Faludi Film és Média

A Faludi Ferenc Akadémia megalakulásától kezdve képzések, műhelyek formájában foglalkozik a filmművészettel. 1996-ban létrehozott egy tematikus filmpályázatot és fesztivált az amatőr filmesek megjelenésének támogatására. Fontosnak tartjuk, hogy filmszemlénk értékeket tematizáljon és azokról párbeszédet teremtsen. Az intézet minden évben olyan témára várja az alkotásokat, amellyel egy aktuális társadalmi vagy spirituális igényre, problémára hívja fel a figyelmet. Az elmúlt években a csoda, áldozat, kegyelem, bizalom, hűség, szomjúság, szerelem, hívás volt a hívószó. Lényeges, hogy olyan filmek és fotográfiák készüljenek, amelyek eredeti mondanivalót hordoznak, és bár lehet, hogy technikájukban nem kifinomultak, alapvetően a kép nyelvét használják ennek kifejezésére.

A filmszemlével párhuzamosan 2007 óta fotópályázat is meghirdetünk. A fotópályázat zsűrijét elismert magyar fotóművészek (többek között Haris László, Móser Zoltán, Pályi Zsófia, Stalter György, Telek Balázs, Vékás Magdolna) alkotják, akik a filmes zsűrihez hasonlóan nyilvános értékelésen osztják meg tapasztalataikat a fiatal alkotókkal.

A Faludi Ferenc Akadémia fennállása, azaz 1995 óta szervez filmklubokat. 6.45 Faludi Filmklub és a DOKU Filmklub pinceklubok, a már megszűnt Szindbád mozi és az Uránia Nemzeti Filmszínház Fábri terme után heti váltásban, azonos időpontban (szerdánként 18.45-től) tartja vetítéseit 2019 szeptemberétől a Premier Kultcaféban. A film után minden esetben szakemberek vezetésével tartunk beszélgetéseket.

A 6.45 Filmklub alcíme: látható és a láthatatlan jelzi, hogy a filmek és a beszélgetések azt vizsgálják, a kézzel fogható világ mellett, azt kiegészítve egyáltalán felvethető-e, és ha igen, hogyan jelenik meg, hogyan értelmeződik a film nyelvén életünknek az a távlata, mely érzéki módon többnyire megragadhatatlan. A szervezők a magyar és az egyetemes filmművészet alkotásaiból, filmtörténeti jelentőségű filmek és a közelmúlt alkotásaiból egyaránt válogatnak.

Hármas céllal jött létre 2004-ben a dokumentumfilmklub. Elsőként azért, hogy az akadémia fórumot teremtsen a dokumentumfilm műfajának, jelentős filmjeinek és alkotóinak, és kapcsolatokat építsen a szakma és a közönség között, másrészt azért, hogy minőségi alternatívát kínáljon, harmadrészt a közösségi élet fejlesztését a valóság képeinek elemzései segítségével. A filmklub ízelítőt ad a magyar dokumentumfilm elmúlt 50 évéből.

További részletek a Faludi Ferenc Akadémia honlapján.