Feszty Masa jezsuita tárgyú festményei a pesti Jézus Szíve templomban és rendházban

Napjainkban a magyar jezsuiták központjában, a pesti Jézus Szíve templomban és rendházban található az egyik legnagyobb tematikailag is összefüggő Feszty Masa gyűjtemény.

feszty_masa_apjaval,_feszty_arpaddal_250

Feszty Masa (Mária) a XX. századi magyar vallásos festészet egyik legnagyobb alakja 1895. január 31-én született Budapesten. Édesapja, Feszty Árpád (1856-1914) a monumentális történelmi festészet elismert művésze, édesanyja, Jókai Mór fogadott leánya, a szintén festőművész Jókai Róza (1861-1936) volt. Művészi tehetsége és ambícióija kicsiny gyermekkorától jelentkezett, világ életében csak festő akart lenni. Tüneményes gyermekkor jutott számára osztályrészül a budapesti Bajza utcai Jókai-Feszty villában, a kor minden jelentős művészét és politikai személyiségét megismerhette. A művészeti életbe is szülei, egyben első tanárai vezették be, főként édesanyja, mert édesapja egészségi állapota a megfeszített munka miatt megromlott. Az Iparművészeti Főiskolán, 1912-1914 között Szablya-Frischlauf Ferenc növendéke volt, majd a müncheni Képzőművészeti Akadémián képezte tovább magát. Az első önálló kiállítását 1922-ben rendezte az Ernst Múzeumban, ahol komoly sikereket aratott tájképeivel és portréival. A kiállítás után számos neves ember készíttette el portréját a fiatal és tehetséges művésznővel. Az igazi átütő sikert azonban az 1927. évi kiállítása hozta meg, ez anyagilag biztos hátteret nyújtott a négyéves firenzei tanulmányainak.

feszty_arpad,_jokai_roza,_jokai_mor_270

Életének firenzei évei sorsdöntőnek bizonyultak, itt talált rá saját stílusára. Kritikusai mindig kiemelték az egyéni gazdag színvilágát, azon kevés művészek közé tartozott, akinek ecsetje alatt olyan lágyan alakultak a színek. Csupa kevert színnel dolgozott, amelyek nagy biztonsággal helyezkedtek el az édesség határán, de mindig innen maradtak ezen a veszedelmes választóvonalon. Különösen mesteri volt, ahogyan Feszty Masa a színskála két szélső színét, a feketét és a fehéret kezelte, vegyítette egymással, ahogyan a ragyogó ezüst szürkén keresztül csillantatta az alája rejtett fehérnek világító fényességét. Olyan egyéni volt ez a szín kompozíció, hogy mindenki mástól megkülönböztette Feszty Masa művészetét.   A női lélek mélyen érző szenzitív valósága és a természetfelettiség iránti fogékonysága adta meg művészetének lelki tartalmát. Az egyik legtehetségesebb egyházművész volt, mert nem spekulált, hanem érzett és hitt. A belső érzelem világa tükröződött a képein, a biztos rajz tudás keretében megszólaló csillogó ünnepi színek magyarosan dekoratív hangot adtak, amelyek harmonizáltak a kiegyensúlyozott képszerkesztéssel. Minden nem önmagáért van a képein, hanem engedelmes és hű vetülete az isteni gondolatnak.

feszty_masa_onarckep_3_520

feszty_masa_tavaszfeszty_masa_festmeny_2_270

jokai_roza_220

Firenzében kivilágosodott Feszty Masa szín- és képvilága és lassan megnyílt a transzcendens témák felé. Amikor életének nagy szerelme, a firenzei Guido Bellegni szerzetesi pályára lépett, a cinquecento reneszánsz világát, bár színeit megtartva felváltotta az isteni gondviselés filozófiája. Hazatérte után 1930-ban festette meg élete első nagyobb vallásos jellegű művét Kis Szent Teréz képét. Hatalmas sikert aratott vele, megrendelések sokaságát kapta, közel száz templom -köztük protestáns templomoknak is- és szerzetesrend számára festett oltárképeket és szentképeket. 1936-ban édesanyja tragikus tűzhalálos balesete miatt teljesen összeomlott, felépülése után teljesen Isten felé fordult, így életereje is visszatért, a szüntelen lelki táplálékot a napi szentmise és a gyakori áldozás nyújtotta.

feszty_masa_3_220A felépülésében nagyon fontos szerepet játszottak a Szociális Nővérek Társaságának tagjai, Feszty Masa egy rövidebb ideig Szegváron maga is tag volt. A nővérek, azonban felismerték, hogy neki a művészetét kell gyakorolni, mert az egy végtelen hosszú és maradandó képes imádság. A mindennapi életben kicsit esetlen művész léleknek, az egyik szociális nővér, Székely Erzsébet (Böbe) szegődött társául, évtizedeken keresztül barátnője, házvezetőnője és őrangyala volt. A szociális nővérek iránt érzett szeretete és hálája jeléül 1944-ben Feszty Masa elkészítette a szociális testvérek folyóiratának, a ‘Lélek Szavának’ címlapképét. A II. világháború után a budavári Dísz téren rendezte be műtermét egy kis lakásban, mert a Várkertben, a bazársoron levő műterme az ostrom alatt teljesen elpusztult. Feszty Masa a múltszázad ötvenes, hatvanas éveiben az egyetlen magyar festőművésznő volt, aki örömmel és nagy szorgalommal vállalta el a különböző egyházi felkéréseket válogatás nélkül. Nagyon sokszor csak olcsón vagy anyagköltség térítés fejében és olykor teljesen ingyen vállalta el ezeket a főként templomi munkákat, pedig csak egy szerény kegydíj volt a biztos megélhetési forrása.

feszty_masa_siremleke_220Élete utolsó éveiben a Borsod megyei Domaházán lelt új otthonra, szerető közösségre. A helyi plébános, Nagy János megkérte, hogy a helyi templom oltárképét restaurálja, majd a stációképeket is újrafestette. Az idős művésznő számára igazi, isteni ajándék, életének koronája volt ez a két és fél éves domaházi tartózkodás. 1979. március 1-jén itt hunyt el csendesen, nagy szeretettel körülvéve, a Kerepesi temetőbe, nagyanyja és édesanyja közös sírjába temették el.

A jezsuitákkal 1947-1950 között került közelebbi (munka)kapcsolatba, P. Reisz Elemér SJ (1904-1983), a budapesti rendház akkori főnöke bízta meg a jezsuita szentek megfestésével. Szigorúan megkívánta, hogy a festmények a jezsuita felfogásnak és a hagyománynak  szellemében készüljenek, miközben természetesen meghagyta a művészi szabadságot. Sokszor látogatott el a műterembe, nagyon összebarátkozott a művésznővel, a rendszeres lelki támogatáson kívül, több alkalommal élelmiszerrel, tüzelőanyaggal és némi bútorzattal támogatta a szerény körülmények között élő Feszty Masát. A művésznő általában modellekkel dolgozott, a jezsuiták számára festett képein például a Szűzanyát, kedvenc modellje és későbbi barátnője, Horváth Ilonka vonásaival ábrázolta. A képeken szigorúan követte a szentek ábrázolásában megszokott, hagyományos bizánci színeket és kiegészítőket. A festési metódusának alapján először általában az alakokat felrajzolta szénnel, majd a szemeket dolgozta ki elsőként, nagyon aprólékos gonddal, mivel a szem a lélek tükre. Kevés művész képein láthatók ennyire megkapó tekintetű, igazi lelki kisugárzást tükröző szentek. A pesti Jézus Szíve templom és rendház rendelkezik a második legnagyobb Feszty Masa gyűjteménnyel az országban, hat jezsuita szent képet festette meg: Loyolai Szent Ignác, Xavéri Szent Ferenc, Gonzaga Szent Alajos, Rodriguez Szent Alfonz, Kláver Szent Péter, Kostka Szent Szaniszló, valamint elkészítette a Jézus Szíve tituláris oltárképet, az Úti Boldogasszony kegyképet és P. Bús Jakab portréját.

Loyolai Szent Ignác kép

feszty_masa_011_250Loyolai Szent Ígnác 1491-ben született a baszkföldi Guipuzcoa tartománybeli Loyola várkastélyában, a tizenkét testvér között legutolsóként. Apja szerette volna egyházi pályára irányítani, de az ifjú a lovagi eszményekért lelkesedet, ezért Juan Velazquez de Cuéllar szolgálatába állt. A király udvarmesterénél elsajátította a lovagi modort, a korabeli ifjúság életét élte: vadászott, lovagolt, zenélt, a divatos lovagregényeket falta, kisebb szerelmi kalandokba keveredett, sőt a lovagi szabályoknak megfelelően titkos szerelmet táplált V. Károly császár egyik húga iránt. Az életében a döntő változást az 1521. évi pamplonai ostromnál elszenvedett sebesülése hozta meg, egy ágyúgolyó összetörte az egyik lábát. Az akkori időben súlyosnak számító műtétet hajtottak végre rajta, lefűrészeltek egy csontot a lábából, majd mivel rosszul forrt egybe még egyszer eltörték. A hosszas lábadozás alatt lovagregényeket szeretett volna olvasni, de csak a szentek történeteit tudta tanulmányozni, először kedvetlenül, de aztán egyre fokozódó érdeklődéssel. Különösen az Aranylegendát és Karthusi Ludolf Vita Christi művei ragadták meg, hatásukra életfelfogása gyökeresen megváltozott, világi terveit feladta és elhatározta, hogy Isten szolgálatára szegődik. A következő évben elzarándokolt Montserratba, ahol életgyónást végzett, lovagi felszerelését a Szent Szűz oltárára helyezte és maga zarándokruhát öltött. Lelki megtisztulása érdekében a közeli Manréza egyik barlangjába vonult vissza, ekkor írta a később világszerte elterjedt Lelkigyakorlatát. Szíve vágyától vezérelve Barcelonából a Szentföldre hajózott, végig járva a szent helyeket megerősödött benne a vágy a lelkek segítésére. Ezért meglett kora ellenére, hogy teológiai ismereteit gyarapítsa, először Barcelonában két évig latin tudását pótolta, majd az alcalai és a salamancai egyetemeken tanult, végül 1528-1535 között a legnevesebb teológián, a párizsi Sorbonne-on képezte magát. Karizmatikus egyéniségével a tanulótársak körében egy csoportot alapított, akik 1534-ben a montmartre-i Szent Dénes templom kriptájában, tisztasági és szegénységi fogadalmat tettek és elhatározták, hogy szentföldi missziós útra mennek, ebből a csoportból alakult ki a későbbi jezsuita rend. 1537-ben pappá szentelésük után Rómába mentek, hogy felajánlják szolgálataikat a pápának, III. Pál szívesen fogadta a kicsiny csoportot és egyetemi oktatással valamint lelkigyakorlatok tartásával bízta meg őket. 1540. szeptember 27-én kelt ‘Regimini militantis Ecclesiae’ kezdetű bullájával pedig engedélyezte a Jézus Társasága működését. Mivel a török terjeszkedés miatt egyenlőre a közvetlen szentföldi misszió lehetetlenné vált, Szent Ignác és társai Nyugat- és Közép-Európában kezdtek el tevékenykedni. Maga Szent Ignác a rómaiakat szolgálta: lelkigyakorlatokat tartott, rendszeresen prédikált, a piactereken a gyermekeket és a tanulatlan embereket a katekizmusra oktatta, megtért zsidókkal foglalkozott, bukott és veszélyben lévő nők számára menedéket létesített, az árva gyerekek számára, külön fiú- és leány árvaházakat alapított. Még életében Róma apostolának nevezték. Később mikor már mód nyílt, elküldte társait hosszú missziós utakra: India, Kína és Dél-Amerika voltak az első állomások az egész világra kiteljesedő missziós vállalkozásban. Szent Ignác életszentség hírében hunyt el Rómában, 1556. július. 31-én.

A festményen Feszty Masa, a manrézai Paradicsomvölgy nevű barlangban ábrázolja a Szentet, amikor a híres Lelkigyakorlatait írja. A legenda szerint Szűz Mária látta el tanácsaival az írás közben. Az mindenesetre történelmi tény, maga Szent Ignác is megerősítette később társainak, hogy a Lelkigyakorlatokat először saját magán próbálta ki, látomásokkal és víziókkal teli lelki állapotban. A képnek csak egyetlen hibát lehet felróni, hogy a művésznő az autentikusság érdekében Szent Ignácot, a jól ismert öregkori arcképével ábrázolta, pedig a valóságban ekkor még 27 éves, dús hajú, szakállát és körmeit nem nyíró fiatalember volt, aki életét teljesen a lelki élményeknek szentelte. A kép a rendház földszinti folyósolyán került elhelyezésre, ma az első emeleten látható.

Xavéri Szent Ferenc kép

feszty_masa_003_250Xavéri Szent Ferenc 1506. április 7-én született a baszkföldi Navarra tartomány Xavér várában, baszk főnemesi családban. A fegyverforgatás helyett a tudományok érdekelték, elsősorban a filozófia és a teológia, jó iskolai alapok után 1525-ben a párizsi Szent Borbála kollégiumba került, először méltatlan tanároknál tanult, majd Juan Pena kezei alá került, ennek a gyümölcsöző tanár-diák viszonynak eredménye lett, hogy 1530-ban megszerezte a bölcsészeti doktorátusát és mindjárt kinevezték a Beauvois kollégiumba egyetemi tanárnak. A Gondviselés rendeléséből 1529-től Loyolai Ignác és a szavójai Fáber Péter lettek a szobatársai. Ignácnak sikerült megnyernie a saját ügyében Ferencet, a világi célok, a tudományos pályán való érvényesülés helyett a természetfeletti irányba sikerült terelni az érdeklődését. Egy bizalmas beszélgetés során hangzott el a később híresé vált kérdése: ‘Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelkének kárát vallja?’ Erre Ferenc hiúsága elolvadt és egészen Ignác lelki vezetésére bízta magát és a jezsuita rend alapítói körébe lépett. Rómában Ignác közbenjárására III. Pál pápa megbízta az indiai misszióval. 1541-ben a portugál Alfons de Sousa indiai alkirály társaságában Indiába utazott. A rettenetes időjárás miatt tizenhárom hónapig tartott az út, amire megérkeztek Goába. Itt Jean Albuqueque püspök teljes felhatalmazásával végezte térítő munkáját. Nagyon okos elgondolással egy kis csengettyűvel járta az utcákat és megkérte a szülőket, hogy engedjék hozzá a gyermekeiket hitoktatásra. A módszer nagyon hamar bevált, a gyermekeken keresztül a felnőttek is tömegesen érdeklődtek a hit igazságok iránt és tömegével tértek meg és keresztelkedtek meg. Már 1542-ben jótevők segítségével megnyitotta a Szent Pál kollégiumot a bennszülött hittérítők képzésére. Malabári nyelvre lefordította a katekizmust, majd újabb missziós célok felé fordult, végig járta Ceylont és a Molukki szigetcsoportot, a bevált módszerével térített. Itt keresztelte meg Neachile királynőt, amely hatalmas visszhanggal járt. /Ezt az eseményt örökítette meg a híres jezsuita művész Andrea Pozzo oltárképén is, amely egykor szintén a jezsuiták tulajdonában volt, ma a Kiscelli Múzeumban látható./ 1549-ben a japán Kagoshimán hithirdetett, nagy erőfeszítéssel megtanulta a japán nyelvet, furcsa kiejtésén a műveltebbek először nevettek, majd több százan felismerték a hit igazságait és megkeresztelkedtek, ezt a helyi papok rossz szemmel nézték és áskálódni kezdtek Ferenc ellen, aminek a végén el kellet hagynia Kagoshimát, más vidékre ment és alaposan tanulmányozta a japán kultúrát. Rájött, hogy a japán művelődés, életmód és a vallási hagyományok Kínából származnak és nemcsak a japán életet, hanem az egész Távol-Keletet a kínai kultúra befolyása határozza meg. Ezért elhatározta, hogy Kínán keresztül evangelizálja az egész Keletet. A terve végrehajtása érdekében a kínai Sanchan szigetére utazott, amely a külföldiek számára volt kijelölve a kínai kapcsolat tartás céljából, innen akart a kínai szárazföld belsejébe utazni, de súlyosan megbetegedett. A helyi kísérői faképnél hagyták a lázas beteg Ferencet, aki 1552. október.1-én, teljesen egyedül, elhagyatva halt meg. Később tanítványai és lelki gyermekei az újkor legnagyobb misszionáriusának, az apostolok utáni idők legsikeresebb hithirdetőjének a holttestét a 1553-ban Malakkára vitték, majd Goában temették el.

A képen a festőművésznő Xavéri Szent Ferencet élete utolsó pillanataiban ábrázolja, amikor Kína kapujában a lázas, elgyötört beteg kinyújtja kezét áldóan és egyben könyörögve a pogány lelkek felé, mert életében mindent megtett a pogány lelkekért, egyben alázatosan mindenkinek a mindene tudott lenni.

Gonzaga Szent Alajos kép

feszty_masa_012_250Gonzaga Szent Alajos 1568. március 9-én született a Garda-tó partján fekvő Castiglione várában, hercegi családban, mint elsőszülött herceget, kora gyermekkorától kezdve az uralkodásra készítették fel. Katonai és udvari nevelésben részesítették. Firenzei tanulmányai közben került kapcsolatba először jezsuitákkal, hatásukra kilenc éves korában szüzességi fogadalmat tett. 1580-ban találkozott híres rokonával, Borromei Szent Károllyal, akinél első áldozó volt. Úgyanezen évben szerencsés kimenetelű balesetet szenvedett, egy áradó folyóban kocsija széttört, megmenekülését a Szent Szűznek tulajdonította, Casaleban, a cesmai Boldogasszony kegyképnél fogadta szívébe a szerzetesi hivatás csíráit. 1584-től a milánói jezsuita kollégiumban tanult, elhatározta, hogy maga is jezsuita lesz, hosszas családi vita és ellenkezés után, mikor lemondott összes birtokairól öccse javára, az apja maga kérte Aquaviva generálist, hogy fiát vegye fel a Jézus Társaságába. 1585-ben kezdte meg a noviciátust Nápolyban és mindjárt teológiai tanulmányokat is folytathatott. A tanulmányai után Rómába került, itt 1590-1591-ben hatalmas pestis járvány pusztított, Alajos kérte az előljáróit, hogy részt vehessen a betegek ápolásában, először a római közkórházban tevékenykedett, majd áthelyezték a jezsuiták Vigasztaló Szűzről elnevezett ispotályába. A betegápolás során elkapta a betegséget és három hónapos szenvedés után, 1591. június 21-én meghalt.

A festményen Feszty Masa az egyik római kórházban elhelyezett Gonzaga Szent Lajos szobor motívumait felhasználva ábrázolta a szentet, amikor a római utcán fetrengő pestises beteg gyermekre bukkant és szíve teljes szeretetétől vezetve a karjaiba vette a férgektől nyüzsgő  testet és bevitte a kórházba, miközben maga is megfertőződött.

Rodriguez Szent Alfonz kép

feszty_masa_001_250Rodriguez Szent Alfonz 1531-ben született az ó-kasztiliai Segovia városában, kereskedő családban. Világ életében igen jámbor ember hírében állt, a világi hívságok ellenében a papi pályára vágyott. Azonban az alcalai egyetemen elkezdett tanulmányait félbeszakította atyja halála után és hazatért átvette az üzletet, megnősült és két gyermeke is született. Mivel nem igazán érdekelte a kereskedelem nem bizonyult jó kereskedőnek, de kötelességének tartotta, hogy családjáról gondoskodjon. Isten nagy próbatétel elé állította 1564-ben, egymásután veszítette el édesanyját, feleségét, fiát és leányát. Teljesen egyedül maradt, úgy gondolta teljesíti szíve örök vágyát és pap lesz, de mivel az évek elszálltak felette lelki atyja tanácsára segítőtestvérnek állt be a jezsuitákhoz. Valenciában végezte el a novicíátust, maj a Palma de Mallorca-i rendházban néhány évig mindenes volt, majd közel harminc éven keresztül a portási munkakört töltötte be. A portásnak nagyon fontos tiszte van, sokkal komolyabb feladat, mint azt sokan gondolják. A portás az első ember, akivel a látogató találkozik, a portásról olvassák le a ház szellemét. Alfonz a munkája során sokat elmélkedett és ezért nagyon sok rendtársának lett a lelki vezetője és tanácsadója. Jó barátja és tanítványa Klávet Szent Péter feljegyezte az esti tanításait. Ezek között olvashatjuk a szerzetesekre vonatkozó -saját életében megélt- tanítását: ‘ A szerzetesnek, olyannak kell lenni, mint volt Melkidezek, atyja nélkül, anyja nélkül, rokonok nélkül. Mert jóllehet vannak, mégis úgy kell magát tekintenie, mintha nem volnának. Egyedül Istennek kell uralkodnia a szívében.’ Életének utolsó két évében sok lelki és testi szenvedésen ment keresztül, 1617. október 31-én egy elragadtatás után elhunyt.

A festményen Feszty Masa a látomásait örökítette meg, amelyről így írt visszaemlékezéseiben: ‘Krisztus Jézus megjelent ezen személynek (saját magát érti), amikor az ajtót ment kinyitni, mivel ő ilyen esetekben nem emlékezett az emberekre, hanem csak arra gondolt, hogy Istennek nyit ajtót, aki ily alkalmakkor megjelenik neki anélkül, hogy ilyesmit képzelt volna, úgy tűnt fel neki, hogy ő jönni látja az Úr Jézust az angyalok és  a Szűz Mária kíséretében.’ A festmény most az oratóriumban látható.

Kláver Szent Péter kép

feszty_masa_013_250Kláver Szent Péter 1580 körül született a katalán Verdu városában szegény földműves családban. Iskolái elvégzése után 1602-ben lépett be a Jézus Társaságába, a noviciátust a Palma de Mallorca-i rendházban végezte. Ahol Rodriguez Szent Alfonz volt a portás testvér, a nagy korkülönbség ellenére bensőséges viszonyba kerültek egymással. A portás szent tanácsára vállalta a dél-amerikai missziót, mert úgy érezte, hogy Istennek küldetése van vele. 1610-ben kezdte meg áldozatos munkáját a kolumbiai Cartagénában, néhány évi tanulás után 1615-től kezdve teljes erővel látott neki az élethivatásának vállalt szolgálatnak: az afrikai rabszolgák missziójának. Az 1622-ben tett ünnepélyes eskűjében külön megfogadta, hogy a rabszolgák szolgálatára szenteli életét., a fogadalmát is így írta alá: ‘Petrus Claver, a feketék állandó szolgája.’ A borzalmas körülmények között Afrikából áthurcolt rabszolgákat, mindjárt a kikötőbe érkezésükkor felkereste a tolmácsaival. A személyesebb érintkezés érdekében maga is elsajátította az angolai (umbunda) nyelvet, amelyet a rabszolgák többsége megértett. Barátságos és szeretetteljes viselkedésével nagyon meghatotta a szerencsétlen embereket, megtisztította és bekötözte a sebeiket, megvendégelte, barátilag megölelte és testvéreinek nevezte őket. Az útközben született gyermekeket megkeresztelte, a halálos betegeknek feladta az utolsó kenetet. Ez a barátságos fogadtatás a legtöbb feketében nagyon jó érzéseket váltott ki, hogy másmilyen fehérek is léteznek és érdeklődéssel fordultak a kereszténység felé. Kláver Szent Péternek a legfőbb munkája az állandó apostolkodás volt a rabszolgák között, egész nap a rendelkezésükre állt, a szűkölködök tőle kaptak ruhát, élelmet és orvosságot, a becsapottak igazságot és némi pénzt. Nagy ünnepeken lakomát rendezett számukra és rendszeresen oktatta a feketéket a katekizmusra és az isteni igazságra. A feketék azonban a gyógykezelésért voltak a leghálásabbak, halálakor 1654. szeptember 6-án sok ezer fekete őszintén megsiratta, mert tudták, hogy a legfőbb szerető támaszukat veszítették el.

A képen Kláver Szent Péter a szentség jelképeivel ábrázolva éppen egy frissen megérkezett sebektől vérző, könnyező rabszolgát kötöz be nagy odaadással és szerető részvéttel. A háttérben a cartegénai kikötő részlete látszik, az egyik rabszolgavadász hajóval. A festmény jelenleg a Jézus Szíve templom Altemplomában látható.

Kostka Szent Szaniszló kép

feszty_masa_015_250Kostka Szent Szaniszló 1550. október 28-án született a mazóviai Rostkówban, lengyel főnemesi családban. A keresztelésekor a főoltár lépcsőjén felajánlották egész életét Istennek. A családban minden kényeztetés mentes, keresztényi neveltetésben részesítették, már kora gyermekkorától kitűnt lelki tisztaságával, a háznép csak a ‘szent gyermek’ néven emlegette. 1563-ban, Pawel nevű bátyjával együtt Bécsbe került, a jezsuiták akkoriban frissen megnyílt nemesi konviktusába. A tanárok és a tanulótársak hamar megszerették a kis Szaniszlót, aki szívós szorgalommal igen szép sikereket ért el az ismeretek elsajátításában. A konviktus Szent Borbála társulatának az ifjúsági vezetőjének választották meg. Az intézeti élet, azonban hamar véget ért, mert I. Ferdinánd elkobozta a konviktus épületét és a diákok magánszállásokra kényszerülte A Kostka testvérek, Szaniszló minden ellenkezése ellenére egy lutheránus tanácsos házába kerültek. A bátyja nagyon élvezte a szabadosabb életet és öccsét is megpróbálta rábeszélni a könnyű életre, először szidással később pedig veréssel, de Szaniszló ellenállt a kísértésnek. A durva bánásmód és a kemény önmegtagadásos élet megtörték egészségét és súlyos beteg lett, amikor már a halált érezte közeledni papot kért, de az evangélikus háziúr nem szívesen látott volna egy katolikus papot a házában és a nevelője és a bátyja sem látta még tragikusnak a helyzetét, ezért kérését nem teljesítették. Szaniszló buzgón imádkozott a jó halál kegyelméért, amikor megjelent nála Szent Borbála két angyal kíséretében és elhozta számára az Oltáriszentséget, majd folytatódott a látomás a Szent Szűz látogatta meg betegágyánál, elhozta a kis Jézust és megengedte, hogy a karjaiba zárhassa az isteni kisdedet. Megvigasztalták és a Boldogságos Szűz meghagyta, hogy lépjen be a Jézus Társaságába. Ezen éjszaka után az ifjú beteg csodálatosan meggyógyult, azonban a jezsuita rendbe való belépése nem ment simán, a bécsi házfőnök szülői engedély nélkül nem vette fel a Társaságba. Ekkor Szaniszló álruhát öltött és elmenekült otthonról Augsburg felé, a nevelője és a bátyja üldözőbe vette, de a szegényes álruhában nem ismerték fel. Így szerencsésen eljutott Canisius Péter elé, aki rövid próbaidő után Rómába küldte, ahol az akkori generális atya, Borgia Szent Ferenc vette fel a rendbe. Novicius társa, a későbbi híres jezsuita generális, Aquaviva jegyezte fel, hogy Szaniszló a bensőséges lelkiélet területén csodálatos művészettel rendelkezett, az őszinte áhítatot lehelő tekintetével mindenkit az erényes életre sarkalt. A noviciátusban rövid betegség után Isten magához szólította, 1568. augusztus 15-én, a Boldogságos Szűz ünnepén, amelyet Lengyelországban a ‘Virágos Istenanya’ ünnepének neveznek, ezért a lengyelek úgy hitték, hogy Szaniszló halálával a mennybe felvett Szent Szúz egy virágszállal lett gazdagabb. Pawel bátyja nem nősült meg és öccse halála után bűnbánó lélekkel maga is belépett a Jézus Társaságába.

A képen a bécsi Kimbecker család házában, a betegágyon fekvő Kostka Szent Szaniszlót látjuk, amikor a Szent Szűz és az isteni kisded meglátogatja. A kép érdekessége, hogy a szoba díszítései számos jezsuita jellegű kegytárgyat ábrázolnak, köztük a szemközti falon függő, Feszty Masa által festett Úti Boldogasszony festmény. A kép most az oratóriumban látható.

Jézus Szíve oltárkép

feszty_masa_005_250A Jézus Szíve tisztelet Isten emberré lett Fiának szívét megillető imádat része, amelyben a teremtmény megváltásáért adott hálája és dicsőítése fejeződik ki. A Jézus Szíve tisztelet az újabb kor legelterjedtebb és legkedveltebb áhítata, amely a társadalom erkölcsi megújulásával kapcsolatos vallási mozgalom. Nem az Üdvözítő személyének és életének részletezéséből fakad, hanem abból a törekvésből, hogy Jézus benső világába, lelkiségébe, szándékainak és érzelmeinek ismeretébe behatoljunk és Krisztushoz való viszonyunkat ennek megfelelően szeretetteljesen elmélyítsük. Jézus Szíve azt az emberi ‘szívet’ jelenti, amely az ember testi-lelki mivoltának bensőségét, mint erkölcsi életének forrását, nevezetesen pedig mint a szeretet székhelyét jelöli. Ilyen értelemben használja a Szentírás is a ‘szív’ szót.  A jezsuiták különösen buzgón ápolták és igyekeztek elterjeszteni a Jézus Szíve tiszteletet. A terjesztésben különösen nagy szerepe volt Alacoque Szent Margit gyóntatójának, P. Colombiére Szent Kolos (1641-1682) jezsuitának Magyarországon 1623-ban P. Hajnal Mátyás SJ (1578-1644) könyvet írt róla., de az általános elterjedése csak a XIX. század végén kezdődött. A Jézus Szíve tisztelet szorosan összefüggött az Imaapostolsággal, ebből a mozgalomból alapította P. Bóta Ernő SJ (1854-1939) a Jézus Szíve Társulatot, majd országos szövetségét.

A Jézus Szíve tisztelet megnyilatkozási formái: az engesztelés, a viszontszeretet és önmagunk felajánlása. Az engesztelés lényegében bekapcsolódás abba az engesztelésbe, amelyet Jézus az Atya elé visz, de az ellene elkövetett sértés jóvátétele is. Önmagunk felajánlása azt fejezi ki, hogy egyesülni akarunk a szeretettel. Amivel Isten szerette a világot és minden fáradozásunkat, munkánkat, szenvedésünket ennek érdekében tesszük és viseljük. Ezt a felajánlást nemcsak jámbor egyének és közösségek, hanem egész városok és nemzetek követték, XI. Pius pápa az egész katolikus Egyházat a Jézus Szíve oltalmába ajánlotta, A jezsuiták már korábban is nagy előszeretettel ajánlották fel templomaikat a Jézus Szívének, így 1890-ben a budapesti központi templomukat és rendházukat is.

Feszty Masa a Jézus Szíve oltárképén egy álló, fehér ruhás, szakállas, középen elválasztott, vállaira omló hajú Krisztis alakot festett meg, aki a jobb kezében tartja sugarasan fénylő szívét, egy gallileai táj előterében. Az alak szemeiből, a jól ismert fesztys tiszta, szeretetet  tükröző tekintet tündököl, mintegy visszaverve szívének sugarait. A benső béke és nyugalom árad az egész képből, amely, mint megélhető lehetőség vetődik az emberek lelkébe és szívébe.

 Úti Boldogasszony kegykép

madonna_della_strada_250A pesti Jézus Szíve templom kerítése mellett található a nagy tiszteletben álló Úti Boldogasszony kép. A kép története rendkívül regényes még a jezsuiták egészen korai korszakáig nyúlik vissza. Itáliából ered a híres kegykép, a Madonna della Strada, azaz az Úti Boldogasszony képe, amely a megkoronázott Szűz Máriát ábrázolja a kisded Jézussal. Ez eredetileg egy Róma külvárosában fekvő kápolna kegyképe volt, ahol később Loyolai Szent Ignác és társai sokszor imádkoztak. Annyira megszerették, hogy később a római főtemplomukban az Il Gesúban szerették volna elhelyezni. A kápolna papja először visszautasította Szent Ignác kérését, majd jobban megismerve a jezsuitákat nemcsak a kegyképet adta oda nekik, hanem maga lett az első olasz jezsuita. Az elmúlt évszázadok során a kegykép hihetetlen népszerűségnek örvendett a jezsuiták körében.

fesztyutmentib (1)Magyarországon P. Reisz házfőnöksége idején úgy érezte, hogy a második világháború után, a romokból kivergődő, testileg és lelkileg elgyötört embereknek szüksége lenne egy vigasztaló Boldogasszonyra, akit nap, mint nap láthatnának anélkül, hogy külön bemennének a templomba. Ezért kérte fel Feszty Masát, hogy fesse meg az Úti Boldogasszony képét. Feszty Masa azonban nem egy másolatot készített, hanem saját felfogása szerint, az eredeti kompozició beállításait meghagyva, szinte mennyei ihletésű képet festett. Úti Boldogasszonya a magyar lélek fájdalmát fejezi ki, a könnyező szemeken keresztül mosolygó reményt csillantva fel Mária bársonyos tekintetében és a karján ülő kis Jézus tündöklő arcában. Szűz Mária képe határozott magyaros arcvonásokat és csodálatos égi szépséget mutat, nyílt és őszinte barna szemeiben, az igazi feltétlen Istenbe vetett hit, mélységes áhítat és a nyugodt életbiztonság valamint az emberi gonoszságon érzett könnyes fájdalom tükröződik. Karján Gyermeke azt a biztos és gyengéd nyugalmat árasztja, amely az emberi tulajdonsága Jézusnak, a Megváltó Istennek, ha ránéz az ember tudja, hogy ez a Gyermek biztos sziklája az életnek, amibe kapaszkodni érdemes.

A kegyképet 1948. szeptember 8-12. között a templomi főoltárnál, a Jézus Szíve szobor lábánál helyezték el, három napos ájtatosságra, majd gyűjtést rendeztek és a rendház kertfalában márvány képfoglalatot építettek és abban nyert elhelyezést a kép. Kriston Endre püspök végezte el a kép ünnepélyes megáldását Krisztus Király vasárnapján.

1949 nyarán az egyik éjjel provokátorok betörték a kép üvegablakát és tintával elcsúfították a képet, de a felháborodott hívek segítségével nagyon hamar helyrehozták és teljes díszében újból kiállították a képet. Amikor az idegen elnyomás külföldre kényszeríttette a virágzó magyar jezsuita provincia fiataljait, hogy ott készüljenek fel a papi-szerzetesi szolgálatra, 1949-ben az Úti Boldogasszony oltalmába ajánlották hontalan életüket és az egész magyar rendtartományt:

SZŰZANYÁNK!

Megújítjuk felajánlásunkat, mellyel már egyszer magunkat és mindenünket a Te kezed által istennek adtuk. Légy kegyes hozzánk most is és mutasd meg, hogy elfogadtál minket gyermekeidnek. Adj kérünk tehát:

Lelkiéletünkben: nagyvonalúságot, izzó hivatástudatot, Jézussal való benső kapcsolatot, katolikus lelkületet, Szent Ignác atyánk igazi szellemét, erőt a szabálytartáshoz és ahhoz, hogy mindig megtudjuk tenni, amit Jézus kér.

Szellemi életünkben: tudományos lelkesedést, elmélyülést, egyéniséget, azt, hogy mindig együtt tudjunk dolgozni és a jövő szellemiségét kialakítani.

Szociális életünkben: azt, hogy egyéniségünket és a közösséget összhangba tudjuk hozzá, hogy minden nép közé be tudjuk illeszkedni, hogy tudjunk tanulni a világjárásból, szeretetet a szegények és nyomorultak írást, és erőt, hogy minden akadályon keresztül ki tudjuk alakítani az új szociális világot.

Ezeket kérjük Tőled mi idegenbe szakadt fiaid, és ígérjük hogy Hozzád, Jézushoz és a Társasághoz mindig hűek maradunk, Amen.

A képnek rendkívül érdekes az utóélete is: 1996. május 23-án felajánlották a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumot a híres jezsuita kegykép, az Úti Boldogasszony tiszteletére:

‘Úti Boldogasszony, útrakelők anyja, kezdeményezések pártfogója! Te rád bízta Jézus világútjára induló kis egyházát! Neked ajánlotta fel Szent István királyunk országa jövőjét. Neked szentelte Loyolai Szent Ignác rendjét, a Jézus Társaságát. A második világháború után te vezetted külföldre az üldözés és elnyomás elől menekülő fiatal magyar jezsuitákat, és te mondtad a Jézus Társasága magyarországi Rendtartományának, ‘Vade mecum ne féljetek, jöjjetek velem az úton és az én fiam kegyes lesz hozzátok.’ Így indult el útjára a Fényi Gyula Miskolci Jezsuita Gimnázium is és választott téged kezdetétől fogva égi pártfogójának. És megint igaz lett, amit az Egyház Memorare imájában ünnepel, hogy valóban ‘sohasem lehetett hallani, hogy te valakit gyámoltalanul magára hagytál volna, aki oltalmadat kérte és pártfogásodért hozzád folyamodott. A te Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus igazán kegyes volt hozzánk. Ezért elismerő hálával, a mi iskolánkat, a Fényi Gyula Miskolci Jezsuita Gimnáziumot felajánljuk neked és kérünk, sose engedd, hogy emberi hibáknak, gyengeségeknek áldozata legyen. Vedd és oltalmazd, hogy céljainak és hivatásának megfelelően a másokért élő Jézus Krisztus ‘magis’ szellemében, szolgálat kész vezető értelmiséget, felelősséggel teljes öntudatos, jószívű, kompetens férfiakat és nőket neveljen hosszú időkön át a magyar haza, egyház és az egész emberiség javára. Légy útitársa minden diákunknak, tanárunknak és munkatársunknak, hogy mi mind munkánkban sikert, megelégedést, örömet találjunk és elkerüljük a kedvetlenség, az unottság, a csalódottság és kiábrándulás nyomasztó hatását. Bajainkban, szenvedéseinkben és keresztjeinkben is kísérj el minket, hogy ne fájjon annyira. Hogy jóban és bajban egyaránt megtapasztaljuk Isten kegyelmét, és mindig képesek legyünk veled imádkozni és énekelni. Magnificat anima mea Dominum. Magasztalja az én lelkem az Urat, aki él hűsége tart mindörökké Ámen.’

Bikfalvi Géza

Válogatott irodalom:

Feszty Masa saját írásai:

Pár szó magamról, feljegyzései a képei mellé. Literatúra 4 (1929) 9,

Emlékek nagyapámról.  Nők Lapja 1954. május 6.

(Ijjas Antalllal közösen): Feszty Árpád élete és művészete, Budapest, 1966

A Sárga rózsa születése.  Nők Lapja 1968. február 17.

Otthonaim. Budapest (folyóirat) (1978) 2,

Az édesapám. Hét 34 (1989) 19, 10-11

Feszty Masa írása ‘Firenze és a halál c. (közreadja Éder Zoltánné) Keresztény Élet 1997. január 26.

 

Róla szóló irodalom:

Feszty Masa. Négy festőnő. Bp., 1927

Pipics Károly: Feszty Masa. Száz magyar festő. Bp., 1943.

Lyka Károly.: Feszty Masa. Festészetünk a két világháború között. Bp., 1956

Rabinovszky Márius.: Két korszak határán, Bp., 1965

Mihályfi Ernő.: Művészek, barátaim, Budapest, 1977

Erdőssy Béla: Feszty Masa. Korunk magyar egyházművészete. Bp., 1983

Kontha Sándor:  Feszty Masa. Magyar művészet 1919-1945. Bp, 1985

Feszty István: A Feszty család története. Tatabánya, 1989

Kerékgyártó Mihály: Feszty Masa festményei a domaházi templomban. Honismeret (1990) 5-6,

Takács Ervin: ‘Buzgóság emészt el hazádért’ (Zsolt. 68,10) Egyházközségi Tudósító (Árpádházi Szent Margit Plébánia) 1993. október

‘Féltőn vigyáznunk kell minden maradék magyar rögre. Feszty Masa és szülei kiállítása ürügyén. Komáromi Lapok 2000.szeptember 22.

Reisinger Frigyesné: Feszty Masa festőművész. Régiekre emlékezve. Várnegyed Újság. 2000. december

Farkas Veronika: Feszty Masa (1895-1979) festőművész. Komárom, 2002

Császtvay Tünde: Szalon-Garnitúra. Az epreskerti Jókai Szalon és a Feszty szalon. Budapesti Negyed 46 (2004) 4,

Bikfalvi Géza: Az Úti Boldogassony kegykép története. Jezsuita olvasókönyv. Bp., 2008

Frissítve: 2016. augusztus 10.