Itt a bizonyíték: a hit csökkenti a kamaszkori depresszió kialakulásának esélyét

Az Egyesült Államokban 2016-ban közel 45 ezer ember dobta el az életét, s ezzel az öngyilkossági ráta 1999 óta 25 százalékkal növekedett. Különösen aggasztó tendenciaként a serdülők körében az évente legalább egy súlyos depressziós epizód gyakorisága csaknem kétharmadával nőtt az elmúlt évtizedben. De vajon a vallás hozzájárulhat-e a kamaszok mentális betegségektől való megóvásához? A tengerentúli jezsuiták America című lapjában nemrég megjelent tudományos cikk szerint igen. Jane Cooley Fruehwirth, az Észak-Karolinai Egyetem Közgazdasági Tanszéke docense számolt be egy friss kutatásról.

2016-ban az Egyesült Államokban közel 45 ezer ember dobta el az életét, s ezzel az öngyilkossági ráta 1999 óta 25 százalékkal növekedett. Nagyjából ugyanebben az időszakban a mentális egészséggel kapcsolatos kiadások az Egyesült Államokban több mint kétszeresére növekedtek. Különösen aggasztó tendenciaként a serdülők körében az évente legalább egy súlyos depressziós epizód gyakorisága csaknem kétharmadával nőtt az elmúlt évtizedben, elérve a 13,3 százalékot. Mivel sokan, akik felnőttként szenvednek mentális egészségi nehézségekkel, az első tünetekkel ebben a fejlődési időszakban találkoznak, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a serdülőkori mentális egészséget a legfontosabb globális egészségügyi prioritások közé sorolja.

Professzorként én is látom ezeket a tendenciákat. Társadalomtudósként meg akarom érteni az okokat, keresztényként pedig kíváncsi vagyok, hogy a vallás hozzájárulhat-e a serdülők mentális betegségektől való megóvásához.

Ez mindig vitatott kérdés volt a pszichiátria területén. Sigmund Freud ismert mondása a hit kapcsán: „Ha valaki megkísérli a vallást az emberi evolúcióban elhelyezni, úgy tűnik, a vallás olyan, mint az a neurózis, amin egy civilizált egyénnek át kell mennie a gyerekkortól az érettségig tartó útján.” Carl Jung és más pszichológusok azonban pozitívabban gondolkodtak a spiritualitás szerepéről.

Mit mond nekünk a statisztika? A bizonyítékok alátámasztják azt az elképzelést, miszerint a vallásossághoz jobb mentális egészség társul. (A vallásosságot annak alapján mérik, hogy az egyének milyen gyakran vesznek részt vallási ceremónián vagy imán, valamint hogy mennyire tartják fontosnak a hitet.) De előfordulhat az is, hogy a jobb mentális egészséggel rendelkező serdülők rendszeresen járnak templomba, és stabilabb az otthoni környezetük. Honnan tudhatjuk, hogy az egyházhoz való tartozás vagy a stabil otthoni környezet van-e rájuk jótékony hatással? Fontos ez a megkülönböztetés: a mentális egészség javításának egyik esetében a vallásosságra kell helyezni a hangsúlyt, a másik esetben pedig az otthoni környezetre.

Hogyan tudnánk bebizonyítani, hogy a vallásosság ok-okozati hatással van a depresszióra?

Ha el tudnánk végezni egy kísérletet a kérdés megválaszolására, akkor néhány véletlenszerűen kiválasztott serdülőt vallási programon való részvételre vagy imádságra rendelhetünk, másokat pedig nem. Bizonyos idő eltelte után aztán értékelhetnénk őket a depresszió jelei alapján. De nyilvánvalóan etikai aggodalmak merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy a kísérlet érdekében lehet-e kötelezni más meggyőződésű embereket, hogy vallásos programokon vegyenek részt. Ehelyett úgynevezett kvázi-kísérletet végezhetünk.

Sriya Lyerrel, a Cambridge-i Egyetem vallásökonómiai szakértőjével és Anwen Zhang-gal, a Glasgow-i Egyetem közgazdászával együttműködésben megvizsgáltam egy egyedülálló adatbázist (National Longitudinal Survey of Adolescent to Adult Health), amely a kamaszkortól a felnőttkorig terjedő korosztály számára tartalmazott kérdéseket, érintve a vallásosság és depresszió kérdéskörét is. Mi a középiskolás korosztályra összpontosítottunk.

Tudjuk, hogy serdülőkorban a kortársak erősen befolyásolják egymás viselkedésének különféle formáit, a kábítószer- és az alkoholfogyasztástól kezdve a tanulásban nyújtott teljesítményig. Ez igaz a vallásosságra is. Ha rátekintünk ugyanazon iskola egyes évfolyamaira, teljesen véletlenszerűen találunk olyan évfolyamokat, melyek sokkal vallásosabbak, mint a többi. Ez egyfajta kísérletet tesz lehetővé. Azok a hallgatók, akik történetesen vallásosabb társak között élnek, maguk is vallásosabbá válnak. Az egyéni hit depresszióra gyakorolt hatását elkülöníthetjük az egyéni vallásosság variációinak felhasználásával, amelyek kizárólag az iskolai társak vallásosságának ezen véletlenszerű változataiból származnak. Más szavakkal, ha bizonyos serdülők vallásosabbá válnak a hívő társaiknak való „kitettség” eredményeként, akkor megvizsgálhatjuk, hogy ezeknek a serdülőknek később javult-e a mentális egészsége.

Azáltal, hogy kvázi kísérletünket az egyéni vallásosság változásaira koncentráljuk, melyek kizárólag a társak véletlenszerű hatásából származnak, képesek vagyunk kizárni a vallásosságra ható esetleges egyéb egyéni hatásokat, például az otthoni környezetet vagy a szülői iskolázottságot. Mivel azokat a tanulókat hasonlítjuk össze, akik ugyanabban az iskolában járnak különböző osztályokba, kizárhatjuk azt is, hogy az iskola van hatással a vallásosságra.

Szóval mit találunk? Azt, hogy a vallásosság erőteljesen hat a depresszióra.

Például a kvázi kísérletben részt vevő hallgatók körében a vallásosság 1,0 szórásbeli növekedése 11 százalékkal csökkentette a mérsékelt vagy súlyos depresszió kockázatának valószínűségét.

(A vallásosságban ez a szórásváltozás meglehetősen széles, a vallásos alkalmakat soha nem látogatóktól a legalább heti egyszeri aktivitásig terjed.) Talán a legmeglepőbb az, hogy ezek a hatások a legerősebbek: csaknem kétharmados az arányuk azoknál, akik a depresszió legsúlyosabb tüneteit mutatják, s akiket gyakran a legnehezebb kezelni. Ez a megállapítás megdöbbentő kontrasztot kínál a kognitív alapú terápia hatékonyságára vonatkozó bizonyítékokkal kapcsolatban, amely a kezelés egyik leginkább ajánlott formája, és amely általában a leginkább depressziós egyének esetében – legalábbis rövidtávon – kevésbé hatékony.

Kiemelkedően fontosnak találtuk, hogy a vallásosság depresszióra gyakorolt hatásait nem pusztán a vallásosabb társak hatása okozza, hanem a diákok egyéni viselkedése is. Ez nem azt jelenti, hogy a vallásosabb iskolai környezet nem hasznos a mentális egészség szempontjából (ez nagyszerű tárgy lenne a jövőbeli kutatásokhoz). De mindegyik összehasonlítást az iskolákban lévő kortárs csoportok között végeztük el, hogy elkülönítsük az egyéni vallásosság hatását. Megállapítottuk, hogy a vallásosság segítséget nyújt a stresszhatások elkerüléséhez, legyen ez rosszabb testi egészség vagy közelálló személy öngyilkossága. Kutatásaink ezen kívül azt mutatják, hogy azok a serdülők, akiknek kevesebb támogatást kapnak otthon és az iskolában, több előnyt élveznek a vallásosságból.

Érdekes, hogy a vallásosság hasonló előnyeit látjuk függetlenül attól, hogy a serdülők aktívak-e más tevékenységekben, például iskolai klubokban vagy a sportban. Ez arra enged következtetni, hogy azok az ifjúsági tevékenységek, ahol a serdülők értelmes dolgokat tesznek vagy amelyek kapcsán közösségi élményt élnek meg, nem helyettesítik a vallásosságnak a mentális egészségre gyakorolt előnyeit.

Tekintettel arra, hogy az antidepresszánsok csak az esetek kb. ötödében mutatnak klinikai sikert a depresszió csökkentésében, kutatásaink arra utalnak, hogy minden olyan szakember, aki gyermekekkel foglalkozik, a vallásosság kizárásával elutasítja a kezelés pozitív hatásainak lehetőségét.

A vallás és a mentális egészség közötti pozitív kapcsolatot támogató bizonyítékok egyre növekvő száma mind nagyobb elfogadottságot biztosít manapság a vallásos megközelítések számára a pszichiátria és más szakterületek, például a közgazdaságtan területén.

Ez nagyszerű hír, mivel még sok dolog felfedezésre vár azzal kapcsolatban, hogy a mentális egészség és más lényeges tényezők hogyan kapcsolódnak a hithez és a spiritualitáshoz.

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2019. szeptember 27.