A Szeged belvárosában álló kicsiny Szent József Jezsuita Templom szinte kizárólag adományokból tartja fenn magát, és szinte minden szolgálatot önkéntesek látnak el: sekrestyések, irodisták, takarítók, virágozók, szervezők, előkészítők, plakátot készítők és sokan mások mind-mind önkéntesek.
A templom az év minden napján reggeltől estig szó szerint is nyitott kapukkal vár minden erre járót. Nyitott kapuként szeretnénk befogadni mindenkit és minden közösséget. És a nyitott kapun keresztül indulunk a „világba” tanúságot tenni Istenről. Ezért kap helyet nálunk a szegedi szentségimádás is heti több mint 40 órában. Ezért van más helyen nem jellemző szemlélődő, meditációs, gerinctornás és a Jézus-imát gyakorló csoportunk. De helyet kapnak nálunk a régi rítusú szentmisét ünneplők is, valamint biokertészek, régizenészek és anonim alkoholisták is. Keresztény programozóknak indult a Szent József Hackathon, barkácsolóknak pedig a Szent József Műhely.
Szentmiséinken nincs perselyezés, ahogy Szent Ignác alapítónk kérte, és egyházi hozzájárulást sem szedünk. Bevételeink 85%-a egészen önkéntes adomány. Bevételeinkről és kiadásainkról minden hónapban tájékoztatást adunk az interneten is elérhető Értesítőink valamelyikében.
Hisszük, hogy ahol élet van, ott adakozók is vannak, így nyitott kapuinkhoz a fedezet is meglesz. Köszönünk minden adományt egyszeri vagyonokat és a rendszeres két filléreket is pontosan ugyanannyira.