Íme, Ferenc pápa alternatívája az egyház megújítására! I.

Aki meg szeretné érteni Ferenc pápa személyiségét, tevékenységének mozgatórugóit, jól teszi, ha nem csupán felszínes újságcikkekből tájékozódik. Hanem például a brit jezsuiták The Way című folyóiratából, melyben Austen Ivereigh cikke – To discern and reform. The Francis Option” for Evangelizing a World in Flux – a maga összefüggéseibe helyezve mutatja be a XXI. századi egyház számára kínált „ferenci alternatívát”. A tavaly ősszel megjelent írásról Tornya Erika RSCJ által készített összefoglaló első része következik.

A Latin-Amerikai és Karibi Püspökök V. Általános Konferenciájának 2007-ben a brazíliai kegyhely, Aparecida adott otthont, ahol a fő téma a világ evangelizációja volt. Aparecida megközelítésmódja köszön vissza Ferenc pápa 2013 novemberében kiadott Evangelii Gaudium (Az evangélium öröme) című apostoli buzdításában. Ez a dokumentum lenyűgöző módon folytatja a II. Vatikáni Zsinat által elkezdett, gyökeresen új lelkipásztori irányt, amit a Latin-amerikai Püspöki Tanács (CELAM) mérföldkőnek tekinthető, 1968-as kolumbiai, Medellin városában tartott konferenciája kezdett el. Ez tartalmazza a szegények felé való radikális nyitást és azt a módot, ahogyan Jézus hirdette Isten királyságát.

Evangelii Gaudium – Ferenc pápa alternatívája

Az Evangelii Gaudium (továbbiakban EG) tartalmazza azt a latin-amerikai radikális megközelítést, ami új színt hoz az eddigi, főleg Európa által megszabott, nyugati pasztorális szemléletbe. Az Evangelii Gaudium – Ferenc pápa szavaival – korunk Evangelii Nuntiandi-ja. (Az Evangelii Nuntiandi szintén apostoli buzdítás az evangelizációról, amit 38 évvel korábban, VI. Pál pápa jegyzett.) Az EG igen merész új irányokat jelöl ki az egyház számára („kilépés a zárt közösségekből”, a missziót támogató egyházi struktúra, a tantételek erőszakmentes továbbadása, a pesszimizmus elutasítása, a személyesség, a dialógust stb.). Naivitás volna azonban azt gondolni, hogy az egyházban csak a ferenci irány létezik. Legalább két olyan neokonzervatív iskola is megtalálható, melyek megoldásokat kínálnak a modern világban magukat veszélyben érző katolikusok számára.

A „Putyin”-/„Trump”-opció

Ennek az áramlatnak a szellemi vezetője Steve Bannon amerikai politikus, médiacézár, a Breibart News híroldal alapítója, aki részt vett a római székhelyű Dignitatis Humanae Intézet képzési programjának kidolgozásában. A szintén amerikai Raymond Burke bíboros, egyházjogász által irányított intézet katolikus vezetőket képez. Felfogásuk szerint a keresztény felekezetek, különösen a katolikus egyház autoriter, nacionalista, moralizáló programot hajtson végre, mely az állam kényszerítő erejét használja, hogy megerősítse a kollektívat az egyén felett, és megvédje a nyugati civilizációt többek között a muszlim migránsoktól.

A benedeki opció

A megnevezés nem XVI. Benedek emeritus pápára utal, hanem Nursiai Szent Benedekre (480-547), Európa fővédőszentjére, aki a nyugati monasztikus életet alapozta meg a bencés regula megalkotásával, s akinek hatalmas szerepe volt a keresztény kultúra megőrzésében. Az újdonatista „benedeki opció” képviselője a szintén amerikai Rod Dreher író és blogger. Metodista családban nőtt fel, majd fiatal felnőttként átlépett a katolikus egyházba, 2006-ban aztán a szexuális botrányok miatt az orosz ortodox egyházhoz csatlakozott. 2017-ben adta ki A benedeki opció című könyvét, mely szerint a Római Birodalom összeomlására adott bencés válasz a központosított regula volt, nem a határterületek evangelizációja. A széteső társadalomban Benedek zárt keresztény központokat hozott létre a kultúra védelme érdekében.

Ebben a megközelítésben érdekes lehet, hogy Dreher nagyon hasonlóan tekint kortárs világunkra, mint Ferenc pápa. Mindketten úgy látják, ahogyan Romano Guardini A modern világ vége című munkájában már az ötvenes években leírta: a keresztény kornak vége, kontraproduktív minden olyan erőfeszítés, ami a régi fényében szeretné restaurálni. Ferenc szerint a technológia-vezérelte globalizált posztmodernizmus és konzumizmus elvágja az embert a kulturális és vallási gyökereitől.

Dreher megoldása erre a helyzetre az ellenállás, visszavonulás, zárt, stabil hitközségek létrehozása.

Ferenc pápa a II. Vatikáni Zsinat tanítására és a latin-amerikai pasztorális tapasztalatokra támaszkodva az elzárkózásnál sokkal radikálisabb megoldásra hív: a keresztény kultúra „alulról jövő” újjászületésére, ami az irgalom Istenével való közösségi tapasztalaton alapul.

Mindkét opció választ kínál a társadalom és az egyház problémáira is, de a megközelítések szellemisége merőben eltérő. A benedeki opció válasza rugalmatlan, magában foglalja a fegyelem növelését, a szabályok erősítését. Nem meglepő, hogy Dreher Carlo Maria Viganò érsek mellé állt, amikor tavaly politikai és médiakörökkel összefogva Ferenc pápa lemondását követelte. A pápa által kínált opció is látja az egyház súlyos helyzetét, szerinte a megoldás az egyház számára a megtérés, a megújulás, az alázatos és örömteli függőség Isten irgalmától. Nem radikális tisztogatás a célja, mivel a Szent Ignác-i lelkigyakorlatokban való jártassága és az apostoli életben való tapasztalata megtanította neki, hogy a botrányok okozta megosztottságot nem lehet bűnbakkereséssel, belső keresztes hadjárattal vagy emberek címkézésével (jó-rossz) orvosolni.

Bergoglio tapasztalatai

Hogy megértsük Ferenc pápa evangelizációs koncepcióját, nézzünk rá három olyan helyszínre, ami meghatározta a tapasztalatait. A Colegio Máximo San Miguel-ben az a hely, ahol Bergoglio jezsuita életének meghatározó részét töltötte. Az 1960-as években ott volt diák és skolasztikus, a 70-es, 80-as években novíciusmester, tartományfőnök, majd a kollégium rektora. 1980 és 1985 között plébániát alapított és lelkész volt a kollégium szomszédságában lévő területen.

A harmincas években létrehozott kollégium eredetileg mezőre épült, de később munkakereső emberek százezrei érkeztek oda az ország egyéb területeiről. A negyed a munkásosztály agglomerációja lett. Bergoglio látta ezeket az embereket, és hétvégenként tucatnyi jezsuita diákot küldött közéjük, hogy látogassák meg őket, áldják meg otthonaikat, imádkozzanak együtt, hívják a gyerekeket hittanra. Eközben szembesültek az emberek szenvedéseivel és szükségeivel. Jelenleg már 40 ezer ember tartozik ehhez az egyházi kerülethez, öt templommal. Az evangelizációban résztvevők házról házra járnak, leülnek imádkozni, megismerik az életüket, nehézségeiket. A misszióban való részvétel kétirányú: a tapasztalatok által az is változik, aki végzi a missziót. Mindenkit segít Bergoglio kifejezése: „Isten jelen van, bátorítja és aktív főszereplője népe életének.”

Ferenc pápa második fő helye az 1990-es években Buenos Airesben volt, ahová segédpüspöknek került. A területéhez 13 millió ember tartozik, ezek 85 százaléka katolikus. Egészen 2013-ig, pápává választásáig itt élt, s modern, városi evangelizációt szervezett meg San Miguel-i mintára.

Történetünk harmadik helyszíne Aparecida, a brazil kegyhely, ahol a 2007-es CELAM-kongresszust rendezték meg, 25 év szünet után először. Ott találkoztak a térség püspöki konferenciái, hogy közösen határozzák meg a küldetést. A záródokumentum elkészítésében főszerepe volt Bergogliónak, különösen a városi lelkipásztorkodást érintő fejezeteknél. Megállapították, hogy a társadalom értékrendszere eltávolodik a kereszténységtől, de ahelyett, hogy a veszteség okozta fájdalom bénultságában maradtak volna, abból indultak ki, hogy az egyház is épp ilyen, pluralista városi környezetben született. Az egyházat a jelen helyzettől való félelem gátolja, a tehetetlenség lehet úrrá rajtunk, de ha az egyház a „hit tekintetével” néz a valóságra, meglátja, hogy „Isten a városban él”.

Ehhez az új hozzáálláshoz a kongresszusnak konkrét javaslatai is voltak: az irgalom és ingyenesség lelkisége, a periférián lévők és kirekesztettek felkarolása. Az embereket otthonukban meglátogatni, használni a közösségi médiát, állandóan közel lenni az emberek hétköznapi valóságához, Isten teljes szépségét kínálni az embereknek.

Bergoglio szerint nem úgy kell elképzelni Jézust, mint aki kívülről kopogtat az ajtónkon, hogy engedjük be, hanem belülről kopog, hogy engedjük már ki abból az egyházból, amit befelé fordulása bénít, így a saját fényét sugározza, nem Krisztusét.

Az ilyen egyház beteg és önközpontú, meggörbült, mint az asszony a Lk 13,10-történetben. Az evangelizáló egyház Krisztust helyezi a középpontba, és kilép önmagából, a perifériák felé, a szükségben élőkhöz és szenvedőkhöz. Az egyházat abban kell segíteni, hogy olyan legyen, mint egy gyümölcsöző anya, aki az evangelizáció öröméből él. A bénultságból induló kép, ami az evangelizáció örömére változik, a „lelkipásztori és missziós megtérés” kifejezésben foglalható össze.

(A második rész ezen a linken olvasható.)

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2019. április 10.