A pápának énekelt a Jézus Szíve templom kórusa

A Musica Sacra kórus Rónaszéki Tamás karnagy vezetésével október végén Rómában járt. Koncertet adtak az Il Gesùban és Szent Ignác  halálának helyén, összefutottak Vértesaljai László atyával, és Ferenc pápának is volt alkalmuk énekelni. Jenei Gyöngyvér és társainak rendhagyó beszámolója e nem mindennapos élményről.

A Viktor Emánuel-emlékmű előtt a vasárnapi tömegben forgolódom, együtt a téren közelebb és távolabb sétáló, fényképező, siető kórustársaimmal, amikor eszembe jut a mondás: Rómát látni és meghalni. Talán azért, mert az első lelki, szellemi és testi tapasztalatok után mintha valóban ebben a pillanatban látnám meg Rómát; most érzem meg, hogy máshol vagyok. Nemcsak más térben, hanem más időben is. Az emberi történelem és kultúra korszakai, szándékai és legnagyobb érzései épültek, romlottak és épültek újra itt egymásba, és érlelte őket eggyé a köztük folyó élet. Ebben az időtlen időben lobbantak föl a mi egyéni és közös pillanataink, melyekről a Musica Sacra tagjait kérdeztem – készséges válaszaikkal ők írják ezt a beszámolót.

Érkezésünk napján a csoport egyik fele a Trastevere városrészben tett sétát, másik fele a tengerpartra utazott.

„Amikor Ostiában a tengerparton a vörös napkorong lebukott a tengerbe, Isten mosolyát és szépségét éreztem át.”

„Hosszú utazás után a naplementében kiértünk a partra. Az ég vörös és lila. Beúsztunk a vízbe. Azután énekelni kezdtünk. Az úszók mind bekapcsolódtak, és elkezdtek egymás felé úszni, énekelve a naplementében. Pillanatok alatt szabályos kör lett, mely egyre szűkült, s egyre közelebb kerültünk – mint egy vízi balett. Szépség, harmónia, együttmozgás – csodás élmény volt.”

Első teljes napunkat a jezsuita Il Gesù templomban kezdtük szentmisei szolgálattal és rövid koncerttel, majd két jezsuita, Hiba György és Nevelős Gábor vezetésével Szent Ignác szobáit és kápolnáját (halálának helyét) látogattuk meg.

„Csak egy idő után csengett le bennem a látogatás Szent Ignác szobáiban, különösen Hiba Gyuri lelkesítő vezetése hatott rám nagyon.”

„Büszkeséggel és hálával töltött el Szent Ignác közelsége az Il Gesùban – 40 éves Musica Sacrá-s szolgálatom során először ilyen intenzív közelségben és koncentráltságban. Mert összetartozunk: Szent Ignác és én, a Musica Sacra és én, a szoprán, az alt, a tenor és a basszus színes egyéniségei és én, a valaha élt összes szentek, vértanúk és én.”

„Nagy hatással volt rám a »Loyola rezidencia« megtekintése. Rendkívül szimpatikus volt a fiatal jezsuita szerzetes »idegenvezetése«, személyisége nagyon vonzó volt (ebéd helyett foglalkozott velünk kedvesen, nagy szeretettel). A kápolna, ahol Ignác meghalt, csodálatos volt, és nagy élményt nyújtott az ott énekelt Salve Regina!”

„Gyuri fantasztikusan mesélt a helyszínről is, de később hihetetlen őszinteséggel és közvetlenséggel saját hivatásáról, a jezsuita rendről és a rend tanításairól. Egy közös elcsendesedéskor pedig szeretteinket is odahozhattuk Szent Ignác kápolnájába imáinkkal. Ez az élmény messze elkísér.”

„Szent Ignác nem jut el (másodszorra) a Szentföldre, de cserébe szerzetesrendet alapít. Milyen nagy adományt kaptunk ezzel mi is! Hány lelki megtapasztalás és ajándék származik nekem – nekünk – ebből!”

Utunk a Szent Ignác-templom, a Pantheon, a Piazza Navona, a Szent Ágnes-templom és a Trevi-kút felé vezetett, a Spanyol-lépcsőn spontán flashmobot tartottunk, majd betértünk a Trinità dei Monti-templomba.

„A legmegdöbbentőbb és legnagyobb hatással a Pantheon épülete volt rám: az előcsarnok 16 korinthoszi oszlopfős gránitoszlopa, ahogy ott állnak majdnem 2000 éve. Ezt csak személyesen lehet átélni, az útikönyvek leírása nem képes átadni.”

„Rengeteg olyan »véletlen« pillanat volt, amely egészen bizonyosan nem lehetett véletlen. Az egyik legszebb, amikor a Loyolai Szent Ignác-templomban a be nem tervezett látogatás után egyszerre csak keresztezte az utunkat Vértesaljai Laci atya, akit hetek óta próbáltunk elérni, de nem sikerült, erre az Isten pont a csoporttal egy időben ugyanabba az útkereszteződésbe vezette őt is.”

Másnap a Pál apostol sírján emelt „falakon kívüli” Szent Pál-bazilika után a San Pietro in Vincoli-templomban jártunk, ahol Szent Péter fogságában viselt láncai és Michelangelo Mózese is látható, a Piazza del Popolón és a Villa Borghese parkban sétáltunk, később pedig Bellovics Gábor atyával a San Giovanni in Laterano bazilikát és a Szent Kelemen-templomot – alatta a kora keresztény időkig visszanyúló épületek rétegeit – láttuk.

„A lateráni bazilikában Bellovics Gábor szavai: szeretett ide járni és nézni az apostolok szobrait. Egyszerű emberek voltak, mint mi. És Jézus társaiként a hit terjesztői lettek.”

„Lenyűgözött a város monumentalitása, és mindenekelőtt az egymásra épült történelmi korszakok, az ókori Róma, és főleg a kereszténység emlékeinek felmérhetetlen gazdagsága. Itt minden sarkon egy nagyszerű műalkotásba botlunk, itt mindennapos egy-egy többszáz éves vagy évezredes műremek.”

„Egy pillanat, amit örökre őrizni fogok magamban: a Tebe paiom végtelenül meghitt zengése a Szent Kelemen-altemplomban.”

Október 23-án a Szent Péter-bazilikában lévő Magyarok Nagyasszonya-kápolnába igyekeztünk, hogy énekeljünk a reggeli misén. Ez után a csoport egyik része a Vatikáni Múzeumot látogatta meg, másik részük Bellovics atyával az Aventinus-dombra tett kirándulást.

„Sorban álltunk a bejutáshoz a magyar kápolnába. A várakozás és az akadályok feszültté tették a kórust. Ekkor Assisi Szent Ferenc jutott eszembe. Hogyan jutott el ő a Vatikánba? Milyen szenvedések közepette érte el célját? Jelenlegi problémáink mind eltörpültek ezek mellett. Nyugodtan vártam a bejutást, és néztem a csodálatos napfelkeltét.”

„Legtanulságosabb élményem az, hogy egy-egy nehéz, feszült helyzetre vagy kisebb-nagyobb csalódásra ki hogyan reagál. Az ilyen közösségi élményekben rengeteget növekedhetünk abban, hogyan váljunk boldog emberekké, vagy maradjunk örömteliek a nehéz helyzetek ellenére.”

„Utazás évezredek »autópályáján«, a lelket emelő magyar nyelvű misén, ahol a szertartást a celebráló papokkal együtt az oltárnál élhettük át. Így még közelebb kerülhettünk az Úrhoz.”

„Gábor atyával sétáltunk fel az Aventinus-dombra. A város forgataga, zaja fokról fokra elcsendesült, és felértünk a fenyőkkel, cédrusokkal gazdag kilátóhoz. Madártávlatból elénk terült az Örök Város. Megdöbbentően szép látvány! A csöndben messziről szólított meg, üzent nekünk Róma leghíresebb épületeinek látványa. Évezredek terültek el a lábunk előtt!”

„Kora délutáni verőfényes napsütésben sétálunk az Aventinus-dombon. Minden békés, nem nyüzsögnek a turisták. Halkan beszélgetünk. Gyönyörű a kilátás Rómára. Mindenki mosolyog, boldog. A megajándékozottság érzése fog el.”

„Néhányan nagy izgalommal fedeztük fel ugyancsak szabadidőben a templomot, ahol Naszályi Emil atyát, a kórus egyik legfontosabb lelki atyját szentelték 80 éve (Santi Giovanni e Paolo-bazilika), valamint a kórus alapítója, Alberti Árpád atya egyik ősének (Leon Battista Albertini) mellszobrát.”

Utolsó Rómában töltött napunkat a pápai audiencián való részvétellel kezdtük, ez után kötetlenül fedezhette föl mindenki a várost estig, amikor a Santa Maria Maggiore-bazilikában szolgáltunk egy szentmisén, és rövid koncerttel zártuk a zarándoklatot.

„Nagy meglepetés volt, hogy a Szent Péter téren ennyire előkelő helyen ülhettünk. Bevallom, a Bazilikától kapott tájékoztatásból ez egyáltalán nem derült ki… Erre beültettek minket a tér elejére, közvetlen közelből láthattam »Francesco« pápát, akit szívből szeretek, és még sosem láthattam ilyen közelről!”

„Nagyon nagy öröm volt ott lenni a Szent Péter téren, az Egyház szívében, a lenyűgöző bazilika előtt, a Szentatya közelében. […] A hűségről beszélve a Szentatya egyszer csak megállt az elmélkedés felolvasásában, letette a papírt, és spontán módon, a maga hihetetlen kedves csengésű hangján, mint egy jóságos nagypapa, beszélt a jegyesség igazi megéléséről, a házasság szentségére való felkészülés időszakáról, nagyon jó tanácsokkal, kedves, inspiráló szavakkal.”

„Bár jelezték, hogy énekelni fogunk a pápának, az esélytelenek nyugalmával közeledek az emelvényhez. Egyre előbbre jutunk, és nem értem, hogy és hol lesz helyünk énekelni. Aztán a boldog hüledezés, amikor az emelvényhez vezetnek, egészen közel a pápához. Mindenki sugárzóan boldog, hitetlenkedve kérdezzük egymást, hogy ez lehetséges-e.”

„Megható érzés volt meglátni Ferenc pápát. Talán lehetett valami kisugárzása, vagy csak a helyzet, ahogy – bár vártuk – váratlanul lendül be a térre a pápamobillal, egészen közel hozzánk, ott volt a maga valóságában. Egy beteljesült pillanat, amire vágyunk, és az úgy valósul meg, ahogy nem is álmodtunk róla. […] Egy szépen megöregedett, idős ember, aki kissé meghajlott vállán a hatalom súlyos terheit hordozva szolgálja a »népét«. Mint Jézus Krisztus méltó, hiteles földi képviselője jelent meg, akinek fentről kapott, nagy hatalma van, mégis annyira emberi, annyira törékeny. Egy igaz ember, aki magát bűnösként jellemzi, akire rátekintett az Úr. Egy ember, aki idős kora ellenére hétről hétre vállalja az audiencia fárasztó procedúráját, hogy a híveket megerősítse, lélekben felemelje.”

„Amikor a Szent Péter téren az együtt ünneplő »tömeg« latinul a Pater Noster-t énekelte – együtt a pápával, a bíborosokkal, sok-sok pappal, apácával és mindenféle országból idejött zarándokokkal –, úgy éltem meg, hogy egy szív-, egy lélekközösség vagyunk Istenben.”

„A Szent Péter téren a kórussal szemben állva láttam, éreztem az óriási tömeget. Várták a Szentatyát. Megjelenése kitörő boldogságot, óriási ovációt, mosolyt váltott ki az emberekből. Döbbenetes volt közelről látni, hallani, érezni Krisztus földi helytartóját, Szent Péter utódját!”

„A legnagyobb élmény számomra a húszezer ember csöndje volt az evangélium alatt. A pápa spontán beszéde felolvasás közben. A feszült, emelkedett figyelem, koncentráltság nyűgözött le. Ezen kívül közben karnagyunk önfeledt, boldog vezénylése. A magyarok öröme a tér másik feléről, az az üdvrivalgás, ami őszintén kitört belőlük a Boldogasszony Anyánk éneklése közben.”

„Számomra a lélek mélyéről fakadó éneklések adták a legnagyobb élményeket. Két »nyitányszerű« megszólalás – a Szent Péter tér betöltése, amikor először megszólaltunk, és az esti misén a Liszt-mű mint kezdőének. Jó volt magyarnak lenni Rómában, a Boldogasszony éneklése közben, érezhetően meg is állt a levegő ilyenkor körülöttünk.”

„Talán a legfontosabb találkozás a Szentlélekkel volt, amely »ott fúj, ahol akar«: végigkísérte utunkat, megóvott bennünket a hétfő esti római ítéletidőtől, és megajándékozott azzal, amire nem számítottunk, hogy a pápai audiencián mi énekelhettünk az összegyűlt zarándokoknak a Szent Péter téren.”

„A Santa Maria Maggiore-templomba történő, kissé kapkodó, szervezetlen érkezésünk és próbánk dacára életem egyik Nagy és Szent élményét tapasztaltam meg. A templom megtekintésére rövid időt szántam, leültem a Szent Lukács által festett Mindenkor Szűz Mária-ikon oltárához, ahol éppen litániát tartottak a Szent Szűz tiszteletére. Ezt követte az ugyanitt tartott mise, amely alatt a kórus énekelt, majd a mise után és a templom előtt is énekeltünk, szerintem nagyon szépen. Mindez, és a kórustársaim összetartása, szeretete örök emléket hagyott bennem.”

Rómát látni – a téren és időn túl még valamit jelent: a monumentális és meghatóan gyönyörű emberi alkotások között megéreztük azt a szent és hatalmas Életet, amiről mindezek tanúskodnak. Az Isten és az elődeink párbeszédéből születő szépség a mi Istennel és egymással való párbeszédünkben nyer értelmet, Róma évszázados kövei így szólnak a mi életünkről is. Ez a tapasztalat új lelkülettel ajándékoz meg. Kívánjuk, hogy általa mi is – Bellovics Gábor atya szavaival – élő kövekből élő épület lehessünk, közvetítői az áldásnak, amiben részesültünk.

Hálásan köszönjük a jezsuita rendnek, barátainknak és mindazoknak, akik lehetővé tették számunkra ezt az utazást, és hálát adunk az Úr tapintható gondoskodásáért, minden várakozásunkat felülmúló szeretetéért!

Frissítve: 2019. március 02.