„Csak percnyi villanás az életem:
mögöttem és előttem ásít a sötét!
Hogyan kerültem éppen most ide,
miféle ismeretlen véletlen
játszott velem parányi csillagporral?
S mi lesz velem, ha csöppnyi fényemet
kioltja majd egy ismeretlen Árny?
Az életem-halálom döbbenet, talány!”
(Szabó Ferenc: Pascal, 1981)
Egy ideje sajnos fel kellett készülnünk a következő hír megfogalmazására: hosszú betegeskedés után, 2022. október 3-án délelőtt, 91 éves korában elhunyt Szabó Ferenc SJ. Feri bácsi szinte az utolsó pillanatig a Sodrás utcai rendházban élt, nyáron azonban egészségügyi állapota állandó felügyeletet tett szükségessé, így gyémántmiséje után idősotthonba, majd vissza-visszatérően kórházba került. Az alábbiakban a Vatikáni Rádiónál utóda, Vértesaljai László SJ nekrológját, majd Szabó Ferenc SJ életrajzát közöljük, végül pedig emlékkönyvet nyitunk az elhunyt tiszteletére.
Kedves halottunk gyászmiséje és temetése október 21-én, pénteken 15 órakor lesz
a pesti Jézus Szíve Jezsuita Templomban.
A szertartás élőben követhető a templom YouTube csatornáján:
Amitől annyira tartott és amit annyira várt, eljött, elérkezett.
Szavaddal élve „Csöppnyi földi fényedet” nemhogy kioltotta, aki Teremtett, hanem türelmes és jóságos Megváltód „csillagporként most fölsziporkáztat”. Köszönünk Téged, Ferenc atya, Feri bátyánk a Jóistennek, hogy gazdag és termékeny élettel áldott meg, Te pedig vasakaratú szorgalommal sáfárkodtál a rád bízott talentumokkal.
Ugye, az Ajtó túlfelén állva, már Te is tudod, hogy „nem is olyan nagy dolog a halál”. Amit a teológia és a költészet „deszkarésein” oly szorongva lestél, most előtted, a Szelíd Bárány, akiről oly sok szép és igaz sort írtál. Negyedszázados napi rádióadásaid révén tízezrek és százezrek hallották és ismerték a hangodat, félévszázados alkotó korszakod könyvgyümölcseit pedig a magyarul tudó istenkereső nép világszerte forgatta, hívő jámbor katolikusoktól kezdve az óvatosan érdeklődőkig.
A tegnapi evangéliumban az apostolok még Veled együtt kérték: Uram, növeld bennünk a hitet! Nem voltál megelégedve a hiteddel, mindig többre vágytál, Te is a Mindenséget próbáltad és akartad versbe és teológus-szóba ölteni. S lám, Te is csak Magadról beszéltél, emberséged törékeny cserépedény állapotáról, de – és ezt hadd köszönjem mindenki nevében – igazában a vázád gyönyörű nagy Kincséről szóltál, akit nagyon szerettél, a názáreti Jézusról.
Érte vitáztál, Vele harcoltál, és ebben a derék jó lelki harcban fölhasználtad mindazt, amit ajándékként kaptál. Rád bízta az Úr azt a szolgálatot, hogy szemedet Párizsra, aztán Rómára vesd, és magyar Szent Ignác-i pillantással hazaüzenjél az otthonmaradottaknak.
Feri bátyánk, Te, aki most 91 évesen léptél be az Örökkévalóságba, vajh’ mit üzensz nekünk? A még itthonmaradottaknak? Igen, elmondtad és megírtad már, s mi elkezdünk emlékezni mondott-írt szavaidra, benne azokra, melyekre a Lélek is pecsétet tett.
Hadd kérjem mindnyájunk nevében, hogy ha tudsz, tekints a Mennyország deszkarésein át visszafelé, a forrásos Kálócfára, a Sodrás utcára, a Vatikáni Rádió épületére itt a Pizza Pián, és a Via dei Penitenzierire, ahol esténként még lámpaoltás után is odaültél írógépedhez, hogy beléüss valami jót Istenről és Országáról.
Mi pedig megyünk a könyvszekrényükhöz, és számba vesszük terebélyes hagyatékod. Köszönünk Téged és mindazt, amit ránk hagytál!
Szeretettel, a régi és mai rádiós szerkesztőtársaid és a hallgatók nevében is, rendtársad,
Vértesaljai Laci
*
SZABÓ FERENC, a jezsuita intellektuális apostolkodás meghatározó alakja a Zala megyei Kálócfán született 1931-ben paraszti családban. Az elemi iskolában már fiatalon kitűnt tehetségével és szorgalmával, ezért elnyerte a Horthy Miklós-ösztöndíjat. 1950-ben érettségizett, majd egy-egy évet tanult az egri és a szombathelyi papi szemináriumban. Mentora és későbbi barátja, Pálos Antal SJ révén már a negyvenes évek végén felvette a kapcsolatot a jezsuitákkal. A rendbe hivatalosan a szerzetesrendek 1950-es feloszlatása után, immár az illegalitásban lépett be 1953-ban.
Budapesten francia és magyar irodalmat tanult az Idegen Nyelvek Főiskoláján, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Az 1956-os forradalom leverése után, novemberben elöljárója kérésére távozott az országból. Rendi tanulmányait a belgiumi Eegenhoven jezsuita főiskoláján végezte 1957–63 között, közben (1962-ben) Brüsszelben pappá szentelték. 1966-ban teológiai doktorátust szerzett a párizsi Institut Catholique-on, disszertációját Szent Ambrus krisztológiájából készítette.
1967-től a Vatikáni Rádió magyar műsorának szerkesztője, majd 1972-től vezetője lett. Római évei alatt filozófiai, teológiai és irodalmi ihletettségű munkáival a nyugati szakirodalomtól elzárt magyarországi hallgatók és olvasók számára hozzáférhetővé tette a kortárs szellemi élet legértékesebb irányzatait. Emellett nagy szerepe volt abban, hogy a II. vatikáni zsinat tanítása eljusson Magyarországra.
Húszéves rádiószerkesztői, kultúraszervezői munkája során valóságos intézménnyé vált az emigráns és az Olaszországba látogató magyarság körében. Több pápával személyesen találkozott, tolmácsa volt a Vatikánba érkező magyar politikai vezetőknek, s 1991-es magyarországi látogatása előtt ő segítette II. János Pált a magyar kiejtés elsajátításában.
1992-es hazatérése után a Távlatok című jezsuita folyóirat főszerkesztője lett. 1993–94-ben a Magyar Rádió felügyelőbizottságának, 1994-től pedig a Magyar Katolikus Püspöki Kar médiabizottságának tagja volt. 2000 és 2005 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció szakán óraadó tanárként adott elő, 2011-ig a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán tanított, majd egészen haláláig fáradhatatlanul dolgozott.
Rendkívül termékeny író volt, az 1970-es évektől kezdődően alig volt olyan esztendő, amelyben ne jelent volna meg könyve vagy verseskötete. Nevéhez számtalan filozófiai, teológiai, irodalomkritikai tanulmány, monográfia, műfordítás és költemény fűződik itthon és külföldön. Kiemelkednek közülük a Pázmány Péterről és Prohászka Ottokárról, a francia egzisztencialistákról írt művei, verseskötetei, valamint a magyar, köztük üldözött jezsuiták életéről szóló Anima Una-könyvsorozata.
1991-ben Pro Cultura Hungarica emlékplakettet kapott, 1996-ban a Magyar Pen Club Illyés Gyula-díjjal tüntette ki műfordítói munkásságáért. Irodalmi tevékenységét 2001-ben Stephanus-díjjal, újságírói pályafutását 2002-ben Táncsics Mihály-díjjal ismerték el. 2007-ben a Széchenyi Társaság díját, egy évre rá a Pro Cultura Christiana-díjat, 2011-ben a Magyar Örökség Díjat, 2012-ben Mindszenty-emlékérmet és Prokop Péter-díjat, 2016-ban a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét, 2019-ben a Hit Pajzsa-díjat, 2020-ban pedig Fraknói Vilmos-díjat kapott.
Idén augusztus 6-án ünnepelte pappá szentelésének 60. évfordulóját. Gyémántmiséjét a pesti Jézus Szíve Jezsuita Templomban tartotta, Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek koncelebrálásával. Mivel egészségügyi állapota rosszabbodott, néhány napra rá a Sodrás utcai rendházból átköltözött az Időskorúak Árpád-házi Szent Erzsébet Szociális Otthonába. Ezután vissza-visszatérően kórházi ápolásra szorult, mígnem 91 évesen, szentségekkel megerősítve elhunyt.
- Szabó Ferenc SJ a Jezsuita Kiadónál „Örömben éltem – köszönöm” címmel 2016-ban megjelent kötetben mesélt az életéről.
- Ezen a linken 2019-ben beszélt a Duna TV műsorában a pályafutásáról.
- Barátja, Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek megemlékezése ezen a linken érhető el.
- Az alábbi videó pedig a 90. születésnapján készült róla:
Halálának napján online emlékkönyvet nyitottunk, hogy rendtársai, tanítványai, tisztelői, barátai arról vallhassanak, milyen szellemi, lelki örökséget kaptak Szabó Ferenc SJ-től. A könyvbe az alábbi felületen lehet bejegyzést tenni, ezen a linken pedig az összes emlék egyben olvasható.
