Ignác, a saroglyán megmentett zarándok…

Útja végén a kereszten behatol az Úr oldalába egy lándzsa, és rácsorog az egész emberiségre szívének minden szeretete. Az Úr nyilvános útja a beteljesedésig három évig tart.

Útja kezdetén behatol Ignác lábába egy lövedék, leveri a lábáról, és elindul az útján, melynek végén hallatlan merészséggel elkéri Urának Jézus-nevét. Ignác zarándokútja a beteljesedéséig durván kétszer húsz évig tart.

Mindketten harmincévesek a nyilvános kezdéskor, mindketten társaikkal együtt járják az utat és tanítanak Isten Országáról. A nyitott szívű Megváltó és bicegő megváltottja.

Ignác útja addig tart, amíg térdsebe föl nem vérzi a szívét. Az a méternyi távolság a testén sok ezer kilométert ró a földre: Loyola, Montserrat, Manresa, Barcelona, Gaeta, Velence, Jeruzsálem, Alcalá, Salamanca, Párizs, Brugge, Antwerpen, London, Párizs, Strasbourg, Trento, ismét Velence és végül Róma.

Aki önmagát útja végén egyszerűen csak „a Zarándoknak” nevezi, nem feledheti, hogy nem így kezdte. Térdre rogyva, saroglyán kerül haza Loyolába a pamplonai várvédő. Sebláz gyötri és olyan magatehetetlen, mint az a másik damaszkuszi nagy Zarándok, akit kézen fogva vezetnek be az Egyenes utcába. Azt a hetven kilométeres utat Pamplona és Loyola között nem feledheti. Az ellenség viszi haza, francia katonák, akik bevették a várat, de útközben látják: Ignácot nem győzték le. Amikor leteszik végre az ősi Loyola várkastély előtt, keményen szalutálnak neki.  Valami már akkor kész volt ebben a talpig becsületes és hőslelkű emberben, csak még nem tudta, kinek kell szolgálnia. Minthogy önmagát soha meg és fel nem adta volna, leverte az Úr a lábáról, úgy vette be őt. Mint tarzuszi Pált, mint assisi Ferencet.

Vulnere sanus. Sebtől gyógyulva. Ennek a háromnak ezt kellett megtanulnia. Egyiknek sem ment könnyen. Pál tüskét kapott, Ferenc stigmát, Ignác sántaságot. Akkor gyógyulnak meg, amikor felismerik, hogy Jézus sebétől gyógyultak meg. Ekkor megadják magukat, és már csak Neki szolgálnak, mindhalálig. Végsőkig elkötelezett emberek. Ebből jottányit sem engednek, ahogy az Úr sem engedte le a mércét. Atyjához mérte magát és az ő tökéletességére hívott. Máig érvényes ez az isteni igényesség. Ennek lehetetlenségén csak az segít, akinek semmi sem lehetetlen. Más út nincs!

Azt hiszem, ez a hallatlan, emberi erőinket messze felülmúló elvárás tette furcsa módon vonzóvá a Népek Apostolának igehirdetését, ettől vált oly szerethetővé és követésre méltóvá a Poverello, és ez tette Ignácot és társait „barátokká az Úrban”.

Vértesaljai László SJ
a Vatikáni Rádió magyar adásának szerkesztője


Ünnepi emlékmise Loyolai Szent Ignác tiszteletére

Az írás megjelent a M.I.N.D., a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya lapjának 2022. tavaszi számában. A Loyolai Ignác szentté avatásának szentelt szám itt olvasható.

Frissítve: 2022. március 09.