Hogyan tekintsünk a román hatóságok túlkapásaira?

A következő napokban sorra vesszük Ferenc pápa romániai, azon belül erdélyi látogatásának főbb tanulságait. Bemutatjuk, kiknek tett gesztusokat, mit gondol a vallási, nemzeti kisebbségekről, és latolgatni fogjuk, hogy az út mennyiben segítheti a népek kiengesztelődését. Szóba kerülnek a román hatóságok túlkapásai, a görögkatolikusok és az ortodoxok, de megpróbáljuk tetten érni a jezsuita lelkületet a látogatásban, és számba vesszük, milyen lelki gyümölcsöket köszönhetünk a zarándokútnak. Másodikként azt taglaljuk, hogyan tekintsünk a román hatóságok túlkapásaira.

Sajátos helyzeteket tud produkálni az időjárás: azok az órák, amelyek a pápára Csíksomlyón várakozó, ázó, fázó hívősereget próbára tették, kicsiben mintha az elmúlt századokban a székely népre rótt megannyi viszontagságot is jelképezték volna. És ahogy az erdélyi magyarok a történelem viharainak közepette hűségesek maradtak hitükhöz, gyökereikhez, úgy felemelő élmény volt megélni, hogy a zarándokok mekkora türelemmel viselik az esőt, hideget és ködöt. A jelenlévők állhatatossága, bárhonnan jöttek is, a hit melletti kitartást jelenítette meg.

Az időjárásból fakadó kényelmetlenséget csak tetézték az ország hatóságainak napvilágra került túlkapásai.

Így fordulhatott elő, hogy miközben a hívők lelkesen várták Ferenc pápát, a látogatás előkészületeibe a gonosz mintázata is belevegyült.

Persze régóta számos jelét tapasztalni annak, hogy a román politikum az egységes nemzetállamot a kisebbségi magyarok és egyházi közösségeik háttérbe szorításával kívánja megvalósítani. Nem véletlen, hogy Jakubinyi György gyulafehérvári érsek korábban úgy vélekedett, Ferenc pápa látogatásának feltétele kellene hogy legyen a magyarok, illetve a katolikus egyház jogainak teljes körű érvényesítése.

Később aztán, a politikai realitásokhoz igazodva, úgy fogalmazott: ha a pápa csak oda utazna, ahol minden rendben van, kevés helyre látogathatna el; épp azért jön, hogy jelenlétével hozzájáruljon a sérelmek orvoslásához. Amely sérelmek sora sajnálatos módon most tovább gyarapodott, például azzal, hogy az érsek értésére adták: a pápát köszöntő beszédében ne az erdélyi magyarság múltját emlegesse, inkább a jövő felé forduljon. Történt mindez anélkül, hogy legalább megrökönyödést váltott volna ki az Európai Unióban, melynek Románia épp most a soros elnöke – fájó bizonyságaként annak, hogy a közösség még mindig nem képes a nemzeti kisebbségek jogainak védelmét legalább annyira a szívén viselni, mint más veszélyeztetett csoportokét.

Az 1989 előtti világot idéző korlátozások közül kiemelkedett, hogy a kormányőrség felszólítására Ferenc pápa miseruháján el kellett fedni a látogatás szlogenjének magyar fordítását ­– mely tényt aztán ki-ki a vérmérséklete szerint kommentálta. Szívünknek különösen kedvesek a ruhát tervező művész, Cristina Sabău-Trifu szavai. Azé az alkotóé, akinek oltárképe ékesíti Szatmárnémetiben a jezsuita Gonzága Szent Alajosról nevezett kollégium kápolnáját is:

„Sajnálom, hogy beleavatkoztak a munkámba, a művészi koncepciómba. És sajnálom azt is, hogy ekkora botrány kerekedett egy olyan esemény körül, ami ilyen földi dolgoknál sokkal felemelőbb élményként kellene, hogy megmaradjon”.

A művész hozzátette: „A ferences atyák utolsó pillanatig harcoltak azért, hogy a ruhát ne módosítsák – ugyanis több helyen olvastam, hogy megvádolták őket »engedékenységükért«, de amikor már a Vatikáni Liturgikus Bizottság tanácsolta nekik: jobb lenne a felirat nélkül, akkor nem volt mit tenniük, el kellett fogadniuk a javaslatot.” Nehéz döntés lehetett, de a helyi szervezők dicséretére válik, hogy úgy határoztak: a szentmise előtt elkerülik a botrányt, nehogy annak hullámai árnyékot vessenek a várva várt csíksomlyói együttlétre.

A pápa tiszteletére emelt székelykapu Csíksomlyón

Mármost a fenti fejlemények – kiegészülve a többségében magyar katonasírokat rejtő úzvölgyi temető minapi feldúlásával – nem könnyítik meg a pápa által is sürgetett kiengesztelődést. Talpig nehéz feladatot adnak viszont, hogy a rosszra ne rossz, és ne is sérelmi politizálás legyen a válasz, hanem a helyi értékükön kezeljük őket: se nem túl-, se nem alábecsülve a jelentőségüket. A helyes arány megtalálásához támpontot adhatnak Bodó Mártának, a helyi szervezőcsapat tagjának szavai: „A múlt és főleg a jelen sebeinek megnevezése segít valóban tiszta vizet önteni a pohárba, különben hamis alapra próbálnánk építeni. A sebek ugyanakkor »nem jelenthetnek akadályt vagy ürügyet, hogy meggátolják a vágyott testvéri együttélést« – a sebek Ferenc pápa tábori kórház-képével élve gyógyításra szorulnak. Ez az egyház, a hívő közösség dolga. Gyógyítani és gyógyulni viszont csak úgy lehet, ha tudjuk, hol fáj.”

Magasabb szintre emeli a történteket, hogy a látogatás forgatókönyvébe a jelek szerint „társszerzőként” Isten is besegített.

A mostoha időjárás felborította a terveket, és a pápa helikopter helyett autóval közelítette meg Csíksomlyót. Így, a Székelyföld jó részén átutazva legalább részben kapcsolatba kerülhetett azzal a valósággal, amelyet a román hatóságok el akartak takarni előle, s a táj szépsége annyira lenyűgözte, hogy azt későbbi sajtóbeszélgetésén maga hozta szóba. De Jakubinyi Györgynek azt is elmesélte, Csíksomlyón mennyire élénken tapasztalta meg a hívek odaadását, és a tapsokból, a misén a válaszokból mennyire egyértelmű volt számára, hogy alapvetően magyar közegbe érkezett.

Helyes tehát, ha – Ferenc pápa szavaival – nem engedjük, „hogy elrabolják a testvériséget olyan hangok és sebek, amelyek a szakadást és a szétesést táplálják. A múlt bonyolult és szomorú történéseit nem kell elfelejteni vagy letagadni, de akadályát sem képezhetik az óhajtott testvéri együttélésnek”. Már csak azért sem, mert fontos különválasztani a hatósági intézkedéseket és a román emberek hozzáállását. Utóbbiak közül rengetegen ugyancsak tiszta szívvel várták a pápát, és, ahogy a hírekből is kiderült, számosan jóindulattal figyelték a csíksomlyói eseményeket.

Sőt a hatóság képviselői is sokfélék, és bár legtöbbször nyilván utasításra cselekednek, egyes helyzetekben szívmelengetően humánusan léptek fel.

Egy magyar anyuka mesélte: kislánya a csíksomlyói várakozás közben átfázott, ezért bement vele a rendezvényt biztosítók sátrába, ahol a román katonák szeretettel fogadták, betakarták a ruhájukkal, és élelemmel kínálták őket – szép példájaként annak, hogy egy cseppnyi emberség a gonosz mégoly rút mintázatát is képes megtörni. Ugyanerről tanúskodnak Bodó Márta szavai: „Az előző nap »keménykedő«, erőfitogtató biztonságiak a fegyelmezett, politikai témákkal nem, csupán az imával foglalkozó, abban elmerülő közösséget látva megnyugodtak és megenyhültek, egészen más arcok néztek a zarándokokra azután, mint azelőtt. Így már belefért az is, hogy a sárban csúszkálóknak segítő kezet nyújtanak, ne pusztán gyanús alaknak, esetleges bajt, rendetlenséget okozó elemnek tekintsék őket.”

És bár a Ferenc pápát Csíksomlyóra kalauzoló román hivatalosságok nem tették lehetővé, hogy áthaladjon az esemény tiszteletére emelt székelykapun, az építmény ettől még valaminek mégis emléket állít. Annak, hogy jelenlétével, szavaival, gesztusaival Szent Péter utóda erdélyi látogatásán a kölcsönös bizalmon alapuló, de persze magyarok és románok által egyaránt munkálandó jövőnek nyitott kaput.

A sorozat első része: Kiknek és milyen gesztust tett a pápa?

A sorozat harmadik része: A látogatás hogyan segítheti a népek, felekezetek kiengesztelődését?

A sorozat negyedik része: Milyen lelki gyümölcsöket termett a pápa látogatása?

A sorozat ötödik része: Mit gondol a pápa a nemzeti kisebbségekről?

A sorozat hatodik része: Hogyan mutatkozott meg a jezsuita lelkület a látogatásban?

A sorozat hetedik része: Miért nagy szó, hogy a pápa felkereste a görögkatolikusokat?

A sorozat nyolcadik része: Milyen Európa- és világkép bontakozik ki a pápa beszédeiből?

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2019. június 14.