Boldogságos Szűz Mária, Jézus Társasága édesanyja

„Mater Dei mater mea est” – Kostka Szent Szaniszlónak ez a mondása Jézus Társasága minden tagjának meggyőződését és tapasztalatát tükrözi.

„Társaságunk minden tagja joggal áll különleges kapcsolatban Máriával, édesanyánkkal… Egy anyának sem volt még több fia, egyik sem volt áldottabb és hűségesebb… Mert egyik sem volt olyan tiszta, szent és gyönyörű; egyiket sem kedvelte annyira a Szentlélek. Soha anyának nem volt több szeretete fia iránt… Az élők anyja, a kegyelem eszköze, az élet nemzője, Isten anyja, a mi anyánk, aki szeret minket, és szeretetéből kifolyólag imádkozik és könyörög a nevünkben Istenhez…”

Mária valóban a Társaság anyja.

Mária szerepet játszott Szent Ignác megtérésében és fejlődésében:

„Egy éjszaka, amikor ébren feküdt, tisztán látta Miasszonyunkat a kisded Jézussal, és ez a látvány hosszú időre a legnagyobb vigasztalást szerezte neki. Olyan undort érzett előző élete iránt, különösen a test bűneivel szemben, hogy mindenféle kép, amely korábban felbukkant elméjében, teljesen kitörlődött.”

A Lelkigyakorlatok és a Rendalkotmány megalkotásában is nagy szerepet játszott a Szűzanya. A fiatal Társaság a Szűzanyát „Isten Szűz Anyjának” nevezi, „aki elfogadta az egész Társaság védelmét”.

sz_z_m_ria_bemutat_sa_cusc_i_iskola_200Ignác Mária-tisztelete, ami eleinte nem az ismeret szerint való volt, fokozatosan letisztult. Attól az időtől kezdve, amikor „meg akarta bosszulni a Mária anyaságának tisztaságán ejtett sebeket egy tőrrel”, a mórra támadva, aki sértegette őt, aztán tőrét és kardját Miasszonyunk oltárán hagyta, ruháit pedig egy szegénynek adta Gyümölcsoltó Boldogasszony estéjén, eljutott a misztikus ima magasságaiba, ahol „a mennyei édesanya közbenjárt érte Fiánál és az Atyánál”. Egész életét végigkíséri a Boldogságos Szűz jelenléte, „akit belső szemével látott”.

Ignác állandóan kérte az Máriát, hogy „vigye őt fiához”. Ezt a kegyelmet megkapta, és olyan változást érzett a lelkében, hogy világosan látta, amint az Atya Fiának adja őt, mégpedig úgy, hogy efelől nem lehetett kétsége.

Ignác írásaiban Mária mindig Fiával jelenik meg: a Lelkigyakorlatok Krisztus király uralkodásáról szóló gyakorlat végi felajánlásban, és a társak utolsó fogadalmában a Falakon kívüli Szent Pál székesegyházban. Amíg Ignác a professzusházak szegénységéről gondolkodott, 1544. február 14-én Szűz Mária miséjét mondta, aki Fiának és az Atyának ajánlotta őt. Másnap a következőt jegyezte be lelki naplójába: „Az átváltoztatásnál nem tudtam nem látni és érezni őt, aki mintha része vagy kapuja lenne mindannak a kegyelemnek, amit a lelkemben éreztem. Az átváltoztatásnál megmutatta, hogy teste Fia testében van.”

Mária alakja mindig fontos pont volt Ignác életében, különösen akkor, amikor a Lelkigyakorlatokat és a Rendalkotmányt írta, megjelenve neki Manrézában és Rómában egyaránt. A Társaság alapjául szolgáló Lelkigyakorlatos könyv és Rendalkotmány megszületésében Mária fontos szerepet játszott.

Mária mindig Fia munkájának fényében jelenik meg. Anya és Fia egyként hozzátartoznak a megváltás misztériumához, amelybe Isten fiaiként beleszülettünk. Mária szeplőtelen fogantatása és megdicsőülése között jelen van a kereszt áldozata. A kereszt miatt kapta Mária gyermekét, és a kereszt miatt kellett őt Istennek visszaadnia. „Mária anyasága a kegyelem rendjében a beleegyezéssel kezdődött, amit hitben adott a Jézus születésének hírüladásakor, és ami ingadozás nélkül megtartotta őt a kereszt alatt. A Szűzanya elválaszthatatlanul hozzákötődik a műhöz, ami miatt Krisztus az ő gyermekeként kívánt megszületni. Így Mária Jézus Társaságának is anyja, és Krisztus fiaiként ad a jezsuitáknak erőt, zászlaja alatt oltalmazva őket.

A Társaság így került kapcsolatba történelme során Máriával, mind tagjaiban, mind testületileg. A jezsuiták fogadalmaikat Mária Fiának, Jézusnak teszik, aki mindenható Isten és „minden dolog örök ura”, anyja jelenlétében. A jezsuiták őt mindig a kegyelem közvetítőjeként tekintették, és a Társaság az idők folyamán Asszonyként, Királynőként és Anyaként szerette őt. Minden jezsuitáról elmondható, hogy a legszorosabb módon kapcsolódik Boldogasszonyunkhoz, és anyjaként tiszteli őt, de Ignáchoz hasonlóan, túlzott érzelmek nélkül. Nincs a Társaságban olyan szent vagy boldog, akiről ne lehetne elmondani, hogy nem fiúi érzelemmel ápolta Mária iránti szeretetét. „Soha nem leszek nyugodt, amíg nem értem el egy mély szeretetet a mi legédesebb anyánk, Mária iránt.”

A Társaság mindig védte Mária dicsőségét számos különböző módon, teológiai tanulmányokkal, a hitet hirdetve és tanítva, a szépművészetekben és az építészetben, a missziókban és a Mária-kong­re­gá­ciók­ban, de mindenekelőtt a mindennapi életben. A Társaság ilyen jellegű apostoli tevékenysége miatt mondták a janzenisták, hogy a jezsuiták miatt a kereszténység „marianizmussá” degenerálódott. Ez teljesen téves értelmezése a „Mária által Jézushoz” jelmondatnak, amit a Társaság magáénak tekint. Igaz azonban, hogy Máriát mindig anyaként tiszteltük, Útként, Közbenjáróként, Védelmezőként, Segítőként és Közvetítőként, de mindig úgy, hogy a figyelmet Krisztusra irányítsa, amihez Ignác is szigorúan ragaszkodott.

A Társaság Mária iránti odaadásának legnagyobb jele az a figyelemre méltó bizalom, amellyel a fiú bízik az édesanyjában, abban az édesanyában, aki teljes engedelmességet mutatott azért, hogy anyaként szolgáljon Fiának, „az Úr szolgálóleányává” alakulva, ami Ignác számára mindig az ember legvégső céljának kifejezése.

A teológusok bűn nélküli emberként mutatják be nekünk a teremtmények legtisztábbikát, akit az összes angyalok és szentek fölé magasztaltak, mivel Jézus Krisztus volt az egyetlen ember, aki nemcsak kiválasztani volt képes anyját, hanem mindentudásában és mindenhatóságában meg is alkotta őt, mint a legtökéletesebb teremtményt, „az Úr által a világ királynőjévé emeltetve.”

Mária Isten mindenhatóságának volt a gyümölcse, és Isten őt végtelen szeretetének szolgálatába állította, és ezért az Atya leánya, a Fiú anyja és a Szentlélek mátkája „Fia után az összes angyal és ember fölé magasztaltak”, és legközelebb áll a Szentháromsághoz, ezért róla szólva használhatjuk XIII. Leó pápa Damaszkuszi Szent Jánostól idézett szavait: „kezében hordozza az Úr kegyelmének kincseit”.

A Szentírás kiegészíti ezt a képet. Elmondja, hogy Mária volt az a teremtmény, aki a legközelebb állt Krisztus misztériumához, mivel ő adta neki emberségét, és ő osztozott a legteljesebben az ő keresztjében. Mária a Fájdalmas Anya, aki úgy szenvedett, mint senki más a földön, és ezért lett „anyánk a kegyelem rendjében”, részvétre ihletve bennünket, és ezzel egyidőben bátorítva minket, hogy azok legyünk, akik valójában vagyunk. Amikor látjuk őt a kereszt alatt annyira szenvedni, de „nem inogni a kereszt tövében”, és megértjük, hogy Jézus nekünk adta őt: „Asszony, nézd, ő a te fiad! Fiú, íme a te anyád!”; amikor megfontoljuk „Miasszonyunk magányát annyi szenvedéssel és kimerültséggel”, biztosak lehetünk abban, hogy a mennyek királynéja, amilyen magasztos és hatalmas, ismeri szenvedéseinket, mivel ő hoz vigasztalást szenvedéseinkben, nem kisebb szeretettel, mint azzal, amelyik egyedül az Istent szereti. Ő a szűz, „aki az anyai szeretet példáját adta”, és aminek a segítségével hajlandó és képes a mi segítségünkre sietni. „Anyai szeretettel gondoskodik Fiának testvéreiről, akik még mindig zarándokútjukat járják, veszélyek és nehézségek között.” Ezért ő a vigasztalás és a remény jele, és nehézségeinkben ő a kiáltás: „mutasd magad anyánknak!”

A Fiúság lelke, az anyjával levő gyermekhez hasonlóan, ignáci jellem. Ez ugyanaz a lélek volt, ami arra késztette, hogy a betlehemi Mária „érdemtelen kis szolgálójának” tartsa magát, és ami miatt érezte, ha valamiben hibázott, „egy bizonyos szégyent vagy valami hasonlót Isten anyja előtt”, ahogy lelki naplójában is gyakran beszámol erről:

„Láttam Miasszonyunk arcát, és megértettem, hogy milyen súlyos volt az előző napi hibám, nem minden belső keserűség és könny nélkül, mivel úgy tűnt, hogy szégyent hoztam Miasszonyunkra, aki olyan gyakran imádkozik értem, és sok bűnöm után elrejtette magát előlem, és nem találtam áhítatot sem benne, sem a mennyben.

Ahogy a Fiúhoz imádkoztam, hogy segítsen Atyjával Anyjának társaságában, belső késztetést éreztem, hogy menjek az Atya elé, és ebben a megmozdulásban úgy éreztem, hogy a hajam égnek áll, és ezen kívül egész testem éget, és ezt könnyek és tökéletes áhítat követte a szentmisén.”

A jezsuita továbbra is segítséget és védelmet keres Máriánál, anyjánál, éppen úgy, ahogy Ignác is vágyta és remélte: „Miasszonyunk talán közbenjár értünk, bűnösökért Fiánál és Uránál, saját közreműködésünkkel és erőfeszítésünkkel pedig gyengeségünket és bűnbánó lelkünket megerősíti és örömtelivé alakítja Istenünk dicséretére.”

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2016. augusztus 15.