Elhunyt Beöthy Tamás SJ

P. Beöthy Tamás SJ
1927-2015

Beöthy Tamás 1927. február 15-én született Budapesten. A gödöllői Premontrei Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányaimat majd 1945-ben érettségizett. A Műegyetem építészmérnöki karára vették fel. Ekkor ismerte meg az illegalitásba szorított jezsuitákat. 1953. szeptember 14-én kezdte meg a titkos noviciátust. Az építészmérnöki diplomát 1950-ben szerzi meg, utána még hat évet dolgozott építészként. 1956-ban, a forradalom alatti szerepvállalása miatt, külföldre menekült és Ausztriában tette le fogadalmait 1957. július 31-én.

Beothy

1958-1960 között Tullamore-ban (Írország) végezte el a filozófiát, 1961-64 között pedig Dublinban a teológiát, ahol 1963. július 31-én pappá szentelték. 1964-65-ben Münsterben végezte a terciát, majd ünnepélyes fogadalmait 1971-ben Kanadában tette le.

Miután Amerikába került, először Rochester-ben (NY) németet tanított, majd 1967-68-ban Hamilton-ban (Kanada) káplánkodott. 1968-79 között Courtland-on (Ont.) volt előbb káplán, majd plébános. 1980-89 között Londonban (Ont.), a St.Mary kórházban volt lelkész, közben 1985-ben Smiths Falls-on (Ont.) elvégezte a klinikai gyakorlatot is.

1989-ben az elsők között tért haza Magyarországra, először Kalocsán volt káplán a Szent István templomnál, majd 1992-től kezdve Budapesten lakott, onnan járta az országot lelkigyakorlatokat adva és a Cursillo-t, illetve a házas-hétvége programot ismertetve meg hazánkban.

Hosszú szenvedés után 2015. február 11-én hunyt el.

Temetése február 27-én, pénteken 18 órakor lesz a Mária utcai templomban

R.I.P.


A JELENBEN KELL ÉLNI

(2014. februárban így írt róla a Keresztény Élet)

Titokban lett szerzetes, a hátárnál alvó őrök között szökött meg az őrszobáról. Járt Németországban, Írországban, Amerikában, Kanadában, több évtizede tart lelkigyakorlatot jegyeseknek, házasoknak, fiataloknak. Jelenleg is járja az országot és a magyarlakta területeket.

„Hatan vagyunk testvérek, én vagyok a legfiatalabb. Három éves koromig Gyűrűszegpusztán (Hajdú-Bihar megye) éltünk egy tanyán. Utána Budapestre költöztünk. Gyerekkoromban szerettem a természetet, szívesen túráztam, síeltem, ródliztam. Több sportot is űztem: teniszeztem, vívtam és pingpongoztam. Gyerekkorom óta szent akartam lenni. Egy tanárom, aki szimpatikus volt nekem, segített abban, hogy megmaradjon a hitem. A Gödöllői Premontrei Gimnáziumban végeztem középiskolai tanulmányaimat és 1945-ben érettségiztem” – meséli gyerekkorát Tamás atya.

A Műegyetem építészmérnöki karára vették fel. Akkor ismerte meg Szabó József Mizsef jezsuita atyát, aki egyetemi lelkész volt.

„Ő lett a lelki atyám és mellette lassan én is jezsuitává váltam. 1949-ben egyetemisták számára egy novemberi hétvégén Szent Ignác-i lelkigyakorlatot szerveztek a Manrézában. Ott rájöttem, hogy a világi pálya nekem csak praktikus, de nem Isten akarata szerinti.”

1952-ben tizenkét napra kiköltözött az erdőbe magán-lelkigyakorlatra, ahol Csávossy Elemér SJ atya könyvén elmélkedett. Isten szerelmét nagyon mélyen megtapasztalta, és elhatározta, hogy pap lesz. Felkereste a legközelebbi papot, hogy ezt megbeszélje vele, de az atya nem támogatta terveit.

„Már le is mondtam mindenről, amikor Mizsef atyával való találkozásunkkor mégis szóba került a hivatásom. Egy év várakozás után, 1953. szeptember 14-én beköltözhettem a Szentkirályi u. 29-be, és megkezdtem a titkos noviciátust. A diploma megszerzése után még hat évet dolgoztam építészként.

1956-ban december 8-ról 9-re virradó éjjel hagytam el az országot. Könnyen eljutottam a határig. Sopronfalván volt egy ciszter lelkész, akiről hallottam, hogy segít. Vele és egy csempész fiával indultunk a határ felé, majd elváltunk, de engem hamarosan elkaptak. Egy órát próbáltam a határőröket rábeszélni, hogy engedjenek el, de bevittek az őrszobára, és elvették a papírjaimat. Kérésemre megmutatták egy nagy térképen, hol tartózkodunk, és akkor láttam, hogy nagyon közel vagyunk a határhoz. Este lefeküdtem, az őrök egy ideig jártak- keltek, de hajnali 4-kor láttam, az őr elaludt. Gyorsan magamhoz vettem a papírjaimat, felöltöztem, és kimentem. Mindenhol aludtak az őrök, én szépen kisétáltam az őrszobáról.

Félúton jártam, amikor fények villogtak mögöttem, ekkor átsiettem a vasúti töltés másik oldalára, és fél óra alatt átértem a határon. Bementem a vasútállomásra, mondtam, hogy jezsuita vagyok és Bécsbe szeretnék eljutni, erre ingyen elvittek. Ott töltöttem két napot, onnan mentem Sankt Andräba” – meséli a határátkelés izgalmait az atya.

Nyolc hónapot töltött noviciátusi tanulmányokkal Ausztriában, 1957 augusztusában utazott Írországba, ahol filozófiát és teológiát tanult.1963-ban Dublinban szenteltek pappá, melyre édesanyja is ki tudott utazni.

„Tanulmányaim befejeztével ’65 szeptemberében Németországba utaztam, itt kórházlelkészként működtem, középiskolában hittant és németet oktattam. Eleinte tragikus volt, mert az órán mindig kifütyültek. Haragudtam, miért viselkednek így, de később kiderült, hogy a gyerekek így fejezik ki örömüket és tetszésüket.

1965-ben repültem Amerikába, ahol Rochesterbe egy középiskolában tanítottam németet, 1966 augusztusában kerültem Kanadába. Hamiltonban tizenhárom évig káplánkodtam egy plébánián, majd a következő tíz évben a kórházlelkészségi feladatok mellett már csak lelkigyakorlatokat – Cursillot, Házas Hétvégét – tartottam szerte az országban. Sokszor előfordult, hogy pénteken befejeződött a kórházi munka, autóba szálltam, 500 km-t vezettem, este nyolckor kezdődött a Házas Hétvége. Vasárnap befejeződött, este autóba szálltam és még az éjjel hazautaztam. Másnap már dolgoztam.

Kanadában az emberek megtehették, hogy elvonulnak 30 napra lelkigyakorlatra. A nyári hónapok folyamán sokan részt vettek ilyen lelki programokon. Ott megtanultam a folyamatos lelkigyakorlatot, és amikor hazajöttem, ezt csináltam öt-hat fős csoportokban.

A kanadai dohányvidéken, Delhi faluban, ahol éltem, csupa magyar lakott. Ők már a második, vagy harmadik generációhoz tartoztak. Szerveztek nekik különböző programokat, de már ott is inkább angolul beszéltek egymással a fiatalok. A cserkészetben, a templomban próbálták megőrizni a magyar nyelvet. Szombatonként magyar iskolát szerveztek nekik, hogy ne felejtsék el a nyelvet és megtartsák magyarságtudatukat.”

Az 1989-es rendszerváltás adta meg a lehetőséget hogy Beöthy Tamás hazajöjjön. Itthon is folytatja a Házas Hétvége és a gyógyító lelkigyakorlatok tartását, vidékre is eljár, ahol már kialakultak csoportok, és segítői is akadnak, akik már önállóan is elboldogulnak. De nem csak határainkon belül foglalkozik a lelkekkel, hanem sokszor megfordul Erdélyben, Felvidéken, Délvidéken. Tamás atya Kanadából hozott lelkiségi könyveket is lefordított, amiről úgy gondolta, hogy itthon is örömmel forgatják majd.

„Mindenhol jól éreztem magam, mert szeretem az embereket. Isten a jelenünkben van, tehát nem sokat spekulálok, hogy így vagy úgy kellene csinálni valamit. A jelenben kell élni, és azzal foglalkozni, nem álmodozni. Próbálom azokat szeretni, akiket Isten nekem ajándékoz. Szép volt a múltam, remélem a jövőm is szép lesz. A legszebbnek azt tartom az életben, hogy szeressen az ember és örömet szerezzen másoknak”

– fejezi be kalandos életét Tamás atya, aki idén februárban ünnepli nyolcvanhetedik születésnapját.

Rózsásné Kubányi Andrea

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2016. augusztus 15.