„…és befogadtatok”: így kezeli az ukrajnai válságot a Jezsuita Menekültszolgálat

Az orosz-ukrán háború kitörése azonnal fokozottabb készenlétbe helyezte a Jezsuita Menekültszolgálatot. Míg tavasszal a figyelem középpontjában dolgoztak, mostanra a nyilvánosságban némileg háttérbe szorult a hazájukból elűzöttek segítésének ügye. A JMSZ-hez nemrég csatlakozó szociális munkatárs személyes hangvételű beszámolója a csendben, de annál nagyobb lendülettel zajló munkáról. Rózsa Magdolna, a Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia újságíró-tanfolyama hallgatójának írása.

Fotó: Pásztor Péter

Miközben a jelen írás véglegesítésén gondolkodom, egy ukrán édesanya – nevezzük Natasának – egy budapesti kórházban éppen életet ad a harmadik gyermekének. Már várandósan menekült hozzánk keleti szomszédunkból ötéves kislányával. Másik gyermeke Lengyelországban van az apai nagymamájával. Natasa édesanyja nem tudott velük jönni, talán decemberben láthatják egymást újra. Albérletben élnek, a Jezsuita Menekültszolgálattól (JMSZ) kértek és kaptak lakbértámogatást, valamint szociális segélyt a megélhetéshez. Nyáron találkoztunk először, és azóta tartjuk vele a kapcsolatot, ahogy több másik ukrán családdal is, akik Budapesten találtak ideiglenesen lakhatást, és segítségre szorulnak.

„NEM SOK REMÉNYÜK VAN, HOGY VALAHA IS VISSZATÉRHETNEK”

Az orosz-ukrán háború kitörése óta munkatársaink – mindenekelőtt Sajgó Szabolcs SJ, a JMSZ jezsuita delegáltja – rendszeresen jártak a határra és a környező településekre adományokkal segíteni a menekülő családokat. A budapesti BOK Sportcsarnokban dolgozó szervezetek munkáját adományokkal, önkéntesekkel, szakmai tudással támogattuk, emellett pedagógus kollégáink már tavasszal felajánlották korábban készített oktatási és képzési anyagainkat az ukrán gyermekekkel foglalkozó tanárok számára. Nyáron szociokulturális és szabadidős tevékenységeket szerveztek, lakhatási támogatási programunkban pedig először rövid, később hosszú távú szállást biztosítottunk/biztosítunk a menekült családoknak.

Jelenleg ügyfélszolgálatunkra időpontot csak családsegítő, családgondozó vagy szociális munkás ajánlásával adunk, hogy így tarthassuk mederben a – hamarosan több százra rúgó, telefonon, e-mailen vagy személyesen érkező – megkereséseket. Igyekszünk annyi időt szánni az ügyfelekre, hogy ne csak a kérelmekhez szükséges dokumentáció készüljön el, de beszélgessünk velük, róluk és a terveikről. Mint tapasztaljuk, sokan haza szeretnének térni, de egyrészt a félelem, másrészt sokaknál a veszteség miatt erre egyelőre nem képesek.

A napokban nálunk járt például egy odahaza értékesítési menedzserként dolgozó ukrán hölgy, aki mérnök férjével Magyarországon egy gyártósoron tudott elhelyezkedni. A háború kitörésekor öt hónapot óvóhelyen töltöttek, a várost, ahol éltek, az oroszok elfoglalták, ők hozzánk menekültek, és nem sok reményük van, hogy valaha is a visszatérhetnek az otthonukba, mert, ahogy mesélték, a városban a megszálló csapatok sorra törik fel és foglalják el az otthagyott lakásokat. A feleség ezen a ponton elsírta magát…

„FELHÍVTAM EGY NYOLCGYERMEKES EGYEDÜLÁLLÓ ÉDESANYÁT”

Vannak, akik nem jönnek el a megbeszélt időpontra. Az egyik ilyen alkalommal felhívtam egy nyolcgyermekes egyedülálló édesanyát, aki korábban megkeresett minket, hogy krízishelyzetbe került, és nincs mit enni adnia a családjának. Kérésemre felkereste a lakóhelyéhez tartozó családsegítő szolgálatot is, melynek munkatársai megírták, hogy rajtuk kívül még hány ukrán családdal állnak kapcsolatban, és kiknek volna még szükségük étkezési és/vagy tanszertámogatásra. Válaszul András kollégámmal elutaztunk hozzájuk, és elvittük nekik a kért támogatásokat.

Nagy hangsúlyt fektetünk az oktatásban történő segítségnyújtásra is. A szeptemberi iskolakezdés sokaknál nehézséget okozott, mivel a bizonytalan lakhatás miatt nem tudták, hová és egyáltalán hogyan írassák be gyermekeiket az iskolákba, illetve többen nem voltak tisztában a Magyarországon 16 éves kor alatti iskolakötelezettséggel, ezért ennek ügyintézésében is nyújtottunk segítséget. Dorka kolléganőm rendszeresen jár iskolákba magyar mint idegen nyelv órákat tartani, illetve ő tartja a kapcsolatot – a szülőkön túl – azokkal a tanárokkal, akik ukrán gyermekeket oktatnak.

A JMSZ 2018-ban nyelvtanulást segítő munkafüzetet és e-learning anyagot készített Zahra és Zia az Eperfa Iskolában címmel, valamint később elektronikus olvasókönyvet azoknak, akik már tudnak valamennyire magyarul. A Menekült gyerekek a mi iskolánkban? című kiadvány pedig pedagógus, szociális munkás, iskolapszichológus és intézményvezető szemszögből ismerteti a korábbi tapasztalatokat.

„HÚSZ BICIKLI ADHATTUNK TOVÁBB FELÚJÍTVA”

A hatékony fellépés érdekében fontosnak tartjuk az együttműködést az erre nyitott partnerekkel, a menekült családokat támogató iskolákkal, szakmai, civil és egyházi szervezetekkel, utóbbit ökumenikus alapon. A helyben segítés jegyében a Jezsuita Menekültszolgálat a kárpátaljai Ungváron egy, csoportok fogadására alkalmas kerti pavilon felépítésében is részt vett, mely projekt a Hungary Helps Program és az anglikán egyház támogatásával valósult meg. A kezdeményezés célja, hogy az ukrajnai embereknek – ha nem szükséges – ne kelljen elhagyniuk a hazájukat. Sajgó Szabolcs szavairól – „sokkal jobb a szülőföldön maradni, mint egy másik országban menekültté válni” – a párhónapos lakásbérleti szerződések jutnak eszembe, melyeket azért kötnek ilyen rövid időre, mert a családok többsége reménykedik abban, hogy hamarosan hazamehetnek. Mellettük olyanok is vannak, akik itt szeretnék folytatni az életüket.

Végül egy gyakorlatias kezdeményezés: szeptemberben indítottuk a használt biciklik felajánlását célzó kampányunkat, melynek során számos kerékpárt kaptunk – november közepéig az L-Bike bicikliszervizzel együttműködve húsz kétkerekűt adhattunk tovább felújítva a menekült családoknak, ezzel könnyítve a közlekedésüket Budapesten. Kővágó Emese szolgálatvezető és Takács Emőke munkatársunk koordinálásával továbbra is azon vagyunk, hogy a pályázati forrásoknak, adományoknak, valamint a nagylelkű egyéni támogatásoknak köszönhetően a családok számára szükséges módon segíthessünk.

TOVÁBBI CÉLJAINK:

A lakhatási támogatási program elmélyítése
• Étkezési hozzájárulás a családsegítő szolgálatok és civil szervezetekben dolgozó szociális munkások által delegált családok/egyének számára
• Szociális ügyintézés és családok gondozása, integrációjának segítése, együttműködve a családsegítő szolgálatokkal és a menekülteket segítő civil és egyházi szervezetekkel
• Az oktatási program folytatása magyar mint idegen nyelv oktatással, tananyagfejlesztéssel, tanári műhelymunkával, iskolai érzékenyítéssel
• Mentorok képzése
• Tanszertámogatás, hozzájárulás az iskolai költségekhez
• Gyógyszer- és egészségügyi támogatás
• Mentálhigiénés és pszichológiai segítségnyújtás, fejlesztőpedagógiai szolgáltatások bevezetése


A cikk megjelent a M.I.N.D. 2022. téli számában:

Frissítve: 2022. december 29.