Csörögj egy jót! – Telefonos adománygyűjtő kampány indul a Gyökerek tábor javára

Ismét aktív a jezsuiták telefonos adományvonala, mely könnyű megoldást teremt a gyors segítség eljuttatására. Támogassa a Gyökerek tábor stábjának munkáját, hívja a 13600-at, majd adja meg a 07-es kódot vagy küldje el a 07-t SMS-ben a 13600-as számra. Telefonhívása vagy SMS-e 500 Ft támogatást jelent a Gyökerek tábornak!

A 2003 óta minden nyáron, Budapesten megszervezett Gyökerek táborban olyan szociálisan hátrányos helyzetű, határon túli magyar gyermekeket látnak vendégül a budapesti Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium egyetemista diákjai és öregdiákjai, akiknek másképp nem volna lehetőségük eljutni az Magyarországra. A nyolcnapos program keretében a gyermekek megismerik hazánk természeti, történeti és kulturális örökségét, ezzel egy időben pedig keresztény szellemiségű, befogadó közösség tagjaivá válnak, ahol lehetőségük van magyarországi, illetve a többi határon túli, magyarlakta területről származó kortársakkal megismerkedni, barátságokat kötni. A tábor szellemiségét meghatározzák a keresztény értékek és a jezsuita lelkiség.

A tábor során a szervezők is olyan élményben részesülnek, amelyek aztán egész évben motivációt jelentenek számukra a tábor jövőbeni szervezését illetően. Minden évben igyekeznek kicsit megújulni, hogy a program sikeressége fennmaradjon.

Az adományvonalon 2019. február – július időszakban befolyt támogatásokat az idei évben a tábor balatoni programjainak  finanszírozására költjük, mely során a gyerekek többek között eljuthatnak a tihanyi apátságba, kipróbálhatják a visszhangot  és egy óriásit fürödhetnek – első alkalommal – a magyar tengerben.

Segítse a tábor stábjának munkáját, hívja a 13600-at, majd adja meg a 07-es kódot vagy küldje el a 07-t SMS-ben a 13600-as számra. Telefonhívása vagy SMS-e 500 Ft támogatást jelent a Gyökerek tábornak!

Köszönjük segítségüket a leendő táborozók és a szervezők nevében!

 

Hasznos tanácsok az adományvonal tárcsázásakor:

  • A számot nem egyben kell tárcsázni: először a 13600-at, majd a kicsengés/hangjelzés után kell a 07-est megadni.
  • Az adománygyűjtő vonalat nem lehet használni, ha olyan előfizetése van, amelyben le vannak tiltva az emelt díjas és/vagy adományvonalak.
  • A szám csak négy hálózatból hívható: a Telekom vezetékes- és mobilhálózatából, a Telenor, az Invitel és a Vodafone hálózatából.
  • A telefonos adományozás nem működik, ha díjtartozása van.
  • Az adományozáshoz nem kell a körzetszámot tárcsázni.
  • SMS küldés esetén más karakter nem szerepelhet az üzenetben.
Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2019. március 06.