Esterházy Pál jezsuita neveltetése

Esterházy Pál 1635. szeptember 7-én született Kismartonban, Nagyszombatban a jezsuita gimnáziumban tanult, ahol az iskoladrámákban jeleskedett, késõbb kiváló katona és államférfi lett. 1652-ben kinevezték Sopron megye fõispánjává és királyi tanácsossá, 1661-ben, Bécsben I. Lipót intézõjévé. 1681-ben választották Magyarország nádorává, 1687-ben a római birodalmi hercegi címet nyerte el.

1635. szeptember 7-én született Kismartonban (ma Eisenstadt Ausztria). Édesapja, Esterházy Miklós (1582-1645), Esterházy Ferenc (1532-1604) pozsonyi alispán és Illésházy Zsófia (1547-1599) fia volt. Szülei protestánsok voltak. A nagyszombati jezsuita kollégiumban, ahol a vallásos fiú, a történelmen és retorikán kívül a hittant is tanulta, a tanárai hatására 1601-ben a katolikus egyház buzgó tagja lett, emiatt a szülei kitagadták. Házassága után, hadi szolgálatot vállalt II. Mátyás (1557-1619) magyar király seregében, aki szolgálatai elismerése gyanánt a testvérével együtt báróvá, egyszersmind tanácsossá és hadi kapitánnyá nevezte ki, valamint Regõcöt neki ajándékozta. 1614-ben a nemzet nevében a linzi gyûlésre küldték, ahol a törökök elleni harc folytatását tárgyalták. Majd kieszközölte, egykori hitoktatójának, Pázmány Péternek (1570-1637), akkori turóci prépostnak esztergomi érseki kineveztetését. 1617-ben beregi, 1618-ban zólyomi fõispán, titkos tanácsos, majd fõudvarmester lett. 1619-ben a nagykárolyi békeértekezletnek, majd a fellázadt cseh rendekhez küldött országos bizottmány tagja volt; részt vett a hainburgi értekezletekben; majd a nikolsburgi béke megkötésében munkált közre; mire kamarás, országbíró, Érsekújvár és a bányavárosi végek kapitánya lett. 1623-ban Nyitra folyó mellett kivívott fényes hadi tette után, Bécsben, 1624. január 20-án diadalmenetet tarthatott. 1624 õszén a soproni protestáns többségû országgyûlésén, katolikus létére, nádornak választották. II. Ferdinánd (1578-1637) király, pedig Fraknóvár és ehhez tartozó uradalmak birtokával ajándékozta meg. Wallensteinnak (1583-1634) a Bethlen Gábor (1580-1629) hadain aratott gyõzelme és az ezután következõ pozsonyi és szõnyi békekötés folytán a spanyol király 1628-ban az Aranygyapjas Renddel tüntette ki. Késõbb Rákóczy ellen hadakozott és kieszközölte az 1634. évi kassai békét. II. Ferdinánd halála után sok ellensége támadt, akik nagyon megkeserítették életét. 1645. szeptember 2-án hunyt el a jezsuiták nagyszombati templomában temették el.

Édesanyja, Nyáry Krisztina (1604-1641)  hitbuzgóságának örök emléke maradt a magyar irodalomban. P. Hajnal Mátyás SJ (1578-1644) maga közölte, hogy a Jézus szíve címû imakönyvet, amelynek ájtatos énekei között a régi magyar egyház legszebb himnuszait mentette meg a feledéstõl, egyenesen Nyáry Krisztina buzdítására írta meg.

esterhazy_palA gyermek Esterházy Pál mélyes vallásos légkörben nevelkedett. Az Esterházy családot már Miklós nádor idejében – akinek jelentõs szerepe van a magyar fõúri családok katolikus hithez való visszavezetésében – az egyház legfõbb támaszaként tartották számon. Udvarukban magas színvonalú hitvitákat rendeztek, ahol a nagyszombati egyetem tanárai és a jezsuita rend más kiválóságai: Dobronkai György, Keresztesi István, Forró György állandó vendégek. Emellett, a Vatikán bécsi nunciusán keresztül, az Esterházyak szoros kapcsolatban álltak magával a pápával.

Amikor a nagyszombati jezsuita iskolában tanult, ahol a bölcsészeti, jogi és katonai tanulmányok mellett részt vett az iskolai színjátszásban is, vonzalmat érzett a papi hivatás iránt, de 15 éves korában, a nagyvezekényi csatatéren hõsi halált halt bátyja, László és vele együtt három Esterházy-unokatestvér. 1652. augusztus 25-én a vezekényi csatában csatázott a királyi sereg a törökkel. A törökök háromszoros túlerejével szemben, vereséget szenvedett, a Forgách Ádám (1601-1681), érsekújvári fõkapitány által vezetett 1200 fõs magyar sereg. A Vezekény melletti balszerencsés kimenetelû ütközetben az Esterházy család négy tagja halt hõsi halált, közöttük a néhai nádor, Esterházy Miklós legidõsebb fia, az ígéretes tehetségû, huszonhat éves Esterházy László (1626-1652) valamint Esterházy Ferenc (1615-1652), Esterházy Tamás (1625-1652) és Esterházy Gáspár (1628-1652).

Egy csapásra a törékeny fiú lett a családfõ. Kivették az iskolából, nagykorúsították és eljegyezték unokahúgával, (pontosabban apja elsõ házasságából származó unokájával), a még nála is fiatalabb Esterházy Orsikával (1641-1682). Az eljegyzésre azért volt szükség, hogy a család két ágának vagyonát egyesítsék. Majd visszaküldték a nagyszombati jezsuitákhoz, hogy befejezze tanulmányait. Nagyon furcsa és különös helyzetbe került: menyasszonya van, mesés vagyona van, de egyiket sem veheti birtokba, ez az állapot határozta meg legkorábbi költeményeit. Furcsa, költõi tündérvilágban játszódó versek ezek, melyeket nagyrészt kedvenc költõje, példaképe, Zrínyi Miklós Adriai tengernek Syrenája címû kötetébõl vett sorokból, strófákból állított össze. Valószínû, saját kedvére alkotott, talán egyvalakivel osztotta meg ezeket a szövegeket: távoli mátkájával, akivel levélben tartotta a kapcsolatot. Legalábbis az Egy csudálatos énekben megszólított címû költemény címzettje Orsika.

Mivel igen közeli, vér szerinti rokonságban álltak tehát egymással, ám ez a körülmény – consanguinitasnak nevezték akkoriban – nem akadályozta meg a család befolyásos tagjainak döntését, miszerint a két fiatalnak össze kell házasodnia. Nagyon józan, gyakorlati okból; a családi vagyon megóvása, egyben tartása érdekében. Uralkodói és Rómából érkezett pápai engedély – III. Ferdinánd király jóváhagyása és X. Ince pápa diszpenzációja – birtokában, tartoták meg, igen szûk körben, az esküvõt a fraknói vár kápolnájában, 1652. október 21-én. A házasságból egy, a felnõtt kor megért fiú született, Esterházy Mihály (1671-1721), királyi kamarás, tanácsnok, vezetõ udvarmester, aki apja mûvészeteket pártoló munkásságát folytatta,  megépíttette a fertõdi Esterházy kastély elõdjét, egy kisebb vadászkastélyt, gyermektelenül hunyt el Bécsben.

Esterházy Orsolya anyai ágon a nagy múltú, igen tekintélyes Thurzó-család leszármazottja, a valaha mesésen gazdag Thurzó-vagyon egyetlen, jog szerinti örököse volt. Következésképp a házasságkötés – azaz Orsolya hozománya – jelentõs mértékben járult hozzá ahhoz, hogy Esterházy Pál kora legvagyonosabb magyar fõura lett. Javait igen jelentõsen gyarapították azok az ‘ingó vagyontárgyak’, amelyek ekkor kerültek a birtokába. Elsõsorban azok a nemesfémbõl megmunkált pazar ötvösmûvek, amelyek történeti, mûvészi és anyagi értéke szinte felbecsülhetetlen. Pál már egészen fiatalon, mielõtt tanulmányait befejezte volna a nagyszombati egyetemen, kiemelkedõen jelentõs mûgyûjtemény felett rendelkezett.

A mûgyûjtemény egyes tárgyairól hiteles történeti adatok szólnak, mint például Thurzó Imre gróf (1589-1621), Esterházy Orsolya nagyapja (anyai ágon), prágai tárgyalásai alkalmával, 1620 tavaszán kitüntetõ diplomáciai ajándékban részesült. Frigyes (1596-1632), Csehország királya, Bethlen Gábor akkori szövetségese – korábban V. Frigyes néven pfalzi választófejedelem – ekkor adományozta s adta át neki azt a két ötvöstárgyat, a nagy nevû nürnbergi mester, Hans Petzolt két díszserlegét, amelyeket a manierista stílusú európai ötvösmûvészet csúcsteljesítményeiként tart számon a nemzetközi szakirodalom. E két mûtárgy egyikét, egy virtuóz módon megformált ‘kagylóserleget’ tételesen említi az az inventárium, amely 1611-ben készült II. Rudolf (1552-1612) prágai kincstárának anyagáról.

eszterhazy_pal_2.18 éves korában, IV. Ferdinánd Regensburgban birodalmi lovaggá ütötte Ekkor már Sopron vármegye fõispánja és Pápa várának fõkapitánya volt. 1657-ben már udvari tanácsos, 1661-tõl fõudvarmester lett, amely tisztséget nádorrá választásáig viselte. A Magyarországot megszálló törökkel elõször a Székesfehérvár közelében vívott csatában került szembe. Az 1663-64. évi hadjáratokban, Zrínyi Miklós (1620-1664) és Raimondo Montecuccoli (1609-1690) vezetése alatt harcolt. A magyar csapatok élén vett részt az ún. téli hadjáratban, amely során egészen Pécsig törtek elõre a Rajnai Szövetség erõivel. Pécs alatt Zrínyivel egy 5000 fõs lovasság élén tovább vonultak Eszéknek, ahol a törökök utánpótlását biztosító és az általuk uralt Horvát- és Magyarországot a Dráván át összekötõ eszéki híd volt. Az építményt két nap alatt felgyújtották és a hadjárat teljes keresztény gyõzelemmel végzõdött. A körmendi csatában (1664. július 26-27.) a magyar csapatokat vezényelte és a szentgotthárdi csata (1664. augusztus 1-5.) utóharcaiban vett részt. A hadi élményeinek a Mars Hungaricus-ban állított emléket. 1683-ban Bécs védelmében harcolt, majd Bécs felmentése után változatlan erõvel vetette bele magát a török elleni harcokba, és igyekezett minél több magyar katonát hadba állítani. Neki köszönhetõen a felszabadító háborúban vagy 20 ezer fõs magyar haderõ is részt, mely jelentõs mértékben hozzájárult a gyõzelemhez. 1684-ben részt vett Buda elsõ sikertelen ostromában, de késõbb kiemelkedõen fontos szerepet játszott 1686-ban történt visszafoglalásánál, ahol a magyar hadak vezére volt. Már az 1681. évi soproni országgyûlésen nádorrá választották, 1682-ben meghalt felesége, de hamarosan újra megnõsült és Thököly Évát (1659-1716) vette el feleségül, az udvar beleegyezésével, mivel a hölgy Thököly Imre (1657-1705) testvére volt. A hét gyermekük közül kettõ érte meg a felnõtt kort: Esterházy Mária Terézia Anna (1684-1755), Erdõdy György (1676-1758) késõbbi felesége és Esterházy József Simon Antal (1688-1721), késõbb Somogy és Sopron vármgye fõispánja.

Pál 1687-ben, rávette a nemesi rendeket, hogy mondjanak le az Aranybulla ‘ellenállási’ záradékáról. I. József (1678-1711), 1687 december 8-án, a koronázást megelõzõ napon, az uralkodói elismerés és jóindulat bizonyítékaként a ‘német-római szent birodalom hercege’ címet adományozta, – amelyet Pál halála elõtti évben, 1712-ben III. Károly tett örökletessé a család fiúágában -, és még ebben az évben megkapta az ‘aranygyapjút’.

1688 és 1689 között átfogó tervet készített az ország közigazgatási, pénzügyi és gazdasági újjászervezésére, ezt azonban a bécsi udvar nem fogadta el. Esterházy ezután visszavonult a közélettõl, bár formálisan az ország katonai vezetõje maradt, az 1690-es évektõl elsõsorban családi birtokaival, és a mûvészetekkel foglalkozott. Számos képzõmûvészeti alkotást rendelt, maga  pedig magyar és latin nyelvû imádságokat, prédikációkat, verseket írt. 1706-ban kibõvítette udvari zenekarát, 1711-ben pedig kiadta  – 1699-ben kéziratos formában már meglévõ – zenei gyûjteményét, a Harmonia caelestist. Korábban úgy tartották, hogy az 55 egyházi éneket maga a herceg komponálta,  mai ismereteink szerint Esterházy Pál az anyag összeállítójának tekinthetõ. A kötet dallamainak nagy része ugyanis bizonyítottan nem tõle származik, és a földolgozásokat sem saját maga, illetõleg nem egyedül készítette. A darabok komponálásában és kottázásában Franz Schmidbauer udvari zeneszerzõ segítette Esterházyt. 1713. március 26-án, pestisben halt meg Kismartonban.

Részletek Eszterházy Pál naplójából, amelyben a jezsuita diák éveirõl számol be:

‘Szegény üdvözült atyám uramat Nagyszombatban eltemetvén, engemet a tutor atyafiak Esterházy Gáspár, Mihály és Sándor uramékkal Grácba iskolába küldöttek, a holott mindjárt a principiába vittek, Esterházy Sándor urammal együtt, az 1646. esztendõben. Ottan tanulván, igen nehéz betegségbe estem, hogy egy Moser nevû embernek házánál lakván, a dominikánus apácák ellenében. Annyira voltam, hogy éppen halálos ágyamban lévén, egykor mély álomba estem, a holott sok nagy dolgokat látogattam Istentõl, a mint hogy csakhamar az után felgyógyultam egy néhány nap alatt. Annak utána mentünk mulatság kedvéért a Grác körül való helyekre, a többi között Straszengel nevû búcsújáró helyre, ahol egy fából kinõtt feszületkép vagyon, mely csudáltatosan úgy nõtt a fában, kinél most is csudák történnek.

Ugyanottan egy igen jámbor szentéletû ciszterci barát lakott, aki asszomyemberre nézni sem akart, mindazonáltal, midõn mi ottan volnánk a gazdával és gazdaasszonnyal együtt, kinek leányai is valának, véletlenül házába menve azok is, nem látott valami alteratiot vagy idegenséget mutatni.

Voltunk más helyeken is, amíg ottan jártam iskolába, úgymint Strasengen, a három körösztnél, Ekkenpergben és más több helyeken is.

Onnét a vakációkban haza jövén Homonnay György urammal mentünk azután való esztendõben Nagyszombatba iskolába, Grácban hagyván Ferdinandus quartust, aki azután magyarországi királlyá lött, és a húgát, ki spanyol királynévá lött, és az öccsét is, Leopoldus Ignatius herceget, ki a magyarokat, (fõképpen pedig kettõnket Homonnay György urammal) kiváltképpen szerette.

Szombatba azért grammaticába mentem, magister Galgózi lévén mesterem, ahol praemiumot hármat vettem.

nagyszombat_xvii._szazad

Esztendõre pedig megint odamentem Esterházy Sándor urammal együtt sintaxisra, ugyan magister galgóczi lévén a mesterem.

Azonban volt az országnak gyûlése in anno 1647 Pozsonyban, ahová engem is elvitetett bátyám, Esterházy László uram. Ott voltam azért akkor, amikor gróf Draskovics Jánost az ország palatinussá választotta a zöld háznál, ahonnét felmentünk mindnyájan a várba és ott letette hitit a palatinus.

Ugyanazon gyûlésben koronáztátott meg Ferdinandus quartus a magyarországi királyságra, a káptalan szentegyházában, ahol a sok tolongás között engem éppen elnyomva vala a sok nép, hanem Hofman Pál püspök uram, ki igen magas ember vala, fölkapva ölébe, úgy vitt ki a szentegyházból, ugyanakkor menvén ki az új király is a klérussal és a többi urakkal.

Azon gyûlésben Leopoldina császárné magyar táncot kívánt látni, engem azért fölvitetvén a várba, ott köllöt táncolnom a magyarországi kisasszonyokkal a császár és a császárné elõtt. Volt pedig akkopr igen jó táncos kisasszony Esterházy Rebeka, szegény Esterházy Pál uram leánya, és mások is voltak, de azzal köllött az oláh táncot járnom. Ki igen jó táncos volt.

Annak utána két mezítelen karddal köllött a hajdú táncot járnom, kinek igen nagy mestere voltam akkor. Azon tánc igen tetszett a császárnak és a császárnénak, voltak pedig muzsikások Forgách Ádám uramé, a hegeddûst Hanzlinak hitták.

Azután nemsokára Pozsonyból Nagyszombatba köllött mennünk, ahol a pater jezsuiták egy igen nagy és szép komédiát tartottak, egy Joas királyról, kit a mostoha anyja, Atilia üldözött. Joas személyét pedig én viseltem. Ahol több volt negyedfélszáz versemnél. Aholott Atalia megöleték és Joas fia megkoronáztaték, ki jelenmti vala Ferdinandus quartus.

eszterhazy_pal_judit_jelmezebenAzon esztendõben pedig, három praeminiumot vettem és jöttem Kismartonba vakációra, ahol bátyám, Esterházy László uram, egy jó török lovat adott, kit Dervisnek híttak. Más esztendõre megint Szombatba mentünk. Esterházy Sándor, György, Miklós, Mihály uraimékkal, ahol megint el kellett a sintaxisban maradnom. Akkor is egy igen szép komédiát tartatott, szent Judit asszonyról, amikor a vörös papokat elsõben vitték be a szemináriumba, Lippay esztergomi érsek elõtt, Judit képit én képviseltem. Turzó Mihályné asszonyom öltöztetett fel, igen szép arany míveket rakván reám, ugyanakkor le is íratott engem pater Keresztes uram is, ki a vörös apok rectorává lött. Azon komédiában is igen sok verseim voltak, majd ötszázig való. Ott is három prémiumot vettem. Azon komédiában volt Judit vénasszonya Salacher nevû deák, ki igen csúfos ábrázatú vala, szava is ahhoz igen jeles volt, hogy az emberek igen nevetnék.

Ez a komédia a bõjtben volt. A nagyhétben pedig, úgymint pénteken, a processioban az isteni szeretetnek geniussa voltam, ahol a theatrumon köllött bizonyos verseket mondanom: úgy a komédiában is szent koporsó elõtt egy zöld leveles fára voltak kezeim fölfüggesztve, ugyanazon isteni szeretetnek képit viselvén. Azon esztendõben lettem rectorrá a macula nélkül való Boldogságos Szûz congregatiójában, pater Aincsics nevû mesterem lévén, aki legelsõben akkor kezdé nekem dicsérni a pater jezsuiták szerzetét elannyira, hogy nem kevés kedvem lõn azon szerzethez egészen a vakációig, gyóntató atyám pedig volt egy pater Gazeczki nevû lengyel, igen jámbor, istenfélõ ember, aki mindazonáltal gyengébben hozta a szerzetet elõttem elõ.

Vakációban haza jönvén, Esterházy György uram Rómába ment filozófiára, Esterházy Miklós uram pedig elhagyá az iskolát, meghalván az édesanyja, a nagyságos Viczay Éva asszony, Esterházy Mihály uram is, aki a többinél öregebb vala, elvégezvén iskoláit és ment Nádasdy Ferenc sógor uram udavarába, és így nem maradt több vélem esterházy Sándor uramnál, aki más esztendõre poesisból elhagyván az iskolát, hazament.

Vakációk után mentünk megint Szombatba. Azonban meghalván Draskovics palatinus, az ország gyûlése hírdetették Pozsonyba, ahol is voltam, mikor Pálffy Pált választották palatiniusnak, az elõbbeni mód szerént, akin igen megháborodott Forgách Ádám uram, vélvén, hogy õtet választaná az ország, de megcsalá a reménység. Mi pedig azon választás után megint Szombatba mennnénk, aholott újabban igen szép komédia tartaték szent Katerina császári leányról, kinek személyét és viseltem, több lévén ott is ötszáz versemnél. Ekkor is Turzó Mihályné asszonyom öltöztetett fel igen szépen. Azon komédiában is két prémiumot vettem.

Azonban a vakációkra haza jövén, értettem, hogy László bátyám uram el akarja házastársul venni Battyáni Ádám uram leányát, Battyáni Mária Eleonóra kisasszonyt. Oda mennén azért együtt bátyám urammal Rohoncra, meglõn a kézfogás és gyûrûváltás. Énnekem pedig igen kezdték kommendálni a kisebbik kisasszonyt Battyáni uram szolgái, úgymint gróf Battyáni Borbála kisasszonyt, ki igen szép vala és én tõlem nem is volt idegen. Mindazonáltal énnékem akkor nagyobb kedvem volt a szerzetes élethez, mint a házassághoz. Átmentünk Fraknóba majd pedig mindnyájan mentünk alá Kismartonba, engem pedig onnan küldtek vissza Nagyszombatba retorikára. Ahol egy declamatiot csináltam magam, azaz Cicerot jelentettem, miként perorál pokulból, mely oratiot magamnak kellett elmondanom, kiért egy szép aranyos könyvet adtak a pater jezsuiták, pater Aincsics lévén akkor a mesterem. Volt akkor egy Ignatius nevû portása a kollégiumnak, ki velem igen barátságos volt, és gyakorta adott fölöstökömöt és uzsonnát nemcsak énnekem, hanem azoknak is az úrfiaknak, kik velem voltak, úgymint Draskovich Miklós és János úrfiaknak, Veselényi Ádámnak, Csáky Zsigmondnak és Pálnak és a többinek is.

Ezen esztendõben az én mesterem vala azon, hogy a jezsuita paterek szerzetébe menjek, a minthogy annyira volt már a dolgom, hogy Csáky Zsigmonddal együtt el is akartam alattomban szöknöm, kit észben vevén Szalkovics Ádám prefektusom, nem engedett el, hanem az atyafiaknak megírta és így nem lehetett szándékomat végbevinnem.

Volt akkorban egy Ocsko nevû praceptorom, ki is azután jezsuitábvá lött. Ez igen kegyetlen ember lévén, igen igen gyakran vert meg, sokszor egy nap háromszor is. Végre kiadtak azon esztendõben rajta.

Azonban bátyám uram lakodalmának napja is elközelgetvén, farsangban pro sexta februarii az ezerhatszáz ötven esztendõben volt Rohoncon, ahol én voltam a võfély, nyoszolyó leány húgom, Esterházy Mária, igen pompás volt azon mennyegzõ. A holott harmadnapig késtünk. Onnét a mennyasszonyt hoztuk Lakompakra, ahol is derék vendégség tartatott, sok számú fõrendek lévén ottan is. Másnapra kelve, mentünk Sopron városán által dél tájban, ahol a városiak ágyúlövésekkel fogadtak, fegyverben állván az egész város. Uzsonnára pedig három óra tájban Kismartonba értünk. Ott is azért igen nagy vendégség tartatott harmadnapig, annak utána eloszlalának a vendégek és én is egy hét múlván Szombatba visszamentem tanulásra. Ahol a bõjt idõben igen szép komédia tartatott egy Gualbertus nevû emberrõl, ki ellenségének az Istenért megengedvén, a feszület elõtt letérdepelve imádkozván, azon feszület hozzáhajlott és megköszönte könyörületességét. Mely feszületnek képit én viseltem, ki mellett kétfelõl angyali ruhákban szövetnéket tartanának: Draskovich János és Miklós uraimék. Azonban Draskovich János uram föl lévén a fél kezem a keresztfára, kezdé kezemet az égõ szövetnékkel tréfásan kérdezni, kit végre nem szenvedhetvén, nagyon megszólítottam; kit hallván az emberek elfakadtak nevetve, mely dolgomért igen megharagudott a mester Draskovich János uramra, ezen komédia pedig bõjtben volt.

Nagyhéten pedig a nagypénteki processióban disciplinát csinálván, hoghy ecsettel mosták volna a hátamat, igen megsebesedett és egy néhány hétig rosszul voltam miatta.

Azon esztendõben tizenhatodik maji kimentünk sétálni a Szombathoz közel lévõ Rossindeli erdõbe, ahol egy igen magas kétágú fa volt, kire senki nem mert a deákok közül fölhágni. Azonban én bízván magamat, fölmásztam éppen a tetejére, amidõn onnét alákiáltanék, egyszersmind eltörék az ág alattam és én fejjel lefelé jöttem alá a fáról és estem egy ágra, melyet csudálatosképpen kezeimmel megkapván, kétszer fordultam által rajta, de mégis nem eresztettem el, és így lemásztam a fáról mindenki nagy csudálkozásával, ahol az egy Isten tartott meg a szörnyú haláltól, kire nézve az egész diákság nekiesvén a fának mindjárt levágták, hogy máson is ne essék valami szerencsétlenség.

Ugyanezen esztendõben tizenkettedik Augusti jöve Szombatba hozzám Esterházy Farkas uram, ki legelsõbben kezdé javallani házasságomat, és hogy venném feleségül Orsicska húgomat, mely házasság volna az egész Esterházy familia javára és elõmenetére. Kire én semmi úttal hajlani nem akartam, kívántam szerzetessé lennem. Mindazonáltal annyira fáradozott a dologban, hogy három heti sok rendbéli kívánsági és beszéd után nagy nehezen reá bírtam magamat, hogy azon házasságot elkövetem: midõn azért reá feleltem volna, ugyan Esterházy Farkas uram akaratjából Kardos István tanulótársam által egy ötvössel egy kis gyémánt gyûrût csináltatván, ugyan ottan Orsicska kisasszonynak küldöttem megnevezett Esterházy Farkas uram által, ki is nekem viszont hasonló gyûrût küldött vissza, mely után azontúl két kármelita pater baratot küldöttünk Rómába (egyiknek neve Alexander a Jesus Maria, másikának Michael ab Angelis volt a neve) hogy disperzációt szerezzenek ezen házasságra.

Eljövén azért a vakációk, mentünk által a Dunán Kismartonba, aholott  bátyám uramnak is megjelentettük a dolgot, kinek igen tetszvén azon állapot, maga is írt Rómába és költséget is küldött a kármelita barátoknak, hosz szoprgalmazzák a disperzációt. Én is pedig magánosan szólván Orsicska húgommal, fölötte igen megtapasztaltam hozzám való szeretetét. Ezen vacatiókban egykor az én kedves mátkám [Esterházy Orsolya] szállásomra jövén reggel idején, hogy még az ágyban fekünném s alunnám, általölelvén megcsókolt; kire fölébredvén, én is viszont megcsókoltam. Mely dologgal annyira magához kapcsolt, hogy én is fölötte igen kezdeném szeretni. De ebben mások semmit nem tudtak, csak egy Marianka névõ szolgáló leány, az ki jelen volt, ki az húgom dajkájának leánya volt.

Vakáció után azért megint Szombatba mentem a tanulásra, ahol nyárra kelve Homonnay György uram megszeretvén Marianka kisasszonyt, Pozsonyban gyûrût váltanak és csakhamar azon nyáron Sentén a lakodalmat megtartván, elvivé megnevezett húgomasszonyt. Énnekem is akkor jó lovat ada Homonnay György sógor uram. Azon lakodalom pedig igen pompás vala. A koszorú-üzésben egy Cselebi nevû lovon Orosz Pál nevû Homonnay uram szolgája nyerte el a koszorút, mely ló ugyan az úré volt.

A lakodalom után megint Szombatba mentem tanulásra, ott lévén azután való vakációig, bátyám uram is általjött a Dunán Kismartonba. Ottan töltvén azért a vakációt, azután megint Nagyszombatba mentem a tanulásra, az én édes mátkámtól igen nehezen válván el, ki sokat siratott elmenetelemkor. Pozsonyba érkezvén pedig, Pálfy Pál palatinushoz mentem köszönteni, ki ott tartózkodván, fiának fogadott és egy szép pej lovat is adott ajándékba, kit Carabellának hittak. Mentem Lippay György esztergomi érsek uramhoz is, ki keresztapám vala, ki is igen jó szívvel látott. Annakutána pedig Szombatba mentem. Ottan megint igen szép komédia tartatott Szent Xavérius Ferencrõl, kinek a képit viseltem. Annak utána egy náhény nappal az öreg kcongregationak, úgymint a Boldogasszony látogatásának rectorává tétettem az ezerhatszázötvenegyedik esztendőben.

Farsangban pedig a páterek egy Bomolóczy felõl való igen csúfos és szép históriát és komédiát tartottak. Logicában lévén én, volt professzorom pater Kopeczkó Ferenc uram. Azonban húsvét után átjövén bátyám uram Sentére kihívatott, ahol egy hétig mulattam, és megint visszamentem Szombatba.

Kire nézve újobban kimenvén [1652. augusztus 26-án] Vezekény nevõ falunál eleiben álla Forgách uram az hadakkal, az gyalogság körül szekérbõl való sáncot csináltatván, maga is béállott oda gróf Pálffy Miklós urammal s Serényi Pál vicegenerális urammal együtt, bátyámuramat penig jobb kéz felõl szélrõl állatta. Meglátván azért az ellenség az mieinket, azonnét kétfelé választotta népit, s mivel az mieink igen idején kezdtek tarackkal lõni, egyszersmind az két szárnyának ment, nagyobb része penig bátyámuram seregére, majd kétezerig való török; kikkel jól öszvelövöldözködvén s alkalmas török is hullván le, végre az kevés magyarság megtolyattatott, azhol bátyámuram azon Zöldfikár névõ lovon ülvén, kit nékem ígért vala, együtt menvén Esterhás János urammal s Marci névõ inasával s vagy húsz lovassal egy nagy sáros pataknak szoríttatott, azhol az ló megesvén véle, gyalog sokáig harcolt s két törököt is vágott le. Végtére az sok sebektõl ellankadván, életét dicsõségesen letette azon körülötte lévõ szolgáival együtt, estve hat s hét óra közben, kit Isten nyugosszon az örök életben.

Másnapra kelve, fölkeresvén az testeket, találák szegény bátyámuramot, Esterhási Ferenc, Tamás, Gáspár uraimékkal együtt, kik minnyájan vitézül veszének el Istenekért s hazájokért. Az szegény bátyámuram szolgái közül negyvenötön vesztenek az harchelyen s sokan sebesedtek.

Az testeket penig mind megfosztva találták, csupán csak szegény bátyámuram testén az imeg, lábravaló és nadrág maradván meg. Volt penig huszonöt seb rajta, ki lövés, ki szúrás, ki vágás.

Elvégezvén azért szegény bátyám uram temetését, mentem föl Fraknóban az én szerelmes édes mátkámhoz, Esterás Orsika kisasszonyhoz, azhol az én szerelmes mátkámmal öszveadattam magamat Fraknóban az ezerhatszázötvenharmadik esztendőben, tizenkettedik Maii, mely dolog mindazáltal igen nagy titokban volt köztünk, sok nagy okokra nézve.

Függelék

Eszterházy Pál imádsága

Emlékezzél meg, Istennek dicsőséges anyja, magyarok Nagyasszonya, szentséges Szűz Mária! Emlékezzél meg örökségedről, amelyet hű szolgád, első királyunk és apostolunk, szent István neked fölajánlott és végrendeletében reád hagyott. Tekints kegyes arccal országodra, és dicső érdemeiddel légy szószólónk és közbenjárónk szent Fiadnál, Jézus Krisztusnál. Hozzád kiáltottak őseink és minden ínségükből megszabadultak, mert éber szemed folyton-folyvást vigyázott örökségeidre, mindörökké áldott Nagyasszonyunk! Ezt mi biztosra vettük, ezért gyakran folyamodtunk hozzád, és tapasztalásból tudjuk, és mondhatjuk, hogy éretted áldott meg minket az Úr. Ez a remény éltet most is, ez a bizalom lelkesít, hogy oltalmadban keressünk menedéket mi, a Te néped, örökséged és nyájad, akiket szent Fiadról kereszténynek neveznek, különös pártfogásodért pedig hazánkat Mária országának hívjuk és valljuk.

Azért emeljük fel tehát hozzád szívünket és kulcsoljuk imára kezünket, hogy alázattal eléd tárjuk könyörgésünket.

Oltalmazd és védd hatalmas pártfogásoddal minden testi-lelki bajtól édes hazánkat, hogy Isten dicsőségére és néped vigasztalására mindenkor virágozzék. Eszközöld ki könyörgéseddel, hogy az Anyaszentegyházat, vagyis a katolikus hitet idehaza és mindenütt a világon felmagasztalás érje: hazánk főpásztorainak és egész papságának nyerj isteni segítő kegyelmet, nekünk híveknek pedig tanulékony, engedelmes és az élõ hit cselekedeteiben s gyümölcseiben bővelkedő szívet, hogy szent Fiad meg ne nehezteljen reánk, és országát tőlünk joggal el ne vonja. Gyullaszd föl bennünk ősatyáink buzgóságát és vezéreld a hitetlenkedőket az igazak okosságára, hogy mindannyian egy szájjal, egy szívvel-lélekkel, azon egy hittel szolgáljunk Fiadnak, a mi Urunknak, Téged pedig tiszteljünk és valljunk Nagyasszonyunknak, pártfogónknak, amint valósággal tiszteltek is dicső őseink.

Könyörgünk, Nagyasszonyunk, magyar hazánk vezetőiért, hogy a Szentlélek ajándékai által felvilágosítva megismerjék az igazságot, megbüntessék a gonoszt és védelmezzék az igazat, hogy a közjó előmozdításán őszinte igyekezettel fáradozzanak, az árváknak, özvegyeknek és ártatlanoknak igaz lelkiismerettel szolgáltassanak igazságot.

Könyörgünk Nagyasszonyunk, egész nemzetünkért. Légy hozzá irgalmas, örökséged polgárait, akiket védelmed alá vettél, őrizzed meg minden bűntől; kormányozd és vezesd kegyességeddel, tartsd meg Isten szeretetében és félelmében. Esedezésed által nyerj a bűnbánóknak bocsánatot, az igazaknak állhatatosságot, a szüzeknek tisztaságot, a házastársaknak hűséget, az utasoknak szerencsés megérkezést, az özvegyeknek és árváknak gyámolítást, a szegényeknek pártfogást, a szomorúaknak vigasztalást, a megholtaknak pedig örök nyugodalmat.

Ne vesd meg esdeklő gyermekeidet és a bűnök bocsánatáért könyörgőket mindenkor tapasztalt irgalmaddal oltalmazd; mert bár mi megmutatkoztunk a fiúi kegyeletben, Te megmaradtál édesanyánknak és Nagyasszonyunknak.

Légy minden bajos ügyünkben szószólónk szent Fiadnál, hogy az Õ akarata szerint rendezzük életünket, és téged Nagyasszonyunknak, különös pártfogónknak valljunk és tiszteljünk életünknek minden napján.

Jó Anyánk! Te uralkodjál felettünk és szent Fiad, Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk! Fogadd kegyesen hódoló szívünk esdeklését, amelyet színed elé terjesztünk, hogy közbenjárásoddal megsegítve, a jelen élet viszontagságai után, a síron túl, az örökkévaló boldogságra juthassunk.

Ti is, édes hazánk védőszentjei: Béla püspök, István király, Imre herceg, Mór és Gellért püspökök, László király, Erzsébet asszony, Szent Margit, Boldog Kinga és Jolán (IV. Béla király leányai), Boldog Márk, István és Menyhért kassai vértanúk, Isten minden megdicsőült szentjeivel együtt esedezzetek érettünk a mi Urunk Jézus Krisztusnál. Ámen.

Összeállította: Bikfalvi Géza

Frissítve: 2016. augusztus 09.