Elhunyt Adolfo Nicolás SJ, a Jézus Társasága korábbi legfőbb elöljárója

Arturo Sosa jezsuita generális levele az egész Társaságnak

Kedves Testvérek!

Szomorú, de egyúttal hálás szívvel tudatom veletek, hogy 2020. május 20-án Tokióban az Úr magához szólította korábbi legfőbb elöljárónkat, Adolfo Nicolás atyát.

Nicolás atya, akit sokan szeretetteljesen csak „Adolfónak” neveztünk, és akit az Ázsiában és a csendes-óceáni térségben élő jezsuiták „Nico”-nak hívtak, 1936. április 29-én született a spanyolországi Palenciában. A Társasághoz 1953. szeptember 14-én csatlakozott, pappá 1967. március 17-én szentelték. Skolasztikus évei alatt japán misszióba küldték, ahol egyebek mellett teológiai professzor, a skolasztikusok rektora és provinciális volt, később pedig Tokióban a bevándorlókat segítő szociális munkában kötelezte el magát. Tíz évig a Fülöp-szigeteken élt, és a Kelet-Ázsiai Lelkipásztori Intézet (EAPI) igazgatójaként, valamint a Kelet-Ázsiai és Óceániai Provinciálisok Konferenciájának elnökeként tevékenykedett. Miután benyújtotta lemondását a Társaság generálisának, az EAPI-nél és a manilai Arrupe nemzetközi közösségben lelki vezetéssel foglalkozott.

Nicolás atyát a 35. Általános Rendgyűlés 2008. január 19-én választotta legfőbb elöljáróvá. Nyolc évvel később, 2016. október 6-án pedig a 36. Általános Rendgyűlés elfogadta lemondását. Ez alkalommal, a rendgyűlés tagjainak képviseletében és a Társaság nevében Federico Lombardi atya szívélyes szavakkal fejezte ki háláját nagylelkű generálisi szolgálatáért. Most arra hívlak benneteket, olvassuk újra ezt, a 36. ÁR dokumentumai között megtalálható méltatást. Szemléletes módon ragadja ugyanis meg Nicolás atya közvetlen, személyes vezetői stílusát – mindenkor melegszívű, jóságos és derűs énjét –, valamint mindazt a megszámlálhatatlan jótéteményt, amellyel legfőbb elöljáróként hozzájárult a Társaság és az Egyház előrehaladásához. Ahogy Lombardi atya mondta, soha nem felejtjük el azt a két szót, amelyet Nicolás atya minduntalan emlegetett, és amely a Társaság megújításában ihletforrásunk: „egyetemesség” (hivatásunk és küldetésünk terén) és „mélység” (lelki és intellektuális, missziónk érdekében).

Adolfo Nicolás, Ferenc pápa és Arturo Sosa

Talán azzal a rövid imával emlékezünk meg legjobban Adolfo Nicolás atyáról, amelyet saját kezűleg írt olaszul, miután 2011-ben Generálisi Tanácsával nyolcnapos lelkigyakorlatra vonult, és amely lelkigyakorlaton nekem is módom volt részt venni. Az alkalom után több hónappal a Tanács egyes találkozói ezzel az imával kezdődtek; ezek a gondolatok Nicolás atya személyes elmélkedéseinek gyümölcseiként születtek meg a csodálatos halfogásról, melyről Szent János evangéliumának 21. fejezete tudósít. Az ima kiválóan ötvözi az atya személyiségét és lelkiségét. Eredeti szövege a következőképpen szól:

Úr Jézus!

Hát nem látod gyengeségeinket? És mégis, mindezek ellenére arra hívsz minket, hogy Veled tartsunk a küldetésedben?

Köszönjük, hogy hívsz bennünket, és kérünk, ne feled ígéretedet: velünk leszel az idők végezetéig.

Gyakran ránk tör az érzés, hogy hiába dolgozunk akár egész éjjel, hogy mindez hiábavalóság, s közben talán elfelejtjük, hogy Te akkor is velünk vagy.

Kérünk, légy része életünknek és minden tevékenységünknek, ma, holnap és az idők végezetéig.

Töltse el szereteted életünket, melyet a Te szolgálatodra ajánlunk fel.

Vedd el szívünkből gondolataink önzőségét, hogy mi a „miénk”, mi az „enyém”, mert miattuk szenvedünk hiányt az együttérzésben és örömben.

Gyújts világosságot szívünkben és elménkben, hogy akkor se felejtsünk el mosolyogni, amikor a dolgaink nem úgy alakulnak, ahogy szeretnénk.

Kérünk Téged, add, hogy minden napunk végén nagyobb egységben érezhessük magunkat veled, s képesek legyünk felfedezni a minket körülvevő nagyobb örömet és nagyobb reményt.

Mindezek a kérések lényünk mélyéről fakadnak.

Bár mindannyian gyengék és bűnösek vagyunk, mégis a te barátaid.

A lábmosás ábrázolása a snagovi (Románia) karmelita kolostorból

Ez az ima híven rávilágít arra, milyen is volt Adolfo: bölcs, alázatos és szabad; mindenestül és nagylelkűen a szolgálatnak szentelte magát; miközben a világ szenvedői megindították a szívét, a Feltámadt Úrba vetett hitéből táplálkozott túlcsorduló reménye; az evangélium embere volt. Nagy áldás számunkra, hogy ismerhettük. Amikor örök boldogságáért imádkozunk az Úrhoz, akit olyan híven szolgált, azért is fohászkodunk, hogy a rá jellemző jósággal, nagylelkűséggel és derűvel magunk is legyünk képesek folytatni küldetésünk szolgálatát.

Testvéri szeretettel:

Arturo Sosa SJ
legfőbb elöljáró

Róma, 2020. május 20.

Franck Janin SJ, az Európai Jezsuita Provinciálisok Konferenciájának elnöke az alábbi megemlékezést tette közzé Adolfo Nicolás atyáról:

A mélység és a bölcsesség embere

Adolfo Nicolás atya megtért az Atyához. Valójában soha sem is hagyta el Őt. Nem sokkal megválasztása után lehetőségem volt találkozni vele. Mély és örökké emlékezetes benyomást tett rám: szívélyes és közvetlen, valóban alázatos és mélyen istenhívő embert ismertem meg benne.

Nem meglepő, hogy mai világunkban milyen gyakran hangsúlyozta a mélység és bölcsesség fontosságát az Egyháznak és a Jézus Társaságának. Ez a két szó számomra örökre összenőtt az emlékezetével.

Szembesülve azzal, amit „a felszínesség globalizációjának” nevezett, soha nem szűnt meg az igazi, lelki mélység után kutatni. Sokat tűnődött azon, hogy a lelkigyakorlatok miért nem változtatnak minket még jobban át. Azt is mondta, megannyi tevékenységünk talán azért nehezedik ránk túl nagy súllyal, mert nem vizsgálunk meg elég sokféle nézőpontot. Szerinte a világot úgy kellene szemlélnünk és értelmeznünk, hogy, elegendő időt fordítva a dolgok elemzésére és a megkülönböztetésre, igazságosan ítélünk. Emellett szerette hangsúlyozni az ignáci felfogás „kreatív folyamatának szerepét, mely a valóság mélyére hatol, és elkezdi újraalkotni azt”.

Nicolás atya számára a mai világunk szívének mélysége iránti igény egy másik törekvésére is rámutatott: a bölcsesség fontosságának újrafelfedezésére. A bölcsesség teszi lehetővé, hogy „mindenben megtaláljuk Istent”. Ez teszi lehetővé, hogy megtaláljuk Őt mindennapi életünkben, munkánkban és kapcsolatainkban, de az idegenben is, akinek más a kultúrája, vallása, vagy akár nem hívő. Ahogy a pápák is gyakran emlékeztetnek bennünket, a Jézus Társasága küldetésének egyik eleme a határokhoz, perifériákhoz kötődik; ehhez szükséges az a bölcsesség, melynek segítségével a valóság szívében meghalljuk az isteni muzsikát.

Köszönjük, Nicolás atya, hogy meghívtál minket a mélységre és a bölcsességre. Magunkat, a Jézus Társaságát és küldetésünket a Te közbenjárásodra bízzuk.

Franck Janin SJ

Adolfo Nicolás életéről részletek a róla szóló honlapon olvashatók.

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2020. május 21.