Gondolatok a jezsuita rendgyűlés logójáról

Vízen járás és tűzoszlop

36ar-logoA Jézus Társaságának a napokban bemutatott új kongregációs aulája, melyet a „Találkozások terme” névre kereszteltek, az elnöki emelvény mellvédjén egy egyszerű jelképet visel. Ez a kicsi mozaikembléma, szerénységével, de főként tartalmával üzen. Alkotói maguk is jezsuiták, jellemzően ketten készítették a rajzot, egy spanyol és egy kolumbiai jezsuita, tehát együtt dolgozták ki az alapötletet, amit aztán Marko Ivan Rupnik szlovén jezsuita mozaikkészítő mesternek műhelye, a római Centro Aletti öntött formába, egészen pontosan apró színes kődarabokba. Az embléma alapja és zömök közepe a szeretet és a tanúságtétel piros színét viselő három betű, Jézus neve. Eredeti héber nevének – Jehosuah, vagyis Yahweh, aki üdvözít – mássalhangzói a betűk és minthogy a zsidó kvadrátírás nem jelöli a magánhangzókat, egyértelműen magát a Nevet, még pontosabban a Személyt jelöli, Urunkat, Jézus Krisztust. Második népszerű olvasata, immár mozaikszó-összetételként, az IHS, latinul Jesus Hominum Salvator, Jézus, az emberek Üdvözítője. A két jelentés tartalmilag pedig pontosan egybecseng.

A Jézus nevét hordozó három betű – IHS – tehát egészen közismert és a keresztény világban ennek a hárombetűs névnek először a ferences Sziénai Szent Bernardin szerzett igazi elterjedtséget és főként hozzá illő tiszteletet. Táblára festtette, arany monstranciába foglalta, éppúgy mint a fehér konszekrált ostyát, az Oltáriszentséget az úrnapi körmeneteken, és kezében ezzel a jelképpel a 15. század első felében végigjárta Európát és buzdított mindenkit a megtérésre és Jézus szeretetére. Hiszen akit szeretünk, a nevén szólítjuk.

Szent Ignác valójában Szent Ferenc útján jár, amikor egész lelki élete középpontjába Jézust, mint az emberré lett Isten Fiát állította. Nem a megdicsőült, a mennybe ment Küriosz, az Úr az Ő társa, hanem az, aki Istenként, de emberi testben járta Betlehem, Názáret utcáit és végül a Golgota sikátorát. Ennek a látható és megszemlélhető, tapintható, hallható Jézusnak a társául szegődött el Ignác. Ezért akarta a Nevét viselni, mert vele együtt jár, egyszerűen: útitársa. Innen a Jézus Társasága! Lelkigyakorlatos könyve lényegileg az ember Jézus élete eseményeinek a kontemplációját jelenti, minden emberi képesség összevont, közös használatát és messze nem csak az elme kizárólagos okoskodását. Mondja is nekünk meg nem szűnően: „Mert nem a nagy tudással lakik jól és elégül ki a lélek, hanem ha a dolgokat bensőleg érzékeli és ízleli” (Lgy 2).

Az emblémán ez a név vízbe merül: hat apró hullám sorjázik a Név előtt, az olvasatnak megfelelően jobbra fölfelé tartanak a tenger színét idéző azúr és türkizkék hal-hullámok. Itt megmozdul a képzelet és sokféle szabad asszociáció lehetséges. Az egyik legközvetlenebb olvasat magához Jézushoz és Péterhez kötődik. Amikor ők ketten egyszer együtt álltak a nyílt vízen, Péter megsüllyedt, de az Úr utánanyúlt és szelíden korholta: „Te kicsinyhitű, miért kételkedel?” (Mt 14,32). A mai világ, benne főként Európa, süllyedőfélben van. És minthogy az egyház, élén a mai élő Péterrel, Ferenc pápával ebben a világban él, ő maga is süllyed, hánykolódik. Jézus Társasága maga is, ahogy önmagát értelmezi, mint egy minima congregatio, vagyis csekélyke társulat, része ennek a világnak, méghozzá saját korlátaival és hibáival. Péter Jézushoz megy, a jezsuita is Jézushoz megy, hogy aztán vele együtt menjen. A hullámok útvesztőin megy vele együtt, járja a világ kálváriáját. Nőnek a hullámok, gyarapodnak a problémák, ezt is üzeni az embléma a fölfelé sorjázással, de arra is utal, hogy Jézus mind erősebben utánunk nyúl, mint ahogy mindig is tette azokkal, „akik segítségül hívják az ő nevét” (Róm 10,13). Ez az emelkedő zuhanás, miként Pilinszky egyenes labirintusa, végül hazatalál, mert Istene kegyelme nem tud nem túláradni, még akkor is, ha mindannyian mégoly elárvultak is vagyunk! A hullámtánc fájdalmas mai olvasata a hullámsír. Jézus is belehal a föld-közi tenger folyékony temetőjébe és a Társaságnak a tanácskozás során egyik nagy feladata éppen az lesz, hogy megkeresse a helyét a frontokon, ahová mindig kilépni akar, a frontokon, ahol megnyílik a hullámsír, ahol megmozdul a föld…

A Név fölött, belőle kinőve kereszt magasodik. Ez is Név a maga módján, még egyszerűbb is. A Név Sorsát jelöli a Kereszt, mindazt a szenvedést, amin keresztül kellett és kell mennie egészen a világ végéig. Örök Emmausz-járásunk egyetlen témája, amit az az idegennek tartott valaki (Lk 24,18), maga a Föltámadott magyaráz, stigmával jelölten, tényleg kézzel-lábbal, hogy nemde ezeket kell elszenvednie neki (Lk 24,26) és akkor következésképpen nekünk, Jézus társainak is. Az emblémán a kereszt fölött, szemben az ikonográfilag és bibliásan kötött INRI-vel, egy fáklyaláng. A Világ Világossága, mely most az elárvult Földünk sötétségébe jön, hogy zarándoklatunkon úgy velünk legyen, mint egykor a pusztában, amikor a sötétben tűzoszlopként haladt az övéi előtt (Kiv 13,21). Tehát, tudatában a csekélységünknek, a megnyíló és elnyelő síroknak, azért mégis, mindenek ellenére ő velünk van, kezét nyújtva emelni akar, oszlopként előttünk jár, lámpást tart lépteink elé. És a jövőt is jelzi, félreérthetetlenül, mert véren és könnyön át, a szenvedés vér-színén túl áttetszik és ragyog az isteni, az arannyal átszőtt ruha. Ő és egyedül Ő a történelem, e bukdácsolás Ura, aki szép hangján, bíztatóan szól: „Ne félj, mert én veled vagyok” (Agg 2,7). Ignác válasza erre a velünk lévő, világító, sebes Jézus-szeretetre, lapidárisan tömör: Mihi sufficit! Nekem elég!

Vértesaljai László

Frissítve: 2016. október 02.