Ember tervez, Isten végez – lelkinap az egri Ward tizenkettedikes lányosztályával

A helyszín, a program, a lelkinapot vezetők személye többszöri átalakulása után végül én kerültem Eger városába szeptember 24-én, ahol a Szentlélek újfent bebizonyította: ott fúj, ahol akar, s képes egy szervezési nehézségekkel induló lelkinapon is megnyitni a szíveket. Szó volt a döntésről, életútról, egymással való kapcsolatról. Számomra nagyon megerősítő volt, hogy egy összetartó osztályközösséggel találkoztam, akik őszinték voltak, várták ezt a napot, és magukat teljesen beleadták.

Néhány visszajelzés:

„A Szentlélek jelenléte szinte érezhető volt közöttünk”
„Csak egy napunk volt, amit szívesen kibővítettem volna.”
„(Az tetszett) ahogy az osztály megnyílt”
„(Az tetszett), amikor imádkoztunk egymásért”

Horváth Ferenc SJ

EgriWardLGykép

Frissítve: 2016. augusztus 23.