Fáber Szent Péter

A szeretet tanítványa
500 éve született Boldog Fáber Péter jezsuita atya

A Szentírás szavai, Jézus tanítványai közül Szent János apostolt nevezik ‘a szeretett tanítványnak’, a jezsuita hagyomány szerint a Társaságban a szeretet tanítványa Fáber Péter volt.

A Jézus Társaság egyik alapítója tagja Fáber Péter (francia nevén Pierre Favre) a francia Alpokban, Szavója Villaret községében született 1506. április 13-én. Szülei szegény földművesek voltak. A kis családi gazdaságban már kora gyermekkorától kezdve segíteni kellett, a nyájat őrizte a havasokban. A szabad természetben megőrizte szíve romlatlanságát és gyermeki naivságát. Tíz éves korában, azonban heves vágy fogta el a tudományok iránt, sok rimánkodás után, vasárnaponként iskolába járhatott, a szomszédos Thönes falu plébánosa tanította két évig latinra. Majd beléphetett a La Roche-i kollégiumba, a kollégium vezetője Pierre Velliard, hamar felismerte Péter rendkívüli tehetségét és a lelki fejlődésben is ösztönözte. Amikor 1516-ban, a nyári szünidőben ismét a szülőfalujában a nyájat őrizte, belső ösztönzést érzett, hogy Jézus Krisztusnak szüzességet fogadjon. Kilenc évi tanulás után, nagybátyja, Claude Perissinek, a La Repesoir-i karthauzi kolostor priorjának a tanácsára és anyagi segítségével Párizsba ment, hogy az egyetemen folytassa a tanulmányait. Nagyon szelíd és érzékeny természetű volt, többször a kétségek között gyötrődött, hogy tanár vagy pap legyen. 1525-től tanult a Szent Borbála kollégiumban, Juan Pena vezetése alatt és már 1529 elején elérte a bakkaleureus fokozatot, húsvét után, pedig a licenciátust a bölcseletben. Tanára nagyon becsülte a tudását és nem egyszer hozzá fordult segítségért, ha Arisztotelész nehezebb szövegeit értelmezte.

A kollégiumban a szobatársai voltak: Xavéri Ferenc (1506-1552) és 1529-től Loyolai Ignác (1491-1556). Ekkor már a bölcseleti magiszteri fokozatra készült, de a tanáruk kérésére sokat foglalkozott Ignác korrepetásával, átismételték szinte az egész tananyagot. Nagyon nagy hatással volt rá Ignác karizmatikus személyisége, de eleinte csak keveset foglalkoztak a lelki élettel Ignác kérésére, aki a tananyagra akart koncentrálni, de később lelkileg nagyon közel kerültek egymáshoz.

Ignác felismerte Péterben a lelki embert, sajátos módszerével megszabadította barátját a lelki aggodalmaktól, felkészítette az életgyónásra, hogy világosan tudja különválasztani a múltat a jövőtől. Arra buzdította, hogy hetenként gyónjon, és sűrűn járuljon a szent áldozáshoz, valamint naponta végezzen lelkiismeret vizsgálatot. Fáber mindig nagy vigasztalást érzett, amikor feltárta belső vívódásait Ignác előtt és felvilágosító, bátorító válaszait hallotta. Bár a tisztaság fogadalmát letette, az érzékiség kísértései és az ezekből fakadó kínzó aggodalmak egyre bántották. Azonban amikor Ignác tanácsait követte, egyre jobban kezdett visszaállni a lelki egyensúlya.

A döntő változás azután következett be, amikor Ignác feltárta előtte a nagy tervét, hogy a tanulmányai végeztével a Szentföldre, Jeruzsálembe akar menni és ott magát egészen a lelkek üdvének akarja adni. Mély megindulással hallgatta ezeket a szavakat és örök társul ajánlkozott. Ignác örömmel fogadta az ajánlatát és buzdította, hogy fejezze be a teológiai tanulmányait szenteltesse magát pappá.

Fáber csak 1534 telén végezte el, elsőként a teljes 30 napos Szent Ignác-i lelkigyakorlatot, egy Saint Jacquis-i külvárosban lévő házban remeteként élt, hat napon keresztül böjtölt, csak a szent ostyát és a bort vette magához áldozáskor. Bár hideg tél volt, nem fűtött, csupán az imádkozásnak és az elmélkedésnek élt. Amikor Ignác felmérte barátja helyzetét, megparancsolta, hogy étkezzék rendesen és melegben aludjon. Később Ignác ebből az esetből tanulva fogalmazta meg, hogy a jezsuiták ne legyenek túlságosan aszkéták, hanem étkezzenek rendesen és éljenek rendes körülmények között, mert csak így lehet teljes értékű munkát végezni. Fáber Péter volt Loyolai Ignác első és legkedvesebb tanítványa, akit testvéreként szeretett, és akiben sohasem kellett csalódnia.

Péter a lelkigyakorlat után már biztosan tudta, hogy Ignác örök társa akar lenni, egyben személyisége is teljesen kiforrott, bár gyermeki naivságát nem vesztette el teljesen, mégis felelősség teljes férfivá érett. Jean de Bellay (1492-1560) Párizs érseke, 1534. február 28-án szubdiakonussá, április 4-én diakonussá, végül május 30-án áldozópappá szentelte. Közel két hónapig készült az első szentmiséjére, amit a Mária Magdolna templomban mutatott be, majd folytatta a tanulmányait, 1536-ban lett a bölcselet magisztere.

A Jézus Társaság megalapításának a bölcsőjénél, mivel csak Fáber Péter volt az egyedüli felszentelt pap, az 1534. augusztus 15-én, a montmarte-i Szent Dénes kápolnában tartott szent misén az ő kezébe tették le az első fogadalmukat az alapító társak. 1536-ban Ignác hazautazása után átvette a kicsiny párizsi csoport vezetését és három újabb társat szervezett be az alapító atyák közé. A tanulmányaik végeztével 1537-ban Velencébe távoztak, ahol Ignáccal találkoztak, majd Rómába mentek, hogy a pápánál kieszközöljék a Társaság  jóváhagyását. Az 1540. évi pápai elismerés után, III. Pál pápa a saját szolgálatára kérte Fábert, néhány hónapig Rómában tanított, majd pápai megbízással Parmába, Ravennába és Piacenzába utazott, hogy helyreállítsa a katolikus egyház tekintélyét. Innen a pápa Németországba küldte a wormsi birodalmi gyűlésre, ahol főként a protestáns rendek adták elő a sérelmeiket V. Károly császárnak. Itt szembesült Németország végletegesen megosztott vallási helyzetével, a lutheri tanítás széles körű elterjedésével. A tapasztalatairól beszámolt, mint a pápának, mint Ignácnak. A következő évben Németország sok városában tartott prédikációkat és lelkigyakorlatokat, főként Speyerben, Ratisbornban, Mainzban és Kölnben, mindenhol óriási visszhangja támadt a tevékenységének, bár először mindenhol csak tucatnyian hallgatták a prédikációit, de hamarosan zsúfolásig megteltek az igehirdetésére éhes, Istent kereső emberek tömegeivel a templomok. Közben, elsősorban a kölni karthauzi kolostor priorjának, Gerhard Kalckbrennernek a szorgalmazására alkalmas helyett keresett a jezsuiták németországi megtelepedésére. canisius

canisius_szent_p_terSzámos jezsuita jelölt tanítványa akadt, köztük 1543-ban a fiatal Canisius Péter, aki később a jezsuiták egyik legnagyobb alakja lett Németországban és a híres katekizmusával az egész világon elősegítette a katolikus lelki megújulást. Canisiusnak legelőször Fáber vetette fel az ötletet, hogy Luther kiskátéja ellenében egy katolikus válasz kátét kellene írni. Egyébként Fáber élete végéig nagyon nagy figyelemmel kísérte a németországi fejleményeket és nagy része volt abban, hogy sikerült a protestantizmus elterjedését megfékezni és a katolikus megújhodásnak biztos támaszokat találni.

Az alapító jezsuita atyák az ünnepélyes fogadalmaikat, a római Szent Pál székesegyházban tették le 1541. április 22-én egy ünnepi szentmise befejezése után: ‘Én, N.N., a Szűzanya és az egész mennyei udvar előtt és a Társaság jelenlétében örök szegénységet, tisztaságot és engedelmességet ígérek a Mindenható Istennek és földi helytartójának, a pápának, olyan életforma szerint, ahogyan az le van fektetve a mi Urunk  Jézus Társaságának bullájában, valamint a Társaság már megalkotott és még megalkotásra váró konstitucióiban. Ezenkívül különleges engedelmességet ígérek a küldetésekre vonatkozóan, ahogy ezt a bulla tartalmazza. Az említett bulla és szabályzat értelmében megígérem azt is, hogy szívemen viselem a gyermekek alapvető hitoktatását is.’

Mivel Fáber ekkor éppen Regensburgban tartózkodott, Sarlós Boldogasszony napján, a fogadalom szövegének a kézhez vétele után, ő is letette az esküt és elküldte az aláírásával hitelesített példányt.

Fáber fáradságos, de hihetetlenül sikeres munkáját látva a pápa legalább püspökké szerette volna szentelni, majd felajánlotta az etiópiai pátriárka címet, de Ignác határozott tiltására egyik jezsuita sem vállalt szerepet az egyházi hiearchiában, megmaradtak egyszerű szerzetesnek.

Fáber Péter másik nagy missziós területe az ibériai félsziget volt, többször járt spanyolországi követségben, Ignác egyik közeli rokonával, P. Antonio Araozzal (1516-1573), a későbbi spanyol jezsuita tartományok provinciálisával együtt. Kettőjük szívós munkájának köszönhetően megnyílt az út a spanyol földi letelepedéshez. Péter műveltsége, szerény modora teljesen megbabonázta, mint az uralkodókat, mind a köznépet. Sorsdöntő hatással volt a későbbi Borja Szent Ferencre (1510-1572), a Társaság majdani harmadik generálisára, aki akkor még, mint gandiai hercegként Katalónia alkirálya volt. Borja minden segítséget megadott a jezsuitáknak, az első kollégiumot spanyol földön a saját gandiai birtokán alapították meg. A Fáberral való találkozás teljesen megváltoztatta a herceg életét, elhatározta, hogy maga is belép a jezsuita rendbe, amelyet a felesége halála után meg is tett, amely óriási erkölcsi hatással volt a Jézus Társasága tekintélyére. Ugyanakkor nagyon sokat tett Fáber a portugáliai jezsuita tartomány megszilárdítására is, a P. Simon Rodriguez SJ (1510-1579) által okozott kilengéseket megpróbálta helyrehozni és kiváló viszonyt épített ki III. János portugál királlyal is. A pápa Fáber kapcsolatait igyekezett felhasználni, amikor a spanyol császár és a portugál király közti feszült viszonyban közvetíteni próbált. A pápai követséget, Fáberral az élen, II. Fülöp spanyol uralkodó fogadta a királyi rezidencián Valladolidban. Innen rendelte vissza a pápa, hogy vegyen részt a tridenti zsinat munkájában. Utazás közben is rengeteget dolgozott, minden városban fáradhatatlanul prédikált, gyóntatott és lelki gyakorlatokat adott.

Végül halálosan kimerülve, betegen megérkezett Rómába 1546. július 17-én, és teljesen váratlanul rövid szenvedés után Szent Ignác karjaiban elhunyt augusztus 1-én. Nemcsak Szent Ignác, hanem az egész jezsuita közösség mélyen gyászolta az immár az égi Társaságba távozott társukat. Borja Szent Ferenc mondta róla: ‘Fáber óriás volt, de Ignác mellett gyermek. Aki gyermeki örömmel, de ugyan akkor gyermeki alázattal és szerénységgel hatalmas munkát végzett. Tanításával sok lelket mentett meg, mindig az isteni szeretetet hirdette, mindvégig hitt a lángoló szeretet mindent átfogó és mindent legyőző erejében, mindent szeretetből tett és mindent a szeretetből tanult, valóban a szeretet tanítványa volt.’

Összeállította: Bikfalvi Géza

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2016. augusztus 15.