A rendtartomány Kommunikációs Irodáján ketten is foglalkoznak közösségépítéssel és hálózatszervezéssel. Jacsó Annamáriának és Nagy Lucának kétszer fél tucat kérdést írtunk össze, ők pedig válaszaikban az adományozás kultúrájáról, a krisztusi üzletmenetről és Kiss Ulrich SJ színes egyéniségéről vallottak. Közben az is kiderül, hogy mi a különbség és a kapcsolat fundraising és friendrasing között, illetve hogy a jezsuiták a Management by Jesus elvei szerint tevékenykednek-e.
Jacsó Annamária
– Névjegyeden az szerepel: forrásfejlesztő. Milyen gyakran kell magyaráznod, mivel is foglalkozol?
– Nem ritkán. Munkaköröm megnevezése egyfajta „jószolgálati nagykövetséget” vagy „XXI. századi jótündérséget” jelent: ez mindig jó felütés, hogy részletesebben meséljek a tevékenységemről, s egy-két példát hozzak.
– Magyarul nehéz visszaadni a munkád megjelölésére használt angol fundraiser/friendraiser szójátékot. Hogyan viszonyul egymáshoz adománygyűjtés és barátikör-építés?
– Feladatom a jezsuiták szerteágazó és színes tevékenységét bemutató forrásteremtő kampányok megvalósítása, s munkám során igyekszem ötvözni a fundraising és a friendraising műfaját. Fundraiserként a rendtartományi projektek finanszírozásának támogatására törekszem a különféle adománygyűjtési csatornák – sárga csekkes és bankkártyás adományozás, crowdfunding, vállalati finanszírozás – működtetésével. Erre épít a friendraising, ami a már meglévő kapcsolatok, közösségek építésével és fejlesztésével foglalkozik. Szeretnénk a jezsuita lelkiség, a közös nézet és értékek mentén szerveződő közösségeinkkel, barátainkkal, követőinkkel további, minél szorosabb kialakítani.
– Mekkora volt a legnagyobb összeg, amit a jezsuitáknál összekalapoztál?
– Nehezen tudnék kiemelni egy kampányt, a legtöbb valamilyen okból fontos volt, s hálával fogadtunk minden adományt. Közösségi finanszírozással induló projektjeink az adjukossze.hu-n azonban különösen a szívemhez nőttek. Itt az elmúlt négy évben számos projektet indítottunk közösen különféle egységeinkkel, a miskolci alapítvánnyal vagy éppen a Szentjánosbogár Közhasznú Egyesülettel. Ezek a „minikampányok” valamilyen konkrét ügyet céloztak meg, és általában 90 nap állt rendelkezésünkre a cél elérésére. Ez az időszak teret nyit az együttgondolkodásra, a kreativitásra, és azonnali visszajelzést ad a törekvéseinkről. Minden alkalommal izgatottan figyeltük munkatársaimmal az adománygyűjtés sikerét jelző mutató állását.
– Te magad szoktál pénzt adományozni?
– Éves szinten csekély mértékben. Általában egy-egy közösségi finanszírozással működő projektet támogatok, vagy az egyesületi tagdíjamon felül adakozom. Az olyan területeket támogatom szívesen, mint az ifjúságpasztoráció, a Down-szindrómával élők ügyét felkaroló kezdeményezések vagy a diabétesszel kapcsolatos ismereteket közvetítő projektek. Legszívesebben a tudásomat adom tovább, a tapasztalataimból „adakozom”: sokszor nyújtottam már civil szervezeteknek adományszervezési, forrásteremtési segítséget. Próbálok hálót adni, megtanítani őket halászni, hogy aztán önállóan törekedhessenek a fenntarthatóságra.
– Ha előre gondolsz az idei évre, melyik munká(i)dat várod leginkább?
– Idén a magyar rendtartomány ad otthont a Magis Europe nemzetközi ifjúsági találkozónak. A szervezőcsapat tagja vagyok, így lehetőségem van együtt dolgozni más Szent Ignác-i lelkiségű szerzetesközösségekkel, valamint olyan fiatalokkal, akik többször vettek már részt az eseményen. Izgatottan várom, hogy ez a színes és sokféle tapasztalattal rendelkező csapat miként fogja végrehajtani a feladatot, és felejthetetlen élményt biztosítani a több mint kétszáz résztvevőnek.
Nagy Luca
– A miskolci jezsuita gimnázium öregdiákja vagy. Mondj egy emléket, amiért jó volt oda járni.
– Nehéz kiemelni bármit is, de az összes maradandó emlékem a közösségi élményhez kapcsolódik: sí- és cserkésztáborok, kerékpár- és kenutúrák, együtt töltött hétvégék, kirándulások. Emellett sokat formált az iskolai szeretetszolgálat is, már alsós korunktól. Olyan helyzetekkel találkoztunk, amelyekkel a védett burokban nevelkedő átlagdiák csak később vagy soha nem találkozik magától. Együtt sportoltunk például fogyatékkal élő fiatalokkal, idős néninek hordtuk az ebédet, cigánygyerekekkel játszottunk iskola után, aztán később a szeretetszolgálatot önkéntesen folytattuk.
– És egy meghatározó személyt ki tudsz emelni?
– Azt is nagyon nehéz. Több olyan tanárom is volt, akiknek a személye máig példa előttem. Tőlük megtanultam, hogyan kell cselekvő keresztényként élni mindennapjainkat. Hálás vagyok továbbá, hogy ismerhettem Ádám János atyát, akinek mindennapi „pofonjaiból” én is részesülhettem. A lelki életünk szempontjából meghatározók voltak Pisztránglevelei, kurtabérci lelkigyakorlatai, osztálymiséi.
– Tapasztalataid szerint más jezsus alumnusok mennyire kötődnek a rendhez érettségi után?
– Vannak rendi események, helyek, ahol biztosan találunk jezsus öregdiákokat. Szerintem az a kérdés, hogy a Miskolcról hozott értékeket mennyire tudjuk kamatoztatni „nagybetűs” életünkben. Mennyire vagyunk másokért élő, a növekedésre nyitott, igényes, az evangéliumban gyökerező igazságosságot szolgáló emberek. Azt gondolom, a legtöbb öregdiák ilyen, így akár közvetlenül, akár közvetve sokan kötődnek a rendhez.
– Rendi munkaköröd: hálózatfejlesztő. Az összetett szó két tagját külön-külön mindenki érti, egyben viszont nem biztos.
– Ennek a szerteágazó munkakörnek tényleg nehéz egy szóval megfogni a lényegét. A jezsuitákhoz sok ember kapcsolódik sok szálon. Számtalan szervezettel, emberrel kerülök kapcsolatba, ezeket a szálakat kell összefogni, összekötni, és bekapcsolni egy-egy programba.
– Ha visszagondolsz a tavalyi évre, melyik munká(i)dban érezted úgy, hogy igazán a helyeden vagy?
– Nagyon élveztem azokat a munkákat, amelyeken többen dolgoztunk együtt, több embert kell összekötni és több folyamatot összehangolni. Ilyen volt a jezsuita futás szeptemberben vagy még tavasszal a Jezsuita Udvar, amikor megvendégeltük barátainkat, támogatóinkat. Itt lehet érezni leginkább, hogy csapatban jó együtt dolgozni, és a munkánkkal lehetőséget nyújtunk másoknak a találkozásra.
– Munkaidőd felében a Management by Jesus üzleti klub ügyeit intézed. A jezsuitáknál mennyire érvényesülnek azok az elvek, amelyek az MbJ szemináriumain megfogalmazódnak?
– Teljesen. Az MbJ-szemináriumokon olyan üzletemberek vesznek részt, akiknek fontos, hogy vállalkozásukat krisztusi módon irányítsák. Azt gondolom, a jezsuitáknak bármely más pasztorális területen végzett szolgálata is erről szól.
– A Management by Jesus munkatársaként közelről van szerencséd ismerni az idén 75 esztendős Kiss Ulrich SJ-t. Milyen élmény együtt dolgozni az MbJ „alapító atyjával”?
– Ulrich atya színes személyiség, tele ötletekkel, mellette nincs unalmas munka, s gyakran állít kihívások elé. Sokat lehet tanulni tőle a munkához, az élethez való hozzáállásról. Tapasztalatának köszönhetően pedig gyakran feljönnek régi sztorik, melyeket mindig szívesen mesél, akár csak a nagyapám.