Fél évszázad az amerikai magyar emigránsok szolgálatában: Jaschkó Balázs SJ 100 éves

Csehszlovákiában született, Magyarországon lett jezsuita, majd Kanadában szolgált évtizedeken keresztül Jaschkó Balázs SJ, aki 2022. február 3-án tölti be századik születésnapját. Portré a veterán szerzetesről, akinek két bátyja is jezsuita, egyik nővére pedig a Jézus Szíve Társasága tagja lett.

Jaschkó Balázs Kassán született 1922. február 3-án, a család kilencedik gyermekeként. Öt fiú- és három lánytestvére közül két bátyja jezsuita lett, egy nővére pedig a Jézus Szíve Társaság tagja. Legidősebb nővére lemondott arról, hogy szerzetes legyen, mert úgy gondolta, szüleit kell támogatnia anyagiakban, hogy felnevelhessék a többi gyermeket, de 21 éves korában meghalt. Édesapja evangélikusként nevelkedett, házassága 36. évében egy jezsuita lelkigyakorlat után katolizált.

Jaschkó Balázs az akkor Csehszlovákiához tartozó Kassán járt magyar elemibe és gimnáziumba. 1937-ben jelentkezett jezsuitának Rózsahegyen a szlovák provinciában, de azt a tanácsot kapta, előbb fejezze be a középiskolát. 1940. szeptember 2-án a budapesti Manrézában öt társával együtt elkezdte a noviciátust. 1944–45 viszontagságos hónapjaiban a kassai filozófiai főiskola megüresedett épületében társaival előbb otthont rendeztek be főképp a szlovák falvakból menekültek számára, majd az orosz csapatok bevonulása után a vidéki középiskolások költöztek ide. 1945 és 1947 között a filozófia második és harmadik évét Brünnben végezte a cseh jezsuitáknál.

Jaschkó Balázs hivatástörténete:

„Jezsuita hivatásom 1936-ban kezdődött, amikor nagyon bántott, hogy a kilenc Jaschkó testvér közül három nem jár templomba. Ugyanakkor két bátyám már jezsuita volt, és egyik nővérem is szerzetbe lépett.

1936-ban részt vettem Hollandiában a cserkészdzsemborin, és hazamenet megálltam Prágában, hogy megcsodáljam a várost. Séta közben bementem imádkozni a Szent Miklós-templomba három bátyámért. Hirtelen olyan érzés fogott el, hogy ha magamat teljesen átadom Istennek, »ők egyenesben lesznek Vele«. Belső örömmel és nagy nyugalommal folytattam imámat – nem gondolva arra, hogyan is adom át magam teljesen Istennek.

A megoldás azután jött, amikor István bátyámra gondoltam, aki kínai jezsuita misszionárius lett, és Pál bátyámra, aki már elkezdte a jezsuita noviciátust Rózsahegyen. Nekem is jelentkezni kellene a jezsuitáknál, és ezzel teljesen Istennek szánhatom életemet – gondoltam.

Prágától vonaton mentem tovább Kassáig, s mivel útba esett Rózsahegy, a szlovák jezsuita noviciátus, találkoztam Pál bátyámmal és az ottani elöljáróval. Megkértem, vegyen fel engem is jezsuitának, s elmeséltem, mi történt velem Prágában. Elfogadtak, de azt mondták, előbb érettségizzem le.

Gimnázium után, 1940-ben elmentem a noviciátusba, de már Budapestre, mert a politikai változásoknak köszönhetően szülővárosom, Kassa visszakerült Magyarországhoz. A noviciátust szeptemberben kezdtem el a zugligeti Manrézában.

Azóta gyakran megújítom teljes felajánlásomat a jó Istennek, mint ahogy az apostolok is tették – bízva nagylelkűségében szeretteim iránt.”

1947-ben Szatmárnémetibe került magiszternek, de egy hónap múlva el kellett hagynia Romániát, mert vízumát nem hosszabbították meg. Teológiai tanulmányait Szegeden kezdte, de nem tudta befejezni, mert római elöljárói tanácsára több társával együtt külföldre szökött. 1949 tavaszán Ausztriában, Innsbruckban, a jezsuiták zenzenhofi házában fejezte be az iskolai évet. 1949 és 1951 között a teológia második és harmadik esztendejét az észak olaszországi Chieriben végezte, itt szentelték pappá 1951-ben, majd 1952 ben szerezte meg a teológiai licenciátust. Ezt követően került sor a harmadik probációra a nagy-britanniai St. Beuno’s jezsuita lelkiségi központban.

Ennek befejeztével, 1953-ban került a kanadai Hamiltonba, a Szent István templomba káplánként és a provinciális titkáraként. 1955-ben elöljárója a montreali Immaculée Conception jezsuita kollégiumba küldte, hogy A Szív folyóirat kiadóhivatalát vezesse. 1955-től 15 évig Jersey Cityben (New Jersey) iskolai hittant, latint és franciát tanított. Mint hátúszóbajnok, Jaschkó Balázs az úszókat is irányította, valamint a sakk-klubot is vezette.

1970-től a provinciális a torontói Szent Erzsébet-egyházközségbe rendelte káplánnak, majd 1977-től 2000-ig plébánosnak. 1971 és 1978 között a kanadai magyar jezsuiták elöljárója volt, 1990-ben pedig észak-amerikai regionális elöljárónak nevezték ki, mely tisztséget 2003-ig töltötte be. Mint plébános, lelkésze volt a házasok klubjának és igazgatója a magyar iskolának. 1989-ben részt vett a METEM (Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség) megalapításában, és vállalta az elnöki feladatokat. 1995 től a hamiltoni St. Elizabeth Home Society igazgatóságának tagja, majd elnöke lett.

1986-ban Jeruzsálemben háromhónapos biblikus kurzuson vett részt, majd elment Kalkuttába Teréz anyához a haldoklók házába, ahol önkéntes segítő is volt. Ezután a távol-keleti magyar misszionáriusokhoz utazott, köztük bátyjához, Jaschkó Istvánhoz, aki Tajvanon két intézményt is alapított az értelmi fogyatékossággal élő gyermekek számára.

2017-ben a Magyar Katolikus Püspöki Kar Pro Ecclesia Hungariae-díjat adományozott neki, 2018. március 15-én pedig az amerikai emigrációban élő magyarok körében közel fél évszázadon át végzett önzetlen szolgálata elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést kapta. Egészsége 2015-től megromlott, így azóta a jezsuiták pickeringi idősotthonában él.

Isten éltesse (nem csak) 100. születésnapján!

Jaschkó Balázs SJ portréja megjelent a magyar jezsuiták negyedéves lapja, a M.I.N.D. 2021. téli számában.

Frissítve: 2022. február 02.