Ezeket a képeket még biztos nem látta – eredjen ön is Szent Ignác nyomába Barcelonában és környékén!

A barlang, ahol a híres lelkigyakorlatok íródtak, Manresa lenyűgöző katedrálisa, Montserrat lélegzetelállító hegye, a Sagrada Família Barcelonában és Szent Ignác megannyi más emlékhelye. Szőnyi Szilárd beszámolója a magyar jezsuita rendtartomány munkatársainak zarándoklatáról, Makofka Sándor fényképeivel.

„Szeretettel meghívlak egy manrézai zarándoklatra október 20. és 23. között” – szólította meg pár hete a magyar jezsuita rendtartomány központjának egyik új munkatársát Koronkai Zoltán. Emberünk köszönettel vette, hogy a Jézus Társaságának sociusa, azaz a provinciális segítője-helyettese rá is gondolt, és már szinte tervezgetni kezdte, hogyan igazítja el családjában a négynapos hétvégét, amíg ő odalesz Dobogókőn. Aztán rövid úton kiderült: a Manréza valójában Manresa, vagyis az a spanyolországi település, amelyről a mi lelkigyakorlatos központunk is a nevét kapta, és amely meghatározó szerepet játszott a rendalapító Szent Ignác életében.

Merthogy bár a lovag a baszkföldi Loyolában született, hitéleti pálfordulásának egyes állomásai Katalóniához kötődnek, azon belül is Manresához, Montserrathoz és Barcelonához. Ezeket a helyeket kereste fel a jezsuita munkatársak közel húszfős csapata, hogy Ignác lába nyomában járva fedezzék fel a rend gyökereit, és merítsenek a közösség lelkiségének forrásaiból. A zarándokoknak már a szállása is jelentőségteljes helyen áll: a hatalmas, többszintes lelkigyakorlatos ház annak a dombocskának az oldalában épült, amelynek egyik barlangjában Ignác papírra vetette híres lelkigyakorlatos könyvét. A mű egyik első nyomtatott példánya megtekinthető az épület folyosóján kialakított tárlaton – hasonlóan egyéb korabeli tárgyakhoz, festményekhez és domborművekhez. Utóbbiak többek között azt ábrázolják, amint Ignác társakat gyűjt maga köré, számot ad a domonkosoknak teológiai nézeteiről, vagy éppen sajátos hitfelfogása miatt megverik, illetve az inkvizíció börtönébe kerül, majd a pápa áldásával megalapítja a Jézus Társaságát.

Ebben a gyűjteményben látható annak a kardnak a másolata is, amelyet az egykori lovag Szűz Máriának ajánlott fel, miután megfogadta, hogy szakít a vérontással. Ignác ugyanis, bár alapjában véve keresztény életet élt, nem állt ellen semmiféle világi hívságnak, legyen az a nők iránti olthatatlan vágy, avagy a katonaélet terén szerzett dicsőség szakadatlan hajszolása. A franciák serege elleni egyik ütközetben, Pamplonánál azonban egy ágyúgolyó szétroncsolta a lábát, és az egykori hős hosszú hetekre ágyba kényszerült. Ez idő alatt a kínok kínját kellett kiállnia – mivel a csont rosszul forrt össze, még azt is vállalta, hogy lábát újból eltöreti, majd a továbbra is kiálló csonkot lefűrészelteti, mivel a délceg ifjú képtelen lett volna elviselni, hogy bicegve kelljen tennie a szépet a fehérnépnek.

A lábadozás alatt annyira unatkozott, hogy könyveket hozatott magának. A kastélyban azonban lovagregények helyett csak Jézus, illetve a szentek életéről szóló kötetek voltak, így ezeket olvasgatta, egyre nagyobb érdeklődéssel. A hősiességet mindennél többre tartó katona e művek hatására kezdte megérezni: az evilági dicsőségnél maradandóbb örömet okoz neki, ha mások helyett önmagát győzi le, és a szentek nyomába szegődve lelki életének elmélyítésére törekszik.

Felépülése után ezért azt fürkészte, hogyan kerülhet minél szorosabb személyes kapcsolatba Istennel. Útja a katalóniai Manresába vezetett, ahol közel egy évet töltött. Az említett barlangon kívül sokat időzött a várost átszelő Cardoner folyó partján, illetve a közeli domb tetején; azon a helyen, ahol megvilágosodása is történt. A zarándokcsoport tagjait is megilletődöttség kerítette hatalmába, amikor vezetőjük felolvasta Ignác vonatkozó írását, miszerint egyik itteni elmélkedése alkalmával sokkal többet értett meg Istenből, a keresztény élet lényegéből, mint egész addigi életének összes tanulmányai során.

A csapat a városkában felkereste a gótika egyik remekét, a helyi katedrálist, ahol Ignác is rendszeresen imádkozott – tövében most kisiskoláscsapat métázott, és dobosok gyakoroltak a település aznap tartott fesztiváljára –, de ellátogatott a rendalapító betegségének emlékét megörökítő kápolnába is. A harcedzett lovagot nem valamiféle elkerülhetetlen betegség döntötte le a lábáról, hanem az Istenért vállalt szenvedélyes, ám kezdetben mértéket nem ismerő, és szó szerinti önostorozása, böjtölése. Ennek következtében annyira legyengült, hogy ágynak esett, és hosszas ápolásra szorult, sőt ekkor szerzett gyomorbántalmai élete végéig gyötörték.

A zarándokcsoport útja a következő napon a közeli Montserrat hegyére vezetett. A lélegzetelállító sziklák közé, a bő hétszáz méteren épült bencés monostorhoz fogaskerekű visz fel, és az utasok egészen különleges természeti jelenség részesei lehettek. A lenti borús-párás közegből néhány perc múlva tejfölszerű párapaplanba hatoltak, majd ezt elhagyva verőfényes napsütés fogadta őket. Ignác is sokat elmélkedett a hegy kisebb-nagyobb üregeiben, és lelkigyakorlatainak csiszolásában a bencések tapasztalata is a segítségére volt. Vasárnap lévén, a csapat tagjai – megannyi zarándok és turista társaságában – részt vettek a délelőtti nagymisén, mely alatt, illetve után valóságos mennyei zene volt fülüknek a helyi fiúkórus éneke. Ezután a vállalkozó kedvűek nyakukba vették a Montserrat hegyét, hogy ezer méternél is magasabbról gyönyörködjenek a pazar panorámában. A napba még az is belefért, hogy páran beálljanak a kolostor előtti téren tartott össznépi latin táncba, és sokan azt a sort is kiállták, amely a bazilika szentélye fölött elhelyezett Fekete Madonna-kegyszoborhoz kígyózott.

A harmadik nap Barcelonáé volt, természetesen a befejezés alatt álló, 2026-ban véglegesen átadni tervezett Sagrada Famíliával, illetve további ignáci emlékhelyekkel, köztük a Santa Maria del Mar-bazilikával, melyben – miként egy szobor is megörökíti a tényt – a rendalapítót sokat lehetett látni koldulás közben. A csoport, igazi zarándokokhoz híven, ellenállt a csábításnak, hogy egyéb turistalátványosságokat is felkeressen, így ezúttal kihagyta az útkönyvekben kötelező programként emlegetett Güell parkot, Antoni Gaudí másik lenyűgöző alkotását. Rövid tengerparti lábáztatás után ehelyett a manresai szállás felé vette az irányt, hogy az ignáci barlangban Koronkai Zoltán és András Attila jezsuiták koncelebrálta késő esti szentmisében adjon hálát a három napban kapott kegyelmekért. Alábbi képgalériánkban pedig Makofka Sándor felvételeivel szeretnénk ízelítőt adni az átéltekből, remélve, hogy a fotók mások számára is képesek közvetíteni élményeinknek legalább egy – a szemmel látható – részét.

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2018. október 26.