„Dobogókőn felismertem: keresztény vagyok”

Hogyan lett gépészmérnökből a dobogókői Manréza Lelkigyakorlatos Ház ügyvezető igazgatója? Elsőre talán éles pályamódosításnak hangzik ez Halasi Gábor életében, amint azonban interjúnkból kiderül, a döntés mögött komoly megküzdöttség áll. Lázár-Ordasi Márta, a Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia újságíró-tanfolyama hallgatójának írása Pásztor Péter fotóival a MIND 2021 téli számában jelent meg.

– Családi példát követve gépészmérnökként végeztél, majd az elmúlt hat évben részben környezettudatos gépészeti megoldásokkal foglalkoztál. Hogyan lettél ilyen háttérrel egy jezsuita lelkigyakorlatos központ ügyvezető igazgatója?

– Édesapám és az unokatestvérem is gépészmérnökként végzett, így a pályaválasztás során egyértelmű volt számomra, hogy a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karára jelentkezzek. Az első két év után azonban egyre erősebbé vált az érzés, hogy nem vagyok a helyemen. Elnyertem egy Erasmus-ösztöndíjat, amellyel fél évet tölthettem Rómában. Ez a szó minden értelmében az eltávolodás időszaka volt az életemben, amelynek köszönhetően nyitottá váltam új dolgokra, és elindította a hivatáskeresésemet. Az elmúlt négy évben sokszor fordult meg a fejemben a váltás gondolata, kerestem és kértem is Istentől a lehetőséget, és most éreztem úgy, hogy megértem rá, hogy elinduljak egy új irányba. Ugyanakkor a „menedzseri” feladatok sem álltak távol tőlem. Majd’ 12 évig voltam aktív tagja a Magyar Cserkészszövetségnek, ahol vezetői képesítéssel évekig önkénteskedtem, és a gépészmérnöki pályám során is láttam el „projektmenedzseri” teendőket.

– Egy lelkigyakorlatos házban miért van szükség ügyvezetőre? És mi lesz a feladatod a négy jezsuita – Lukács János, András Attila, Mustó Péter és Szőcs László –, valamint a civil munkatársak mellett?

– Ahhoz, hogy a ház célja teljesüljön, sok operatív feladatot kell ellátni, főleg a karbantartással, a ház és a konyha rendben tartásával, programok szervezésével kapcsolatosan. Ehhez a rendtartomány pénzügyi, műszaki, kommunikációs, kontrolling, hr, forrásfejlesztési irodáival, de még a Jezsuita Kiadóval is folyamatos kapcsolatban kell lennünk. Kétéves munkálatok után 2021 tavaszán nyitott újra a Manréza. A felújítás eredményeképpen a vendégeket energetikailag korszerű, megszépült, egyszerűen, de igényesen berendezett épület várja. Ahhoz, hogy ezt a várva várt megújult állapotot tartósan fenn lehessen tartani, szükséges a folyamatos odafigyelés és a rendezett együttműködés. Ezt a célt szolgálja betölteni az én munkaköröm.

– Hogy érzed magad ebben a munkakörben és milyen kapcsolat alakult ki a többi munkatárssal? Milyen motivációd, távlati terveid vannak?

– A feladatkört otthonosnak érzem, mert nagyon sokfelé kell tudni figyelni, van lehetőség ötletek megvalósítására, és béketeremtő személyiségemet tudom használni a mindennapokban. Természetesen van kihívás is, mert korábban nem volt ilyen szintű vezetői tapasztalatom, és nem is a közösségből „nőttem ki magam” ebbe a feladatkörbe, így sokat kell tanulnom. Mivel rám esett a választás, bízom benne, hogy alkalmas leszek a feladatra; a kollégák is nagyon nyitottak irántam, így már ilyen rövid idő elteltével is otthonosan mozgok az új környezetben. Szeretném a ház működése szempontjából fontos munkafolyamatokat a lehető leghatékonyabban kialakítani. Továbbá nagyon fontos számomra a közösségépítés, hogy ne csak mint munkatársak, hanem mint emberek is tudjunk egymás támaszai lenni.

– Milyen kapcsolatod volt korábban a jezsuitákkal?

– A jezsuita lelkiséghez lépésről-lépésre kerültem egyre közelebb. Katolikus családból származom, református iskolába jártam Kecskeméten. Rómában a Szent István Házban laktam, rendszeresen látogattam a Szent Péter-bazilika altemplomában Németh László atya miséit. A jezsuitákkal akkor találkoztam először, amikor a barátaimmal a józsefvárosi Jézus Szíve-templomba kezdtünk járni egy évvel az után, hogy Rómából hazatértem. Ebben az időszakban rengeteg kérdésem volt, kerestem valamiféle iránymutatást az életemre vonatkozóan. Egy év alatt körülbelül 35 könyvet olvastam el, többek között a teljes Újszövetséget. Ekkor vettem részt az első négynapos, személyesen kísért lelkigyakorlatomon is Dobogókőn. Ennek a lelkigyakorlatnak köszönhetően kaptam azt a kegyelmet, hogy felismertem: keresztény vagyok, Jézus a központ, a hozzá való fordulásban tudok megbízni. Azóta több jezsuita lelkigyakorlaton is részt vettem, egy katekumenév után 2019-ben a Jézus Szíve-templomban bérmálkoztam, majd az Útkeresés Háza 2020-2021-es évfolyamában adtam időt a belső forrásom felé való fordulásnak. Az ottani lelkivezetőm sokat segített.

– Voltál a Manrézában és Püspökszentlászlón is lelkigyakorlatokon. Mit jelent számodra az ignáci lelkiség?

– Az ignáci lelkület vezetett rá, hogy merjek ne a külső elvárásoknak megfelelni, hanem lehetek türelmes és hűséges, hogy a dolgok az Élet által jónak látott időben és módon történjenek. Ehhez fontos eszköz a sokat emlegetett megkülönböztetés, melyhez számomra szükséges a másik ember is, többek között egy lelkivezető. Ezen kívül ebben a közösségben különösen megtapasztalom a nyitottságot, a megnyílás szabadságát.


Az interjú megjelent a MIND 2021. téli, Afrikával foglalkozó számában:

Frissítve: 2021. december 16.