Sarlós Boldogasszony ünnepén, 2022. július 2-án szentelte pappá Erdő Péter bíboros Tran Van Ngu József és Phamdinh Ngoc József jezsuitákat a pesti Jézus Szíve-templomban. Az alábbiakban a főpásztor szentbeszédét teljes terjedelmében közöljük.
Kedves Szentelendő Testvéreim!
Krisztusban Kedves Testvérek!
A mai szentmisében papot szentelünk Sarlós Boldogasszony ünnepén.
A mai evangéliumban elbeszélt történet, Mária látogatása Erzsébetnél, következménye egy korábbi eseménynek, amit szintén Szent Lukács evangéliumában olvasunk. Ez pedig maga az angyali üdvözlet. Nem véletlenül vezeti be az evangélista ezeket a szavakat azzal, hogy “az angyali üdvözlet után”, hiszen Mária, amikor meghallja a hírt, hogy édesanya lesz, akkor elcsodálkozik, és az angyalnak azt mondja, hogyan lehetséges ez. Az angyal pedig két magyarázatot ad, két jelet sorol fel. Az első inkább magyarázat, a második inkább jel. Azt mondja neki, hogy a „Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje árnyékoz meg téged”. Ez válasz arra, hogy hogyan lehetséges az, hogy édesanya lesz, pedig férfit nem ismer. De ott van a második válasz is, az pedig a jel, hogy miről győződhet meg Mária. Hol láthatja Istennek ezt az ellenállhatatlan hatalmát? Azt mondja: „idős rokonod, Erzsébet is, már a hatodik hónapban van, pedig magtalannak nevezték az emberek”. És erre indul el Mária, hogy meglátogassa Erzsébetet.
Tehát a Lukács evangélium összefüggésében jelet látni ment Mária Erzsébethez, hogy valóban meggyőződjön róla: Isten előtt semmi sem lehetetlen.
De mégsem azt olvassuk utána, hogy Mária ujjongana föl, hogy nagyszerű, az angyalnak igaza volt, valóban Erzsébet öreg kora ellenére gyereket vár, nem ez történik, hanem fordítva, a gyermek ujjong fel Erzsébet méhében. Tehát az, akit Mária már hordoz, az a nagyobb, őrá irányul az egész történet, irányul Erzsébetnek ez a különös, jelszerű, késői anyasága is. És ekkortól kezdve összekapcsolódik már itt a földön is Keresztelő Jánosnak a sorsa Jézuséval. Rá irányul Jézus személyére, Jézus művére Keresztelő Jánosnak az egész küldetése. De ez az, ami miatt ennek a látogatásnak a középpontjában is a Jézust hordozó Mária áll. Ő az, aki majd a reménységet meghozza, ő az, akiben egész Izraelnek és az egész emberiségnek a vágyakozása beteljesedik. Ezért ujjonganak, akik vele találkoznak. Tehát a találkozásnak az ujjongása egyben jelzi, Jézus közeledtével van okunk az örömre. Mert ő az, akit vártunk, mert ő az, aki meg tud szabadítani bennünket minden reménytelenségünktől. És az ember ma is, azóta is érzi az emberiségnek ezt a nyomorúságát, azt, hogy újra és újra egyénileg és közösségileg ugyanazokat a hibákat ismételjük meg, ugyanazokba a katasztrófákba sodorjuk bele saját magunkat. És mégis, tudjuk azt, hogy az Istennek terve van az emberiséggel. Hogy ő gondját viseli ennek a sokszor magát is pusztító emberiségnek.
Jézus közeledtével újra meg újra azt kell elmélyítenünk magunkban, hogy most megint azzal találkozunk, akitől az életünket kapjuk, megint azzal találkozunk, aki gondoskodik rólunk, megint azzal találkozunk, aki hív minket magához, és értelmet ad az egész életünknek.
A mai szentmisében új papokat szentelünk Jézus Társasága és az egész Világegyház számára. A papok személyén keresztül is Jézus akar közeledni az emberekhez, ahogyan annak idején Szűz Mária méhében közeledett Erzsébethez és a születendő Keresztelő Szent Jánoshoz. De vajon el tudjuk-e vinni Krisztust úgy az emberekhez, hogy ujjongó öröm töltse el őket? Ha csak a saját felkészültségünkre, erőnkre, képességünkre hagyatkozunk, akkor legfeljebb tanítani vagy szórakoztatni a tudjuk az embereket. De ha a felszentelés erejében gyakoroljuk a tanítói, a megszentelő és a pásztori feladatot, akkor rajtunk keresztül mégis maga Krisztus cselekszik és Ő az, akire szüksége van az egész világnak. A liturgia hívő és emelkedett ünneplése, a szentségek – hadd mondjuk ki ezt a szót – áhítatos kiszolgáltatása ma talán sürgetőbb feladatunk, mint azelőtt. Amikor papnövendékekkel, papságra jelentkezőkkel beszélek, újra meg újra feltűnik, hogy a liturgia szépsége és ereje vonzza őket, ennek ünneplői és eszközei kívánnak lenni. Mindent jelentéktelenné tevő korunkban mintha ez lenne az idők egyik jele. Igenis van valaki, aki szent, akinek léte és logikája felülmúlja ezt a világot.
Ha az emberi vagy az emberen túli gonoszság néha a háború, az erőszak, a gyűlölet, a hazugság hullámaival önti is el a környezetünket, Isten végtelen hatalmú léte és szeretete mindennek az állandó és megkerülhetetlen alapja. Ahogy a költő mondja: „Csendes Ő míg mi viharzunk, békéjét nem bántja harcunk.”[1] Ennek az isteni valóságnak és szeretetnek a képviselői és eszközei a felszentelt papok. Amikor jelenvalóvá teszik Krisztus megváltó áldozatát az Eucharisztiában, amikor feloldozzák a bűnöket a bűnbánat szentségében, amikor a többi szentség kiszolgáltatásával is Isten élet- és szeretetközösségébe kapcsolják az embert, akkor olyan szolgálatot teljesítenek, ami az öröm és remény szilárd alapja ebben a világban.
Kedves Szentelendő Testvéreim! Ilyen fontosak vagytok Krisztus, az Egyház és az egész világ számára. Tartsatok ki hűségben a szolgálatban! Legyetek mindig elő kapcsolatban Krisztussal az imádságban és az egyházi közösségben mindenkori főpásztorotok vezetésével!
Adja Isten, hogy szolgálatotok Krisztus hiteles képviselete és öröm forrása legyen mindannyiunk számára! Ámen.
[1] Babits M., Zsoltár gyermekhangra
