Nagy Ernő SJ hivatásának története

Gyermekkor

Egerben születtem 1958. október 12-én, de Bükkszéken nőttem föl, ami a Salvus gyógyvízről ismert. Ez egy gyönyörű falu a Bükk-hegység utolsó nyúlványain. Gyerekkoromban sokszor tekintettem fel a csillagos égre. Az utcánkból lehetett látni a Mátra legmagasabb csúcsát, a Kékestetőt. Szüleim egyszerű emberek voltak (már mindketten elhunytak), így elmondhatom, hogy munkás-paraszt származású vagyok. Egy nővérem van, Éva. Falunk katolikus, de szüleim nem jártak templomba gyerekkoromban. Mindenesetre voltam elsőáldozó és bérmálkozó.

Üzemmérnök – alhadnagy

Egerben, a Gárdonyi Géza Gimnáziumban (régen jezsuita gimnázium volt, de ezt akkor nem tudtam) érettségiztem 1977-ben biológia tagozaton. Kollégista voltam, a Foglár utcai kispapi szemináriummal szemben. Emlékszem a szeminárium udvarán kosarazó kispapokra, akiket látni lehetett a 20 személyes hálószobánkból. Nem gyakoroltam a vallást, inkább sodortak a haverok. Majd Keszthelyen szereztem növényvédelmi üzemmérnöki képesítést. Itt is kollégista voltam, egy hatszemélyes hálószobában. Szobatársam volt Kuminetz Géza, aki jelenleg a Központi Papnevelő Intézet rektora. Pár évig dolgoztam is növényvédőként egy termelőszövetkezetben. Másfél év katonaság következett: hat hónap alapkiképzés a kiskőrösi vegyvédelmi ezrednél, ezután egy évig törzsőrmester Kalocsán. A hálószobánk 24 személyes volt. Tartalékos alhadnagyként szereltem le.

Ki lehet az a Jézus?

A katonaság alatt jött föl bennem a kérdés: ki lehetett ez a Jézus? Leszerelés után megkerestem Kuminetz Géza barátomat, aki akkor kispap volt a Központi Papnevelő Intézetben. Minden hittel és vallással kapcsolatos kérdésemre türelmesen válaszolt, amiket egy idős pap bácsitól nem mertem volna megkérdezni. Jókat sétáltunk és beszélgettünk. Ekkor kezdtem visszatérni az Egyházba.

Kanadában

1986 májusában (a csernobili esemény idején) disszidáltam. A Bécs melletti Traiskirchen táborban töltött félév után (10 fős hálószoba) kerültem Kanadába, Vancouver gyönyörű városába. Legális bevándorlóként érkeztem, a repülőtéren Tímár János várta kis csoportunkat az ottani magyarok képviseletében. Ő és az ottani magyarok sokat segítettek az ügyintézésben, a nyelvtanulásban, albérlet és munka keresésében, a beilleszkedésben. Hálás vagyok nekik. Hálás vagyok Kanadának is a befogadásért.

Kiderült, hogy van egy magyar nyelvű katolikus plébánia Vancouverben, egy jezsuita pap (Ugrin Béla, 2011-ben hunyt el a hamiltoni otthonban) vezetésével. Kedvesen fogadott az egyházközséggel együtt. Végeztem egy életgyónást, onnantól jártam rendszeresen templomba, segítettem az egyházközségben. Közben dolgoztam: szelektív hulladékgyűjtés, segédmunka bizsukészítőnél, favágás, takarítás étteremben, végül meg fitnesz klubban voltam karbantartó és takarító. Négy év után sikeres állampolgári vizsgát tettem.

Jezsuita hivatás

Így jött el 1992 eleje. Hirtelen jött a hívás a szerzetes testvéri életre. Az első pillanattól testvéri hivatást éreztem. Imádkoztam, megbeszéltem a plébánosommal, barátaimmal. 10 000 kilométerre kellett elmennem, hogy rátaláljak az utamra! Még azon a nyáron visszatértem Magyarországra, és kértem a felvételemet. 1992. szeptember 10-én kezdtem el a noviciátust Szegeden.

Visszagondolva úgy látom, hogy hálás lehetek Istennek a bátorságért és lendületért, amivel 34 évesen át tudtam ugorni erre a szerzetesi útra. Az, hogy jezsuita testvér vagyok köszönhető Ugrin Béla atyának is, aki vonzó és vidám személyiség volt. Nemesszeghy Ervin jezsuita atyának is köszönöm, akivel még Vancouverben találkoztam: ő vett fel Jézus Társaságába.

Kihívások

Ma válságban vannak a papi és szerzetesi hivatások, nehéz megmaradni. Fájdalmas volt látnom azok távozását, akiket megszerettem a jezsuita rendben, akik jó emberek. Nekem az segít a kitartásban, hogy a fogadalmaimat Istennek tettem önként: az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó. Hálás vagyok az Úrnak, hogy meghívott jezsuita testvérnek. „Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak.” (Mt 20, 28). Ő olyan kreatív, hogy még ilyen bűnös és korlátolt emberen keresztül is – mint én – tud jót tenni. A jezsuita közösség is segít, ahol jól érzem magam, és sok vonzó és kevésbé vonzó példát látok: „az embernek ezeket annyira kell felhasználnia, amennyire célja elérésében segítik, és annyira kell megválnia tőlük, amennyire akadályozzák abban.” (Lelkigyakorlatos könyv 23.)

Nehézségeim? Ma szembesülnünk kell a hit és a tudomány kérdéseivel és a hitetlenség kísértésével. Számomra megdöbbentő, hogy ilyen pazarló bőkezűség tapasztalható Isten alkotásaiban: a világegyetemtől kezdve, az emberen keresztül az elemi részecskékig. A hatalmas univerzumnak milyen kis szögletében jött létre az értelmes élet, és milyen hosszú idő alatt! Nekem is mennyi idő és kitérő után esett le a tantusz: a türelmes Isten erre az útra hív. A szívemben lüktető vér vastartalma, az agyamban lévő sok víz oxigénje és a minket alkotó legtöbb elem csillagok robbanásakor keletkezett! És mennyi baktérium segíti szervezetünket! Hitetlen a tudósok többsége? És az európai politikusok? Botrányok az Egyházban? Én Uram, én Istenem! Hogyan szólsz hozzánk ma?

„De mindezeken diadalmaskodunk őáltala, aki szeret minket.” (Róm 8, 37)

Örömök

Örömeim! Hálás vagyok, hogy tagja lehetek Jézus Társaságának. Örülök, hogy sok értékes és jó emberrel találkozhattam jezsuitaként: gazdagodtam általuk, megtapasztalhattam Isten szeretetét rajtuk keresztül is. Ajándék számomra, hogy részt vehetek ignáci lelkigyakorlatok kísérésében. Legnagyobb öröm, hogy Isten feltétel nélkül szeret minket!

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2019. március 19.