Inigo társai évkezdés

„Küldetésünk fiatalokhoz szól, akik Inigóhoz hasonlóan keresik Istent, a hivatásukat, és elkötelezett keresztényként szeretnének élni a mai világban” – áll az Inigo-csoport küldetésében.

Az Inigo-csoporthoz minden évben fiatalok csatlakoznak, akik Inigo társaként segítik a csoport munkáját. Azok a fiatalok, akik vállalták erre az évre ezt a szolgálatot, közösen évindító napon vettek részt.

A napról Cséri Anna beszámolóját itt lehet olvasni:

Az Inigo évindító napon a Sodrás utcai jezsuita rendháztól a gercsei templomhoz gyalogoltunk el. A gyülekezőt követően a Sodrás utcai kertben imádkoztunk, és az ima végén a mellettünk lévő emberrel megáldottuk egymást. Az odafelé úton volt lehetőségünk beszélgetni egymással, majd ahogyan az erdőbe értünk, egy csendes szakasz következett, ahol befelé figyelhettünk, és a Szent Pál korinthusiakhoz írt első levelében található „a szeretet épít” mondaton elmélkedhettünk. A csönd után hármasával megosztottuk egymással, hogy kinek miben nyilvánult meg az elmúlt időszakában a szeretet építő ereje.
Déli érkezésünk után az Árpád-kori templomnál Koronkai Zoli atya által bemutatott szentmisén vettünk részt. Fájdalmas Szűzanya ünnepén  a prédikációban Máriáról hallottunk, aki mindvégig Jézus mellett állt, a szenvedése idején is. Zoli atya kiemelte, hogy mi is Inigo társaiként Jézus társai vagyunk – és ebben példát vehetünk Máriáról, és kérhetjük a segítségét!
A misét követően megebédeltünk a templom melletti réten, azután „tíz labda” játékot játszottunk, amely mindenkit megmozgatott és küzdőszellembe hozott.
Délután folyamán az Inigo team kérdéseket tett fel nekünk. Mi az Inigo csoport pontosan? Mi a célja? Kik Inigo társai? Miért ez a nevünk? Kiscsoportokban kerestük a választ a kérdésekre, majd azt nagy körben is elmondtuk egymásnak. Vezetőink, Koronkai Zoli SJ, Heim Kata RSCJ, Balla Erika SJC és Tímár Dani pedig kiegészítették, pontosították a válaszainkat. Megfogalmaztuk „küldetésünk” lényegét, hogy Inigo társaiként szolgálatot vállalunk a különböző Inigo-programokon, mint például: a keddi Inigo imaesten –  a zenészcsapatban, helyszín előkészítésében; missziókban; lelki napokon; a jezsuita 8-as misén – a hordozlak programban. Szolgálatunk apostoli, amely mindig kifelé irányul, lehet csatlakozni hozzánk! Mély istenkapcsolatot igényel részünkről, hogy ezt mindenkinek közvetíthessük. A beszélgetés témái abban segítettek, hogy jobban lássuk szolgálatunk lényegét, és készüljünk is az előttünk álló évre.
Lezárásképpen a visszafelé úton megálltunk egyéni elmélkedésre, és elgondolkodhattunk azon, hogy milyen kegyelmet szeretnénk kérni a jövőre, amit utána meg is osztottunk egymással.
A társaság, a napsütés és a természet szépsége mind közelebb vittek Istenhez, és az egésznapos program során sokat töltekezhettünk a ránk váró feladatokhoz.
Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2018. szeptember 28.