Gonzága Szent Alajos skolasztikus

gonzaga_200A XVI. században, amikor a török nagy erővel tört Európára, élt Lombardiában a Gonzága család. E családnak jó híre volt akkor. A terület, amelyen a Gonzágák uralkodtak, kicsi volt. Ezért vagy a császár szolgálatába szegődtek és vakmerő katona, esetleg kíméletlen zsoldosvezér lett belőlük, vagy az Egyház szolgálatába álltak és ott tűntek ki. Előfordult, hogy a bíborosi kollégiumban két Gonzága is volt. Kétségkívül tetterős, becsvágyó és életrevaló nemzetség volt a Gonzága család.

Alajos 1568 március 9-én született Castiglione őrgrófjának, Ferrante Gonzágának elsőszülöttjeként, és még hét másik testvér követte. Atyjának nagy tervei voltak az elsőszülöttel. Az ő feladata lesz, hogy az őrgrófságot két, férfiutód nélküli nagybátyjának tartományaival egyesítse, és így a Gonzága család hatalmát és dicsőségét eddig soha nem látott magaslatra emelje.

1573-ban a tuniszi hadjárat atyját a messzi idegenbe hívta, s így Alajos négy évre megint édesanyja nevelésére van bízva. A finom lelkű és mélyen vallásos anya naponta szentmisét hallgatott vele, maga oktatta a hit igazságaira, s így mély vallásos tartalommal töltötte el gyermeke lelkét. Ekkor tanul meg Alajos imádkozni. Atyja azonban 1577-ben visszatért Tuniszból, s azonnal elhatározza, hogy a vallásos Alajos nevelésének új irányt szab. Firenzébe küldi, hogy ottan az udvari élethez szokjon és a világi tudományokat elsajátítsa. Ott megtanulhatott mindent, ami társadalmi rangjához szükséges volt: udvari viselkedést és fellépést, a klasszikus és élő nyelveket. A fejedelmi fiúk és lányok között, akikkel együtt élt, ott volt a későbbi francia királyné, Medici Mária is. Megtartottak minden egyházi előírást, de az udvar valójában távol állt a keresztény lelkiségtől. A gyilkosságtól sem visszariadó kegyetlenség és a féktelen, léha viselkedés mindennapos volt. A fejedelmi családok úgy érezték, hogy fölötte állnak a köznépnek, sőt a jognak és a törvényeknek is.

Ebben a légkörben Alajos elhatározta, hogy megőrzi függetlenségét, és nem engedi, hogy környezete magával ragadja. Minél inkább akarják, hogy megkedvelje ezt az életet, annál erősebb undort érez iránta, mert üresnek és léhának találja. Amikor csak teheti, a templomba menekül, itt keresi az igazi örömöket. Ekkor már természetes haragja és türelmetlensége ellen is keményen küzd. Szűz Máriáról is olvas, s úgy érzi, hogy semmivel sem szerezhetne Mennyei Anyjának nagyobb örömet, mintha ebben a léha környezetben szüzességi fogadalommal teljesen Neki szenteli életét. És a szerviták templomában örök szüzességet fogad.

1579-ben már Mantuában folytatja tanulmányait, de könnyelmű környezetétől mindinkább elzárkózik, és másban keresi örömét, mint társai. 1580-ban Castiglionéban kezébe jut Kaníziusznak az imádságról írt műve. Ezentúl már órákig merül imába, úgyhogy már az imaélet magas fokán áll, amikor Milánó szent érseke, Borromeo Károly az első szentáldozás kegyelmeiben részesítette.

1581-ben az özvegy császárné, Mária udvarába rendelték apródként. Készült vissza spanyol szülőhazájába. Alajos szülei és testvérei vele tették meg a nagy tengeri utat. Apját játékszenvedélye súlyos pénzzavarba sodorta Spanyolországban. A 14 éves fiúnak kellett a rokonság körében levelek által közbenjárnia. Világos ebből, hogy az apa igen bízott elsőszülötte diplomáciai ügyességében. Amikor II. Fülöp király 1583-ban, több évi portugáliai tartózkodás után visszatért Madridba, Alajost választották ki, hogy a latin üdvözlő szónoklatot elmondja. Ez a beszéd ugyan teljességgel a kornak megfelelő iskolai feladat, de azért elárul valamit az ifjú szónok képességeiből. Ott Spanyolországban lett világos a fiatal hercegi örökös előtt jövendő életútja is: a jezsuita rendbe akar lépni. Most hosszas huzavona kezdődött apjával. Arra kész lett volna az apa, hogy beleegyezik: lépjen az egyház szolgálatába, ha ott életpályáját a bíborosi méltóság koronázhatja. De a szerzetesi pályát érdektelennek tartotta elsőszülötte számára.

A család 1584 nyarán visszatért hazájába. Csak Alajos egyik nővére maradt a madridi udvarban. Otthon az apa még egyszer elkövetett mindent, hogy fiát eltérítse a szerzetesi hivatástól. De az őrgróf újra lebecsülte fia határozottságát és bátorságát. 1585. november 2-án a herceg az egész Gonzága család jelenlétében lemond elsőszülötti jogairól öccse, Rudolf javára. Bizonyára nem véletlen, hogy éppen a halottak napját választotta, hisz ez csakugyan egyfajta halál volt: meghalt a világ számára. Miután ő és öccse is aláírták az okmányt, Alajos vidáman odaszól Rudolfnak, az új örökösnek: „Nos, melyikünk a boldogabb?… Bizonyára én.” Az ünnepi ebéden már jezsuita talárisban jelenik meg. Soha ilyen beszédesnek és vidámnak nem látták.

A noviciátust 1585. november 25-én kezdi Rómában. Ott vette pár hónapra rá apja halálhírét. A tanulmányi éveit súlyos családi problémák zavarták meg, amelyeknél szükséges volt az ő tanácsa és segítsége. Rudolf öccse, akinek átadta az őrgrófságot, sok gondot okozott. Elutasította azt a házassági tervet, amit a családi tanács javasolt. Megszöktette egy tekintélyes család lányát, és vele élt. Ezzel egyidejűleg a mantuai herceggel perelt a Solferinó birtoklásáért. Alajos először egy sor levéllel avatkozott az ügybe, amelyet anyjának írt. A rend generálisa megengedte, hogy Alajos hazatérjen és ott, a helyszínen oldja meg a vitás kérdéseket. A közvetítés sikere tényleg nem maradt el, és helyreállt a béke.

Közben Alajos megtudta öccsétől, hogy titokban házasságot kötött a polgári származású leánnyal. Magától értetődő volt a követelmény: hozzák a házasságkötést nyilvánosságra, mert a közbotrányt – hogy eddig látszólagos vadházasságban éltek – csak így lehetett megszüntetni. Alajos ultimátumot terjesztett öccse elé: „Ha ezt nem érem el nálad, nem ismerlek el többé édestestvéremnek, és egyáltalán nem akarlak többé ismerni. Magam több mint négy év óta a család számára halottnak számítok. Igazán szégyellenem kellene magamat magam előtt, ha most, miután Krisztus szeretetéért mindent, még magamat is elhagytam, emberi vonzalom miatt Krisztust elárulnám, és a Neki okozott sértést semmibe venném… Tizenkét napig maradok itt, hogy válaszra várjak. Ne késlekedj abban, ami kötelességed, ne késlekedj, és még egyszer: ne késlekedj! Jól jegyezd meg, hogy háromszor ismételtem ezeket a szavakat! Ha most kudarcot vallasz, bizonyosan megbánod.”

El is érte az idősebb testvér, amire törekedett. Nyilvánosságra hozták a titokban kötött házasságot, és így megszűnt a látszólagos törvénytelen viszonyból eredő botrány. Alig három évre rá Rudolf erőszakos halál áldozata lett. Öccse, Ferenc követte az őrgrófi méltóságban. Benne újra együtt voltak azok a jó tulajdonságok, amelyek olyan szembetűnők az elsőszülött Alajosban.

Alajos szerencsésen megoldotta a két nehéz feladatot, ami miatt Lombardiába jött. Most visszahívták Rómába, hogy ott a Római Kollégiumban, a rend központi tanulmányi intézetében folytassa teológiai tanulmányait. Búcsúlevelében így ír öccsének Milánóból: „Úgy gondolom, hogy közvetlenül Húsvét után útra kelhetek Róma felé. Az az én igazi hazám.”

gonzaga_2Földi vándorútjának Róma lett az utolsó állomása. 1590-91 tele nagy éhínséget hozott Közép- Olaszországra. Nyomában jött a pestis, amellyel szemben akkor védtelen volt az emberiség. A Római Kollégium növendékei is beálltak az önkéntes ápolók sorába. Márciusban, a betegek szolgálata közben Alajos megkapta a ragályos betegséget, és rögtön felvette a betegek szentségét. A betegség azonban hosszan elhúzódott. Ebben is bizonyságot tett arról a nemes lelkű viselkedésről és bátorságról, amely egész életét jellemezte. Anyjához írt egyik levelében ezt mondja: „Egy hónappal ezelőtt úgy gondoltam, megkaptam Istentől a legnagyobb kegyemet, amit kaphatok: azt, hogy kegyelmében halhatok meg. De az Úr úgy látta jónak, hogy elodázta a halált, és cserébe állandó lázat küldött. Még mindig ettől szenvedek. Az orvosok nem tudják, mi lesz a betegség kimenetele. Megkísérelnek mindent a test egészsége javára. Nekem fontosabb, hogy arra gondoljak: Isten, a mi Urunk adjon nekem jobb egészséget, mint amit az orvosok adhatnak. Így valójában boldog vagyok, hiszen remélem, néhány hónapon belül Istenünk és Urunk színe elé, a holtak földjéről az élők országába szólítanak.” És erős hitével megkísérli előre vigasztalni anyját arra a pillanatra, mikor majd halálhírét hallja. Fennmaradt egy 1591. június 10-én írt levele: „Mindezt csak azért írtam, hogy különleges kívánságomat teljesedni lássam: fogadja úgy Kegyelmed az egész családdal együtt elköltözésem hírét, mint drága ajándékot. Anyai áldásával kísérjen és legyen mellettem, mikor hazatérek. Ezeket a sorokat azért írtam le olyan szívesen, mert semmi másom nincs, amivel szeretetemet és gyermeki tiszteletemet kifejezhetném. Befejezem, és még egyszer alázatosan kérem áldását.”

1591. június 21-én kitartó kérésére megáldoztatják, elbúcsúzik rendtársaitól, de mivel nem találják veszélyesnek állapotát, csak két páter marad mellette éjszakára. Éjjel 11 óra körül mégis beáll a haláltusa. Miközben szerzetestársai imádkoznak érte, lelke boldogan távozik az örökkévalóságba.

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2016. augusztus 15.