Magis Europe „Megérezni és megízlelni” – az élet teljességéről szól az idei Magis Horvátországban

Július 24. és 31. között a horvát provincia rendezi meg az európai jezsuita ifjúsági találkozót, a Magist. A szervezők kerékpáros, gyalogos és vízi zarándoklattal, kultúrák találkozásával és az adriai tengerpart élményeivel igyekeznek gazdaggá tenni a programot, s rámutatni Isten és a teremtett világ sokszínűségére. A résztvevők Eszéktől Dubrovnikig 34 experimentum közül választhatnak. Jelentkezni június 12-ig lehet a Magis honlapján.

Magis Europe Megvan a Magis Europe új időpontja

Sokan dolgoztak a Szent Ignác-i lelkiségű fiatalok idénre tervezett nemzetközi találkozóján. A tervek szerint a környező országokban és hazánkban megvalósuló összejövetel során a résztvevők augusztus elején egy hétig több helyszínen gyakorlati foglalkozásokon vettek volna részt, hogy a végén Miskolcon találkozzanak a záróeseményen. A koronavírus-járvány miatt azonban a szervezők úgy határoztak, elhalasztják jövőre a találkozót. Az új időpont: 2021. augusztus 7-15.

Magis Europe Magis Europe 2020 helyett Magis Europe 2021

Sokan és sokat dolgoztak a Szent Ignáci-lelkiségű fiatalok idénre tervezett nemzetközi találkozóján. A tervek szerint a környező országokban és hazánkban megvalósuló összejövetel során a résztvevők augusztus elején egy hétig több helyszínen gyakorlati foglalkozásokon vettek volna részt, hogy a végén Miskolcon találkozzanak a záróeseményen. A koronavírus-járvány miatt azonban a szervezők úgy határoztak, elhalasztják jövőre a találkozót.

Magis Europe Magis Europe 2020 Rescheduled to 2021

A month ago Hungarian Jesuits and their friends were full of hope about organizing this year’s Saint Ignatian youth festival, Magis Europe 2020, despite the current global pandemic. Although their enthusiasm is the same, and the situation seems to start getting better slowly, the central team of Magis 2020, in accordance with the experiment leaders of the meeting, decided to cancel – or rather, postpone – the event.