Kedves Barátaim az Úrban!

Az Egyetemes Apostoli Preferenciák, melyeket ebben a levélben teszek közzé, egy választás gyümölcsei. Számos, egytől egyig jó lehetőség közül kellett választani. Az volt a vágyunk, hogy megtaláljuk, miként működhetünk együtt a legjobban az Úr küldetésében, jelen korunkban hogyan szolgálhatjuk legjobban az Egyházat, milyen módon tehetünk a legtöbbet azzal, akik vagyunk és amink van, azt kutatva, mi volna a nagyobb isteni szolgálat és a még egyetemesebb jó.

A Társaság különböző szintjein tizenhat hónapig zajló folyamat végén a Szentatya elé terjesztettem a négy egyetemes apostoli preferenciát:

  1. Mutatni az Istenhez vezető utat a lelkigyakorlatok és a megkülönböztetés által.
  2. Társául szegődni a szegényeknek, a kitaszítottaknak, a méltóságukban sérülteknek a kiengesztelődés és az igazságosság küldetésének jegyében.
  3. Kísérni a fiatalokat egy reményteljes jövő megteremtésének útján.
  4. Együttműködni Közös Otthonunk megóvásában.

2019. február 6-án kelt megerősítő levelében Ferenc pápa megjegyezte: „A folyamat, melyet a Társaság az egyetemes apostoli preferenciák meghatározásában követett (…) a valódi megkülönböztetés jegyében zajlott.” A pápa megerősítette, hogy a javasolt preferenciák „egybevágnak az Egyház jelenlegi prioritásaival, amelyek a rendes pápai tanítóhivatalon, a szinódusokon és a püspöki konferenciákon keresztül nyernek megfogalmazást, különösképpen pedig az Evangelii gaudium révén.”

A Szentatya hangsúlyozta, hogy „az első preferencia döntő jelentőségű, ugyanis alapfeltételként magában foglalja, hogy a jezsuiták az imádságon és megkülönböztetésen keresztül személyes és közösségi kapcsolatot ápolnak az Úrral.” Hozzátette: „Ezen imádságos lelkület nélkül a többi preferencia nem terem gyümölcsöt.”

I. Egyetemes Apostoli Preferenciák 2019–2029

A Peter-Hans Kolvenbach által megfogalmazott egyetemes apostoli preferenciáknak köszönhetően, melyek több mint tizenöt esztendőn keresztül szolgáltak bennünket vezérfonalként, számos olyan kezdeményezés indult el, amit folytatnunk kell. Ide tartozik a hangsúlyos jelenlétünk Afrikában és Kínában, a Társaság egészének felelősségvállalása abban a római provinciaközi munkában, amellyel a pápák bíztak meg bennünket, következetes intellektuális apostolkodásunk, valamint a menekültekért, bevándorlókért végzett szolgálatunk. A következő tíz évben az alábbi preferenciák jegyében fogjuk végezni a kiengesztelődésért és igazságosság megvalósulásáért végzett küldetésünket mindabban az apostoli szolgálatban, amelyre másokkal együtt megbízást kaptunk.

A. Mutatni az Istenhez vezető utat a lelkigyakorlatok és a megkülönböztetés által

Tapasztalataljuk, hogy a mai szekuláris társadalom alapvető kihívás elé állítja az Egyházat az Evangélium hirdetésének feladatában. Hívőként sürgető szükségét érezzük annak, hogy meghaladjuk mind az új szekularizmust, mind pedig a múlt korok kulturális kifejezésformái iránti nosztalgiát. Feltett szándékunk, hogy az Egyházzal együttműködésben a szekuláris társadalom létét az idők jeleként éljük meg, amely lehetőséget kínál arra, hogy megújítsuk jelenlétünket az emberi történelem szívében. Az érett szekuláris társadalom teret nyit az emberi szabadság komplex dimenziói számára, különösen a vallásszabadság tekintetében. Az érett szekuláris társadalomban olyan viszonyok alakulhatnak ki, amelyek elősegítik a vallásosság személyes folyamatait,  mentesek a társadalmi vagy etnikai kényszerektől; és amelyek lehetővé teszik, hogy az emberek mély kérdéseket tegyenek fel és szabadon követhessék Jézust; hogy egyházi közösséghez tartozzanak; és társadalmi, gazdasági, kulturális és politikai színterein egyaránt keresztény életstílust valósítsanak meg.

Loyolai Szent Ignác Lelkigyakorlatai kiváló eszközök arra, hogy az Úr Jézus élete és tevékenysége jelenvalóvá váljon a mai világunk összetett társadalmi valóságában. Ezért feltett szándékunk mélyebben megtapasztalni a Lelkigyakorlatokat, hogy személyesen és közösségként egyaránt találkozhassunk Krisztussal, aki átalakít bennünket.[1]

Egyúttal feltett szándékunk minden lehetséges módon felkínálni a Lelkigyakorlatokat, hogy segítségükkel minél többek, különösen a fiatalok, elinduljanak vagy tovább haladjanak Krisztus követésének útján. A Lelkigyakorlatok megélése és a belőlük fakadó spiritualitás a mi sajátos módszerünk, amellyel mutatjuk az Istenhez vezető utat, a Jézus Krisztus történelemben megmutatkozó megváltó küldetése iránti elköteleződés által.

Emellett feltett szándékunk, hogy a megkülönböztetést állandó életgyakorlatként mutassuk fel mindazoknak, akik Krisztust szeretnék követni. A Jézus Társasága személyes és közösségi téren egyaránt elkötelezetten gyakorolja és terjeszti a lelki megkülönböztetést mint a Szentlélek által irányított döntéshozatal szokásos módját életünkben, apostoli munkánkban és egyházi közösségeinkben. Ez egy elhatározás, hogy mindig keressük és megtaláljuk Isten akaratát, engedjük magunkat vezetni a Szentlélek által. Az apostoli preferenciák kiérleléséhez vezető közösségi megkülönböztetési folyamatunkon keresztül megtapasztaltuk eljárásmódunk megújulását. Ezért feltett szándékunk, hogy a lelki beszélgetést és a megkülönböztetést rendszeressé tegyük a preferenciák megvalósításakor a Társaság életének és küldetésének valamennyi szintjén.[2]

Meg szeretnénk osztani másokkal életünk legalapvetőbb felfedezését, nevezetesen, hogy a megkülönböztetés és Szent Ignác Lelkigyakorlatai megmutatják az utat Istenhez. Hallgatnunk kell a hívásra, hogy mélyedjünk el az ignáci lelkiség ismeretében és gyakorlatában. Ezt a megtestesült és következetes hitből fakadóan kívánjuk tenni, abból a hitből, amely az Istennel való belsőséges kapcsolatból táplálkozik, ami az imádság gyümölcse, abból a hitből, amely párbeszédre lép más vallásokkal és minden kultúrával. Hitünk megmutatkozik az igazságosságért és kiengesztelődésért végzett munkánkban, hiszen a Megfeszítettől és Feltámadottól származik, aki e világ megfeszítettjeihez vezet bennünket, hogy az új életbe vetett remény közvetítői lehessünk, amelyet az Úr ad nekünk. A mi hitünk közösségben megélt hit, amely a Reményről tesz tanúságot.

B. Társául szegődni a szegényeknek, a kitaszítottaknak, a méltóságukban sérülteknek a kiengesztelődés és az igazságosság küldetésének jegyében.

Mint a kiengesztelődés és igazságosság küldésében társak, feltett szándékunk, hogy a kiszolgáltatott, kitaszított, perifériára sodort és emberi méltóságuktól megfosztott egyének és közösségek mellé szegődünk. Elkötelezzük magunkat amellett, hogy odaállunk a hatalmi, lelkiismereti és a szexuális visszaélések áldozatai mellé; a világ számkivetettjei mellé; mindazok mellé, akiket a szentírási hagyomány a föld szegényeiként ismer, akiknek jajkiáltására az Úr a felszabadító megtestesülésével válaszol.

Ahhoz, hogy „az úton” Jézus módjára lehessünk társak, mindenekelőtt közel kell lenni az szegényekhez, és ebből fakadóan „a remény Evangéliumát hirdetni a világon ma élő megannyi szegénynek”.[3] A szegényekhez akkor kerülhetünk közel, ha elmerészkedünk az emberi lét perifériáira, a társadalom peremére, és a helyzetnek megfelelő élet- és munkastílust sajátítunk el, ami lehetővé teszi, hogy kísérésünk hiteles legyen. Mindennek eléréséhez feltett szándékunk, hogy a megkülönböztetés adományával a Társaság valamennyi szintjén felmérjük, hogy körünkben kik a leginkább kiszolgáltatottak és kitaszítottak, és megkeressük annak a módját, hogy miként haladhatunk szorosan mellettük.[4]

Olyan utat keresünk a szegényekkel együtt, amely előmozdítja a társadalmi igazságosságot, és átalakítja az igazságtalansághoz vezető gazdasági, politikai és társadalmi struktúrákat; ez az út a személyek, népek és kultúrájuk egymással, a természettel és Istennel történő kiengesztelődésének szükséges feltétele. A bennszülött népek, kultúrájuk és alapvető jogaik támogatása különleges helyet foglal el a kiengesztelődés és igazságosság iránti elköteleződésünk valamennyi területén.

Megerősítjük elkötelezettségünket a bevándorlók, számkivetettek, menekültek, a háborúk és az emberkereskedelem áldozatainak segítésében. Emellett feltett szándékunk, hogy megvédjük az őshonos népek kultúráját és méltóságát. Ebből következően továbbra is a befogadás feltételeinek megteremtésén munkálkodunk, segítjük ezeket az embereket a társadalomba való beilleszkedés folyamatában, és szívünkön viseljük jogaik védelmét.

A társadalmi felelősség vállalásra való neveléssel hozzá akarunk járulni a politikai demokrácia megerősödéséhez, különösen a társadalmi piramis alján élők körében. A Közös Jó keresése iránt elkötelezett társadalmi szervezetek támogatásával szeretnénk ellensúlyozni a „neo-liberalizmus”, a fundamentalizmus és a populizmus különböző formáinak ártalmas következményeit.

Elkötelezzük magunkat az Egyházon belüli és kívüli bántalmazások felszámolása mellett; minden erőnkkel azon vagyunk, hogy az áldozatok meghallgatásra és megfelelő segítségre találjanak, hogy igazságot szolgáltassanak nekik, és a károkat orvosolják. Ez az elkötelezettség magában foglalja a bántalmazás megelőzését szolgáló világos eljárásmódok alkalmazását, a küldetésben lévők folyamatos képzését, valamint komoly erőfeszítéseket a bántalmazás társadalmi gyökereinek feltárására. Ily módon a kiszolgáltatott személyek, különösen a kiskorúak hatékony védelmezésének kultúráját kívánjuk megteremteni.

A befogadás kultúrájának megteremtése[5], a gyermekek és más kiszolgáltatott személyek jogainak védelme érdekében – számos más magánszemélyhez és intézményhez csatlakozva – a társadalmi struktúrák megváltoztatását szorgalmazzuk.[6]

Ahhoz, hogy az ínséget szenvedők társául szegődjünk, jobban meg kell ismernünk, elemezünk és mérlegelnünk a helyzetüket – így érthetjük meg a maguk mélységében azokat a gazdasági, politikai és társadalmi folyamatokat, amelyek ekkora fokú igazságtalansághoz vezetnek; emellett ki kell vennünk részünket az alternatív megoldási javaslatok megfogalmazásában. Elkötelezzük magunkat a globalizáció folyamatának azon változata mellett, mely a kultúrák sokszínűségét az emberiség közös kincsének ismeri el, védelmezi a kulturális különbözőséget, és bátorítja a kultúrák közötti kapcsolatokat.

A szegények társául szegődünk, s tesszük mindezt Istenbe, az irgalom Atyjába vetett hitünket követve, aki meghív bennünket, hogy a kiengesztelődést, mint az emberiség megújulásának alapját fogadjuk el.

C. Kísérni a fiatalokat a reményteljes jövő megteremtésének útján

A 2018-as szinódus felismerte, hogy az emberi történelem jelen pillanatában a fiatalok és helyzetük döntő jelentőségű terület, ahol az Egyház törekszik meghallani és megkülönböztetni a Szentlélek indíttatásait. A szegények és a fiatalok egymást kiegészítő és egymással összefonódó locus theologicus.

A fiatalok – akiknek többsége ráadásul egyúttal szegény is – a mai világban hatalmas kihívásokkal szembesülnek: a beszűkülő munkalehetőségek, a gazdasági instabilitás, a fokozott politikai erőszak, a diszkrimináció legkülönfélébb formái, a természeti környezet fokozatos romlása és egyéb bajok mind nehezítik, hogy megtalálják életük értelmét, és közelebb kerüljenek Istenhez.

Az ifjúság az emberi életnek az a szakasza, amikor az egyes emberek meghozzák azokat az alapvető döntéseket, amelyekkel beilleszkednek a társadalomba; amikor igyekeznek értelmet találni a létezésüknek és megvalósítani álmaikat. A fiatalokat ebben a folyamatban kísérve, megtanítva őket a megkülönböztetésre és megosztva velük Jézus Krisztus örömhírét, olyan utat mutatunk nekik Istenhez, amely az emberekkel való szolidaritáson és az igazságosabb világ építésén halad keresztül.

A fiatalok továbbra is a jövő felé nyitást jelentik azzal a reménnyel, hogy méltóságteljes életet teremtenek majd egy kiengesztelődött világban, ami harmóniában van a természeti környezettel. A fiatalok a saját szemszögükből láttatva segíthetnek megérteni a jelenkorban zajló korszakváltozást és annak reménnyel eltöltő újszerűségét. Napjainkban a fiatalok a korunk digitális kultúráján keresztül létrejövő antropológiai átalakulás főszereplői, amely új történelmi korszakot nyit meg az emberiségnek. Olyan változásokat élünk, amelyekből új emberiség keletkezik, és új módja az emberi élet megszervezésének egyéni és társadalmi szinten egyaránt. A fiatalok az emberi élet ezen új formájának hordozói, amely az Úr Jézussal való találkozás tapasztalatai alapján megvilágíthatja az igazságosság, a kiengesztelődés és a béke felé vezető utat.

A Jézus Társasága apostoli művei nagymértékben hozzá tudnak járulni a társadalom és az Egyház fiataljai számára nyitott terek létrehozásához és fenntartásához. Műveink arra törekszenek, hogy olyan nyitott tereket biztosítsanak a fiatalok kreativitásához, amelyek elősegítik a találkozást a Jézus által kinyilatkoztatott élet Istenével, és egyúttal elmélyítik a fiatalok keresztény hitét. Az ilyen tereknek segíteniük kell a fiatalokat abban, hogy megkülönböztessék azt az utat, amely által boldogságra juthatnak az egész emberiség jólétéhez való hozzájárulás révén.

A fiatalok megtapasztalják a feszültséget a kulturális homogenitás felé való nyomás és egy olyan interkulturális emberi társadalom kialakulása között, amely tiszteli és gazdagodik a különbözőség által. A piacgazdaság logikája a homogenitás felé vezet, ám a fiatalok inkább a valóságos szabadság gyakorlására rímelő sokféleségre törekszenek, és olyan kreatív tereket nyitnak meg, amelyek hozzájárulnak egy humánus, interkulturális társadalom kialakulásához. Ezen alapokon nyugodva biztonságos kultúrát tudnak teremteni, amely garantálja a gyermekek és a fiatalok egészséges környezetét, mindenki számára olyan feltételeket teremtve, amelyek lehetővé teszik, hogy emberségük teljes valóságát kibontakoztassák.

A fiatalok kísérése hiteles életet, lelki mélységet és nyitottságot követel meg tőlünk, hogy megosszuk élet-küldetésünket, amely által értelmet nyer, hogy kik is vagyunk, és mi is a dolgunk. Mindezek birtokában a fiatalokkal együtt megtanulhatjuk Istent megtalálni mindenben, és küldetésünkön keresztül segíthetjük őket elmélyülni életük ezen szakaszában. A fiatalok kísérése a személyes, közösségi és intézményi megtérés útjára vezet bennünket.

D. Együttműködni Közös Otthonunk megóvásában.

Ferenc pápa  Laudato Si’ enciklikájában arra emlékeztet minket, hogy minden egyes ember felelős a teremtésért, vagy, ahogy sokan mondják, a „földanyáért”: „Ez a nővér kiált amiatt a kár miatt, amelyet az Isten által beléje helyezett javak felelőtlen használatával és a velük való visszaéléssel okozunk neki. (…) Ezért a legelhagyatottabb és legsanyargatottabb szegények közé sorolhatjuk a mi elnyomott és elpusztított Földünket, amely »sóhajtozik és vajúdik (Róm 8,22).«”[7]

A földnek okozott kár egyúttal károkozás a legsebezhetőbbek, így a bennszülött népek, a kivándorlásra kényszerített földművesek és a városi perifériák lakói számára. Az uralkodó gazdasági rendszer által okozott környezeti pusztítás több nemzedék számára okoz kárt, hiszen nemcsak a földön ma élők, különösen a legfiatalabbak, hanem a jövő generációinak életét is meghatározza és veszélyezteti.

A megoldást abban látjuk – figyelembe véve, kik vagyunk, és milyen eszközökkel rendelkezünk –, hogy másokkal együttműködjünk a teremtés tiszteletben tartásáért és a fenntartható fejlődésen alapuló élet alternatív modelljeinek felépítésében, hogy képesek legyünk olyan javakat előállítani, amelyek igazságosan elosztva biztosítják a tisztességes életet bolygónk minden lakója számára. Földünk életkörülményeinek megőrzése hatalmas etikai és szellemi jelentőségű emberi felelősség. Együttműködésünk során részt kell vennünk a problémák alapos elemzésére irányuló erőfeszítésekben, valamint az érzékeny ökológiai egyensúlyon esett sebek gyógyítására irányuló döntések előmozdítását segítő reflexiók és a megkülönböztetések elősegítésében. Az életet lehetővé tevő természetes egyensúly fenntartása szempontjából különösen aggasztónak tartjuk az olyan fontos területeket, mint például az Amazonas régióját; Kongó, India és Indonézia vízgyűjtőit és a nagy kiterjedésű nyílt tengerek helyzetét. Ebben az értelemben a természetről való gondoskodás Isten teremtő munkájának hiteles dicsőítési formája. Bátor döntésekre van szükség a további károk elkerülése és az életmód megváltoztatása érdekében, hogy a teremtés adományait mindenki javára használhassuk fel. Aktívan jelen akarunk lenni ebben a folyamatban.

A Laudato Si’ emlékeztet arra, hogy „az önmeghaladás alapmagatartása, az elszigetelt tudattal és az önmagunkra vonatkoztatással való szakítás az az alap, amely lehetővé tesz bármiféle gondoskodást másokról és a környezetről, és amely kiváltja azt az erkölcsi reakciót, hogy figyelembe vesszük minden cselekedetünknek és minden személyes döntésüknek a külvilágra kifejtett hatását.”[8] Ebből logikusan következik, hogy a keresztényeknek „’ökológiai megtérésre’ van tehát szükségük, amely azt jelenti: engedik, hogy Jézussal való találkozásuk minden következménye megjelenjen az őket körülvevő világhoz fűződő kapcsolataikban. Annak a hivatásnak a megélése, hogy védelmezői legyünk Isten művének, lényegi része az erényes életnek.”[9]

Ezért szükséges, hogy lépjünk ki önmagunkból és szeretettel megóvjunk mindent, ami mások java. A teremtéssel kiengesztelődött emberi életmodell nem lesz lehetséges, ha nem tudunk kitörni az individualizmusból és a tétlenségből.

A megtérés nekünk, jezsuitáknak és küldetésünkben társainknak az árucikkek irracionális termelésén alapuló gazdasági és kulturális rendszer által generált életviteli szokások megváltoztatásával kezdődik. Ferenc pápa szavai erre bátorítanak bennünket: „Igen nemes dolog, ha valaki vállalja a teremtéssel való törődés kötelességét mindennapi apró tettek által; és csodálatos, hogy a nevelés képes rávenni ezekre, olyannyira, hogy életstílussá váljanak.”[10]

II. A Lélektől vezérelve

A folyamat, amelyen most keresztülmentünk, abban az egyházi megújulásban forrásozik, amelyet a Lélek inspirált a II. Vatikáni Egyetemes Zsinaton. Ugyanaz a Lélek, amely az Egyházban ma is jelen van és dolgozik, s működött a 31.-től a 36. Általános Rendgyűléseken is, vezeti a Társaságot az igényes lelki és apostoli megújulás folyamatában. Az első társak velencei példájából (1537) inspirálódva, ahogy azt fürkészték, hogy mire indítja őket a Lélek[11], a 36. Általános Rendgyűlés úgy küld minket mint társakat a kiengesztelődés és igazságosság küldetésében.[12]

Ferenc pápa szavaiból ihletet merítve, a 36. Általános Rendgyűlés úgy érezte, hogy nagyobb bizalommal kell visszatérni gyökereinkhez és a közösségi megkülönböztetés gyakorlatához. Miközben az utóbbi hónapokban megosztottuk egymással tapasztalatainkat, felismertük magában a közösségi megkülönböztetés folyamatában rejlő kegyelmet, amely a Társaság minden szintjét érintette. Sokak számára ez az ignáci lelkiség bizonyos dimenzióinak újrafelfedezését jelentette: segített megújítani a lelki beszélgetések gyakorlatát, hogy együtt keressük a jézusi utat; a közösségi megkülönböztetés gyakorlatát mint utat arra, hogy megtaláljuk Isten akaratát a saját élet-küldetésünkben. Megtapasztaltuk annak kegyelmét, hogy egy közös test részeinek érezhetjük magunkat, s növekedve az indifferenciában és a rendelkezésre állásban megkülönböztető közösséggé válhatunk, nyitott horizontokkal.[13] Ezekkel az apostoli preferenciákkal elkötelezzük magunkat annak az útnak a folytatására, amit elkezdtünk, s ezt az alapvető dimenziót életünk és küldetésünk szerves részévé tesszük.

Olyan folyamaton vagyunk túl, amely lépésről lépésre egyetértést hozott, amiről hisszük, hogy a Szentlélek műve. Számos kétség és aggodalom közepette kezdtük meg a munkát, nem ismerve eléggé az előttünk álló utat, és küzdöttünk, hogy túllépjünk a szkepticizmuson. Ahogy az első rendtársaink, mi is különböző helyekről, kultúrákból jöttünk, máshogy látjuk és máshogy értjük a világ dolgait. De megtaláltuk az egységet a vágyban, hogy Jézust szolgáljuk, aki keresztjét hordozza e világ minden szegletében. Szép lassan megtanultunk hinni és bizakodni. Mondhatjuk, hogy mint egy tanító, az Úr kézen fogott minket, éppen úgy, ahogyan Ignácot egykor Manresában vezette.[14] Mindehhez a létfontosságú kiinduló alapot a közösségek, az apostoli művek, a régiók, a rendtartományok és a képzésben lévő jezsuiták szempontjai szolgáltatták.

A szempontok, amelyeket aztán a Provinciálisok hat Konferenciája megfogalmazott, meglepő egységet mutattak. Az első tanítványokhoz hasonlóan a mélyre eveztünk, és a vihar közepén találtuk magunkat, de csodálatos volt megtapasztalni, ahogy az Úr eljött hozzánk. Ő, a megtestesült, keresztre feszített és feltámadt Úr mutatja meg nekünk a sebeit, és meghív minket, hogy csatlakozzunk hozzá az igazságosság keresésében. Új határok felé terel minket, a társadalomból kivetettek kísérésére, hogy minden embernek hirdessük az Örömhírt, hogy Istenünk szeretete átalakíthassa őket. Ezzel napról napra a mi megkeményedett szívünk is változik, s irgalommal és együttérzéssel telik meg.

Ez a folyamat megtanított minket arra, hogy az egyetemes apostoli preferenciák olyan eszközök, amelyekkel továbbra is a Lélek irányít bennünket. Ezen túlmenően a preferenciák eszközül szolgálnak arra is, hogy elmélyedjen az az élet-küldetési stílus, amelyet 36. Általános Rendgyűlés jelzett, amennyiben lelki és apostoli megújulásra hív minket, beépítve mindennapi életünkbe a megkülönböztetést, a másokkal való együttműködést és a hálózatokban való gondolkodást.

Mélyen meg vagyunk győződve arról, hogy a preferenciák segíteni fogják a Társaság apostoli testét, ha világos egységben tartják életünket és küldetésünket; ha olyan irányelveknek látjuk őket, amelyek túlmutatnak a „csináljunk valamit” hozzáálláson, és lehetővé teszik saját átalakulásunkat mint személyek, szerzetesi közösségek, apostoli művek és intézmények, ahol másokkal együttműködünk. Következésképp bár mindegyik preferencia apostoli küldetésünk valamilyen fontos vetületére mutat, egyben arra is hív, hogy újítsuk meg a saját életünket, hogy ezzel munkánk hiteles és hatékony lehessen.

A preferenciák igyekeznek konkrét formába önteni a kapott küldetést mint az Úr válaszát a sebzett világ jajkiáltására; a legkiszolgáltatottabbak kiáltására, akiket elüldöztek és kirekesztettek; az üres szólamokra, amelyek megosztják és leépítik kultúráinkat; a növekvő szakadékra gazdagok és szegények között; a fiatalok kiáltására, akik a reményt és az élet értelmét keresik; a föld és népeinek kiáltására, akiket olyannyira tönkrettek, hogy a puszta létük került veszélybe. A preferenciák válaszolni igyekszenek egy olyan világra, amelyben egész nemzedékek nőttek fel anélkül, hogy valaha is hallottak volna Jézusról és Evangéliumáról.

Egyházunkat megsebezték tagjainak bűnei, és mindaz a szenvedés, amelyet ez okozott. Egyházunk vitorláját vad szelek tépázzák. A Társaságban fájdalmak közepette ébredtünk tudatára saját sebezhetőségünknek és bűneinknek. Szégyenkezve és zavartan állunk az Úr előtt, bocsánatát kérjük, valamint gyógyulást, és hogy mutassa meg nekünk irgalmas szeretetét. Csak mint megbocsájtott és szeretett bűnösök tudunk előre haladni. Csak akkor közvetíthetjük az Ő könyörületét másoknak, ha előbb mi is, személyesen és közösségként megtapasztaltuk azt. Sőt, saját tapasztaltunk arról, hogy szeretve vagyunk és meg vagyunk váltva, adhat a küldetésre való vágyunknak igazi mélységet és erőt. Éppen a megsebzett világunk és saját sebeink közepette halljuk meg az Úr gyengéd, de kitartó hívását.

Az egyetemes apostoli preferenciák a személyes, közösségi és intézményi megtérés folyamatainak elmélyítését célozzák. Ezek olyan irányelvek, amelyek javítják mind a Társaság egészének apostoli műveit, mind pedig azon módszereket, amelyek segítségével a szolgálatainkat végezzük, ahol a preferenciák megvalósulnak. Ugyanakkor ezek segítenek mind a jezsuitáknak mind pedig a munkatársainknak, hogy apostoli életük út lehessen Isten felé. Minden embert arra szeretnénk hívni, hogy kövesse a Názáreti Jézus által kitaposott ösvényt; azt az utat, amelyen mi is járunk, az Ő lábnyomait követve, a Lélek által bátorítva.

Ezek nem a mi preferenciáink. Mi csak a bennünket irányító és megihlető Szentlélek útját követtük. Kaptuk őket, a pápa által megerősítve, s mint Ignác és társai bízunk abban, hogy neki van a legjobb rálátása a világ és az Egyház szükségleteire. Az egyetemes apostoli preferenciák segíteni fognak minket, hogy leküzdjük az önközpontúság és a korporatizmus minden formáját, hogy hitelesen munkálkodhassunk együtt az Úr küldetésében, amelyben oly sok emberrel osztozunk egyházon belül és kívül. A preferenciák lehetőség számunkra, hogy átérezzük, kicsiny, de másokkal együttműködő Társaság vagyunk.

III. A szükséges személyes, közösségi és intézményi megtérés

A szemlélődés a szeretet elnyeréséért[15] olyan ponttal kezdődik, amely látszólag magától értetődik, mégis folyamatosan szem előtt kell tartani: „A szeretetnek sokkal inkább cselekedetekben kell megnyilvánulnia, mint szavakban.” Az egyetemes apostoli preferenciák megkülönböztetésének folyamata a résztvevőket mélységes hálával töltötte el a kapott bőséges kegyelmekért. Egyúttal erős hívást tapasztaltunk a személyes, közösségi és intézményi megtérésre.

A preferenciákat akkor váltjuk valóra, ha késedelem nélkül megkezdjük végrehajtásukat. Ezt azzal érhetjük el, hogy életstílusunk vagy munkamódszereink mindazon elemeit megváltoztatjuk, amelyek akadályozzák a küldetésünk iránt elkötelezett személyek, közösségek és művek megújulását. Ösztönzőleg hat ránk az első apostolok válasza, akik azonnal otthagyták hálóikat és halász életmódjukat, hogy Jézus követésével rálépjenek a tanítványság ösvényére.[16] A preferenciák kihirdetése után a hatékony végrehajtáshoz szükséges forrásokat a Társaság minden egységének rendelkezésére bocsátjuk.[17] A változás szükséges dimenziója, hogy felelősséget vállaljunk az egyetemes apostoli preferenciákból fakadó apostoli kezdeményezések támogatásához szükséges gazdasági- és pénzügyi források keresésében és kezelésében.[18]

A meghívás Jézus Krisztus életének és küldetésének követésére szól. Ennek a hívásnak a középpontjában a szentháromságos egy Isten szeretete áll, akit a világ helyzete nem bénít meg, hanem aki elküldi Jézust, hogy vállalja emberségünket, és életét adja értünk, hogy megnyissa minden ember számára az isteni élet és szeretet kapuit. Halálával Jézus a szeretet legmagasabb fokát fejezi ki, ami legyőzi magát a halált. A meghívást azzal fogadhatjuk el, hogy szeretetből odaadjuk életünket, ami a kiengesztelődés és igazságosság cselekedeteiben fejeződik ki; azt jelenti, hogy Jézus hiteles követőivé, az Egyház és a Társaság aktív tagjaivá válunk, amely Társaság másokkal együttműködve szolgálja a küldetést. A megtérés képessé tesz minket, hogy részt vegyünk a küldetésben: a megtérés, hogy higgyünk az Örömhírben, hogy Isten országa közel van, a megtérés az élő hitre, amely olyan munkákban fejezi ki magát, amelyek lehetővé teszik Isten ígéretének beteljesülését az emberi történelemben.

Az első társak velencei tapasztalatát élénken szem előtt tartva a 36. Általános Rendgyűlés arra hív bennünket, hogy térjünk vissza a gyökereinkhez. Újra megerősítjük, aminek életadó erejét az első társak már megtapasztalták „mint »barátok az Úrban« osszák meg életüket egymással, életmódjuk legyen nagyon közel a szegények életéhez, és örömmel hirdessék az evangéliumot.”[19] Ha közösségi tereinket a közösségi megkülönböztetés tereivé tesszük, ahol bátorítva van az imaéletet, ahol részesülünk az Eucharisztiában, és lelki beszélgetéseket folytatunk, akkor ez lehetővé teszi számunkra, hogy a megkülönböztetés ajándékát megosszuk mint olyan módszert, amellyel hagyjuk magunkat a Szentlélek által vezetni apostoli műveinkben és minden szolgálatunkban. Az egyszerű, szegényekhez közeli élet felébreszti a találékonyságot arra, hogy többet kevesebbel érjünk el[20], és nagyobb hitelességet biztosít a mások javára önzetlenül végzett apostoli munkáinknak.

Ugyanakkor az egyetemes apostoli preferenciák meghívására való válasz szükségessé teszi, hogy jobban, mint bármikor törekedjünk az alapítókarizmánk és hagyományunk megkövetelte intellektuális mélységre; ezt a mélységet azonban mindig a hozzá csatlakozó lelki mélységnek kell kísérnie. A Társaság elkötelezett az intellektuális apostolkodás iránt, mert a szellemi mélységnek a Jézus Társasága minden küldetési formáját jellemeznie kell. Folytatni kívánjuk az Egyház szolgálatát az intellektuális apostoli küldetésen keresztül, intellektuális következetességgel kifejezve hitünket. Következésképpen, az apostoli test minden tagja arra hivatott, hogy egész élete során folytassa a képzését. Az intellektuális mélység igényli a komoly gondolkodás szokását, ezért nem szabad elhanyagolni a folyamatos képzést. Ha e tekintetben kudarcot vallunk, a Társaság részvétele az Egyház küldetésében nem fog megfelelni az ignáci magis követelményeinek.

A Jézus Társasága apostoli megújulásához, amely az egyetemes apostoli preferenciák megvalósításából ered, feltételül szolgál az együttműködés elmélyítése a jezsuiták és a küldetésben résztvevő társak, a szolgálatok és apostoli egységek, az Egyház különféle testületei, valamint minden olyan személy és intézmény között, akik hozzájárulnak az emberek egymással, a teremtéssel és Istennel történő kiengesztelődésének nélkülözhetetlen valóságához. „Ezt a küldetést elmélyíti, és a szolgálatot kiterjeszti az együttműködés mindazokkal, akikkel együtt dolgozunk” – fogalmaz a 36. Általános Rendgyűlés, megerősítve a 34. és 35. Általános Rendgyűlés irányelveit.[21]

A preferenciák közös megkülönböztetése során szerzett tapasztalatunk megerősíti a 36. Általános Rendgyűlés megállapítását: „Társaságunkban sok helyen jelentős haladás mutatkozott az együttműködés terén, de még vannak akadályok. … Szükséges a másokkal közösen végzett megkülönböztetés, a folyamatos tervezés és törekvéseink értékelése, amelyekkel igyekszünk legyőzni az akadályokat, hogy segítsük társainkat a küldetésben, hogy különböző szinteken vehessenek részt a Társaság apostoli tevékenységeiben és kormányzásában.”[22] Az együttműködés lelkületének teljes beépítése élet-küldetésünkbe alapvető feltétel, amely nélkül az Úr küldetésének nagyobb szolgálatára irányuló vágyunk megvalósulását kockáztatjuk munkáinkban és életmódunkban.

Ezekkel az egyetemes apostoli preferenciákkal elhatározzuk, hogy a következő tíz esztendőben, 2019–2029-ben koncentráljuk és konkrét formába öntjük létfontosságú apostoli energiáinkat. Ezeket úgy fogadjuk, mint az Egyház küldetését, melyet Ferenc pápa bízott ránk, aki jóváhagyta őket mint az apostoli testület által végzett közösségi megkülönböztetés eredményét. Ezt a Szentléleknek engedelmeskedő közösségként jó szívvel fogadjuk, és a preferenciák megvalósítását gondosan kimunkáljuk élet-küldetésünk minden területén. A preferenciák az apostolkodás és a kreativitás fellendítésére törekszenek, hogy a kiengesztelődés és az igazságosság jobb szolgálóivá válhassunk.

Vegyünk részt ebben a folyamatban, lépéseinket a rendelkezésre álló személyek, idő és helyek figyelembevételével, az Egyház küldetésének és a Szentlélek vezetésének fényében tervezzük meg és értékeljük.

A Szűzanya, Jézus Társaságának Anyja nyerje el számunkra Fiától életünk hitelességének kegyelmét, hogy azt hirdessük, amit az Úr megad nekünk, és azt cselekedjük, amit hirdetünk, így Isten kiáradó szeretetének tanúi lehessünk, és a Szentlélek által ösztönözve hatékonyan működhessünk együtt, hogy minden kiengesztelődjön Krisztusban.

Arturo Sosa, S.I.
általános rendfőnök

Róma, 2019. február 19.

(Eredeti: spanyol)

Csatolmány: Ferenc pápa levele Fr. Arturo Sosához, 2019. február 6.

[1] Vö. ÁR 36, d. 1,18.

[2] Vö. Ferenc pápa, Gaudete et exsultate, 167. és 169.

[3] ÁR 35, d. 2,13.

[4] Vö. ÁR 36, d. 1,15.

[5] Vö. ÁR 36, d. 1,16.

[6] Vö. ÁR 36, A Generális Atyára bízott ügyek

[7] Laudato Si’, 2.

[8] LaudatÁRo Si’, 208.

[9] Laudato Si’, 217.

[10] Laudato Si’, 211.

[11] Vö. Zarándok 93-95.

[12] „Ez a kiengesztelődés mindig az igazságosság műve…. Krisztus keresztje, valamint a keresztben való részesedésünk  szintén Isten kiengesztelő  művének középpontja.” ÁR 36, d.1, 21.

[13] Vö. ÁR 36, d. 1,7-16.

[14] Vö. Zarándok 27.

[15] Lgy 230–237, vö. 1Jn 3,8.

[16] Vö. Mk 1,14–20.

[17] Ld. például https://jesuits.global/uap

[18] „A 36. Általános Rendgyűlés kijelenti, hogy a szegénység iránti elkötelezettségünket szem előtt tartva a különböző pénzügyi stratégiákat, kedvező lehetőségeket és a stratégiák következményeit meg kell fontolni az apostoli tervezésnél és döntéshozatalnál, a Társaság kormányzásának valamennyi szintjén. A Társaság kincstárnoka és egyéb jól képzett és szaktudással rendelkező személyek vegyenek részt ebben a megfon tolásban.” (d. 2,18)

[19] ÁR 36 d. 1,4.

[20] Vö. ÁR 36, d. 1, 11–16.

[21] ÁR 36, d. 2, 6. Vö. ÁR35, d. 6, 30; ÁR 34, dd. 13. és 14.

[22] ÁR 36, d. 2,7.

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2019. március 19.