– Honnan ered a jezsuita kötődésed?

– Aradról hozok egy erős katolikus kötődést: a nagymamám mélyen hívő volt, és amikor elhaladtunk egy templom előtt, mindig bementünk imádkozni. Ő vitt el először szentmisére és íratott be hitoktatásra. 1990-ben, 15 évesen költöztünk át édesanyámmal és öcsémmel Magyarországra, Szolnokra, ahol Himfy Ferenc atya volt rám óriási hatással. Amikor felkerültem Budapestre egyetemre, eltávolodtam a gyakorló katolikus élettől, és csak tíz évvel később találtam vissza a hithez. Elkezdtem Nemeshegyi Péter atya könyveit olvasni, járni a „jezsuita nyolcas” misékre, a Manrézába lelkigyakorlatra, és szép lassan a jezsuiták lelkisége, szellemisége megváltoztatta az életemet. 2009-ben részt vettem Kiss Ulrich atya Management by Jesus szemináriumán, ami a legjobbkor jött: vállalkozóként épp kezdtem kiégni, de Ulrich atya új alapokra helyezte a munkához, a cégvezetéshez való hozzáállásomat.

– Mi kell ma Magyarországon a sikerhez?

– Elsősorban kitartás. Nagyon sokat köszönhetünk az egyetemnek, a kollégiumnak. A Tigra két egyetemi kollégiumi baráti társaságból indult el, a mai napig ők alkotják a cég gerincét. Nagyon fontos a folyamatos szakmai fejlődés. Értékek alapján szerveződő erős, összetartó közösség. Lojalitás és alázat a megrendelőkkel szemben. Szeretjük a munkánkat, hiszünk abban, hogy hasznos projekteket valósítunk meg. Az informatikában a legnagyobb érték a szakértelem, a magyar matematikai és műszaki képzés jelenleg is kiváló Nyugat-Európához képest. A nemzetközi piacon nem vagyunk olcsóbbak, mint a nyugati cégek, de a munkatársaink sokkal képzettebbek.

– A vállalkozói létet meg lehet úszni kisebb-nagyobb stiklik nélkül?

– Megbízhatónak lenni a mi szakmánkban kifejezetten előnyös. Kiss Ulrich atya a tanfolyamán, széleskörű menedzseri tapasztalataira alapozva logikusan le is vezeti, miként térül meg a becsületesség hosszú távon egy vállalkozás életében. Én mindig hosszú távra tervezek.

– A cégvezetésben tapasztaltad már Isten iránymutatását?

– Huszonhat éve vezetem a céget. Sok kudarcot, több komoly mélypontot átéltem. Válsághelyzetben mindent megteszek, ami rajtam múlik, de utána a továbbiakat rábízom a Jóistenre, legyen meg az Ő akarata… Hitem megvallása vállalkozóként különleges kihívás, mert az esetleges rossz döntéseim, hibáim miatt másokban okozott csalódásokkal nemcsak magamra, de az egyházra is szégyent hozhatok. A vállalkozói létben sok a kísértés. A cégvezetés annyira sok időt vesz igénybe, hogy könnyű eltávolodni Istentől, mert a mise, az ima, a lelkivezetés kiszorulhat az életemből. Ezért is alakítottunk ki vállalatunk központjában egy ökumenikus kápolnát, ahová bármikor be lehet térni imádkozni. Nagy örömömre többen is rendszeresen használjuk.

Különleges esemény volt, amikor karácsonykor Vízi Elemér akkori jezsuita tartományfőnök atya misézett itt, vagy amikor Bogárdi Szabó István református püspök úr tartott istentiszteletet.

Februártól Radnóti Zoltán főrabbi tart irodaházunkban előadássorozatot a zsidó vallásról és kultúráról. Mi itt mindannyian megélhetjük saját hitünket, és jobban megismerhetjük egymást.

– A cég honlapján egykori munkatársatok, Sohajda Zsolt emlékoldalával találkoztunk. Ennyire fontos a vállalkozás életében az emberi tényező?

– Szerintem az emberi tényező a legfontosabb, sokkal fontosabb, mint a szervezet. Zsolt, akit mindenki csak Arcként ismert, nagyon sokunk barátja volt. Váratlanul hunyt el 42 évesen, és a mai napig nagyon hiányzik. A kezdetektől meglévő, neki is köszönhető családias légkört nagyvállalatként is igyekszünk megőrizni. A munkatársakkal havonta közös pikniket rendezünk, hogy ápoljuk, erősítsük személyes kapcsolatainkat. Bár most már nem ismer mindenki mindenkit, az eredeti közösségek mellett több új mikroközösség jött létre egy-egy sporttevékenység vagy közös érdeklődés alapján. És van egy sok éve együtt imádkozó ökumenikus közösségünk is. A cégen belül alapvető egymás tisztelete és elfogadása.

– Hogyan kezdődött nálad a segítő szemlélet komolyabban vétele, „az adományozói karriered”?

– Himfy atya tanította, hogy imádkoznunk kell azért, hogy adjon nekünk az Úr lehetőséget mások megsegítésére. Ha valakit elém hoz a Jóisten, akkor igyekszem segíteni. A komolyabb adományokat azonban érdemes a profikra bízni: az egyházi szervezetek hitelesek, hatékonyak és értenek hozzá.

– Miért tartod fontosnak az adakozást?

– Az nem kérdés, hogy segíteni kell a rászorultakon. Ezt már az ötéves kisfiam is megérezte, amikor múlt vasárnap nem a tőlem kapott pénzt dobta be a perselybe, hanem a kis zsebpénzéből hozott száz forintját. Büszkén mondta, hogy ezt most ő hozta. Annyira örültem! Ahogyan az evangéliumi özvegyasszony története is rávilágít, fontos, hogy mindenki a saját erejéhez mérten adjon. A sok kevésből is nagyon szép dolgok születnek. Aki pénzt nem, de időt tud adni, az sokkal értékesebb ajándékot ad. Időt szánni arra, hogy másoknak segítsünk, ez sokkal nagyobb áldozat, mint a pénzadomány. Én időt sajnos nem tudok adni…

– Volt-e olyan helyzet, amikor te szorultál segítségre?

– Amikor édesanyám a két kamasz fiával, alig pár bőrönddel átjött Magyarországra, nagyon sokan segítettek. A mai napig emlékszem mindazokra, akik akkor befogadtak, mellénk álltak, gimnáziumi tanáraimra, osztálytársaimra. Életem legnagyobb élménye volt „hazajönni” Magyarországra. Még az első évben Szegeden meglátogattuk Flórián nagybátyámat, akitől hazaindulásunkkor Bibliát kaptunk ajándékba.

Otthon belelapozva egy százmárkás hullott ki belőle, ami óriási pénz volt akkoriban.

Soha nem felejtem el, milyen diszkréten támogatott minket ez a nagybácsi, akiből később katolikus pap lett. Egy másik kedves emlékem, amikor elsős egyetemistaként meglátogattam Jutka nagynénémet: kétezer forintot akart adni, de szabadkoztam. Ő viszont szelíden rábeszélt, hogy fogadjam el, hiszen jól emlékszik, egyetemistaként ő is mindig éhes volt. Ha az ember kap valami jót, akkor azt megköszöni, és lehet, hogy húsz év múlva ő próbál meg egy másik egyetemistának segíteni…

– A jezsuitákat hosszú ideje komolyan támogatod, sőt ma már a Jézus Társasága Alapítvány elnökeként adod a neved az adománygyűjtéshez. Miért éppen őket választottad?

– Nagyon sok mindent csodálok a jezsuitákban. Az egyik, hogy hatékonyak abban, amibe belefognak: ha valamit elkezdenek, akkor az legtöbbször elkészül és jól is működik. Nagyon sok jezsuita mű van Magyarországon, gondolok például a roma szakkollégiumra, a Szent Ignác Szakkollégiumra, a Párbeszéd Házára, a miskolci Fényi Gyula gimnáziumra, és a sort még hosszan folytathatnám. Csupa fantasztikus projekt.

– Szerinted mi a titkuk? Mitől sikeresek?

– Az biztos, hogy a Jóisten segítségével. És ahogyan Kiss Ulrich atya mondta: ők egy kétezer éves cég ötszázéves leányvállalata. Volt hát idejük megtanulni, hogyan kell jól csinálni!

– Hogyan pihensz? Belefér a sport, a kikapcsolódás, a töltekezés az életedbe?

– Gyermekeink születésével jelentősen megváltozott az életem. Utazásból, sportból most kevesebb van, de a család óriási örömöt ad. Manapság ritkábban, a gyerekek születése előtt félévente elvonultam a Manréza Lelkigyakorlatos Házba elcsendesedni. Ott újra és újra megtapasztaltam, milyen az, amikor az ember fürödni tud a Jóisten szeretetében. Isten nagyrészben a Manrézán keresztül adta meg azt a változást az életemben, hogy alkalmasabbá váljak a férj és apa szerepére. Csak ajánlani tudom mindenkinek.