Muzslay István SJ születésének 100. évfordulója

Az új esztendő első napjaiban lesz Muzslay István SJ születésének 100. évfordulója. A jezsuiták ezért többféle módon is meg kívánnak emlékezni a nagy előd pályafutásáról, tudományos, oktatásszervezői, lelkipásztori tevékenységéről. Az eseménysorozat nyitányaként január 9-én, hétfőn 18 órakor hálaadó szentmisét mutatunk be István atya életéért a budapesti Jézus Szíve Jezsuita Templomban (1085 Budapest, Mária u. 25), mely alkalomra szeretettel meghívjuk Páter Muzslay barátait, rokonait, tisztelőit. (A szertartást a templom Youtube-csatornáján élőben közvetítjük.)


Muzslay István SJ (1923. január 9. – 2007. május 14.) 1953-tól Leuvenben élt. A népes belgiumi magyar egyetemista közösség lelki vezetője volt, 1961-ben nevezték ki tanárnak az ottani katolikus egyetem alkalmazott közgazdaságtudományi karán.

Létrehozta a Segély a Magyar Ifjúságnak szervezetet, amely 2005-ig sokmillió belga frankkal segített magyar fiataloknak Belgiumban és Magyarországon a továbbtanulásban, főleg azoknak, akiket egyházi iskolás végzettségük miatt idehaza hátrányosan megkülönböztettek. Nagy szerepet játszott abban is, hogy az Ómagyar Mária-siralmat tartalmazó Leuveni Kódex 1982-ben visszakerülhetett Magyarországra.

1955-től megszakításokkal 1998-ig a Collegium Hungaricum – ma a magyar jezsuiták szakkollégiuma – igazgatója volt. Emellett hosszú ideig az általa alapított Közép-európai Kutatóintézet vezetőjeként tevékenykedett, melyből számos világszerte ismert tanár és szakember került ki.

A belga uralkodótól megkapta a Lipót-rendet és a bárói címet, II. János Pál 1994-ben a Társadalomtudományok Pápai Akadémiájának tagjává nevezte ki, itthon pedig a Magyar Örökség Díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.

A jezsuiták többféleképpen is megemlékeznek a nagy előd pályafutásáról, tudományos, oktatásszervezői, lelkipásztori tevékenységéről: születésnapján szentmisét mutatnak be a budapesti Jézus Szíve-templomban, de dokumentumfilmet, kiadványokat és Muzslay-lectures néven konferenciasorozatot is terveznek.

Muzslay atya életéről további részletek a személyes visszaemlékezések tükrében
ezen a linken.


A jubileumhoz kapcsolódóan az alábbiakban online emlékkönyvet nyitottunk, melybe ki-ki megörökítheti valamely élményét István atyával kapcsolatban. A bejegyzéseket januárban elérhetővé tesszük a jezsuita.hu-n és a rendtartomány más felületein.


A mi életünkben meghatározó élmény volt, amikor 1980. augusztus 9-én nagybátyám (Pista bátyja, ahogy a rokonságban neveztük) a nyergesújfalusi Szent Mihály-templomban kiszolgáltatta nekünk a házasság szentségét. Az általa adott útravaló már 42 éve összeköt bennünket jóban, rosszban, betegségben, egészségben, örömben és bánatban egyaránt. Az élményt minden év augusztus 9-én, a házassági évfordulónk alkalmával újra megéljük, emlékét szívünkben őrizzük mindörökké.
Muzslai Antal és felesége, Muzslainé Hauszknecht Cecília

Frissítve: 2023. január 10.