Kaszap István közbenjárása

2022. április 08. 12:27

Az elmúlt évtizedekben nagyon sokan számoltak be arról, hogy Kaszap István közbenjárásán keresztül megtapasztalták Isten segítő, gyógyító vagy szabadító erejét. A székesfehérvári sírja körül elhelyezett ezernél is több márvány hálatábla is ezt tanúsítja. Kérhetjük mi is bátran tiszteletreméltó Kaszap István közbenjárását testi vagy lelki szükségeinkben. Az alábbi imák ebben segíthetnek.
 

Ima Kaszap István közbenjárásáért és boldoggá avatásáért

Úr Jézus Krisztus, Te azt mondtad, „ha valaki utánam akar jönni, vegye fel keresztjét, és kövessen engem”, tekints hű szolgádra, Kaszap Istvánra, és az ő közbenjárására add meg nekünk a kegyelmet, amit most kérünk Tőled: (kegyelem megnevezése)!

Add, hogy az ő példájára mi is mindig hűségesen szolgáljuk a Szeretet Székhelyét, Szentséges Szívedet! Végül, kérünk add, hogy Kaszap Istvánt, a magyar fiatalok példaképét mielőbb boldogjaink között tisztelhessük!

Amen.

Kaszap István kilenced

„Kérjetek és kaptok” – mondta az Úr Jézus és állhatatos imádságra buzdított minket. Régi keresztény szokás, hogy valamilyen imaszándékért több egymás utáni napon keresztül imádkozunk. A kilenced (vagy novéna) az egyik formája az állhatatos kérő imádságnak, amely során kilenc napon keresztül imádkozunk egy szándékért. Bóday Jenő SJ, Kaszap István egykori novíciustársa és boldoggá avatási ügyének egykori viceposztulátora írta a következő kilencedet.

Majd’ hatvan év elteltével talán nem felesleges újból megfogalmazni egy hasonló imádságot. A novéna hagyományaiba illeszkedve ajánljuk ezt az imát Koronkai Zoltán SJ Kaszap Istvánról szóló könyvéből, amely Kaszap életének kilenc stációját idézi fel Ferenc pápa gondolataival aktualizálva.

Egy mai jezsuita imája Kaszap István boldoggá avatásáért

Add Urunk, hogy a mai fiatalok is felfedezzék azt az ajándékot, amit Te Kaszap István személyében nekünk adtál, tudják követni példáját, például tudjanak ők is Isten jelenlétében járó, másokért élő, másokat mindig segítő, sportos, ugyanakkor felelős döntéseket hozó, céltudatós emberekké válni! Ha azt akarod Urunk, hogy a boldogjaink között tiszteljük őt, akkor kérünk, add ennek egyértelmű jelét!

(A boldoggá avatáshoz már csak egy elismert csoda szükséges.)

 

A székesfehérvári püspök imája Kaszap istván boldoggá avatásáért

2010-től Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök a következőképpen kiegészített fohász imádkozását kérte a vasárnapi misekönyörgésekben:

„Add, hogy Egyházunk imájára megújuljon erkölcseiben a magyar társadalom. Segíts megértenünk nemzetünk szentjeinek életpéldáját. Add, hogy Kaszap Istvánt, a magyar fiatalok példaképét, és a mindig Isten jelenlétében élő Bogner Mária Margitot mielőbb közöttük tisztelhessük.”