Ezért támadják aklon belülről Ferenc pápát

Kritikánk tárgya egy „ferences” könyv: főhőse Ferenc pápa, szerzője Tomka Ferenc, a kötetben szereplő két tanulmányt pedig a jezsuita Patsch Ferenc és Szabó Ferenc jegyzi. Vállaltan apologetikus műről van szó, mely a tudományosság igényével, de az egyházfő iránti érezhető – nagyrészt megbocsátható – elfogultsággal szól a pápáról. Bosszantó hibái mellett nagy erénye, hogy idehaza párját ritkító alapossággal vezet be Ferenc gondolataiba és tárja fel, kik és miért támadják aklon belülről módszeresen az egyházfőt. Szőnyi Szilárd írása.

Próféta vagy eretnek? – olvassuk a Ferenc pápáról szóló könyv borítóján, s miközben e fekete-fehér felosztást helyes, ha a figyelem felkeltésére szánt alcímként értelmezzük, az oldalakat lapozva egyre egyértelműbb, hogy a szerző szerint tertium non datur. Sőt a népszerű katolikus lelkipásztor, Tomka Ferenc a művet válasznak szánta azon bírálatözönre, amely szinte megválasztása óta éri az egyházfőt, és az utóbbi időben különösen felerősödött.

„Köszönet a Kreatív Kontroll Kiadónak, illetve vezetőjének, aki miután sem a Szent István Társulat, sem az Ecclesia és az Új Ember Kiadók nem tudták már vállalni ősszel a kötetnek karácsony előtti időpontra való megjelenését, lehetővé tette, hogy az olvasók 2018. év karácsonyára hozzájussanak” – áll az impresszumban. Ami az ünnepi könyvpiacra történő időzítést illeti, a gyorsaság dicséretes, a valószínűleg ennek betudható helyesírási hibák, névtévesztések, elütések („Ferenc Pápa”, „Mindszenti bíboros”,  George „Busch”) sorozata ellenben sajnálatos.

Ezt leszámítva azonban jelentős könyv került a karácsonyfa alá: magyar nyelven talán most olvashatunk először ilyen részletességgel arról, hogy milyen egyházképek küzdelme áll a Ferenc pápát érő támadások mögött. A fősodratú katolikus nyilvánosságban korábban még tudomást sem nagyon illett venni arról, ha a hivatalos iránytól eltérő megközelítések jelentek meg, pláne bírálatok érték a Szentszéket; válaszolni rájuk még kevésbé. Most viszont Tomka Ferenc felvette a kesztyűt, és kertelés nélkül, az egyházfő ellenfeleinek köreit egyértelműen azonosítva mutatja be a vitás kérdések mögött meghúzódó szempontokat, érdekeket.

Az elváltak és újraházasodottak vagy katolikus hívők protestáns házastársai kivételes körülmények esetén járulhassanak szentáldozáshoz; a paphiány csökkentésére egyes helyeken megfontolandó a viri probati, azaz kipróbált nős férfiak felszentelése; a mégoly bűnös emberi élet méltóságának fokozottabb védelme a halálbüntetés minden körülmények között történő ellenzésével

– csak három a legforróbb témák közül. Tomka Ferenc szemléletesen mutatja be, hogy a pápa, miközben dogmatikai kérdésekben jottányit sem csorbítja az eddigi tanítást, egyházfegyelmi kérdésekben milyen lelkülettől vezérelve kezdeményez hol óvatosabb, hol merészebb reformokat.

A szerző ugyanilyen egyértelműséggel azonosítja azok körét, akik mindezt a katolikus tanítás végzetes fellazításának tartják, ezért – főleg az internet adta, minden korábbinál hatékonyabb nyilvánosság felhasználásával – valóságos „összeesküvést” szőnek a pápa ellen. A II. vatikáni zsinat óta létező irányzatokról van szó, melyek képviselői az egyház összes mai baját az 1962 és 1965 között tartott tanácskozásra, s az annak nyomán bevezetett nyitás politikájára vezetik vissza. Tomka feltárja, hogy sok bírálat mögött a XVI. századi tridenti zsinat egyházképét, a latin nyelvű, a híveknek háttal történő misézést, a térdelve, rács mögött áldozást eszményítők állnak. Közülük is  legharcosabba a Marcel Lefebvre-féle Szent XI. Piusz Papi Testvérület tagjai, akik bár az egyházban kisebbséget alkotnak, a világszerte hozzájuk tartozó félezer pap, kétszáz kispap, háromszáz szerzetes, hat szeminárium, 770 misézőhely, száz iskola, két egyetem és hívők tízezrei nem lebecsülendő létszámot képviselnek.

A könyv nagy erénye, hogy miközben nem fukarkodik a kemény jelzőkkel, igyekszik méltányos lenni a régi rítus híveivel, és párbeszédre kész képviselőikkel türelmes dialógusra, szempontjaik megismerésére szólít fel.

Miközben ezt teszi, a szerzőnek arra is van érzéke, hogy megállapítsa: a ló túlsó oldalára nemcsak a tradicionalistának nevezett irányzat tagjai eshetnek át; ez történik néhány nyugati, főként német katolikus közösségben, ahol a mise kereteit olyannyira felrúgták, hogy azt már a hivatalos egyház sem nézhette tétlenül.

Ami azonban Ferenc pápát illeti, a szerző nem rejti véka alá a személye, felfogása iránti feltétlen odaadását; ez, hiszen bevallottan apologetikus kötetről van szó, önmagában nem baj. A rokonszenv helyenként túlzottan általánosító, adatokkal kellőképpen nem alátámasztott megnyilvánulásai viszont a kényesebb olvasó számára zavarók lehetnek, főleg, hogy még a pápával nem ellenséges közegben is lehetnek érvényes kétségek. És noha a gazdagon lábjegyzetelt mű hivatkozásai sok, a főszövegben nyitva maradt kérdésre választ adhatnak, kevés olvasó fogja az apró betűs forrásokat felütni és velük együtt értelmezni az egyes fejezeteket. Ez tudományos mű esetében nem is kívánalom, egy népszerűsítő hangvételű könyv viszont már a törzsszövegben több érvet és magyarázatot elbírt volna.

„Ha nem akarunk a bálványimádás bűnébe esni, bátran elismerhetjük, hogy minden pápának és pápaságnak megvannak az erős és gyenge oldalai egyaránt. Így volt ez Péter apostollal és valamennyi utódával, s így van ez Ferenc pápával is. A liturgia szeretete és művelése például láthatóan nem tartozik  Ferenc pápa karizmái közé, sem a szerzetesi (különösen a monasztikus) élet támogatása. Kétségtelenül erőssége viszont, hogy képes szót érteni a nem hívő és kereső emberek tömegeivel”

– ezt az árnyaltabb megfogalmazást már Patsch Ferenc SJ tanulmányában olvassuk, mely a kötet végén kapott helyet, Török Csaba teológus és az ugyancsak jezsuita Szabó Ferenc dolgozatának társaságában.

Szerepel még a könyvben Böjte Csaba korábbi üzenete a Ferenc pápát bírálókhoz, valamint Molnár Miklós katolikus plébános intése az egyházfőt kritizáló blogok (elsősorban a Katolikus Válasz) szerkesztőihez. A menekültkérdés külön blokkban kapott helyet, Dávid Katalin művészettörténész 2017-es előadásrészletének beillesztésével. Noha a szövegben találunk megfontolandó szempontokat, a kötet első felét jellemző alaposság sajnálatos módon ennek a dolgozatnak nem sajátja; márpedig a kérdés túl fontos ahhoz, hogy taglalását ezzel a másodlagos frissességű írás utánközlésével tudjuk le.

Ezzel együtt Tomka Ferenc érdekfeszítő, fontos könyvet írt, melynek erényei bőven felülmúlják kisebb-nagyobb hibáit. A pápában mindenáron eretneket láttatni akarókat persze ez sem fogja meggyőzni. A jóindulatú olvasó azonban, ha mindjárt prófétának nem feltétlenül fogja is tartani az egyház földi fejét, értékes szempontokkal gazdagíthatja a személyéről kialakított képét.

Frissítve: 2019. február 07.