Faber Szent Péter: A Lélek útján

Faber„Ne egyezkedj a rossz szellemekkel, hanem inkább légy a jó szellem eszköze.” – olvashatjuk e kötet címlapján a latin idézetet. A mondat hűen fejezi ki Fáber Szent Péter lelkületét. Olyan férfiről van szó, aki – miközben királynők, királyok, püspökök, vagy a pápa küldetésében gyalogszerrel rótta Európa országútjait – utazásai során angyalokkal társalkodott. Az ő segítségüket kérte, hozzájuk fohászkodott, s egyik legfőbb gondjának tekintette, hogy életében maga is egyre inkább az ő eszközükké váljon.

Fáber Pétert 2013. december 17-én avatta szentté Ferenc pápa, és azóta is mint kedves, ihlető szentjére hivatkozik rá,  Ebben a meggyőződésben bocsátja az Olvasó rendelkezésére Fáber Szent Péter lelki feljegyzéseit a Magyar Jezsuita Rendtartomány.

 

Megvásárolható a jezsuitakonyvek.hu oldalon.

Frissítve: 2016. július 28.