Húsvéti misszió az Inigo-val

42 fiatal, tele lelkesedéssel, tenni akarással és ugyanakkor azzal a vággyal, hogy elcsendesüljön és találkozzon az Élet Urával, Azzal, Akitől minden jó származik. Ez a lelkület határozta meg Balatonszemesen a missziós lelkigyakorlatot, amely Nagycsütörtök délelőttől húsvét vasárnap délutánjáig tartott. Tomanek Péter atya adott otthont számunkra és szerető figyelmét és gondoskodását mindvégig éreztük. A falu lakóinál is ezt a szeretetet tapasztaltuk.

Eljöttünk ide a balatoni kis faluba és üdülőbe, hogy szolgáljunk – misén, idősek segítésében, a konyhán hátteresként, és a keresztút megszervezésében – és eközben a délelőtti csendes időkben lelkünk is felkészüljön húsvét titkára és ünnepére.

Hiba György SJ

husveti_misszio_az_inigoval

Néhány beszámoló a részvevő fiataloktól:

„Nagyon jó volt, a húsvétot teljes egészében megélni, végig Krisztussal. Eddig otthon elmentem a misékre, liturgiákra, és folytatódott a napom ott ahol előtte. Most viszont a misszióban én is ott voltam kicsit a Golgotánál. Ott lehettem a csendben személyesen, és feltámadásnál közösen ujjongva. Összességében nagyon sok mindent kaptam ez alatt a pár nap alatt, mert ami probléma, vagy aggály volt bennem, azokra sikerült megoldásokat találnom, és ez által egy kicsit megújulni.”

 Pápay Patrik

 

„Engedjük, hogy az Úr hatása alatt legyünk, figyeljünk Őrá, legyünk Vele, higgyük el, hogy nem rajtunk múlik! – néhány olyan lelkesítő és formáló gondolat, amiket a Húsvéti misszión többször hallhattunk, megélhettünk, és végül magunkkal hozhattunk.

A szent három napon egyszerre volt alkalom a befelé tekintésre, elcsendesedésre, önvizsgálatra; illetve a kifelé nyitásra, új barátok megismerésére, és arra, hogy aktívan bekapcsolódhassunk a helyi közösség Húsvéti ünnepébe.

 A leginkább megragadó számomra az volt, hogy egymást többségében még nem ismerő, soha nem látott fiatalokból milyen lelkesedéssel és sikerrel alakultak ki együttműködő csapatok, amiknek tagjai rögtön magukénak érezték és szeretetben látták el feladataikat, olyan összefogással, mintha már hosszú ideje munkálkodnának együtt. Ebben meghatározó szerepet játszott a misszió vezetőinek őszinte nyitottsága és odaadó példamutatása a közösségi életben, éppúgy, mint az egyéni beszélgetésekben.”

Stégner Tamás

Frissítve: 2016. augusztus 23.