Ladányi László jezsuita a jogi és művészi pályafutás helyett misszionáriusnak állt, majd Kínaszakértő lett, akire három évtizeden át mint elsődleges, megbízható, naprakész hírforrásra figyelt a világ, ha a bezárkózott kommunista országra volt kíváncsi. Sajgó Szabolcs írása a M.I.N.D. 2022. őszi, a kínai magyar jezsuita misszióval foglalkozó számában jelent meg.
„Ladányi atya számomra a katolikus társadalmi tanítás hagyományában gyökerező, mélyreható Kína-szakértő példája, aki nagy szeretettel viseltetik az ország iránt” – nyilatkozta 2009-ben Stephan Rothlin svájci jezsuita az akkor már tizenkilenc éve halott magyar rendtársáról. „Egy magyar jezsuita, aki 1953-ban elindította a China News Analysis heti hírlevelet, és harminc éven át volt az egyetlen szerkesztője. Magyar zsidó családból származott, az egyetemen jogot és zenét tanult, és különösen a katolikus szociális gondolkodás érdekelte” – olvassuk róla a tajvani Fuzsen Katolikus Egyetem honlapján.
Kopott reverenda, belső összeszedettség
Hogy került az 1914-ben Diósgyőrött született gyermek Hongkongba, ahol élete hetvenhat évéből negyvenegyet töltött? Édesapja és testvére kiváló orvosok voltak, László a miskolci Fráter György Gimnázium elvégzése után a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemre iratkozott be, s huszonegy évesen jogi doktor lett. Közben a Zeneakadémia hegedű tanszakára is járt, néhány félévet Franciaországban tanult, és részt vett a katolikus egyetemisták mozgalmában.
Hivatást érezve 1936-ban Rómában személyesen P. Wlodimir Ledóchowski generálisnál jelentkezett jezsuitának, aki ráérezve a rendkívüli tehetségre, engedelmességre és közösségi apostoli munkára buzdította. A budapesti
Manrézában huszonnégyen voltak novíciusok, köztük „Ladányi Laci
magas, hajlott háttal, kicsit rendetlenül öltözve, készakarva hanyagul. Kopott reverenda, elnyűtt cipő és nagy belső összeszedettség jellemezte” – írta róla egyik novíciustársa. Ladányi egész későbbi szerzetesi életét átjárta
a szegénység és az egyszerűség szeretete.
A kínai embereket választotta Amerika helyett
A noviciátus és a filozófiai tanulmányok befejezése után 1940-ben indult a kínai misszióba. Két hónap alatt befejezte a kétéves rendi tanulmányi programot, majd Pekingben egyetemi fokon folytatta kínai tanulmányait. Tanárai a Harvardra akarták küldeni, ahol a legjobb könyvtár volt a témában. Vállat vonva azt mondta, ő a kínaiak között akar élni, már nem érdekli a nyugati civilizáció annyira, hogy éveken át foglalkozzék vele. Sanghajban végezte a teológiát, közben a Fuzsen Egyetemen hegedűkoncerteket tartott. Zenei pályafutásának az vetett véget, hogy elöljárója harmadik probációja idején eltiltotta a hegedüléstől – többé nem nyúlt a hangszerhez. 1946-ban szentelték pappá, 1947-től tanított Sanghajban.
Amikor a pekingi nyelviskolába látogatók jöttek, a vele szemben ülő Teilhard de Chardinnel franciául beszélt, a jobbján ülő amerikai rendtársával angolul, a balján ülővel spanyolul, egy német kollégával németül. Majdnem minden európai nyelv könnyed használata mellett a mandarinon túl több kínai tájszólást is elsajátított. Egyszerű, közvetlen, nyílt modorával elsősorban a hétköznapi emberektől tanulta a nyelvet.
Ablak a Kínai Népköztársaságra
1949-ben a kommunisták kiűzték Kínából, ekkor került Hongkongba, ahol letette ünnepélyes – vagyis végső – szerzetesi fogadalmát. Kínai történelemmel kezdett foglalkozni, részt vett a China Missionary Bulletin szerkesztésében, álnéven politikai elemzéseket írt a kínai helyzetről.
Amikor 1953-ban a kiadvány megváltoztatta nevét és célkitűzését, Ladányi elkezdte élete legnagyobb vállalkozását, ami elismert Kína-szakértővé tette világszerte: előbb hetente, majd kéthetente közzétette a China News Analysis című hírlapját. Ehhez beszerezte a kommunista párt minden hivatalos nyilatkozatát, a Hongkongból elérhető fontos iratokat; rengeteg újságot és rádiót figyelt rendszeresen Kína különféle részeiből, a
híreket elemezve és kommentálva közölte. Harminc évig tartó munkájával világszerte méltán elismert Kína-szakértő lett.
Laszlo Ladany néven ismerték világszerte, könyvei is e név alatt jelentek meg. Több publikációja a mai napig fontos, például a kínai katolikus egyházról szólók vagy A kínai kommunista párt és a marxizmus 1921–1985: Egy önarckép című. Ez tekinthető életműve nagy összegzésének, 1988-as első megjelenését követően számos kiadást megért, utoljára 2018-ban Londonban adták ki.
Misszió filmgyárban, villamoson
Néha el-eltűnt a rendházból. Amikor egy társa megkérdezte, merre járt, azt mondta: „Ülök a villamoson a városban, előveszem a kínai kaftánomból a kis Újszövetséget. Szemben velem egy értelmes arcú ember, és nagy nehezen, udvariasan megkérdez, vajon nem szerénytelen-e, ha tudakozódna afelől, mit tartalmaz a kis fekete kötésű könyvecske. Magyarázni kezdtem, mit olvasok. Beszélgettünk.” Kiderült, hogy az útitárs újságíró a Peking Gazette-nél. Ladányi meghívta magukhoz, lelkigyakorlatot adott neki.
Egyszer pedig egy rendtársa kérte, segítsen neki eljutni a sanghaji filmstúdióba. Épp egy forgatás közepébe csöppentek. Az akkortájt legnevesebb kínai színésznő, amikor meglátta Ladányit, abbahagyta játékát, odafutott hozzá, a nyakába ugrott, selyemköpenyéből kihúzott egy rózsafüzért, meglobogtatta az elképedt filmesek előtt és boldogan kiáltotta: „Minden nap elimádkozom, ahogy Sen Fu (a lelkiatya) kívánta!”
Missziós lelkületét mutatja az is, hogy a távol-keleti jezsuita asszisztencia egy gyűlésén megjegyezte: a miszszionáriusok nehézsége a missziós területek kultúrájának megértését illetően onnan ered, hogy általában saját hazájukhoz tapad a szívük. Ladányi a kenózis lelkületéről, vagyis a kiüresedésről beszélt, amivel Jézus érkezett földi missziójába: istenségét nem tartotta olyasminek, amihez ragaszkodnia kell, kiüresítette magát, és mindenben hasonlóvá lett hozzánk, emberekhez, a bűnt kivéve, ahogy Pál apostol fogalmaz. Ez a lelkület a ma egyházának egészére is annyira kívánatos, hiszen Jézus követője szinte állandóan missziós helyzetben él.
Egyszerűség, méltóság, odaadás jellemezte
Pierre Ryckmans Ladányi-elemzésének bevezetője szépen kifejezi egy nagy lélek alázatosságát: „Minden vitában akkor tudod igazán, hogy győztél, amikor ellenfeled elkezdi kisajátítani ötleteidet, abban az őszinte hitben, hogy ő maga találta ki azokat. Ez a helyzet finom elégtételt nyújthat; azt hiszem, ez az érzés meglehetősen ismerős lehet Ladányi atyának, a Hongkongban élő jezsuita papnak és tudósnak, aki sok éven át kiadta a heti Kínai Hírelemzés című hetilapot. Távol a médiacirkusz durva rivaldafényétől, három évtizeden át illusztris névtelenségben élt: minden »Kína-figyelő« lelkesen olvasta hírlevelét; sokan loptak belőle – de általában nagy gondot fordítottak arra, hogy soha ne ismerjék el adósságukat, és ne említsék a nevét. Ladányi atya szardonikus távolságtartással figyelte ezt a színjátékot: valószínűleg egyetértene azzal, hogy amit Ezra Pound mondott a versírásról, a történetírásra is érvényes: rendkívül fontos, hogy megírják, de hogy ki írja meg, az közömbös.”
Mindenkiről sokat elárul, hogyan hal meg. Hetvenedik évébe lépve Ladányi László módszeresen igyekezett mindent összesíteni, befejezni, lezárni. „Oda szeretnék már menni – mondta –, ahová elérni mindenkinek kívánatos.” Azután jött a tüdőrák. Egy karmelita nővér, aki ugyanabban a kórházban időzött, ahol Ladányi utolsó heteit töltötte, segített neki, amiben tudott, például hangosan olvasta a szentmise szövegeit, amire Ladányi már nem volt képes, így mégis majdnem minden nap tudott misézni.
„Valahányszor láttam őt, mindig nagy hatással volt rám élénk értelme és lelkülete, amelyet nem befolyásolt testének haldoklása. Láthatta az ember, hogy a halállal »életünk megváltozik, de meg nem szűnik«” – emlékezett
vissza a nővér. – Mint mondta, mindig békés volt, gyakran mosolygott, érezni lehetett, hogy mélyen tudatában volt utolsó betegsége fontosságának, élete beteljesedésének.
Sajgó Szabolcs
A cikk a M.I.N.D. kínai magyar jezsuita misszióval foglalkozó számában jelent meg:
