Harminc év szolgálat: nyugdíjba megy a jezsuiták házvezetőnője

Fotók: Pásztor Péter

Közel három évtizede sürög-forog a magyarországi jezsuiták körül, öt tartományfőnök irányítása mellett dolgozott, de most szögre akasztja a kötényt Lutián Endréné Zsuzsa házvezetőnő. Nyugdíjba vonulása alkalmából arra kértük, tekintsen vissza a rend szolgálatában eltöltött évekre. Feke György interjúja.

„A harminc az sok, annyit azért nem” – tiltakozik Zsuzsa néni, amikor arról kérdezzük, hány évet is dolgozott a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának. Munkába állása időpontját illetően kicsit bizonytalan, de ez nem is csoda, hiszen sajátosan méri az idő múlását. Horváth Tibor SJ miskolci iskolaigazgatósága alatt, azaz 1994 és ‘96 között  lett a helyi jezsuiták házvezetőnője, végigdolgozta Nemesszeghy Ervin ‘96-tól ‘99-ig tartó igazgatói korszakát, aki már provinciálisként hívta őt 2004-ben Budapestre, a józsefvárosi Jezsuita Szigetre. Vele együtt öt tartományfőnököt szolgált ki a közel három évtized alatt. 

Hogy bír mindent rendben tartani?

„A nővérem sportolt, kézilabdázott, de én nyeszlett kislány voltam. Mindig a legutolsó padba ültettek, jóformán nem is láttam a táblát” – emlékezik vissza az abaúji Garadnán töltött gyermekkorára. A pedagógusi „figyelmetlenségnek” az volt az oka, hogy családját osztályidegennek, kuláknak bélyegezték. „Gyerekként szégyelltem – mondja –, de most már büszke vagyok rá.” Továbbtanulásról ezek után szó sem lehetett, így a Miskolci Vendéglátóipari Vállalatnál kezdett dolgozni. 

Aztán jött a rendszerváltás. „Egy olasz cég vett át minket, sok dolgozót elküldtek. Rám mutattak és azt mondták, maradhatok, de nem akartam.” Zsuzsa néni már egy éve volt munkanélküli, amikor a mindszenti templom papjától hallotta, hogy az Avas-déli lakótelepen a ‘90-es évek első felében megtelepedő, plébániát szervező és iskolát indító jezsuiták házvezetőnőt keresnek. „Írtam önéletrajzot és jelentkeztem. Károly atya [Csókay Károly SJ] csodálkozott, kérdezte is, hogy fog egy ilyen vékonyka asszony bírni mindent rendben tartani. Bírtam, és ott maradtam” – meséli. Amikor egyszer nagyon beteg lett, és öt hónapig nem dolgozott, elmondása szerint azzal hívták vissza, hogy ha nem csinál is semmit, akkor is legyen ott, mert akik helyettesítették, nem győzték a munkát. „Ezek szerint elégedettek voltak velem.” 

Mi fán terem a házvezetés?

De mit is csinál a jezsuiták házvezetőnője? Főz, mos, vasal, takarít, hiszen a sok férfi mellé elkél a női kéz – érkezik a válasz –, de persze a feladatkör házanként változik, leginkább az ott lakók életmódjától függően. Miskolcon például akkoriban szinte minden este jött valaki vendégségbe, esténként akár nyolc főre is kellett főzni. „Ádám János atya szerette a friss ebédet, neki úgy kellett tálalni. Horváth atya pedig allergiás volt a porra, minden nap kellett takarítani a szobájában.” Sőt, Zsuzsa néni egy időben a miskolci fiúkollégium takarításába is besegített. „Nagyon kedveltem a gyerekeket, ők is engemet. Állandóan nyomták a csöngőt, hogy varrjam fel a gombjukat, vagy adjak nekik egy szelet zsíroskenyeret.”

Budapesten egész más volt a munka. A városban elszórtan több helyszínen is adódott feladat, nem egyedül kellett dolgoznia, és más mentalitással is találkozott: „Környékbeli asszonyok egyszer azt kérdezték tőlem az utcán, hogy jövök ki a papokkal. Mondtam nekik, nem is látom őket. Kérdeztek tovább: és megszabják, hogy kell öltözni? Merthogy nyáron is mindig fehér nadrágban és hosszú fekete szoknyában dolgoztam. Nem, de köztük vagyok, nem járhatok akármilyen ruhában. Szerintem ez a rend – feleltem.”

Több szempontból is testhezálló munka volt ez Zsuzsa néninek. Egyrészt gyermekkorától kezdve hozzá volt szokva az egyházi légkörhöz: „Görögkatolikus családból származom. Gyakran áthívott magához a helyi papné, míg a lányai tanultak, mert félt egyedül a nagy parókián. Másrészt alapos kiképzést kapott édesanyjától, aki a világháború előtt hat évig vezette magyar diplomaták háztartását Párizsban. „Hálás vagyok neki, hogy annyi mindenre megtanított. Rám szólt, hogy ne így fogjam ezt, ne úgy csináljam azt, szépen terítsem ki a ruhát. Csodálkoztak is az atyák, mennyi praktikát ismerek.”

 

Eltanulta a lelki építkezést

„Letelt az időm, örülök neki” – mondja Zsuzsa néni, aki nyugdíjba vonulása után szeretne több időt tölteni gyermekeivel és nemrég született unokájával. Hozzáteszi: mindig jó szívvel fog a jezsuitákra gondolni, nem is tud másképp. „Jól éreztem magamat, sok mindent tanultam tőlük, kifogástalanul viselkedtek velem, sokat segítettek.” 

A szerzetesek fiatalabb nemzedékét novíciuskoruk óta ismeri. „Sok emberrel találkoztam még mint tanulóval, akik most már atyák.” Itteni munkája évtizedei alatt nagy változásokon ment keresztül a rendtartomány. „Mindig terveznek valami újat, állandóan építkeznek, nincs megállás, folyamatos a változás. Fizikai és lelki értelemben is. Törődnek a gyermekekkel és a felnőttekkel is. Nekem ez nagyon tetszik.” 

Ezért a szemléletért a leghálásabb a rendnek. Mert mint mondja, ha sok a munka, abba könnyen bele lehet fásulni. Egy idő után ez a hitéletre is kihat: az ember vagy elmondja esténként a Miatyánkot, vagy egyszerűen csak elalszik. De az, hogy olyan helyen dolgozhatott, ahol az elmélyülés fontos érték, őt is segítette, a többiek példája frissen tartotta, vagy pedig felrázta, ha arra volt szükség. „Hálát adok az Istennek, hogy ide kerültem!”

Frissítve: 2021. október 05.