Fiatal jezsuiták gondolatai a szétszóratás elején

Az 1949-ben és 1956-ban az országot elhagyni kényszerülő fiatal jezsuiták gondolatai és nyilatkozatai a külföldi szétszóratás elején

A megváltozott politikai és társadalmi rendszer miatt, 1948-tól egyre reménytelenebbnek látszott a fiatal magyar jezsuiták helyzete Magyarországon. A képzési és a működési lehetőségek ellehetetlenülése folytán, Rómából jött utasítás alapján, a fiatal jezsuiták elhagyták az országot, előbb legális úton (útlevéllel), majd a szigorítások után a határon illegálisan átszökve (gyalogosan a zöld határon, nemzetközi vonatok alján). Azonban távozásuk előtt fogadalmat tettek a Feszty Masa által festett Úti Boldogasszony kegykép előtt, hogy a lehetőségek szerint visszatérnek és folytatják a magyar nemzetért a munkájukat, mihelyt a helyzet rendeződik.  A skolasztikusok java része először Innsbruckba érkezett, hogy a filozófiai-teológiai tanulmányaikat folytassák, itt keletkezett 1949 május-június hónapokban a ‘Magnis itineribus’ címmel egy meglehetősen sajátos hangvételű és nyelvezetű programtervezet, amely az eljövendő élet lehetőségeit taglalta valamint támpontokat kívánt nyújtani a külföldön vezetett magyar jezsuita élethez.

Az őket követő második nagyobb csoport fiatal jezsuitái, akik az 1956-os forradalom- és szabadságharc után kerültek külföldre, 1957 tavaszán, az ausztriai St. Andraeban kiadtak egy ‘Hűségnyilatkozatot’, amelyben hittet tettek, a ‘létező szocializmus éveiben’ szerzett hazai tapasztalatok alapján az általuk választott út mellett, amelyben a dolgozó magyar nép egészét kívánták szolgálni, mindazon helyeken, ahol lehetőséget kaptak a Szent Ignác-i lelkiségen alapuló jezsuita hivatásuk gyakorlásához.

SZŰZANYÁNK!

Megújítjuk felajánlásunkat, mellyel már egyszer magunkat és mindenünket a Te kezed által istennek adtuk. Légy kegyes hozzánk most is és mutasd meg, hogy elfogadtál minket gyermekeidnek. Adj kérünk tehát:

Lelkiéletünkben: nagyvonalúságot, izzó hivatástudatot, Jézussal való benső kapcsolatot, katolikus lelkületet, Szent Ignác atyánk igazi szellemét, erőt a szabálytartáshoz és ahhoz, hogy mindig megtudjuk tenni, amit Jézus kér.

Szellemi életünkben: tudományos lelkesedést, elmélyülést, egyéniséget, azt, hogy mindig együtt tudjunk dolgozni és a jövő szellemiségét kialakítani.

Szociális életünkben: azt, hogy egyéniségünket és a közösséget összhangba tudjuk hozzá, hogy minden nép közé be tudjuk illeszkedni, hogy tudjunk tanulni a világjárásból, szeretetet a szegények és nyomorultak írást, és erőt, hogy minden akadályon keresztül ki tudjuk alakítani az új szociális világot.

Ezeket kérjük Tőled mi idegenbe szakadt fiaid, és ígérjük hogy Hozzád, Jézushoz és a Társasághoz mindig hűek maradunk, Amen.

(1949)

‘Magnis iteneribus ‘

Nostrae vocationis est diversa loca peregrare et vitam agere in quavis mundi plaga ubi maius Dei obsequtum et animarum auxcilium speratur.. (Reg. 3.)

Carissime in X-te Frater!

Pax X-ti!

Európa nemrégen jött fel a föld alól és ott feléledt benne az igazi élet szeretete. Lehet, hogy újra le kell mennie, hogy beléje költözzön már végre az áldozati áhítat. Nemrég még azt hitt, mindene a föld, de ott lent rátalált Arra, Aki minden földi érték felett van.

Egyház a hűséges kísérője vele volt és vele fog lenni, hogy megújulva lépjen majd ki, és a mélyen megalapozott, új, dinamikus, új középkori istenhez töréséhez támogassa és lendítse.

Róma egy szentév előtt áll, és mire eljön a jövő évezred vége, egy új, merészebb, hívőbb és szeretőbb világ fog a jubiláló Helytartó és Krisztus arcába tekinteni.

Újvilág a hitet erősítő tudomány, a szeretetet fejlesztő technika, az istent sugárzó művészet pillérein felépült kultúra van kialakulóban. És akkor majd az Isten erejében bizakodó, új évezrednek bátran szembenéző nemzedék fog elindulni.

Társaság legközelebbi munkaköre előkészíteni a harmadik évezred hősies, hívő nekilendülését.

Jézus ezt várja tőlünk.

Ne felejtse el, nincs ennél szebb és nagyvonalúbb feladat a földön.

Lelki élet

Individualitás:

Állandóan éljen Önben a hivatástudat, soha ne sekélyesedjen el, a nagy emberekben, prófétákban, a nagy korokban is mindig izzott. Szítsa ezt a tüzet Jézussal való állandó kapcsolatával. Égessen ki magából minden kicsinységet. A szentek sohasem voltak lusták, nem méricskéltek, nem voltak dühösek, nem azért tettek valamit, mert kényelmes. A kereszténység mindig a héroszok vallása volt, irtson ki magából minden nyárspolgáriasságot.

Külföldön még több keménységre van szüksége. Sokszor egyedüli barátja, egyedüli megértő társa csak Jézus lesz. Ne felejtse el, hogy Önnek igazi jezsuitává kell lennie, mindig tartsa szem előtt a Társaság hősies történetét és alkotmányát.

Sohase kompromittálja a Társaságot vagy a Provinciát. Mindig figyelje, hogy abban a házban mit valósítanak meg Szent Ignác atyánk szelleméből. Vigyázzon arra, hogy minden új helyen, mint jó jezsuitát ismerjék meg. A Jézus Szíve és a Szűzanya tisztelet gyakorlására jó eszköz, ha gondolatait leírja és előadja. Ne féljen időnként egy kis ráadásról sem Jézus szolgálatában. Mindig legyenek új motívumai, annak ellenére, hogy az alap mindig a régi marad. Jézus! Jézus! Jézus!

Univerzalitás:

Legyen -ahogy a franciák mondják- katolikus orra. Barangolja át mindennap az egész világot.

Az imáiban kibontakozhat minden vágya, itt végtelen kifutási lehetőségei vannak. Csak ilyen széles lelkülettel bírhatja a mindennapi élet fáradságait.

Ne feledje el, hogy lekötelezettje Rómának. Igaz, hogy Róma megvan a Társaság és Ön nélkül, de Ön és a Társaság nem lehet meg Róma nélkül. Tudjon mindig hinni és meglátni Jézust a hierarchiában.

Missziós lelkületének gyökere ne a romantika, ne az álmodozás, hanem a szeretet legyen Jézusban. Soha ne mondja ki, hogy egy faj, nemzet alacsonyabb rendű, mint a másik.

Most mindenütt internacionális viszonylatban gondolkodnak. Ön számára ez annyit jelentsen: ‘Nec sufficit ut ultra limites Provinciae, Missionis vel Assistentiae solicitudo nostra se extendat, latius pateat cor, latius mens, cives sumus regni coelorum in terris, non uni nationi, uni linguae, uni culturi humano nos dicamus, sed ea rebus altioribus postponendo, Christo vivimus, ejusque Regno per universum orbem dilatando. (R.P. Generalis)

Conquistador:

Vesse meg a lelki alapját a jövő alkotó, hódító tevékenységének. Ne az események uralkodjanak Önön, hanem Ön az eseményeken. Tudjon gumilabda lenni, állandóan felugrani. Tudjon pofonokat elviselni. Ne féljen attól, hogy kinevetik. Legyen rugalmas abban is, hogy felvett munkáját, ha kell, abba tudja hagyni. Szokja meg (különösen külföldön9, hogy a dolgokat a megvalósítás oldaláról is nézze.

Mindig azt mondták a magyarokról, hogy a külföldi skolasztikátusokban jól tudnak alkalmazkodni. Bergson az alkalmazkodást az eszményi ember ismertetőjelének tartja.

Ne féljen a Társaságról merész fogalmat alkotni magának. Legyen Önben ‘audacia spiritualis’, amit a R.P. Generális annyira hangoztat.

Korunk dinamikus embereket kíván. Ha ezt a dinamikus lelkületet el akarja érni, tartsa szeme előtt a Konstitúciókat, melynek eszményei mindig nagyok, erősek és modernek.

Szellemi élet

Individualitás:

Dolgozzon állandóan, kitartóan. Legyen saját módszere, tempója. Ismerje saját szakirodalmát tökéletesen. Építsen be mindent saját rendszerébe. Rögzítsen le mindent, hogy később is használhassa.

Soha ne olvasson huszadrangú könyveket. Stílusát képezze, hogy tudja gondolatait szellemesen, megragadó formában kifejezni. Ne akarja más munkamódszerét magára erőltetni, legyen egyéni.

Mindig legyen közvetlen célja tanulmányaiban is: néhány hónapra, esetleg évre tökéletesen kidolgozott programja (de legyen ez elasztikus). Közvetlen céljának megfelelően állítson be mindent: összeszedettség, meditáció, lelki olvasmány. Legyen állandó napirendje. Az idővel legyen fukar, ezért tartsa jól a szilenciumot, a szeparációt, ne komázzon, bratyizzon.

Mindent éljen át és szívjon fel szubjektumába. De legyen mégis objektív, a tárgy szeretete vezesse ítéletében.

Dolgozzon pozitívre. Minden nagy ember ott bukik el, és akkor nem tud alkotni, hatni többé, mikor negatív lesz. Korunkban divat a negatív szellem, nekünk kell pozitívvá átépítenünk.

Lassan alakítsa ki meghatározott elveit, hiszen néhány év múlva már Önnek kell kiállni, a szellemet diktálni, Önt fogják megkérdezni: tudjon határozottan, katolikusan mindenre felelni. Szokjék hozzá ahhoz, hogy állandóan gondolkozzon.

Univerzalitás:

Legyen általános műveltsége. Képezze esztétikai tehetségeit, ismerjen zenét, irodalmat, művészeteket: festészet, szobrászat, film, rádió, színház. Öt nyelven kell tudnia olvasni, mert a modern tudományos, művészeti, gazdasági, szociális folyóiratokat öt nyelven szerkesztik (egy folyóiraton belül). Most tud nyelveket könnyen tanulni. Legyen univerzális abban is, hogy senkit se zárjon ki, lássa meg mindenkiben az értéket (Kant, Nietzsche, Heidegger, Sartre).

Tanulmányozza mindig előszeretettel a moderneket, mert a modern filozófia a modern lélek visszatükröződése. Univerzalitása ne menjen a mélység rovására. Tekintse mindennek először a történeti hátterét. Szellemi kapcsolatait univerzálisan építse ki. Itt az alkalom. Mégis tudjon együttdolgozni, magát alávetni, kerék lenni, tudjon rejtve maradni, talp alá dolgozni, olyan ember lenni, akinek vállán állnak a szónokok, és aki így irányítja a népet.

Conquistador:

Egy új szellemű kort kell kialakítani, tegye magát erőssé hozzá, legyen mély, ne felületes, nagyképű, hanem csendesen, keményen dolgozó.

Ne higgye, hogy a Társaság vagy az egyház meg fogja akadályozni valamely igazság felderítésében vagy valamely gondolat végigvezetésében. A kamrából újat és öreget hozzon elő, adjon régit új formában és modern gondolatokat régi alapokon.

A forradalom a lelkiség területe után a szellemi részre is át fog hatni. Az új tudományos gondolkodást nekünk kell kialakítani. A saját területünkön dolgozzuk ki tökéletesen a problémákat. Meg kell teremtenünk az új katolikus politikai, szociális ideológiát.

Ne legyünk steril gondolkodók (írjon). Legyen eredeti gondolkodó, elég sok a sírkőfaragó. Képezze ki annyira magát, hogy senki se tudjon Önnel saját területén versenyre kelni.

Szociális élet

Individualitás:

Ne felejtse el, hogy a legkeresztényibb dolog, ha egyesíteni tudja magában: az individualitás, személyiség, egység kifejlesztését, a közösség, testvér ügy szolgálatával.

A közösségtől való elkülönülést (hogy megszabaduljon romboló hatásaitól, eltömegesedés, uniformisgondolkodás, stb.) a harmonikus közösségi élettel, hogy szeretetből soha ki nem fogy a leleményességből, udvariasságból, tud a társaság lelke lenni, tud nevettetni, de ha kell, együtt sírni mindenkivel, mindenkinek mindenévé lenni, hogy mindenkit üdvözítsen.

A távolságvételt az emberektől a kapcsolatok tökéletes kiépítésével. Szerezzen minél több barátot, ismerje testvérei és munkatársai nevét, születés- és névnapját, érdeklődési körét, stb. és kezdjen vele a fentebbekről levelezést, tudjon minél több embert a keresztnevén szólítani, legyen minél több lekötelezettje.

Azt, hogy ne törődjön senkivel, és fütyüljön mindenkire, azzal, hogy mindenkivel törődik, de legfőképpen a betegekkel, a fráterekkel, szegényekkel, idegenekkel, szolgákkal, azokkal, akiket mások elhagynak.

Függetlenséget, azzal, hogy minél több emberrel tudjon együtt dolgozni, minél több őszinte munkatársa legyen, minél több kapcsolatot szerezzen (mert külföldön is mindenütt az individuális kapcsolatokon keresztül lehet eljutni az objektív értékekhez).

Hogy saját akaratához kitartóan ragaszkodik azzal, hogy soha ne keresse a saját akaratát.

Adjon a megjelenésére. Legyen mindig kissé elegáns (apostoli rend) vagyunk, de a ruha soha ne legyen akadály, hogy pl. egy szegény emberen segítsen, tudjon itt is alkalmazkodni. Ne hamarkodja el az ítéletét. Új helyen, nyilvánosan soha ne kritizáljon. Kezdetben legyen mindig inkább csendesebb.

Univerzalitás:

Legyen tudatában annak, hogy egyéniségét mindig a közösség szolgálatába kell állítania. Ne legyen soviniszta. Működési körében állandóan tartsa a kapcsolatot az egész világ hasonló érdeklődésű embereivel. Most szerezzen olyan kapcsolatokat, hogy ezt később meg tudja tenni. Ne dolgozzék elszigetelten, gondoljon mindig arra, ha egy munkába kezd, akkor nem kell mindent újrakezdenie, hanem a Világegyház időben és térben széles tapasztalataival áll Ön mögött.

Kísérje figyelemmel a külföldi sajtót, és munkatársait hozza érintkezésbe a világgal. Itt az ideje, hogy kiépítse magának ezeket a kapcsolatokat, és tapasztalatokat szerezzen, miként csinálják ezt külföldön.

Járja később a világot, amennyire megteheti és gyűjtse össze mindazt, ami a legjobb. Akikkel a Jóisten Önt összehozta, azokért, bármilyen távol legyenek is, imádkoznia kell.

Conquistador:

Ne legyen olyan kicsinyes, hogy valakivel ne tudjon kijönni. Legyen alapos, de ne merüljön ki ‘újításai’ és ‘szabad szelleme’ ellenére se nagyhangú szólamokban, hanem dolgozzon komolyan, és saját munkakörében vesse meg igazi mély alapjait egy szociális világnak (ezt jelenti a conquistador).

Tudjon mindig félreállni, mert Istennek nincs szüksége személy szerint Önre. De tudjon arc nélkül is kitartani. Ne törjön le soha, ha valami nem sikerül, vagy útját állják. Legyen itt is legalább egy jóbarátja, akinél mindig segítségre talál.

Ne riadjon vissza a szociális életben az új, modern eszméktől, mert nem mondhat merészebb igazságokat, mint Jézus. Gondoljon arra, hogy Isten most nem az evolúciót, hanem a revolúciót alkalmazza. Állandóan tartsa ébrenlétben magában a küldetés tudatát. Tudjon, ha kell, az emberek között ezer álarc mögött is megjelenni, ez a jezsuita hontalanság teteje, amikor már az sem lehet, aki tulajdonképpen.

Ne szégyelljen akárkin akármilyen körülmények között segíteni. Tartsa mindig eszében, hogy egy új világot kell kialakítanunk, amely a közösség világa lesz, és Önnek kell megadni a példát erre egy tökéletesen megsemmisült, csak a tárgy szolgálatába beállított egyéniséggel.

Tartsanak össze, ha kevesen is vannak, dolgozzanak céltudatosan, imádkozzanak, lássanak, reflektáljanak együtt, és terjesszék az új szociális gondolatot, legyenek az eszme szerelmesei, és ha Isten is úgy akarja, megfogják fordítani a világot.

Legyen Krisztus rettenhetetlen gentlemanje, akinek csak két, azaz csak egy normája van: a ‘maior Dei Gloria (és tertius humilitatis modus). Ön katolikus, azért mindenütt otthon van, ne essék nehezére, hogy más nyelven kell szólnia, vagy valami lehetetlen munkát végeznie, és magát teljesen átállítania, mert mindenhez kell értenie valamennyire, de egy dologban legyen egészen kiváló, hogy abban bárki bátran kikérhesse tanácsát.

Legyen könnyed, biztos fellépésű, az embereket vonzza és sodorja magával, de kellő pillanatban mindig álljon odébb, hogy állandóan Önben lakó Jézust szerethessék.

Lélekjelenlétét soha ne veszítse el, ha van bizalma, mindenhonnan kikerülhet, még a legvadabb helyzetekből is, melyekben sokszor lesz része, ha bátor, szinte vakmerő ott, ahol a Krisztus-ország érdekeiről van szó.

Beszéljen, szervezzen, vagy tanítson, de mindenkin segítsen, főképpen áldozataival, különösen a szegényeken, akikért mindent el kell bírnia, szidást, megvetést, ha kell, nélkülözést és nyomort. Érezze a felelősnek magát a munkások szociális helyzetéért, melynek megoldása az Ön feladata is.

Legyen harcos katona a földön az égért, legyen reális, de tekintsen az égre, bátor, mint az oroszlán, kemény, mint a gyémánt, de tudjon odaborulni a Szent Szív és Édesanyja elé.

Lássák meg, hogy állandó összeköttetésben van Jézussal. Járjon tűzben, de ne hevüljön fel, jégen, de ne fagyjon meg, tudjon gyengéd lenni a szenvedőkhöz, de törtetni és hengerelni is, Isten nagyobb dicsőségére.

Jellemezze valami szent nagyvonalúság és széles katolikus szellem. Rómához való hűsége legyen rendíthetetlen. Legyen Krisztus futára, testőre, az egyház összekötő kapcsa, a béke és egység harcosa, a háború legnagyobb ellensége.

Elöljáróinak azonnal engedelmeskedjék, mint Istennek. Mindig mozogjon, dolgozzon, képezze magát állandóan, kezét tartsa korának ütőerén, legyen modern, de mindig az örök, változhatatlan Krisztust hirdesse.

Tiszta, mint egy angyal, nőkkel szemben tartózkodó, szegénysége ne akadályozza az eszközök használatában. Lankadatlanul tartson ki eszményei és elhatározásai mellett, ha úgy látja, hogy előmozdítják a lelkek üdvét, Krisztus országa terjesztését, az egyház dicsőségét.

Ezekért, ha kell, bátran adja oda az életét.

(1949)

Hűségnyilatkozat

Történeti bevezetés

Isten kegyelméből az utóbbi öt-hat év alatt olyan dolgokat láttunk és tapasztaltunk meg, amelyek -úgy hisszük- döntő jelentőségűek további életünkre nézve. A ‘szent ruhákat’ kénytelen-kelletlen levetve, távol a ‘szent falaktól’ egy ideig papi szemináriumban, majd éveken át világi emberek életkörülményei közt éltünk. Mint segédmunkások, szakmunkások, egyetemisták, pedagógusok, technikusok stb. életmódunk ‘in exterioribus’ alig tért el más, hasonló foglalkozású emberek életmódjától. Az eltérések is jórészt abban állottak, hogy természetszerűen iparkodtunk klerikus mivoltunktól függetlenül először becsületes, Isten és egyház parancsait betartó, a maga állapotbeli kötelességeit minél tökéletesebben teljesítő világiak (laikusok) lenni, ami sajnos sok helyen már ritka és feltűnő jelenség volt. Szorosan vett ‘papos’ vagy ‘szerzetesi’ külsőségek alig nyilvánultak meg életünkben. A szentmisét nem házi kápolnában, szentélyből vagy sekrestyéből hallgattuk, hanem mindennap a hívek között a templom hajójából. Nagyobb egyházi események, szertartások alatt is a tömeg között szorongtunk. Vasárnaponként hallgattuk a prédikációkat, és a hívek oldaláról kapcsolódtunk bele, úgy ahogy lehetett, az ún. liturgikus misékbe.

Mindezek a külső körülmények nem akadályozhatták meg, hogy a Társaság teljes jogú tagjai maradjunk és valódi -nem csökkent értékű- jezsuita életet éljünk. Ezek az állapotok szerintünk nem rendkívüliek vagy átmenetiek, még kevésbé törvényen kívüliek voltak, hanem csupán szokatlanok és újszerűek Európa közelmúlt történetében. A világban élőkkel eddig még nem igen látott kapcsolatot, egységet teremtettek ezek a körülmények, nehéz, olykor veszélyes helyzetük, pedig a Társaság tagjai közt is kifejlesztették, megerősítették az igazi testvéri összetartást.

Tanúi voltunk az utóbbi hónapok magyarországi és általában kelet-európai eseményeinek. Többek szerint -ez a mi véleményünk is- a jövőre nézve történelmi jelentőségűek voltak ezek a forradalmi napok. A bolsevista marxizmus igézetéből szabadulni törekvő tömegek, élükön a nemzet legtöbb kiváló emberével, ellen mondtak a történelem minden eddigi igazságtalan, hamis társadalmi formáknak, és egészen új utak keresésére indultak. Eszményeik, idealizmusuk és bátorságuk példát és utat mutatnak nemcsak a jövendő Magyarország, hanem az egész világ számára is. A szovjet hatalmi csoport, néhányak diktatúrája most még elnyomta ezt a szabadságharcot, de az elnyomás már nem tart sokáig, és az általános felbomlás után lehetővé válik az eszmények megvalósítása.

Ezekbe a harcokba mi általában közvetlenül nem kapcsolódtunk be. Tanulmányainkat végezzük: még nem vagyunk készek arra, hogy hivatásunk szintjén vegyünk részt a társadalom életében. Minthogy pedig az események következtében mód nyílt számunkra átjönni a határon, és a Társaság valamelyik kollégiumában tanulmányainkat, kiképzésünket befejezni, elöljáróink tanácsára mintegy húszan vállalkoztunk erre az útra. Az országból való távozásunk következtében megszűnt szoros, külső kapcsolatunk világi emberekkel, egyúttal a magyar Provincia otthon maradt tagjaival. A Társaság nyugodtabb életkörülmények között működő provinciái és az egész ‘nyugati világ’ szeretettel fogadtak mindnyájunkat. Tisztában vagyunk azonban azzal, és tapasztaltuk is, hogy sok nyugati társadalom a maga formáival, szokásaival, közvéleményével, szellemével -az egyházra és az egyháziakra vonatkozóan is- régebbi korokat képvisel, és nem mutatja a reális, egészséges fejlődést a jövőre nézve. Így tehát jelentősebb változás állott be saját társadalmi helyzetünkben is, ha azt a magyarországi életkörülményekkel összehasonlítjuk. Az életstílusnak ez a megváltozása szükségképpen hatással lesz egész gondolatvilágunkra is, ezzel már előre számolunk. Ugyancsak változást jelent, hogy az eddigi egy kommunitás helyett most ketten-hárman szétszóródva illeszkedünk be más kommunitásokba.

A nyilatkozat

Éppen azért, hogy a gondviselésszerűen szerzett tapasztalatokat kiértékeljük, hogy a következményeket becsületesen levonjuk, hogy az élményeket tudatosítsuk, hogy semmilyen tekintetben árulókká ne váljunk, hogy sajátos helyzetünkből adódó feladatok teljesítéséhez a közös elvi alapot megteremtsük, szükségesnek tartjuk kijelenteni a következőket:

Minden erőnkkel támogatjuk a magyar provincia otthon maradt tagjait. Ismerjük helyzetüket, tudjuk igényeiket, hiszen nemrégen magunk is azt az életet éltük. Kell, hogy érezzék, most még több segítség jön kívülről, mint eddig.

Hűek maradunk az egyszerű világi emberekhez, akik között, és akikkel együtt éltünk gyerekkorunktól érettségiig és most, az utóbbi 4-5 évben. A velük szemben fennálló szolidaritás tudatát soha nem engedjük elhalványulni.

Következetesen és minden vonatkozásban küzdünk olyan társadalmi életformák felvétele ellen, amelyek közvetlenül vagy közvetve gátat emelnek és elszakítanak a ‘világiaktól’, és egy kényelmes (vagy kényelmetlen) ‘papi kaszt’ tagjaivá tennének minket.

Most, tanulmányaink végzése idején is, de különösen, mint a Társaság kiképzett tagjai, minden erőnkkel támogatni fogjuk az egyházon belül azokat a mozgalmakat, irányzatokat, amelyek a hívek és a klérus közti egységet előmozdítják, és amelyek alkalmassá teszik a kereszténységet arra, hogy a most kialakulóban lévő új társadalmi formák keretében is betöltse hivatását.

Emberi gyengeségünk tudatában elhatározzuk, hogy ezeket az eszményeinket az elkövetkező időkben, szóban és írásban állandóan ébren tartjuk, és figyelmeztetjük egymást, ha eltérnénk most kitűzött jó feltételeinktől

Magyarázat és a következmények

Félreértések megakadályozására és elgondolásaink pontosabb kifejtése, körülírása érdekében még néhány megjegyzést akarunk fűzni fenti nyilatkozatunkhoz.

Elgondolásaink hasonlóak a munkáspapok életfelfogásához. Sőt annál bizonyos mértékben általánosabbak is, a társadalom minden rétegével szemben úgy akarunk eljárni, mint a munkáspapok a munkásokkal kapcsolatban. Vagyis, közibük menni, a kovászt belekeverni a kenyérbe.

Gondolatvilágunk rokon a liturgikus reform embereinek elképzeléseivel. Az egyház liturgiája mindenki számára -világiak számára is- legyen könnyen érthető, valóban felemelő, erőt adó, egész életünkben utat mutató, ‘életszagú’ közösségi aktus. Egy életünk van, nincs külön testi- és lelki-, vallásos és profán életünk (nincs pluralitas formarum). Ezt a liturgiának is tükröznie kell.

Sajátosan közösségi, szolidáris eszményei miatt igen közel áll hozzánk az Imaapostolság. Lehetőségeink szerint terjeszteni fogjuk. A napi felajánló ima elejét a következőképpen megtoldjuk: ‘Örök Atya, előtted ma ismét vállalom az életközösséget Szent Fiaddal, Jézus Krisztussal és Titokzatos Testének minden tagjával. Így ajánlom Neked ennek a napnak minden imáját és munkáját, örömét és szenvedését’.

Ezek a problémák egyáltalában nem magyar specialitások. (A nyilatkozat megírásával nem akarunk magyarkodni.). A problémák általános jellegűek, az egész egyházra kiterjednek, megoldásuk is csak ezen a síkon remélhető.

Mindamellett különös jelentőséget tulajdonítunk a jelenlegi kelet-európai eseményeknek. Néhány egészséges erkölcsű, erőteljes, eddig ‘gyarmati’ nép jelentkezése mellett most itt -Kelet-Európában- is a jövendő világ társadalmi vonásait véljük megnyilvánulni. Többéves személyes jelenlétünk és tapasztalataink minket tesznek alkalmassá az ott végzendő munkára. Ezért továbbra is foglalkozni akarunk a magyar, lengyel stb. eseményekkel, a helyzet alakulásával, az egyház ottani állapotával. Adott esetben, pedig örömmel és készséggel vállalkozunk kelet-európai munkára (misszióra!).

A nyilatkozat megírásával semmiképpen sem akarunk a Társaságon belül frakciót létesíteni, aminthogy nem képeznek külön frakciót a Mária-tisztelt különös terjesztői, vagy azok az atyák, akik a Mária-kongregációkkal foglalkoznak. Lelkiségünk alapjai (lelkigyakorlatok, Konstitúciók) változatlanok maradnak, és ezekre épülne rá lelkiségünk egyedi tulajdonságai: fenti elgondolásaink.

A világiakkal való szolidaritás nem jelenti azt, hogy később mindannyian közvetlenül, a szó szoros értelmében a világiak közt kívánnánk élni, (háborúban sincs mindenki a fronton), de igenis: mindannyian, közvetve vagy közvetlenül, arra irányítjuk minden tevékenységünket, hogy a világiakat is elsegítsük állapotuk tökéletességére.

Társadalmi helyzetünkben hasonlítani kívánunk Urunkhoz, Jézus Krisztushoz, az Apostolokhoz és az első századok ‘lelkészeihez’. A kifejezett lelkipásztori munka, elöljárói megbízatások előtt és után, ők ácsok, halászok, sátorponyva-készítők, stb. voltak. Az egyházban betöltött fontos tisztségük egyáltalában nem jelentett társadalmi különválást a többi hívővel szemben. Maga Jézus Krisztus sem nevezi tanítványait még hasonlóképpen sem papoknak, pedig ha az Ő elképzelését megegyeznének a papság mai társadalmi helyzetével, akkor tanítványait a korabeli zsidó papság utánzására utasította volna, mert azok akkori állapota igen hasonlít papságunk jelen társadalmi viszonyaihoz. Az első századok keresztényei sem nevezték lelkipásztoraikat papoknak, mert abban az időben ‘papok’ csak a pogány kaszt tagjai voltak, és nem volt hasonlóság köztük és a keresztény közösségek presbiterei közt. Csak később, amikor lelkipásztoraink valóban ‘papos’ külsőségeket (külön ruhák, ceremóniák, külön társadalmi szokások) vettek magukra, akkor kezdték őket is papoknak (pontifex, stb.) nevezni. Mindezek következményét ma is érezzük.

Nem tulajdonítunk objektív szentséget, ‘ex opere operato’ ható kegyelmi erőket, különös természetfeletti vagy akár természetes hatásokat olyan tárgyaknak, épületeknek, ruháknak, mozdulatoknak, szavaknak, szövegeknek, nyelveknek, társadalmi szokásoknak, amelyeknél ezek helytálló filozófiai vagy teológiai érveléssel nem igazolhatók. Az emberekre való tekintettel azonban mindig vigyázni akarunk arra, nehogy eljárásaink mást kifejezetten megsértsenek, vagy botrányt okozzanak. Ezen a téren Szent Pál tanítását (Róm. 14.,  I Kor. 8.) akarjuk követni. Törekedni fogunk azonban, hogy minél több embert elsegítsünk arra a Szent Pál által említett valláserkölcsi szintre, ahonnan nézve az ember már helyesen ítél igaz és hamis, jó és rossz dolgok vagy cselekedetek közt.

Nem szükségképpen mindannyian írjuk alá ezt a nyilatkozatot, akik most Magyarországról kijöttünk, mert nem biztos, hogy közülünk mindannyian érzik a fentiekben vázolt speciális hivatást. A nyilatkozat természeténél fogva elsősorban csak az aláírok ‘belügye’, de egyáltalában nem titok, és a benne foglaltakat nyíltan valljuk a Társaság, az egész egyház, Isten és ember előtt. A nyilatkozat nem tartozik jogi kategóriákba. Érvénye és ereje nem több -de nem is kevesebb-, mint baráti elhatározások. Sok-sok privát és közös beszélgetés anyagát foglaltuk csak most írásba, hogy kommunitásunk szétszóródása után se merüljenek feledésbe ezek az eszmék, hanem lelki egységbe kovácsoljanak és végigkísérjenek minket egész földi életünkön.

(1957)

Összeállította: Bikfalvi Géza

Frissítve: 2016. augusztus 10.