Lehetőségek Iskolája a cigányság segítéséért

Januártól Oláh Zsolt vezeti az oktatásból kimaradtakat bizonyítványhoz segítő Lehetőségek Iskoláját, illetve az annak – valamint az arlói romamisszió és a Jezsuita Menekültszolgálat – ernyőszervezeteként működő Kerkai Jenő Szociális Központot. Interjú a cigány gyökerekről, a sztereotípiák lerombolásáról és a hit szerepéről a roma közösségekben. Hajdú Kinga Barbara, a Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia újságíró-tanfolyamának öregdiákjának írása a M.I.N.D. legújabb számából.

Fotók: Pásztor Péter

– Volt kedvenc tantárgyad, tanárod az általános, majd középiskolában?

– Történelem szakon végeztem az egyetemen. A történelem iránti érdeklődésem már kiskoromban kezdődött, emellett élveztem a földrajzot és az irodalmat. Nagyon szerettem a térképeket, kilenc-tízévesen megtanultam a világ országait és fővárosait, és egy idő után a történelmük is elkezdett érdekelni. Általánosságban jó emlékeim vannak a pedagógusokról is, de leginkább a történelemtanárok voltak a „kedvenceim”. Jól tanítottak és mindig lekötötték a figyelmem. Ennek köszönhetően számos sikerélményem volt. Ez adta a legtöbb önbizalmat és motivációt arra, hogy tanuljak.

– Milyen volt az iskolai környezeted, az osztályközösséged?

– Amikor bekerülök egy idegen környezetbe, először mindig introvertált vagyok. Ha empatikus közösség vesz körül, akkor nyitott leszek és érdeklődő. Általában így alakult – általános iskolában, középiskolában és egyetemen is.

– Elég korán elhatároztad, hogy tovább fogsz tanulni. Milyen szerepet játszott ebben a családod?

– A nagyszüleim neveltek fel. Iskolába mindig is kötelező volt járni, lógásra nem igazán volt lehetőség. A tanulás hagyománya nem volt meg a családi körben, de mindig támogattak abban, hogy tanulhassak, és ehhez igyekeztek a nehéz körülmények ellenére is megteremteni a környezetet. Bár nincs senki a szűkebb családomban, aki leérettségizett vagy lediplomázott volna. Első generációs értelmiségi vagyok, mégis sokat köszönhetek nekik, mert lelki támaszt és biztonságot kaptam tőlük.

– Hogyan találkoztál a jezsuitákkal?

– Éppen érettségi után voltam, és akkor már tudtam, hogy tovább szeretnék tanulni Budapesten, az ELTE történelem szakán. Az egyetemre való készülődés alatt a gimnáziumunkba látogatott Hofher József jezsuita és Szabóné Kármán Judit, a Jezsuita Roma Szakkollégium jelenlegi rektora. Előadást tartottak a tanárainknak a roma szakkoliról, és a rengeteg lehetőségről, ami benne rejlik. Épp ki kellett találnom, hol fogok lakni, ha felvesznek az egyetemre – végül mindkét helyre sikerült bejutnom. A szakkollégiumba belépve aztán kiszélesedett a látóköröm, és leomlottak előttem a magamban rólunk felépített sztereotípiák is.

– Mi jellemezte korábbi felfogásodat a cigányságról?

– Kezdetben nem érdekelt a cigányság, sőt, nem volt pozitív identitásom. Rossz környékről származom, egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei településről, annak is az egyik szegregált részéről, ami jó ideje elgettósodott. Én a romungró vagy magyarcigányok csoportjába tartozom, mely kulturálisan szinte teljesen asszimilálódott. A romungrók – egyes kisebb településeket kivéve – már nem beszélik egyik cigány nyelvjárást sem, és a kultúránk, amit leginkább a muzsikus cigányok képviseltek, jórészt a magyar kultúra átvételéből ered, de sajnos ez is eltűnni látszik. Egyébként joggal lehet mondani, hogy magyarok vagyunk, mivel itt van a hazánk, magyar az anyanyelvünk és az állampolgárságunk. Szinte semmilyen kulturális vonatkozás nincs abban, hogy cigányok lennénk, csak az, hogy a többségi társadalom azt mondja ránk, „cigányok”.

Amit viszont főként vidéken, a szegregált környékeken látunk, az nem nevezhető cigány kultúrának, az inkább a nyomor kultúrája. A legtöbb fiatal cigányban ennek a negatív identitásnak köszönhetően erősen él az asszimiláció iránti vágy. De ez általában nem sikerül, mert a többségi közeg ugyanúgy cigánynak tartja őket. Ezért jobb út az integráció: megtartjuk az identitásunkat, kultúránkat, de vállaljuk a magyar identitást és kultúrát is. Szerintem ez volna a helyes út a cigányság számára.

– Hogyan lettél a Kerkai Jenő Szociális Központ és a Lehetőségek Iskolája operatív igazgatója?

– Foglalkoztam a roma társadalomtörténet kutatásával, kutatási témám a cigánytelepek felszámolása, és a romák munkaerőpiaci helyzete volt, rendezvényekre jártam, és elvégeztem kurzusokat a szakkoliban. Később jött a felkérés Vízi Elemér provinciálistól, hogy vállaljam el a Lehetőségek Iskolája és a Kerkai Jenő Szociális Központ vezetését. Előtte – kihívás gyanánt – két és fél évig dolgoztam egy nagyvállalatnál, és ki akartam próbálni magam a versenyszféra területén is. De a romaügy a szívügyem.

– Ez éles váltás volt. Pontosan mi lesz a feladatod?

– A Kerkai Jenő Szociális Központ ernyőszervezetként fogja össze a magyar jezsuiták három szociális jellegű apostoli művét, összehangolja tevékenységüket, és közös rendezvények szervezésével segíti megjelenítésüket a köztudatban. Az ernyőszervezet alá tartozik a Lehetőségek Iskolája mellett az arlói jezsuita misszió, illetve a Jezsuita Menekültszolgálat.

– Vannak folyamatban lévő kezdeményezések, amiket most vettél át, vagy mindent újra kell gondolnod?

– A Kerkai Jenő Szociális Központ feladatait újra kell gondolni, és zajlik a stratégiai tervezés. Nem vagyok egyedül, a Kerkai Jenőről épp doktori tanulmányokat folytató Koronkai Zoltán SJ-vel közösen gondolkodunk a megoldásokon. A Lehetőségek Iskolája – mely a társadalom peremén lévő, nem tanköteles embereknek segít, hogy elvégezzék az általános iskolát – átalakításáról vannak már konkrét terveim. A kezdeményezést még Szeretet Iskolája néven Hofher József atya és Szemes Zsuzsa hívta életre, hogy felszámolják az analfabetizmust az említett problémás területeken.

A Lehetőségek Iskolája 11 éve működik, eddig 600 felnőtt diákot juttatott el az általános iskolai végzettségig. Úgy látom, elértünk egy ponthoz, amikor a tevékenységi körét ki lehet bővíteni. Ma már a legtöbb hátrányos helyzetű ember – kevés kivétellel – elvégzi a nyolc osztályt, legtöbben a középiskolában morzsolódnak le, így ott jobban elkel a segítség.

– Miben látod a lemorzsolódás okát, és hogyan lehetne ezt a folyamatot megszakítani?

– Egyrészt az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a legtöbb cigány családban nincs jelen a tanulás hagyománya, ellentétben például a zsidó családokkal. Egy mondás szerint a zsidó apa így szól a fiához: „Tanulj, fiam, mert az eszed az egyetlen, amit nem vehetnek el tőled.” Továbbá nagy probléma, hogy a nyomorból jövő gyerekek a jelenlegi közoktatási forma keretein belül a tananyagot nem tudják a kellő mértékben befogadni, illetve többnyire szegregált környezetben tanulnak, melyről számos kutatás kimutatta már, hogy ilyen iskolai körülmények között nem tud megvalósulni a minőségi oktatás. A diákoknak nincs se motivációjuk, se önbizalmuk ahhoz, hogy tovább tanuljanak. Óriási probléma még a dizájnerdrogok elterjedése a szegregátumokban, ami elképesztő rombolást végez a cigány közösségekben.

– A hit nagy szerepet játszik a cigányság életében. Ha nem veszed zokon, pláne számonkérésnek a kérdést: és a tiédben?

– Hosszú ideje keresztény vagyok. Már gyerekkoromban olvastam a Bibliát. A szakkollégiumban jártam bibliakörökre, templomba, részt vettem lelkigyakorlatokon. A cigányokra általában jellemző, hogy nem aktív vallásgyakorlók, de nagyon hisznek Istenben. Én is ilyen családból származom.

– Kell ennél több?

– Igen. A vallásosságnak közösségformáló ereje van. Ha közösségben éljük meg a hitünket, mindkettő erősödni fog. Óriási szükség volna a cigány közösségek újraszerveződésére. A hagyományos cigánytelepek felszámolásával ugyanis megszűntek vagy csak részben maradtak meg. Ehhez pedig kell egy magasztos eszme – ez lehet a keresztény hit is –, ami identitás- és közösségformáló erővé válhat. Tudatos közösségekre van szükség, amelyek tevékennyé válnak, előre terveznek, és ezáltal kiemelkednek a nyomorból.

– Bizonyos szempontból emberhalász vagy. Hogyan toborozzátok majd a tanítványokat a Lehetőségek Iskolájába?

– Eddig az iskola jobbára ismerősi körökön keresztül szólította meg az embereket, továbbá jelen van a Facebookon. Szeretném úgy meghirdetni a programot, hogy minél szélesebb rétegeket elérjen, és külön meg kell célozni a fiatalabb korosztályt. Az ő lelkükért érdemes ezt a küzdelmet folytatni, hiszen ők jelentik a jövőt.

– Mivel motiválnád azokat, akik fontolgatják, hogy önkéntesként oktatói munkát lássanak el nálatok?

– Lehajolunk olyan emberekhez, akik a társadalom peremén élnek. A keresztények küldetése, hogy meglássuk a legmegvetettebbekben is Krisztus képét, hiszen Ő is ezeket az embereket kereste, amikor megkezdte földi működését. A nyomorba ment el, ott végezte a legnagyobb munkáját. Ezért gondolom, hogy a tanítványainak is ez a feladata. Olyan embereket várunk, akik szeretnek tanítani, empatikusak, és nyitottak a cigányság felemelkedése ügyében.

– Van kedvenc apostolod?

– Pál apostol. Egyrészt az ő története megmutatja, hogy egy ember élete miként tud a rosszból a jó irányba fordulni, ha találkozik az Úrral. Másrészt ahová csak ment, szinte mindenhol ellenállásba ütközött, ennek ellenére Isten terve valóra vált: Pálon keresztül rengeteg emberhez eljutott az evangélium üzenete, hogy az életük gyökeresen a jó irányba változzon.


A cikk megjelent a magyar jezsuiták ingyenes negyedéves lapja, a M.I.N.D. 2022. tavaszi számában, melynek adománygyűjtése szintén a Lehetőségek Iskoláját támogatta:

Frissítve: 2022. április 14.