Szabó Ferenc SJ gyászmiséje és temetése

Október 21-én gyászszertartás keretében helyezték örök nyugalomra a 91 éves korában elhunyt Szabó Ferenc SJ gyémántmisés jezsuita páter hamvait a pesti Jézus Szíve Jezsuita Templomban. A szentmisét Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mutatta be, Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, Vízi Elemér jezsuita tartományfőnök, valamint több mint harminc rendtárs és paptestvér koncelebrálásával. Barlay Gábor beszámolója.

Fotók: Pásztor Péter

Zsúfolásig megtelt a Mária utcai templom péntek délután három órára: a jezsuita rendtársak mellett rokonok, rengeteg barát, kolléga, számos híve és tisztelője is eljött, hogy végső búcsút vegyen Szabó Ferenc atyától.

A gyászmise homíliáját Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek tartotta. „Augusztus 6-án, Urunk színeváltozása ünnepén ebben a templomban mutatta be gyémántmiséjét páter Szabó Ferenc. Az ünnep maga is jelezte már, hogy Ferenc atya készülődik a nagy találkozásra, a színről-színre való látásra, az Úrral való boldog életre” – kezdte beszédét a főpásztor.

„Ebben az órában, amikor megadjuk neki a keresztény végtisztességet, akkor legjobb, ha ő szól gondolataival, verseivel a halálról, a feltámadásról, az örök életről, hiszen ez a téma mindig is foglalkoztatta. És ahogy előrehaladt az élete, egyre küzdelmesebb volt a hite, az intellektuális embernek ugyanis meg kell küzdenie az örök élet hitéért. Hasonlított ő a bibliai Jákobra, vagy nagy példaképére, Szent Ágostonra, aki egész életében kereste az Urat” – idézte fel a jezsuita paptárs vívódásait a régi jó barát.

Visszaemlékezését a főpásztor Ferenc atya egy néhány évvel ezelőtti, a Vatikáni Rádióban elhangzott gondolatmenetével folytatta: „Az Atya örök szeretetével szeretett engem, tenyerére rajzolt, kiválasztott és meghívott Krisztusban, hogy részesedjek isteni életében. Természetesen a hit kegyelem, Isten ajándéka, amelyért mindig könyörögnünk kell. Mindez nem zárhatja ki, hogy a hívő is szoronghat. A bizonytalanul biztos vég, a halál előtt az emberré lett Isten Fia is szorongott, vérrel verejtékezett a Getszemáni-kertben, előre érezve kegyetlen szenvedését és halálát, amely vele járt az Atyától kapott küldetése teljesítésével. Kérnünk kell az Urat, erősítse meg hitünket és reményünket, hogy majd ha elközeleg a végső óránk, erősítsen meg minket a szerető Isten és értünk meghalt és feltámadt Fia, hogy azt vallhassuk: nem halok meg, hanem átmegyek a teljes életbe” – idézte Ferenc atya gondolatait az érsek.

„Egy héttel a halála előtt jártam nála utoljára – folytatta a főpásztor. – Elbúcsúztunk, feloldoztam, megkentem a betegek kenetével, majd elővettem püspöki keresztemet. Ő megcsókolta, és azt kérte, adjam oda neki, hagy maradjon nála. Ezt a keresztet viselte élete utolsó napjaiban. Ahogy Egyedül halunk meg című versében is írta: »Marad a kereszt, egyetlen remény, bár hallom a szenvedők panaszát: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? Mert hiszem az Atya válaszát: Fiam, lépj be hozzám a dicsőségbe, segítsd be testvéreid Atyád örömébe!«

Feri atya elindult, a keresztre tekintve, és ami utána jött, az az Isten titka. Feri bá, drága barátunk, Isten veled! – zárta szentbeszédét Bábel Balázs.

A szentmise végén Vízi Elemér provinciális idézte fel az elhunyt életének néhány emlékezetes epizódját: „Amikor a vizitációim során beszélgettem vele, Feri atya mindig így kezdte: »contentus in vocatione – elégedett vagyok a hivatásommal«. Ismertük őt, életszeretetét, küzdelmeit és félelmét a haláltól. Egyszerre párosult benne az intellektuális nagyság és a gyermeki lelkület, ezt a kettőt nagyon jól tudta ötvözni. Most, amikor október 3-án hazatért, ugyanígy mondhatta: contentus! Hiszem, hogy az Úr szeretettel ölelte magához és ő választ talált kérdéseire.

Utoljára halála előtt két nappal találkoztam vele. Beszélni akkor már nem tudott, de mindvégig kapcsolatban maradt a külvilággal, tudatánál volt, kommunikált velünk. Ott, akkor, a kórházi ágyban valamit szeretett volna mondani, de már nem értettem, hogy mi az. Vajon mit akarhat? Próbáltam kitalálni a gondolatát: vizet kér? Vagy áldozni szeretne? Gondozója, Ica jött a segítségemre: sört szeretne! Aznap volt ugyanis a jezsuita futás, és megígérték neki, hogy visznek a sörből. Még így is, ekkor is fontos volt neki a kapcsolódás, a közösséghez tartozás” – idézte fel egyik utolsó, kedves emlékét a provinciális.

Szabó Ferenc hamvait az altemplomban helyezték el, többi elhunyt rendtársa között, majd a megemlékezés a Párbeszéd Házában szeretetvendégséggel ért véget.

Frissítve: 2022. október 30.