Gyógyítás, gyógyulás, egészség: itt A Szív márciusi száma

A világjárvány kitörése óta egyre jobban odafigyelünk arra, hogy egészségesen éljünk. Ehhez sokszor nem elég a saját elhatározásunk, az orvosok és egészségügyi kutatók megfeszített munkája vagy éppen az ima ereje legalább annyira fontos, mint a mi tudatosságunk. E téma kapcsán

  • Velkey Györggyel, a budapesti Bethesda Gyermekkórház főigazgatójával az egészségügyi reformokról, a hálapénz problémájáról és tervezett keresztény szellemiségű szülészetükről beszélgettünk.
  • Teológus szerzőink a Krisztus által meggyógyított vakokról, a gyógyulás mibenlétéről és a csodák társadalmi megítéléséről írnak.
  • Nyolc jezsuita szerzetest pedig arról kérdeztünk, ők személyesen hogyan tapasztalják meg Isten gyógyító erejét.
  • Nagy kérdés rovatunk Hillier Dániel idegtudományi kutatóval készült interjújában szó esik a magyar és a nemzetközi kutatólaborok helyzetéről.
  • Patsch Ferenc jezsuita cikkében a járvány világra gyakorolt hatásaival foglalkozik, s kitekint arra is, milyen hosszabb távú folyamatokat indíthat útjára a világjárvány.
  • És ezúttal őt ismerhetjük meg közelebbről 1-től 10-ig rovatunk beszélgetéséből.
  • Mindemellett körüljártuk, és milyen következményei lehetnek annak, hogy a közösségi oldalakról oldalakról kiszorították Donald Trump volt amerikai elnököt.
  • Déri Ágota személyes hangvételű cikkében abba enged betekintést, hogyan dolgozza fel egy család, ha elmarad a várva várt csodás gyógyulás.
  • Az alkoholizmusból való szabadulással foglalkozik Dióssy Iván, aki maga is küzdött e betegséggel, most pedig másoknak segít ebben.
  • Az Értjük egymást? rovatban a nevetés és a derű gyógyító erejéről olvashatnak,
  • Rendszeres vendégünk, Bürüli néne bölcsességei már a rügyfakadás időszakával foglalkoznak, felelevenítve azokat a népszokásokat, melyekkel elődeink a természet megújulására készültek.
  • Szépírás rovatunkban Tóth Marcsi Almák című, szívszorító, mégis reménykeltő novelláját olvashatják.
  • Rendszeres filmszemlénkben a gyógyulás, gyógyítás friss magyar alkotásokban is megjelenő motívumának néztünk utána,
  • valamint a színházi és komolyzenei előadások online térbe költözéséről is írtunk, számba véve annak előnyeit és hátrányait.

A márciusi lapszám már megvásárolható a Jezsuita Kiadó könyvesboltjában (a budapesti Jézus Szíve-templomban) és webshopjában, illetve a szokott terjesztési pontokon.

Frissítve: 2021. március 08.