Hogyan mutatkozott meg a jezsuita lelkület a látogatásban?

A következő napokban sorra vesszük Ferenc pápa romániai, azon belül erdélyi látogatásának főbb tanulságait. Bemutatjuk, kiknek tett gesztusokat, mit gondol a vallási, nemzeti kisebbségekről, és latolgatni fogjuk, hogy az út mennyiben segítheti a népek kiengesztelődését. Szóba kerülnek a román hatóságok túlkapásai, a görögkatolikusok és az ortodoxok, de megpróbáljuk tetten érni a jezsuita lelkületet a látogatásban, és számba vesszük, milyen lelki gyümölcsöket köszönhetünk a zarándokútnak. Hatodikként azt mutatjuk be, hogy mutatkozott meg a jezsuita lelkület a látogatásban.

„Mikor megközelítették azt a pontot, ahonnan látni lehetett a várost, leszálltak a szamarakról, mert észrevették, hogy szerzetesek várják őket a kereszttel. A város láttán a Zarándok nagy vigasztalást érzett, ami a többiek beszámolója szerint általános volt, és olyan örömmel járt, ami nem tűnt természetesnek. A szent helyek meglátogatásakor is mindig ugyanezt az áhítatot érezte” – olvassuk Loyolai Szent Ignác visszaemlékezéseiben, hogy a Jézus Társasága alapítója, aki magát következetesen, egyes szám harmadik személyben A Zarándoknak nevezi, miként érkezett meg Jeruzsálembe.

Amikor azt vizsgáljuk, hogyan mutatkoznak meg Ferenc pápa látogatásában a jezsuita karakterjegyek, elsőként azt kell rögzíteni, hogy az egyházfő maga is hangsúlyozta, zarándokként megy az egyes helyszínekre. „Zarándokolni nem más, mint érezni a meghívást és a késztetést, hogy járjunk együtt az úton, kérve az Úrtól a kegyelmet, hogy a régi és a mostani sérelmeinket és bizalmatlanságainkat változtassa új lehetőségekké a közösség érdekében. Azt jelenti: elszakadni a bizonyosságainktól és a kényelmünktől, egy új földi életnek a keresésében, amelyet az Úr nekünk akar ajándékozni. A zarándoklat kihívás, hogy felfedezzük és továbbadjuk az együttélés lelkületét, és ne féljünk a kölcsönös érintkezéstől, találkozástól és segítségnyújtástól” – mondta Csíksomlyón.

Nem falakra van szükség, hanem hidakra – szokta emlegetni a pápa más összefüggésben, mely gondolatát itt úgy érvényesítette, hogy a megbékélésre, a különbségek meghaladására ösztönzött.

Az utóbbi jezsuita rendgyűlések is erősen hangsúlyozták a kiengesztelődés szolgálatát, és ez az elem hangsúlyosan megjelent a beszédeiben. Ennek jegyében kerülte, hogy valamely politikai erő ellen, valamely párt vagy nemzetiség mellett szólaljon fel a többiekkel szemben. Igaz, mi, magyarok, különösen az erdélyiek, el tudtunk volna viselni némi személyes gesztust a csíksomlyói szentmisében, de a romániai nemzetiségi viszonyok kényessége a jelek szerint erre nem adott lehetőséget.

Ezzel viszont arra irányította a figyelmet, hogy a látogatásának egészéből kikerekedő összképre figyeljünk, és, ahogy korábban írtuk, annak egyes elemeiből szűrjük le az út egyetemes üzenetét. A pápa ezzel is Szent Ignác lába nyomában járt, amennyiben a rendalapító szintén arra hívta fel társai figyelmét: igyekezzenek mindenki felé nyitottak lenni, és nem valamelyik csoport mellett pártoskodni.

Ferenc pápa Balázsfalván a helyi cigány közösség tahjaival

Az út legkarakteresebben ignáci jegye mindemellett – a Krisztussal a határokig jezsuita mottó szellemében – a szegényekkel, peremre szorultakkal, jelen esetben a cigányokkal történt találkozó és a nekik tett bocsánatkérő gesztus volt. „Az egyház a találkozás helye, ami nemcsak egy szlogen, hanem a keresztény identitás része. Az öröm Evangéliumát a találkozás öröme által közvetíthetjük, és annak tudatában, hogy van egy Atyánk, aki szeret minket. Ezzel a lelkülettel szorítom meg kezeteket, helyezkedem bele nézőpontotokba, és engedlek be benneteket szívembe és az imámba” – fogalmazott Szent Ignác-i lelkülettel a jezsuita pápa.

A zarándok pedig, főként, ha földközelben halad, folyamatos kapcsolatban áll a valósággal, önmaga képességeivel és korlátaival, vándorlása közepette különösen is megtapasztalva Isten vezetését – ahogy a pápa fontosnak tartotta hangsúlyozni a hazafelé tartó repülőúton. Láthatólag megérintette, amit tapasztalt: a székelyföldi táj szépsége és az, hogy az egy nap alatt két-három évszakot is felmutató időjárás alkalmat adott neki meglátni mindazt a szépet, ami az erdélyiek hitét táplálja, és megtapasztalni mindazt a zordságot, amivel az ott élő népnek régóta meg kell küzdenie.

Ez azért fontos, mert egy helyzetre akkor lehet igazán reflektálni, ha személyesen látjuk és kézzelfoghatóan tapasztaljuk annak valóságát. Az, hogy nem „gépen szállt fölébe”, hanem autóval közelítette meg Csíksomlyót, szavai szerint benne is úgy maradt meg, mint a Gondviselés különös ajándéka, szeretetteljes vezetése, hogy az Egyház pásztoraként láthassa a székelyek lakta tájat, a nép szürke hétköznapjait, hiszen a program hirtelen módosítása miatt nem várták tömegek az út mentén.

Mondhatni, nyájának aklába vezette az Úr, hogy „Erdély-szagot”, sőt „Székelyföld-szagot” fogjon, s azt magával vigye Rómába és mindazon találkozásokba, melyekben az egyetemes egyház pásztoraként része van.

A számára is emlékezetessé vált úton valóban egyszerű zarándokként vonult végig  – ezt jelzi, hogy pontosan megjegyezte: az autózás két óra negyven percig tartott. Mennyivel fontosabb ez annál, mint hogy külön gesztusokat tett volna a székelyek vagy a magyarok felé! És mindez milyen sokat elmond arról, hogy Isten miként tekint erre a népre, mennyire szereti annak tagjait, ha ilyen emlékezetes módon igazította Ferenc pápa lépteit a szülőföldjükön!

A sorozat első része: Kiknek és milyen gesztust tett a pápa?

A sorozat második része: Hogyan tekintsünk a román hatóságok túlkapásaira?

A sorozat harmadik része: A látogatás hogyan segítheti a népek, felekezetek kiengesztelődését?

A sorozat negyedik része: Milyen lelki gyümölcsöket termett a pápa látogatása?

A sorozat ötödik része: Mit gondol a pápa a nemzeti kisebbségekről?

A sorozat hetedik része: Miért nagy szó, hogy a pápa felkereste a görögkatolikusokat?

A sorozat nyolcadik része: Milyen Európa- és világkép bontakozik ki a pápa beszédeiből?

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2019. június 14.