitték őket, ahol 1597-ben huszonhat boldog vértanút végeztek ki. A hely neve Nishizaka, ma jezsuita rendház áll itt. Egy órával később további harminc keresztény érkezett, így a vértanúk száma ötvenötre nőtt. Harmincat lefejeztek, huszonötöt megégettek. P. Spinola volt az első, aki a lángokban összeomlott, életét a szó szoros értelmében teljesen elégő áldozatként adva Krisztusnak.

Utoljára P. Kimura Sebestyén halt meg. Ő volt az egyike annak a két japán jezsuitának, akiket 1601-ben Cerqueira püspök első bennszülött papként felszentelt. Hiradóból jött, ahol nagyapját 1550-ben Xavéri Szent Ferenc keresztelte meg. A többi jezsuita, aki vértanúságot szenvedett, azok közül a japánok közül került ki, akiket P. Spinola vett fel a Társaságba, amíg a börtönben voltak. Az ő neveik: Kyuni Antal, Fusai Gonsalves, Akaboshi Tamás, Sampo Péter, Saito Mihály, Kawara Lajos, Yamaguchi János. 1867-ben IX. Pius pápa mindannyiukat boldoggá avatta.

Frissítve: 2016. szeptember 28.