Hivatás

 

 

Mit jelent jezsuitának lenni?

Jezsuitának lenni azt jelenti, hogy Jézus társának lenni. Jézus társává válni, konkrétan ma, és napról napra, egyre mélyebben. Jezsuita az, akit megérintett Jézus szeretete, és akit társának meghívott, hogy a rászoruló világ szolgálatában vele tevékenykedjen. Mi, jezsuiták arra lettünk meghíva, hogy ne csak az imádságban, hanem tevékenységeinkben, szolgálatainkban is megtaláljuk Istent, s ezáltal is osztozzunk Jézus küldetésében és sorsábanJézus szegényen, nőtlenül és a mennyei Atyának való engedelmességben élt. A jezsuita szerzetes is Jézus életmódját akarja egyre szorosabban követni, melyet számára a három szerzetesi fogadalom által kifejezett teljes odaadottság fejez ki. Emellett létezik egy külön engedelmességi fogadalom a mindenkori római pápának a küldetésekre vonatkozóan.

Mit csinálnak a jezsuiták?
A római katolikus egyház papjai és szerzetesei vagyunk, és küldetésünket is az Egyháztól kapjuk. Mi, jezsuiták arra kaptunk küldetést, hogy a világ minden szegletébe elmenjünk, hogy az embereket segítsük a keresztény életben való előmenetelben, valamint megosszuk hitünk szabadságát és örömét azokkal, akik még nem ismerik Istent. Arra lettünk meghíva, hogy lelki vigaszt nyújtsunk a papi szolgálatokkal, szentbeszédekkel, szentgyónások meghallgatásával, lelkigyakorlatokkal, fiatalok oktatásával, szeretetcselekedetekkel, és szolgáljunk minden adottságunkkal, amelyet Istentől ajándékba kaptunk.
Jezsuita munkánknak, melyre az Egyház most küld bennünket, négy preferenciája, vagyis kiemelkedőbb területe van: lelkigyakorlatok és imádság, szegények szolgálata, fiatalok kísérése, Földünk megóvása.

Konkrét szolgálatainkról bővebben a KÜLDETÉSÜNK oldalon. (Átirányít oda)

Melyek a jezsuitává válás lépései?

Jezsuitává, valóban Jézus társává válni csak Jézussal együtt és közösségben lehetséges. Nagyon hasonlóan történik ez a mi jezsuita életünkben, mint annak idején az apostoloknál, akiket Jézus megszólított a követésére, akik engedtek a meghívásnak, s először tanítvánnyá, majd később apostollá váltak. Hús-vér emberek ők, akik hibáznak, elesnek, lassan tanulnak, de Jézus szeretete és követése erősebb lesz félelmeiknél. A Jézussal való lét átformálja és a hozzá való visszatérés megtartja őket. A jezsuitává válás folyamata egy nagyon személyes érintettségből indul, majd egy ismerkedő és hivatástisztázó időszak után a személy enged a megélt isteni hívásnak, és kimondja az isteni szeretetre a benne válaszként megszületett igent. Akiket az Úr jezsuitának hív, elkezdenek először tanítvánnyá, majd apostollá válni a Jézus Társaságában, az Egyházban. Ennek folyamata a következő:

Az első lépés az Istentől való érintettség tapasztalata. Sokaknál már gyermek- vagy kamaszkorban jelen van, és vissza-visszatér; valakit felnőttként érint meg az isteni vonzás, a meghívottság tapasztalata.
Azután eljön annak ideje, hogy az érintett személy az isteni vonzásra egész lényével válaszolni szeretne, és belép a hivatástisztázás időszakába. Vonzza a Jézus társaként megélt élet, mások szolgálata, és keresi, hogy Isten vajon valóban a jezsuita életformában megélt útra hívta-e őt. Szeretné világosan látni saját és Isten vágyait, valamint alkalmasságát erre az életformára. A hivatástisztázás kiemelkedő időszaka a Montserrat hivatástisztázó év, vagy egy kifejezett jelöltév a belépés előtt. Részletesebben lásd: hivatástisztázás menete. (Link odamutat)
A hivatástisztázás időszaka után a fiatalember hivatalosan beadja jelentkezését a Jézus Társaságába. A közösségünkbe történő felvételhez szükséges vizsgálatok után (examináció), ha a tartományfőnök felveszi a jelentkezőt, a rendújonc megkezdi a noviciátust, és ezzel elindul számára a jezsuita képzés.

Hogyan néz ki a jezsuiták képzése?

Itt az ábrából ki kell venni a noviciátus helyszínét: NÜRNBERG, és vagy átírni GENOVA-ra, vagy ezt kihagyni, mert ez nem annyira lényeges információ, talán nem ennek kell első információnak lennie egy érdeklődő számára. (?)
NOVICIÁTUSI PRÓBAIDŐ
Akit az examináció (felvételhez szükséges vizsgálatok) után felvettek a Társaságba, először is két évig tartó újoncidőn vesz részt. Ez a noviciátus, mely a jezsuita életforma megalapozásának időszaka. Itt minden figyelem az Istennel való kapcsolatra, a Társaság mélyebb megismerésére, a közösségben megvalósuló apostoli életmódra és a már megszületett döntésben történő növekedésre irányul.

A noviciátus központjában a 30 napos lelkigyakorlat áll. A noviciátus idejéhez tartoznak további nagy gyakorlatok (probációk) is, mint például kolduló zarándoklat, kórházi szolgálat, tanítási gyakorlat, fizikai munka. A különböző probációk célja, hogy a Társaságba belépett fiatalban megerősödjön felismert hivatásának valósága, és visszajelzést kapjon arról is, hogy a kapott hivatása kívülről is valósnak látszik. Azaz a novícius megéli, hogy valóban a helyén van közöttünk, növekedést és haladást tapasztal, mélyül az Istennel való kapcsolatában, növekszik benne a szabadság és a szolgáló szeretet. A novíciusokat ezen az úton képzett lelkivezető, a novíciusmester kíséri. Ő segít számukra megérteni és elmélyíteni lelki és közösségi élményeiket, növekedni az istenkapcsolatukban, ő vezeti be őket a szerzetesi életbe, rendszeres visszajelzést ad, és felkészíti őket az elköteleződésre, a fogadalmak letételére.

Jezsuita hagyományunk szerint a kétéves próbaidő után a novícius örökfogadalmakkal kötelezi el magát, hogy szegényen, tisztán és engedelmesen követi a mi Urunkat, Jézust, és belép az Ő Társaságába. A fogadalomtétel után a fiatal jezsuitát skolasztikusnak (tanuló rendtagnak) hívjuk.

 

TANULMÁNYI ÉVEK

Filozófia

A filozófiai tanulmányoknak két fő céljuk van. Egyrészt előkészítik a teológiai tanulmányokat, ugyanis a teológiai tudományok megértéséhez feltétlenül szükséges az emberi gondolkodás történetének ismerete és a gondolkodási képesség fejlesztése. Másik célja, hogy felkészítsenek a kortársainkkal való párbeszédre. A józan ész lehet az a közös alap, amelyről minden dialógus elindulhat. A filozófiai tanulmányok többnyire rendi egyetemeinken történnek, nemzetközi közösségben, hosszuk általában három év.
Magisztérium
Hagyományunk szerint a filozófia és a teológiai tanulmányok között van egy gyakorlati időszak, amit magisztériumnak nevezünk. A fiatal jezsuita filozófiai tanulmányai befejeztével apostoli küldetést kap. Ez rendszerint kétéves képzési idő.

Ennek az időszaknak a lényege, hogy a fiatal rendtárs már most felelősen kapcsolódjon be a Társaság egyik apostoli szolgálatába, így a korábbi évek szellemi munkája után konkrét emberekkel és valós élethelyzetekkel találkozik. Ez az időszak másfajta tanulást és növekedést vár el a fiatal jezsuitától. Az új helyzet új örömöket és új kihívásokat hoz magával. Az apostoli feladatok keretei például a korábbiakhoz képest újak lesznek, s a rendszeres napi imádságnak újra meg kell találni a védett helyét. Az új emberi kapcsolatok új témákat hoznak, meg kell tanulni nagylelkűnek lenni az időnkkel, egyúttal határainkat megismerve, egyensúlyban, Istenre irányulva élni az intenzív feladatok között, időt találni önmagunkra és rendtársainkra.

A fiatal jezsuita nincs egyedül ezen az úton. Rendszeres támogatást és segítséget kap helyi és formációs (képzési) elöljárójától, rendi közösségétől, lelkivezetőjétől. A támogató közeg segítségén túl, a jezsuita élete az imájában talál nyugvópontra. Istennel megélt kapcsolatunk lesz az alap, ahonnan indulunk és ahová hazatérünk szolgálataink során. A magisztériumi időben megerősödünk abban, hogy Jézus társaként kaptunk meghívást, és készen állunk a teológiai tanulmányokra.

Teológia

A teológiai alaptanulmányok általában négy évig tartanak, melyek során a jezsuita szentírástudományt, dogmatikát, erkölcstant és más teológiai tárgyakat tanul. Míg a filozófiai tanulmányoknál a puszta értelem általi megismerés áll a középpontban, a teológiában a hit általi értelmes megismerés adja a tanulmányok irányát. A teológia két fő forrása a Szentírás és a hagyomány, azaz kétezer év keresztény gondolkodásának összessége.

Ez az az időszak, amikor a jezsuita a papszentelésére és a lelkipásztori küldetésére készül. A tanulmányok mellett a fiatal jezsuitákat papi küldetésükben való megerősödésben segítik a rendszeres kisebb szolgálatok, a próbaprédikációk, a lelkivezetői képzés, illetve egy külön kiemelt időszak, az ún. Arrupe-hónap is. A diakónusszentelésre általában a teológiai tanulmányok harmadik évében kerül sor, majd fél-egy évre rá következik a papszentelés.

A testvér jezsuiták, akik Istentől nem a papi szolgálatokra kaptak meghívást, teológiai tanulmányaik után folytatják apostoli szolgálatukat ott, ahová küldetést kapnak.
Apostoli munka és posztgraduális tanulmányok

Miután a jezsuita rendtagokat pappá szentelték, rendszerint néhány éves lelkipásztori munka következik számukra. Ez hasonló tapasztalatokkal jár, mint annak idején a magisztériumi időszak. Sok minden ismerős lesz az apostoli élethelyzetből a jezsuita számára, de mégis lényegileg új helyzet papként szolgálni a rábízottakat. Újra meg kell találnia a személyes foglalatosságok és elmélyült imádság védett idejét az adott küldetés kereteiben, sok új felkérés találja meg, sok új emberi kapcsolata lesz, hiszen az ember papként nagy megelőlegzett bizalmat kap. Ismét meg kell tanulnia nagylelkűnek lenni az idejével, de határt is húzni, hogy Istenre irányulva éljen a sok szükség és felkérés között. Ismerős helyzet már, mégis újra és újra ott találjuk magunkat, hogy egyedül Jézussal együtt lehetséges Jézus társaként élni. Vele lehetséges lesz megtalálni az új kereteket, és Vele együtt haladva lehetséges nagylelkűen és szeretettel élni.

A posztgraduális vagy speciális tanulmányok a fiatal szerzetes adottságainak, valamint a lelkipásztori szükségleteknek megfelelően két-négy évig tarthatnak. Ez mesteri, licenciátusi vagy doktori fokozat elérésével zárul.

HARMADIK PRÓBAIDŐ (TERCIA)

Végül a harmadik próbaidő következik a jezsuita képzésben, amit a „Szív Iskolájának” is szoktunk nevezni. Ezzel a szakasszal zárul a rendi formáció. Hasonló időszak ez, mint belépéskor a noviciátus volt. A tercia egyik központi eleme ismét a 30 napos nagy lelkigyakorlat, amelyet a jezsuiták ekkor végeznek el másodszor, és rendszerint utoljára. ekkor újra mélyebben tanulmányozzuk rendi dokumentumainkat, történelmünket, személyes és rendi gyökereinket, és néhány hónapra probációs küldetést kapunk, általában olyan helyre, ahol addig még nem jártunk. A tercia célja már nem az, hogy lássuk, képesek vagyunk-e jezsuitaként élni, vagy felismert meghívásunk valós-e, hiszen ezt már tudjuk. A tercia célja az, hogy a „Szív Iskolájában” engedjük szívünket minden körülmény között Isten jelenlétében maradni, benne élni, és így a tevékenységben szemlélődővé válni. A terciában azt tanuljuk, hogy életünkben minden imádsággá szeretne és tud is válni, ha „szívünk iskolájában” Tanítómesterünkre irányulunk, aki társának hívott meg bennünket, és így számít ránk ma is.

A tercia az ünnepélyes fogadalmakra készít fel bennünket, amelyet már nem mi kérünk magunk számára, hanem a Társaságtól kapjuk, amikor elöljáróink elérkezettnek látják ennek idejét. Ekkor a jezsuita nyilvánosan és ünnepélyesen kötelezi el magát Istennek a Jézus Társaságában, mely őt elfogadta és befogadta. Ettől kezdve válik a jezsuita professzussá, vagyis teljes jogú rendtaggá. Ekkor teszi le a negyedik, a pápa iránti külön engedelmességi fogadalmat a küldetésekre vonatkozóan.

A jezsuita képzés lényege

Szent Ignác és az első társak ideálja az volt, hogy a Társaság létszáma legyen inkább kicsi, de valóban Jézus társaiból álló apostoli közösségként tevékenykedjenek. Így írnak: „Megtapasztaltuk, hogy ez az út számos és nagy nehézséggel jár, és ezért kívánatosnak tartottuk annak elhatározását is, hogy senkit sem engedünk professzió letevéséhez e Társaságban, hacsak nem vetettük alá életét és tudását hosszú időn át igen alapos próbatételeknek. Ez az Institutum ugyanis valóban teljesen alázatos és Krisztusban okos és a keresztény élet tisztaságában és a tudományokban kiváló embereket követel meg.” (Formula Instituti, 9) A vissza-visszatérő próbaidők, valamint az alapos lelki és tanulmányi képzés akkor nyer értelmet, amikor jezsuitaként látod majd az embereket az élő Istennel találkozni, felszabadulni hosszú évek terhei alól, új életet pillantasz meg a tekintetükben, és azt a mélységet, ami téged is megszólított… – és mindez ott történik előtted, megéled, hogy része lehetsz egy nálad sokkal nagyobb csodának. Ekkor érted meg, és szíved mélyéből ki tudod mondani: „Megérte! Köszönöm!”

Mik a feltételei annak, hogy jezsuita legyek?

Az első és legfontosabb feltétel, hogy a hivatástisztázás időszaka lezáruljon számodra. Azaz megszületett benned a felismerés arról, hogy szeretnél jezsuita lenni; megéled, hogy Isten meghívott erre az apostoli életformára, és alkalmasságodról megerősítést is kaptál a jezsuita közösségtől. (A hivatástisztázásról bővebben A hivatástisztázás és programjaink oldalon.)
A jezsuita rendbe való jelentkezés alapvető feltételei:
18 és 35 év között vagy (a 35. esztendő betöltése nem kizáró ok, de ebben a korban már csak kivételes esetben veszünk fel társakat, mert a küldetésünkre való felkészüléshez időre van szükség);
katolikus férfi vagy, aki már bérmálkozott. (Ha felnőttként tértél meg, akkor a felvételhez legalább három éve gyakorló katolikusnak kell lenned.)
Van érettségid, és képes vagy egyetemi tanulmányok elvégzésére. (A felvételhez nem szükséges egyetemi végzettség, de készség és képesség mélyebb tanulmányokra szükséges.)
Mentes vagy minden nagyobb adósságtól, anyagi és emberi lekötelezettségtől.
Testben is és lélekben is egészséges vagy, és jó a pszichikai állóképességed. Azaz alkalmas vagy a jezsuita küldetésre, és fogod bírni az életformánkkal járó terhelést.
Szabad életállapotú vagy (az egyházi törvények szerint is), és egyedülállóként élsz már legalább egy éve.
A rendbe való jelentkezés lelki készségeit érintő feltételek:
Elkötelezett vagy Jézus Krisztus iránt, és vágysz a szorosabb követésére.
Rendszeresen imádkozol és rendszeres szentségi életet élsz (szentmise, szentáldozás, szentgyónás). Vágysz mélyebb kapcsolatra Istennel.
Felismerted és megéled, hogy Isten meghívott téged a jezsuiták apostoli életformájára.
Szereted Jézus közösségét, az Egyházat, és vágysz arra, hogy az Egyházban szolgálj.
Vágy él benned arra, hogy másokat Istenhez segíts, hogy Jézust megismertesd az emberekkel, és másokat szolgálj.
Nyitott vagy az egyszerű életvitelre, és alkalmas a közösségi létre.
Alapvetően van ismereted a jezsuita rendről, és vonz a Társaság küldetése.
Hajlandó és képes is vagy másokkal együttműködni.
Nyitott vagy más emberek, kultúrák, vallások és gondolkodásmódok megismerésére.
Nem csak „próbáljuk meg” alapon adod be jelentkezésed, hanem tényleg akarsz egész szívvel Jézus társaként élni az Ő szorosabb követésében.
Szent Ignác szerint minél több természetes és természetfeletti adottsága van valakinek, annál alkalmasabb jezsuitának. Ez nem jelenti azt, hogy minden jezsuita kiemelkedő képességekkel bír. Igazán az számít, hogy akarok-e szolgálni a talentumaimmal, szorgalmas vagyok-e, odateszem-e magam egészen, és engedem-e Istent, hogy megsokszorozza azt, amire saját erőből nem vagyok képes. Ide kapcsolódik Szent Ignác mondása: „Aki a világban nem állja meg a helyét, az nem való a Társaságba sem”. Azaz csak életrevaló emberből lehet jezsuita. Olyan emberből, aki képes megfogni a munka végét, képességeit teljesen Isten országának szolgálatába állítja, és szeretettel szolgálja embertársait.
Miért félek a jezsuita hivatástól, papságtól? És miért vonz ugyanakkor?
Szívünk ellentétes mozgásai: a vonzás és az ijedtség a hivatástisztázás időszakának természetes, ismerős, néha nehéz velejárói. Egyrészt mélyen vonzó Jézus társának lenni, egyszerűen csak létezni az Úr jelenlétében. Jó tartozni egy apostoli közösséghez és része lenni valami nagyobbnak, olyan emberek társaságának, akikkel összeköt ugyanaz a meghívás, ugyanaz a lelkiség. És ami közös küldetésünkből születik: olyan jó papként vagy testvérként áldássá válni, másokat szolgálni, különösen ott, ahol a szükség nagy. És Isten már ott vár ránk. Feltárul számunkra az élet feszültségei és ellentmondásai között, és megmutatja nekünk önmagát. Ismeri az emberi élet rejtelmeit, és bevon bennünket a teremtő művébe. Nagyon vonzó ennek csak kicsit is részese lenni.

Másrészt annyi mindentől meg tudok ijedni. Vajon képes leszek Jézus társaként élni? Bírni fogom a nehézségeket? Miért kell olyan sokat tanulni, amikor a szükség nagy, és azonnal is szolgálhatnék? Vajon Isten tényleg meg tudja adni mindazt, amire vágyom? Miért vágyom akkor ellentétes dolgokra? Miért nem egyértelmű bennem, hogy mi az én utam?

Jó hír, hogy a hivatástisztázás időszaka nem tart örökké. Szívünk hullámzása jó jel. Annak a jele, hogy szabadok vagyunk választani, és szükség van a mi szabad igenünkre. Időbe telik, de meg lehet érkezni az elrejtett kincshez, fel lehet ismerni a hivatásunkat, hogy kik vagyunk szívünk legmélyén. Ennek felismeréséhez szükséges érezni belső történéseinket, még ha gyakran ellentmondásosak is. Gyakorolnunk és tanulnunk kell őszintének maradni önmagunkkal és Istennel. Segít, ha tudunk beszélni önmagunkról valakivel, akiben megbízunk (lelkivezető, barát), ha újra és újra Isten elé is visszük mindazt, amit átélünk. Ott, az Ő jelenlétében párbeszédben maradva, valahogy elviselve a zavarodottságot, rendeződik az életünk. Ahogyan Szent Ágoston olyan szépen megfogalmazza: „Nyugtalan a mi szívünk, míg csak meg nem nyugszik benned.” (Vallomások, I,1.). Engedjük, hogy Isten jelenlétében szívünk újra és újra megnyugodjon, hogy letisztulhassanak belső mozgásaink, és feltárulhasson az a kincs, akik szívünk mélyén Őelőtte vagyunk.

Mi segít, hogy felismerjem a hivatásom, hogy jól tudjak választani?

Willi Lambert jezsuita atya A valóság szeretete című könyvében a következő hasonlatot hozza arra, hogy mi segít a jó választásban: „Ha egy kiránduló vagy egy vadász nyomokat lát a földön, két dolog lehet érdekes számára. Először is: miféle nyom ez? Szarvasé, nyúlé vagy vaddisznóé? Másodszor: milyen irányba vezetnek a nyomok? Ezután a nyomolvasó vágya vagy félelme szerint viselkedhet, vagyis követi a nyomokat, vagy az ellenkező irányba indul. Ilyesmi történik az ember szellemi-lelki életében is: egy nap élményei, találkozásai benyomásokat, nyomokat hagynak a lélekben. Ezek megértéséhez, megkülönböztetéséhez két fontos kérdés vezet: Miféle »nyom« ez? Érzek-e félelmet, békét vagy valami mást? Másodszor: érzek-e benne bizonyos dinamikát, irányt, ahová ez a lelki történés vezet?”

További konkrét szempontokért a hivatástisztázáshoz és a jó választáshoz olvass tovább a Hivatástisztázás és programjaink oldalon.

Miben más az egyházmegyés papi hivatás és a jezsuita hivatás?

Az első jezsuiták, Loyolai Szent Ignác és társai úgy hívták magukat, hogy „Jézus szegény papjai/Alázatos papjai Jézusnak”. Milyen szép meghívás ez ma is a jezsuiták számára! Van azonban jezsuita papi identitásunknak és hivatásunknak két sajátos eleme, ami más, mint az egyházmegyés papoké, ez pedig: 1. egy nagyobb apostoli testben való működésmód (engedelmesség), 2. a disponibilitás (küldhetőség, a rendelkezésre állás szabadsága).

A jezsuitákkal 1540-ben új életforma született a szerzetesség történetében: létrejött a monasztériumokon kívüli szerzetesi élet, a világban való lét és küldetés. Megvalósítói Isten szőlőjében dolgozó alázatos papok, nem magukat képviselve, hanem egy szerzetesi közösség, egy apostoli test részeként. Mi, jezsuiták apostoli testként szolgálunk az Egyházban, a Társaság egyetlen testének vagyunk a részei. Bár apostoli küldetésünket legtöbben itthon, magyar egyházunkban éljük meg, ahogyan római katolikus egyházunk egyetemes, úgy a Jézus Társasága működésmódja is túlmutat egy adott egyházmegye, ország és kultúra határain. Nemzetközi közösség vagyunk a kezdetektől fogva, és identitásunk része, hogy oda menjünk, ahol az Egyháznak a legnagyobb szüksége van a tehetségünkre és szolgálatunkra.
Jezsuita életformánk másik sajátossága a disponibilitás, a küldhetőség. Készen állni elmenni oda, ahová az Egyház elöljáróinkon keresztül küld bennünket, ahol Jézus jár előttünk. Egy jezsuita identitását nem az adott feladata határozza meg, nem zárja be önmagát egy cselekvésmódba, hanem szabad marad arra, hogy teljesen új küldetést kapjon, s oda menjen, ahol az Egyháznak szüksége van rá, ahová a Társaság küldeni fogja. Ez az odaadott készség a változásra, a nyitottság egészen új szolgálatokra sajátos identitás, amelyre nem minden pap van meghíva. „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.” (Lk 9,58) Egy jezsuita az otthont és stabilitást az imájában, a Jézussal való társlétében találja meg, nem a hely és a feladatai stabilitásában.

Nálatok vannak szerzetes testvérek?
Nem mindenkinek van papi hivatása a jezsuiták közül. Az egyik testvér a rendházunkban úgy fogalmazta meg hivatása lényegét, hogy ő mindig azt érezte, lénye legmélyéről „testvérként” tud legjobban viszonyulni az emberekhez, erre kapott meghívást Istentől, nem pedig „atyaként”. A Jézus Társasága ezért a testvérek hivatása nélkül nem volna ugyanaz. A testvérek emlékeztetik, jezsuita pátereket, hogy milyen a szerzetesi élet klerikalizmus nélkül, amiről Ferenc pápa oly sokat beszél.
A Társaságban a testvérek fontos részei az apostoli testnek, s adottságaikkal, tehetségükkel szolgálják a rend lelkipásztori és missziós küldetését. A testvérek képzése nagyjából párhuzamosan halad a papságra készülő fiatal jezsuiták képzésével. Annyiban más, hogy a papi szolgálatokra való készülés helyett a testvérek Istentől kapott adottságaiknak és a Társaságban elnyert küldetésüknek megfelelően haladnak előre a speciális tanulmányaik, illetve szolgálatok útján.
Milyen ruházatot viselnek a jezsuiták?

Kezdetben nem volt sajátos jezsuita szerzetesi ruhánk. Loyolai Szent Ignác elgondolása az volt, hogy a „Társaság tagjai étel, ruházat és egyéb külsőségek terén kövessék a becsületes papok általános és jóváhagyott szokásait.” Az első társak tehát a párizsi teológushallgatók öltözékét viselték, a fekete talárist. Később ez állandóvá vált, és a jezsuiták évszázadokig így öltözködtek.

Ignác számára az öltözet a szerzetesi identitás szempontjából nem volt kulcskérdés. „Nem a ruha teszi a szerzetest” – mondta. A külső megjelenés a küldetéshez kell hogy alkalmazkodjon, a jezsuiták így mindig azt keresték, hogy mi segít az evangélium hirdetésében. Ezért a kínai vagy indiai missziókban gyakran a helyi kultúrának megfelelő öltözetet hordtak már a XVII. században is.

A II. vatikáni zsinat után a rend visszatért a kezdeti elképzeléshez, azaz hogy alapvetően olyan ruhát viseljünk, mint az egyházmegyés papok, illetve újra megjelent a rugalmasság elve: a misszió szempontjából mi a megfelelőbb? Ezért nincs ma az egész világon egységes jezsuita öltözék. Magyarországon általában papi inget hordunk, főleg hivatalos alkalmakkor, vagy pedig egyszerű civil ruhát.

Középiskolás vagyok. Újra és újra eszembe jut, hogy akár jezsuita is lehetnék. Vajon ez a hivatás jele?
Nem mindenkinek jut eszébe kamaszkorában, hogy jezsuita vagy pap is lehetne. Persze sokkal több vallásos fiúnak fordul meg a fejében ez a gondolat, mint ahányból később jezsuita lesz, de azért ez nem gyakori. Sok papi hivatástörténet indul serdülőkorban. Sőt van, akit már egész kisgyermekként megérint az Isten. (Mint a Szentírásban Sámuelt, akit Isten már gyerekként megszólít, lásd: 1Sám 3,1-10)
Attól, hogy valakinek gyermekként vagy kamaszként erős meghívásélménye van, még nem feltétlenül lesz jezsuita. De az érintettséget és a vágyak megmozdulását fontos érzékelni és később engedni kibomlani, hogy az isteni meghívás milyen életállapotra szól. Merj időt adni magadnak. Beszélgess fiatal jezsuitákkal. Figyeld, hogy amit látsz és tapasztalsz a jezsuiták között, az rímel-e arra a hívásra, amit te kaptál. Imádkozz rendszeresen. Járj rendszeresen (akár naponta) szentmisére és járulj szentáldozáshoz. Kezdj ministrálni. Gyónj havonta. Ha van a közeledben olyan jezsuita, aki iránt bizalmad van, kérd meg, hogy beszélgessetek rendszeresen. Keresésedben pedig maradj nyitott. Ha az Úr jezsuitának, papnak hív, akkor a hívás nem hagy majd nyugodni, vissza-visszatér és erősödni fog benned. Ha azonban a házas életforma felé hív majd, akkor az lesz az erősebb hívás. Ne ijedj meg a hullámoktól. Türelmesen figyelj a szíved legmélyén lévő megmozdulásokra, és figyelj az Úrra.

Minderről bővebben a Hivatástisztázás és programjaink oldalon.

Szeretnék jezsuita lenni. Kinél jelentkezzek?
Nagy Bálint jezsuita atyánál. Ő fogja össze a magyar jezsuiták hivatásgondozói munkáját. Link: “Lépj velünk kapcsolatba”